Keresztedzési kísérlet

2014.05.08. 06:41 szasza75

Ez itt a Futóblog. Van itt szó kajáról, futásról, fogyásról, meg minden egyébről. Most az egyébről lesz szó.

Tavaly már írtam a Coffee Ride-ról. Eljött az idő, hogy az egyik tervezett nyári programom előlészületeit megkezdjem. Pár hete volt már egy bringázási kísérletem, de két egymást követő defekt visszavette a lelkesedésem. A defekt leküzdése után a közeli HHH-ra bringáztam fel a Fenyőgyöngye parkolójától ötször. Szuper kis program volt: kellően intenzív és sikerült fokozó jellegűre venni az emelkedőket.

Tapasztalatlanságomat mi sem bizonyítja jobban a következő eset: 4:55-kor kelés, nappali rutin, hol a gatyám, hideg van, kevés a ruha, hol a sisak, szemüveg stb. Időben el is indultam volna, csak egy kicsit laposnak éreztem a gumit. Próbáltam fújni bele, de valamit bénáztam, ezért inkább kifele engedtem belőle levegőt. Na jó, nem szarozok, majd ott kérek valakitől pumpát és fújok bele. A 6:00 indulásra végül nem értem oda a Flórián térre. Kicsit tanácstalanul várakoztam a rajthelyen hogyan tovább. Egy CF-es mezes srác billentett ki merengésemből, és mivel elhaladt mellettem a tervezett útvonalon, utánaeredtem. Kisvártatva utolértem. Szerinte még volt esély, hogy befogjuk a 40 fős szökevény csoportot. :-) Na persze!

Szépen behúzódtam szélárnyékban és "utaztam", aztán élre álltam és nyomtam. (Mindezt természetesen lapos kerékkel.) Pillanatok alatt elszánt bringaversenyző voltam. Süvített a hideg szél, volt vagy 5 fok, égett a combom, mindez annak a reményében, hogy meglesznek a szökevények és talán lesz lehetőségem egy jó kis pumpálásra. Hihetetlen módon felérkeztünk rájuk. Pár másodperces megnyugvás következett, aztán az útvonal terv Kisoroszi része futott át az agyamon.

A 40 fős csapat tagja lettem és tudom a helyem. Hátraálltam. Persze pumpálásra már nem volt lehetőség. Tettem egy próbát, mi kell a tempó tartásához, és úgy véltem, ez most részemről nem fog menni. Konkrétan pár száz méter után a visszafordulás mellett döntöttem. Talán máskor, majd ismét egy fél év múlva megint megpróbálom.

1 komment

Címkék: beszámoló bringa Coffee Run

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr826128916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kg_kilo 2014.05.10. 10:16:50

Na ezért nem késtünk mi soha bringás edzésről :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása