Egy hónapnyi felkészülés

2014.03.05. 15:51 SeSam

Január végén indult a maratoni felkészülésem Bécsre, azóta is kitartóan művelem. Még akkor is, ha gyakran tűnik úgy, hogy a felkészülés igazából azt jelenti, hogy a négy órányi szenvedést a maratonon pár hónapra elnyújtott szenvedésre cseréli az ember.

50-60 kilométeres heteim vannak úgy, hogy korábban ennyit két hét alatt gyűjtöttem inkább. A tempó sem az a nyugis-nézelődős. A terv szerint pedig még ezt is duplázni kell márciusban.

Egy kivétel volt ez alól, amikor síelni mentem. Persze ki volt adva az ukáz, hogy be kellene szorítani futásokat, amit meg is próbáltam. 1800 méteren laktunk, a falu alja 1650-en volt. Ebbe az irányba indultam el egy körre az első síelős nap után, és teljesen ledöbbentett, amikor még lefelé az első kilométert "sikerült" 6'20" alatt teljesíteni. Mindezt úgy, hogy alig kaptam levegőt közben. Felfelé nyolc percet nyaldosó sebességgel vánszorogtam a frissen behavazott úton. Alig több, mint 3 kilométer után meg akartam halni. Csak két futás fért bele abba a hétbe, de jó tapasztalat volt. Budapesten a Kelenhegyi út már nem is tűnt annyira aljasnak utána...

A hónap elején ismét lefutottam a felmérő tízest a Margitszigeten: 42'50"-nél állítottam le az órát. Ez nem mellesleg egyéni csúcs; valamikor tavaly tavasszal futottam egyszer véletlenül egy 44 perces 10k-t, azóta nem tudtam azon javítani.

Plusz kis egyéni siker, a hetedik kilométerre úgy belejöttem a dologba, hogy négy perc alá ment egy kilométer. Az ilyen váratlan eredmények talán óvatos optimizmusra adhatnak okot.

negyperc.jpg

Célok még vannak persze. Öt perces tempót kényelmesen kellene tudni hozni 35 kilométerig, valamint még többet javítani a hosszú távú állóképességen, hogy utána se lassuljak le nagyon.

Iszonyú gyorsan itt lesz az az április 13-a.

5 komment

Címkék: edzés tél maraton felkészülés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr675841287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi 2014.03.05. 19:51:37

Gratulálok! De úgy kéne futni a maratonit, hogy 35-től inkább gyorsulj. Tudom, ez nagyon keveseknek sikerül. De akkor fogod igazán élvezni is a futást, ami szerintem fontosabb minden időeredménynél.

ubp 2014.03.05. 21:20:50

@Mikrobi: Mint mGergő, ő is a végén gyújtja be a rakétákat :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.03.06. 07:18:37

mennyi 25 fölötti hosszút futsz?

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2014.03.06. 10:19:08

Ez jól néz ki, meglesz 3:30-on belül, ha nem kapkodod el az elejét. Hajrá!

Mikrobi 2014.03.19. 19:01:44

@rrroka: bocs, most láttam csak, hogy válaszoltatok: 4:45-ös ezrekkel sikerült

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása