Szitó Ervin – A férfi, aki kihagyta a maratont
2014.04.17. 12:50 Szuflavéder
Néhány éve követem az ultrafutókat. Nem tudom milyen az élet a maratonon túl, de szájtátva olvasom ultra és a terepultra beszámolókat. Szitó Ervinnel, a 2012/2013-ban volt válogatott ultrafutónkkal beszélgettem, aki mesélt a kezdetekről, a soron következő nagy próbatételéről és a tavalyi floridai 100 km-es versenyéről is.
Miután elkezdtem futni, pár hónap után 2000-ben úgy döntöttem, hogy lefutom a Pécs-Harkányt (25 km). Előtte nem futtottam ennyire sokat, de itt végleg kedvet kaptam a hosszabb futásokhoz. Mellette volt egy kis kerékpározás is, de akkor még csak heti 25-30 km-eket futottam. A következő lépcső, a maratoni táv teljesítése nekem kimaradt, mivel Tamás Zsolt meghívására egy 100 km-es jótékonysági futáson vettem részt. (Sok pénzt gyűjtöttünk jó célokra.) Ez volt az első ultrám (Bonyhád-Pécs-Harkány-Pécs), melyet azóta is életem legnagyobb élményeként tartok számon. Természetesen az Ironman következett néhányszor, majd az ultrafutás lett a fókusz. Az UB-t háromszor, illetve több 24 órás versenyt is teljesítettem. (PB: 181 km)
2012-ben februárban a finnországi Endurance 24 órás futást egy 390 méteres fedett körpályán rendezték, a 18-20 fokban 319 kört futott (124 km).
2012 szeptemberében válogatott színekben ő is indult a 24 órás katowicei VB-n, ahol 160 km-t teljesítve a 118. helyen végzett.
Vincsi (beceneve) sokadszor, idén is amerikában kezdi a versenyszezont. Május 17-én floridában rendezik a Keys100 névre keresztelt 100 MÉRFÖLDES versenyt. Ebben az időszakban ott már nagyon meleg van és az ottani szubtrópusi éghajlatra nálunk nem is lehet igazán felkészülni.
A versenyen két amerikában és egy Londonban élő magyarral indulunk. Lesi Menyhért szintén 100 mérföldön, Nagy Katalin (a tavalyi győztes, helyi kedvenc) pedig 50 mérföldön áll majd rajthoz. Lesi Zoltán, Menyhért testvére, Londonból csatlakozik majd hozzánk, így négyen indulunk magyarok. Velem jön egy barátom Pap Andor, aki a segítőm lesz az idei fő versenyemen. Két év kihagyás után októberben a másik nagy versenyem a Bécs-Budapest lesz.
Vincsi idén is indult a Pécs-Harkányon, de most hosszú melegítést tervezett. Hidason lakik, és a verseny reggelén futva ment Pécsre, hogy teljesítse a versenyt. 61 km-t futott aznap, összesen 5 óra 31 perc alatt:
Tavaly a floridai Palm100 elnevezésű 100 km-es versenyen indult, 31 fokban, és 90 %-kos páratartalomban, végig a tengerparton.
(Idén is 100 lesz – csak éppen mérföldben.) Tavaly végigkövettem a felkészülését, kiutazását és a versenyzését. Az ő beszámolója következik:
Már a reggeli indulásnál hiányérzetem volt. Kiderült, hogy a chip a szállodában maradt. Visszamenni már nem volt időnk, de szerencsére adtak egy másikat. A rajt előtt 15 perccel érkeztünk meg, így nem volt sok időnk. Gyors fotó, fogadalmak, és elrajtolt a mezőny.
A rajt után úgy gondoltam, hogy a várható 31 fok és a 90%-kos páratartalom miatt a tervezettnél is óvatosabb leszek.
Ennek tükrében 6 perces ezrekkel kezdtem, ami nem gyors, de itt elég volt az is. A célom elsősorban a verseny sikeres befejezése volt, a helyezés másodlagos. Az ottani szubtrópusi idő teljesen más, mint az otthoni nyári meleg. Itt megadják, hogy hány fok van, és a végén, hogy mennyinek érzed. A frissítés itt nem játék! Amit megittam, azonnal lefolyt a testemen, így a hűtés teljesen más, szinte nincs is. Szerencsére a kísérőink és a frissítők gondoskodtak sok jégről és megfelelő kalóriáról.
Az első 20-25 kilométer nagyon rosszul esett, gyomorproblémákkal futottam és nem akart rendbe jönni. 35 km-nél állt helyre a rend és jól esett a futás. Gyönyörködtem a leírhatatlanul csodás tájban. A verseny végig az Atlanti Óceán partján haladt, luxusvillák, hajók, jachtok... Felfoghatatlan, hogy hogyan élnek itt emberek. 50 kilométernél fordultunk, amit már nagyon vártam. Ez új erőt adott. Szénné égett bőrrel haladtam tovább, mert a 20 faktoros naptej is kevésnek bizonyult. Később 50-esre váltottam. Egy 11 km-es káprázatos tengeri szakaszon futottunk át, balra az Atlanti óceán és jobbra a mexikói öböl. Azt hittem álmodom...
Szépen haladtam, jegeltem, ittam, ettem (csak folyékonyat), kipróbálhattam egy számomra új táplálékkiegészítőt, ami nagyon bevált. A verseny teljes ideje alatt azt ittam, így a gyomrom nem rosszalkodott. 90 kilométerig minden rendben volt, de akkorra már teljesen megfőttem és éreztem, hogy hamarosan végem. De valahogy még le kellett küzdenem a hátralévő 10 kilométert, ami ilyenkor egy maratoninak tűnik. Az utolsó egy kilométer óriási volt, rengeteg ember szurkolt a pálya mentén, mindenki szólt hozzám egy-két jó szót. Végül eljött a nagy pillanat, megláttam a célkaput és egészen más állapotba kerültem – leírhatatlan. Könnyem sem maradt már... teljesen kiszáradtam.
Szerencsére végig motivált maradtam, és arra gondoltam, hogy itthonról sokan vannak velem, ez hatalmas erőt adott. Úgy érzem, hogy ezen a versenyen a végletekig próbára tettem az akaraterőmet. Nem is a távra, inkább az iszonyatos melegre gondolok. De megérte. Érem, oklevél és a hatalmas érzés!! 32 induló volt és 19-en értünk célba. Abszolútban hatodik, a férfiak közt pedig harmadik lettem. Emelem kalapom a három lány előtt, akik megelőztek.
Vincsi családja Hidason különleges hobbijáról ismert. Házi mézeskalácsokat készítenek rendelésre. Vincsi édesanyja a mester, Ervin saját magát csak segédmunkásnak hívja. Az ultraversenyekre mindig visz magával legalább két kilónyit a finom sütikből, persze a futótársak örömére. :)
3 komment
Címkék: verseny beszámoló bemutatkozó ultrafutás futóprofil futóprofilok Palm100
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
