SeSam bemutatkozik – maraton, baby!

2013.08.21. 14:54 SeSam

2009-ben befejeztem a japán egyetemi tanulmányaim, és végleg visszaköltöztem. Az előző bemutatkozó posztom folytatása következik, immár Magyarországról.

Persze itthon sem hagytam abba a futást, mentem a havas Margitszigetre a kivilágítatlan alagúton: épp akkor újították fel a Margit hidat. A futás még mindig tökéletes volt mindennemű mozgásigényem kielégítésére, de nem igazán gondolkoztam komoly célokon.

A következő lökést az adta, amikor kicsit sorsszerűen elindultam életem első szervezett futóversenyén. A munkahelyemen is tudta a környezetem, hogy rendszeresen járok futni, így alakult, hogy egy ex kollégám egy ex kollégájával kötött össze, aki utolsó pillanatban keresett csereembert a K&H Maratonváltó csapatába.

Hét kilométer volt a szakaszom, a félmaratonok után nem tűnt kihívásnak. Az első kilométereken vígan vágtáztam is, és előzgettem a többieket. Hatalmas dolog volt számomra, hogy vannak nézők, szurkolnak, hajtják az embert. A futás alapvetően magányos sport, de ilyenkor együtt vagyunk magányosak, és ez nagyon bejött. A rakpart azért utána eléggé megviselt, főleg hogy a mostanihoz hasonló forró nyár volt akkor is, hullámzott a levegő az aszfalt felett a Duna-parton. Mindenesetre az élmény után eldöntöttem, hogy biztosan fogok járni a jövőben is versenyekre.

Neveztem is szorgalmasan mindenféle távra, javítgattam a félmaratoni időmön. De már akkor megérett az elhatározás, hogy a következő kihívásnak a maratonnak kell lennie. Igyekeztem módszeresen utánaolvasni, amiből kiderült, hogy a maraton már nem az a táv, amibe az én rapszodikusként jellemezhető felkészülési technikámmal bele lehetne vágni.

A rákövetkező évben ezért fogtam egy négyórás időt célzó tizenkét hetes edzéstervet Richard Nerurkar Maratoni futás mindenkinek c. könyvéből, és próbáltam hűen követni. Meglehetősen megterhelő volt nekem ez a fajta előírt rendszeresség. Sajnos buktatók is nehezítették a dolgot, hiszen nem kalkuláltam be egy nyaralást, illetve azt sem, hogy elkapok egy makacs vírust: a betegség teljesen ellehetetlenítette a felkészülést. Végül nem sokkal a vége előtt rövid időre munka nélkül is maradtam, úgy pedig már drága lett volna a nevezés, csalódottan le kellett tehát mondanom a maratonról.

2011-ben próbálkoztam újra. Edzéstervem ezúttal nem volt. Hét közben 5-15 km közötti távokat futottam, hétvégén hosszabbakat. Egy alkalommal eljutottam a 32 kilométerig, ez volt a leghosszabb futásom valaha. Szinte látom, ahogy a gyakorlott futók a kezükbe temetik az arcuk, hiszen ez nem éppen a tankönyv szerinti edzés. Viszont én eldöntöttem, hogy ebben az évben ha törik, ha szakad, elindulok azon a maratonon. (Viszonylag makacs a természetem.)

És rajthoz álltam és végigfutottam: 3:58’09″. Ilyen volt. (Elképesztő.)

ppic_26_SPAR_Budapest_Maraton_utvonal_2221.jpg

Egy évvel később ismét próbálkoztam, amely fiaskóból még egy vendégbeszámoló is született itt a Futóblogon, avagy hogyan ne akarjunk a maratoni időnkön javítani. A kommentekben utána nagyon hasznos információkat is kaptam, mit lehetett volna jobban csinálni.

Idén több célt is kitűztem – az időeredmények folyamatos javítása mellett –, amik közül az egyik, hogy valahol máshol futok maratont, mint Budapest. Némi csalással az országhatáron belül sikerült ez is a Maratonman tavaszi futamán, Balatonfüreden. Itt 10,5 kilométeres körökből kellett négyet megtenni, ami az utolsóig nagyon jól ment, de ismét elfogyott valamivel a vége előtt a szuflám, és az utolsó kilométeren szuper pulzuskontrollos technikával DK Gergő megelőzött! A saját időmön azért sikerült javítani, 3:48'33" lett.

Itt tartok most. Rendes felkészüléssel szerintem simán tudnék három és fél órán belüli maratont. Jó lenne megugrani azt is, hogy életemben először valamilyen ultra távot teljesítsek. Mivel a futkározás mellett rendszeresen kerékpározok, logikus lenne valamilyen triatlon versenyt is kipróbálni némi úszásgyakorlás után. Illetve szívesen futnék terepen, hiszen eddig mindig városokban koptattam csak az aszfaltot.

A terv az, hogy ezekről majd itt a Futóblogon be is számolok. Sziasztok!

27 komment

Címkék: maraton bemutatkozó felkészülés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr415459389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.21. 15:39:55

"Rendes felkészüléssel szerintem simán tudnék három és fél órán belüli maratont." ez az 5:30 körüli tempó az, amiről amatőrként már elég nehéz javítgatni, és nem csak egy 12 hetes rapid felkészülés kell hozzá, hanem bizony egész éves felépített edzésmunka. (vagy az hogy az ember 25 éves legyen, meg 60kg 180-as magassághoz :) )

gbkMnkii 2013.08.21. 20:07:58

Csak kérdezem hogy a 'sima' u3:30-at a füredi 21-es idejéből számoltad? Szerintem a maraton nem két félmaraton, de ahogy érzed. 1:46-ra 3:48-at menni az inkább fejreállós kategória, mint az elfogyott a szufla, de mindenesetre drukkolok Neked. Azért ne ironman-nel kezd a triatlont. :)

nagykrisz_2 2013.08.21. 21:41:19

ezek a bejegyzések olyanok, mintha egy tech blogon tesztek helyett azt kéne olvasni, hogy a szerző telefonja elavult, nem tudja mit vegyen, ezért elment a saturnba szétnézni de és megtetszett neki a galaxy s4

2013.08.22. 06:04:02

A Nerurkar könyv nagyon jó, asszem az edzéstervek kivonata megvan valahol...
www.futanet.hu/eterv2/edzesterv/maraton/nerurkar/index.html
(Fontos, hogy a könyvben kiemeli, ezek a tervek alapedzettséggel (talán egy óra folyamatos futás erőlködés nélkül)rendelkező futóknak szólnak, nem 0km-es kamikázéknak írta). De a terveken kívül is nagyon lelkesítő írás, olvassa el aki tudja (én könyvtárban találtam).

Viszont azt nem értem, miért erőltetik nagyon sokan ezeket a budapesti maraton-félmaratonokat újra-meg újra?
Annyi klassz, szép pályán zajló, olcsón nevezhető verseny van.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.22. 07:28:20

@nagykrisz_2: szasza túl profi, SeSam meg túl amatőr, ezeknek az olvasóknak sose semmi se jó?! :D

@saaby.: mert bp-n, vagy környéken lakik? ;) én egyébként a maraton körüli felhajtást szeretem, jó, hogy olyan sokan vagyunk a versenyen, de mégsem túl sokan. ahol nekem már túl, az a nike félmaraton és a vivicitta, de ezeknek meg milyen kafa promója van már? nike szurkolás küldés meg a ledfal tök király ötlet volt.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.22. 07:39:58

@saaby.: tavaly én is átéreztem amit írsz, a Budapest maratonon eluntam az életem a rakpartokon és inkább kihagynám a jövőben ha lehet :)

@Sesam: szerintem csinálj végig egy rendes felkészülést, gyűjtsd a kiliket, figyeld a technikádat, a pulzus szintén fontos a 3:30 alatti időhöz. A triatlonhoz nem elég a számokat külön-külön jól tudni, a lényeg és a neheze a váltásban rejlik, én még nem próbáltam, de úszás után például mindig érzem, hogy nem tudnék futni.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.08.22. 08:48:14

Félmaraton, maraton, terep, alpesi terep, triatlon, ironman. Az utóbbi időben ezek a futók egyedfejlődésének szakaszai.

angelday 2013.08.22. 09:38:39

@saaby.: "Viszont azt nem értem, miért erőltetik nagyon sokan ezeket a budapesti maraton-félmaratonokat újra-meg újra?
Annyi klassz, szép pályán zajló, olcsón nevezhető verseny van."

Össze kéne szedni ezeket. Sajnos nekem nincs rálátásom, Szasza 50 km alatt 2 km szinttel ki se megy, DK még talán képben lehet.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.22. 09:50:12

@angelday: van egy remek FB csoport a vidéki olcsóbb versenyekkel "kétezerért félmaraton, négyért maraton" néven, én innen szoktam válogatni:
www.facebook.com/groups/407503259332507/

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.22. 09:54:32

pl: lábatlan maraton kettőezer forintért, 2 és 4 fős váltóban is.
maraton.labatlan.hu/

2013.08.22. 10:25:02

@angelday:
A Tápiómenti Tömegsport Egyesület pl. nagyon klassz maratont szervezett nem is oly rég, a Szelidi-tó futás már kétszer is nagy élmény volt, Debrecenben rendeznek Nagyerdei maratont nevezési díj nélkül, a Sri Chinmoy Maraton ingyenes versenyeket szervez az országban többhelyütt.
Vagy hírlevelet írnak, vagy innen keresgélek:
www.futas.net/naptar/month.php

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.23. 08:08:04

Nem a témába vág, de gondoltam megkérdezem:
Van egy dilemmám. A korábbi évekkel ellentétben idén nem egyéniben, hanem trióban indulok a nike félmaratonon. A 2 másik csapattag nem rutinos futó, ez lesz az első komolyabb megmérettetésük, így támogatásra is szükségük lehet, ezért annak ellenére, hogy hivatalosan csak az első szakasz az enyém szeretném őket végigkísérni, tehát lefutni a távot. Én nem érzem azt, hogy ezzel bármi probléma lenne, hiszen sok vizet nem zavarok azt hiszem, nem fogom más elől elvenni a frissítést (maximum 2 plusz pohár vízet fogok inni), de az is igaz, hogy ezt nem fizettem ki. Nektek mi a véleményetek, korrekt dolog így végigfutni? A szervezők ha észreveszik "kiszednek"?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.23. 14:09:31

@pantomimes: szerintem ezzel nem fognak törődni, nem lesz idejük rá, fuss nyugodtan.

angelday 2013.08.23. 14:28:43

@rrroka: egyébként érdekes felvetés. Végülis nem áll ott senki ezt ellenőrizni.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.23. 14:35:00

@angelday: rajtszám lesz rajtam, tehát nagyon nem fogok kilógni, jó lenne ha megerősítenétek abban, hogy morálisan elfogadható, amit tervezek :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.23. 15:06:00

@angelday: meg miért is tennék? hátrányuk nem lesz belőle, három futó viszont jobban érzi magát. :)

@pantomimes: szerintem annyi, hoyg a rajtkapu előtt vagy állj ki, vagy oldjátok meg hogy hárman egyszerre fussatok át, akkor az tervnek tűnik, nem pedig hekkelésnek. ;)

2013.08.23. 15:59:01

@pantomimes: Ha most neveznél az 10.000Ft, azért akár két kört is futhatsz szerintem! :)

Amúgy nem a rakparton pöcsölést kifogásoltad, most meg újra nekikezdesz...? :D

Triatlon témában egyetértek, nemrég voltam bicogón, bringa után futni szar.

angelday 2013.08.23. 16:38:51

Ha valaki Futóblog színekben akarna indulni egyéniben ÉS VANNAK A FUTÁSSAL CÉLJAI, az jelentkezzen nálam. :)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.23. 17:25:42

@saaby.: ebben az esetben kivételt teszek, mert nem saját érdekek miatt futnám végig, hanem a másik két csapattagnak segítenék "lelkileg" átvészelni a távot, tehát itt most nem arról van szó, hogy nem akartam befizetni a nevezési díjat és így oldom meg, egyszerűen csak úgy érzem ha ott leszek mellettük, akkor menni fog nekik is.

angelday 2013.08.23. 18:43:48

@pantomimes: én jóváhagyom ez esetben, go for it!

Sőt, ha rákérdeznek véletlen, akkor fordulj hozzájuk, mondd azt, hogy most 25 éves a Nike szlogen:

JUST DO IT!

És továbbmész. Easy.

2013.08.23. 19:36:58

@pantomimes: Akkor fenntartás nélkül nyomjad! Szurkolunk a triótoknak, és összedobjuk az ügyvédurat... :D
Komolyra fordítva: Hajrá!

nagykrisz_2 2013.08.24. 15:32:32

@pantomimes:
"A 2 másik csapattag nem rutinos futó, ez lesz az első komolyabb megmérettetésük, így támogatásra is szükségük lehet"
szerintem hagyjad őket békén. max a végén sétálnak ha nem bírják.
ha ott gizdulsz mellettük, akkor csak elveszed a kedvüket.

SeSam · http://sesam.hu 2013.08.24. 16:31:56

@rrroka: 30 / 76 /186 — én még hiszek a múló fiatalságomban :P

SeSam · http://sesam.hu 2013.08.24. 16:34:34

@gbkMnkii: Pont ezért írtam úgy, hogy rendes felkészüléssel. Kissé valóban szenvedős lett a vége a füredi menetnek, de legalább sokat tanultam belőle. [:

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.08.25. 12:04:33

@SeSam: pehelykönnyű langaléta siheder vagy! :D

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.26. 07:56:21

@nagykrisz_2: nem tudom ilyen kontextusban mit jelent "gizdulni". Ők úgy gondolták nekik jó lenne, szerintem is jó, ha valaki fut mellettünk, jobban megy az idő, kicsit elterelődik a figyelem.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása