Egy elvarázsolt futóverseny – NATO futás

2014.10.05. 20:44 Szuflavéder

A NATO futást harmadik alkalommal rendezték meg most vasárnap. Az első két évben ezt a versenyt csillagos ötösre értékeltem (tavalyi posztom itt). Nekem nincsenek nagy igényeim, ha a pálya biztosított és a rajt is pontos, akkor minden egyéb hozzáadott apróság már csak hab a tortán. Az első két évben minden tökéletes volt, de idén mintha egy gonosz boszorkány megátkozta volna ezt a versenyt.

Tudtam, hogy nem vagyok jó passzban és messze nem lesz meg a 40 perces idő, de az előző két évben szerzett jó érzések mágnesként vonzottak ide. Egy klasszikus tízezer, egyszerűen isteni.

Beneveztem és ismét mérnöki precizitással terveztem meg mindent. 40 perc melegítést terveztem (a rajt 11 órakor volt), és ha minden optimális, 40 perc az út Szigethalomról az Andrássy útig. Ebben bízva pontosan 9:40-kor indultam el otthonról. Volt benne némi rizikó, de ezúttal ez egy cseppet sem érdekelt.

A Bajza utca és a Délibáb utca sarkán tettem le a kocsit, így 3-4 km-t tudtam melegíteni a rajtig, és így a végén a kb. 1 km levezetést sem tudtam elsumákolni. A chipet és a rajtszámot is fel kellett még tenni, ezért a tervtől kicsit eltérve csak 10:25-kor tudtam elindulni melegíteni. Az alagútban már szedni kellett a virgácsokat, hogy időben odaérjek a rajthoz.

Az alagút végén álltam meg gimnasztikázni. Ránéztem az órára: 10:46 volt. Úristen! 5 percnél nincs több időm a gimnasztikára, mert a rajthoz is még oda kell érni (kb. 1,2 km). Eddig mindig katonás pontossággal indították a futamot. Életemben még soha nem késtem le rajtot, és ez most sem történhetett meg. Egyszer láttam valakit, aki lekésett egy rajtot. Így fejezte ki a bosszúságát: ;-)

IMG_3656 (1).jpg

Így most gyorsított eljárásban csináltam meg, azt a kb. 25 gimnasztikai és nyújtó gyakorlatot, amit ilyenkor szoktam. A végén ránéztem az órámra és 10:53 volt. Koppra fogok odaérni a rajthoz. Intenzíven százaltam a rajt irányába.

200 méterrel a rajtkapu előtt láttam, hogy sokan repülőznek még, így nem kellett tovább izgulnom, hogy lekésem a rajtot. Sőt, ahogy odaértem, láttam, hogy a sporik kígyózó sorokban állnak a buszoknál, hogy leadhassák a cuccaikat. (A Vérmezőn volt a rajt és a cél pedig a Városligetben. Külön busszal vitték át a cuccokat a célhoz)

Innentől kezdve pedig egy másik dimenzióban találtam magam. Nem hittem el azt, ami ezek után történt. Mintha a világ a feje tetejére fordult volna. Elindult az elvarázsolt futóverseny.

A rajtvonal előtt egy kocsi állt, hangszórókkal a tetején. Azt hittem álmodom, ugyanis nem pörgős AC/DC zene szólt a hangszórókból, hanem egy férfi hang mesélt egy mesét. Mi a fa…? Valami király kisasszony ruhájáról karattyolt. Inkábbb el is mentem százalni, ne is halljam. De azért megmosolyogtatott.

Kremmer Zoli volt a szpíker és be is mondta a mikrofonba, hogy csúszik a rajt 15-20 percet. He? Külsősként a buszhoz sorbanállók (cucc leadás) miatt tolták a rajtot. Dráma. Próbáltuk melegen tartani magunkat, százaltunk és nyújtottunk a rajtvonal előtt. 11:12-kor szóltak, hogy még kb. 15 perc lesz a rajtig. Aztán egyszercsak sípoltak és kiabáltak, hogy rajthoz (10:17), aztán Kremmi visszaszámolt, de 5-nél megállt. Mi van? A startpisztolyt nem sikerült kivenni a zacsiból, de 20 másodperc után: 4, 3, 2, 1 és rajt! Komolyan úgy éreztem, hogy egy mesében vagyok és csak álmodom, de reméltem, hogy lassan felébredek.

A stukker eldördült és elindultunk. Pár száz méter után azt éreztem, hogy kiállok, nem megy a futás. Egy km után egy rövid ideig jól esett. Aztán az egyik kanyarban két spori úgy kanyarodott, hogy masszívan bevágott elém. Megőrültetek emberek? Észre sem vették, hogy kizökkentettek a tempómból és nekem kellett figyelnem arra is, hogy ne akasszam össze a lábukat. Aztán ez megismétlődött mégegyszer a Lánchíd után is. Fasza! Kinek vagyok az útjában? Mi jöhet még?

4 km körül (16:58) elkezdett össze-vissza kalapálni a szívem. Megálltam. Viszonylag hamar újra tudtam indulni. Az Oktogonnál jött a következő dráma. A gyalogátkelőhelyen nem voltak biztosító emberek. A futók folyamatosan üvöltöztek a gyalogátkelőn a turistákkal. Én pont megúsztam, engem nem zavart meg senki, de nagyon sokan voltak mindkét oldalon az átkelésre várók.

Aztán egy kutyacsaholásra lettem figyelmes. Úgy ugatott, hogy azt éreztem mindjárt a seggembe fog harapni. Nem támadott meg, de mellettem futott. A kifújt levegőt ugatássá konvertálta. Nem kutya volt, csak egy futótárs. Pont két percig tartott mire rájöttem, hogy futó, és nem bírtam tovább. Nem vagyok egy hisztis fajta, de nem bírtam hallgatni. Menekülnöm kellett ebből a közegből. A tempóm kb. 4:30-as lehetett. A tüdőmnek beszélgetős iram volt, de gyorsabban futni sajnos nem tudtam. Szerencsém volt, hogy az "ugatós" végül leszakadt.

Aztán egyszer csak 5 km után egy ismerős arc futott el mellettem, ránézésre 3:45-ös tempóban. Hajduska Balázs volt, aki tavaly 36 perc körüli tizest nyomott ezen a versenyen. Mi a fene folyik itt? Miért 5 km-nél kerül elő Balázs? Szopatnak itt engem rendesen. Nem baj, nyugszik a beteg! Csak szépen lassan tovább.

Azt hittem, itt már minden rendben lesz, befutok 45 percre, de itt még nem volt vége hányattatásaimnak.

A rajtszámom, amelyet négy ponton rögzítettem, felül mindkét helyen kioldott. Az izzadástól a szar papír alapú anyag elgyengült. Csak a kedvező széliránynak köszönhettem, hogy nem fittyent le (nyilván nem a gyilkos tempómnak). Aztán a jobb alsó oldala is leoldott. Utána is kaptam, mert azt hittem elhagyom, de nem. Nem szórakoztam vele, leszakítottam egy km-re a céltól és a kezemben vittem tovább. Így nézett ki a végére:

IMG_7937.jpg

A varázslat valahol itt ért véget és visszatértem a valóságba. Kremi a befutó előtt rámkiabált a tömegből, drukkolt. Imádom a srácot. A célzónában a kordonon kívülről rám szólt Kedves Roland. Ő második lett a versenyen. Majd kicsit később megtaláltam Balázst is, aki egy 3:28-as hegyi maratonon volt túl és ezért itt most a mezőny végéről idult. Ezért ment el mellettem olyan későn.

Kicsit megkönnyebülve kezdtem el a levezetést az autóm felé.

36 komment

Címkék: verseny beszámoló NATO

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr516761597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nuuk 2014.10.05. 21:04:17

...plusz a befutó után kis túlzással a célvonalig álltak az emberek, mert lassan ment az érem plusz az innivaló kiadása.

hidegchaco 2014.10.05. 22:08:30

Szuflavéder: "A NATO futást harmadik alkalommal rendezték meg most vasárnap." Több lesz az, mint harmadik... A honlapon 2008-tól vannak fenn az eredmények, de én 2007-ben is futottam a 4 km-es rövidtávon, és emlékeim szerint minden évben kétféle táv volt, a 4, illetve a 10 km.

"Azt hittem álmodom, ugyanis nem pörgős AC/DC zene szólt a hangszórókból, hanem egy egy férfi hang mesélt egy mesét. Mi a fa…? Valami király kisasszony ruhájáról karattyolt." Nem szép dolog így minősíteni az egyik legjobb (szinkron)színészünket, aki pl. Bruce Willis-nek is kölcsönzi a hangját. Mellesleg - szerény véleményem szerint - a Szalay Kriszta-Dörner György által CD-re mondott "Tág a világ" mesegyűjtemény sokkal hasznosabb és értelmesebb (lenne) egy gyereknek, mint a fészbuk.

Rajtszám: hát igen, az idei rajtszám valami speciális papírból készült (bár strapabíró műanyagnak néz ki, nedvesség hatására szépen foszlott a rögzítéseknél), nem Te vagy az egyetlen, akinek problémája adódott vele, igencsak könnyű volt elveszteni. Nem igazán értem, egy hosszabb múltra visszatekintő versenyen hogyan fordulhat elő ilyesmi... Én amúgy kedvelem ezt a versenyt, de mintha a szervezők az idén alulbecsülték volna az indulók számát - ami Neked speciel jól jött, mert emiatt húzódott a rajt, de a toitoi-állomány is csupán töredéke volt annak, amire egy ilyen létszámú versenyen szükség lenne. Ilyenkor a Vérmezőre inkább egy másik név, a Vzltmező illene...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.10.06. 07:01:04

Nekem a leírtak egy része sajnos nagyon ismerős a BSI versenyekről is. Na nem a pontatlanság, inkább a többi futó figyelmetlensége. Az elején sosem tudtam a saját tempómban menni és ez nagyon zavaró, a verseny első része azért nagyban meghatározza az egészet is volt, hogy túl gyorsan kellett mennem és ez visszaütött a végén, volt hogy lassan, akkor meg hiába hajráztam a finisben.
A másik kedvencem a quados fényképezős brigád, akik gyakorlatilag több száz méteren át pöfögtek az arcomba, amikor is megkértem őket, hogy húzzanak a p*csába, persze mondanom sem kell, hogy azon a versenyen sem (úgy ahogy a többin sem nagyon) készült rólam egy kép sem.
Ezek bosszantó dolgok, manapság nagyon népszerű a futás és ez ebben nyilvánul meg. Sajnos ahol sokan vannak ott meg előfordul pár hülye is.

báró Csekonics 2014.10.06. 08:44:39

@pantomimes: az hogy tömeg van egy ilyen rendezvényen, kb. alap.
(Sajnos, persze jó lenne 'szellősen' futni.)
Bár pl. a félmaratonon azért már az Oktogonnál kellőképp szétszakad a mezőny.
Itt sajnos még az elején olyan pici utcákba fordítják be a mezőnyt hogy egymást és a kocsikat kerülgetve küzdünk.
A rajt és a cél viszont tényleg nagyon vacakra sikerült - nem is értem mert se tavaly, se tavaly előtt nem emlékszem ilyen problémákra.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.06. 08:58:50

@Enemy No 1: Nem tudom miért van olyan emlékem, hogy két éve rendezték az elsőt. Akkor még kaptunk egy kis szóróanyagot is, amelyben bemutatták a NATO-t. Ha nem az volt az első akkor elnézést. Akkor úgy helyesbíteném, hogy nekem zsinórban ez volt a harmadik NATO futásom.

Perillustris 2014.10.06. 10:07:51

Bevallottan elszámolták magukat a szervezők, lényegesen többen neveztek, mint pl. tavaly. Azért azt illik hozzátenni, hogy a budapestieknek lett volna már lehetőségük napokkal előbb felvenni a rajtszámokat, segítve így a távolabbról érkezőket. Azzal nem igazán lehet mit kezdeni, hogy a futók százai érkeznek a rajt előtt 15-30 perccel, akiknek még a ruhát is be kell adniuk. Nyilván a csúszás volt az egyetlen vállalható döntés (én sem örültem neki persze, hogy így alakult, de megértettem).

Egyébként az én rajtszámom is leoldódott a rajtszámövről a Lánchíd után, szerencsére elkaptam és azzal a kezemben futottam végig, igaz, összehengergetve.

Az indítás-indulás egyébként tavaly is béna volt, nem volt visszaszámlálás, hanem egyszer csak durr.

Az sem mellékes, hogy a nevezési díj töredéke egy BSI-rendezvénynek, így muszáj spórolni az embereken, a wc-ken, de cserébe sokan el tudnak jönni, akik a drágábbakra nem.

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.10.06. 10:21:25

Mi az a százalás? Háromszor szerepel ez a szó bejegyzésben.
Pénteken a nyíregyházi Electrolux futáson nyomtam egy 45:51-es 10 km-t. Elememben vagyok, vazze! Nem is megyek Pestre, nehogy tönkreverjem a mezőnyt. Ha-ha-ha!

Kilfish · http://www.kilfish.com 2014.10.06. 10:25:38

@Enemy No 1: Én sajnos idén nem tudtam elindulni, így csak a fenti beszámolóból olvasom hogy mi volt ott, de akármilyen "színész óriás" is mondja a mesét, biztos, hogy a mese a legodaillőbb hanganyag egy futóversenyre? Ez számomra is wtf kategória.

angelday 2014.10.06. 10:41:48

@BGy: nekem az a tippem, hogy fartlek?

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.06. 11:23:23

@BGy: A százalás a klasszikus bemelegítés utolsó része. Könnyű kis futás és nyújtó-lazító gimnasztika után jönnek a százak. Ezek kb. 100 méteres fokozó futások. A név az onnan jön, hogy edzéseken az atlétikapályán a 100 méteres futópályát futottuk meg pörgősen tizszer egy résztávos edzés előtt. Hívják fokozó futásnak (egyre gyorsuló), repülőzésnek is. Ez hangol rá a verseny iramára.

@angelday: A fartlek iramjátékot jelent, váltogatott iramú futást.

--Pierre-- 2014.10.06. 13:01:07

Egy másik nézőpontból ugyanaz a verseny. Kicsivel 10 előtt érkeztem, az előnevezett sor hosszából és haladási üteméből már ekkor világosan látszott, hogy 11-ig nem lesz vége. A helyszíni nevezésnél alig voltak páran, így ott javasoltam, hogy érdemes lenne néhányuknak átülni az előnevezéshez, mert ott rengetegen vannak, de mondták, hogy nincsenek hozzá papírjaik. Azért szóltam egy főszervezőnek is. (Fél órával később az átcsoportosítás meg is valósult.) 40 perc sorban állás után épp a sorra kerülésemkor nyílt egy új oszlop azzal, hogy P-Zs közötti nevűek oda álljanak. Odaálltam, viszont kiderült, hogy csak "Pi"-től vannak ott a nevek, az enyém meg "Pa"-val kezdődik. Átmentem máshova (nem álltam végig újra a sort), onnan vissza akartak küldeni a P-Zs-s sorba, de nem hagytam magam. :) Viszont valóban nem szerepelt ott sem egyetlen lapon sem a P eleje, 5-10 perc alatt végül sikerült keríteniük egy lapot, amin már igen, akihez kerültem, elnézést kért, és úgy kommentálta az esetet, hogy ,,nagy az Isten állatkertje''. (Pontosan nem tudom, mire értette, de hogy nem rendjén mentek a dolgok, az persze világos.) Szóval a probléma nem abból adódott, hogy sokan 15-30 perccel a rajt előtt értek oda felvenni a rajtszámot. A rajtszámot a versenyt megelőző napokban fel nem vevő előnevezők száma ráadásul egy előre ismert szám, tehát a szervezők pontosan tud(hat)ták, hány emberre kell számítani. Elég lett volna a névsort kellő példányszámban kinyomtatni (vagy akár egyetlen példányban, és ábécé szerint több sort kialakítani). 11-re pont végeztem mindennel, egy pillanatra meglepődtem, mert rengetegen bent álltak a rajtnál, szóval felmerült bennem, hogy mégis elindítják. De persze nem, szóval vártuk, hogy mikor lesz rajt, és hallgattuk az infókat, amik végül részben hamisnak bizonyultak.
Szóval ideálisak voltak a körülmények a bemelegítéshez. A rajt pillanatától a célbaérkezésig viszont semmi gond nem volt, nekem még a rajtszámom is kibírta. :) Levezetés alatt már kezdett szakadozni. Az eredményhirdetésre viszont valamiért bő 2 órát várni kellett (és itt sem lehetett tudni előre mikor lesz), ennek oka számomra szintén nem világos.

(bl) 2014.10.06. 14:03:05

Azt is olvastam Facebookon, hogy sokaknak már nem jutott se befutócsomag, se érem. Ez volt életem első futórendezvénye (nagyon beginner futó vagyok, alig 3 hónapja kocogok), és nagyon meglepődtem azon a fejetlenségen, amit a rajt előtt és a célterületen láttam:
- 10:40 környékén akkora tömegek álltak a rötyik előtt, hogy végül az egész Vérmező átváltozott egyetlen hatalmas, koedukált WC-vé
- kezdőségem miatt a mezőny végére álltam be a rajtnál, és mivel a hangosítás csapnivaló volt, fogalmam nem volt róla, hogy csúszni fog a rajt, és arról sem tudtam semmit, hogy miért csúszunk, illetve hogy mikorra lesz várható a dolog. Éppen a telefonommal babráltam, amikor a körülöttem állók legnagyobb csodálkozására is eldördült a startpisztoly.
- nem tudom, mi volt a jó időt futók élménye a célegyenesre ráfordulva, de nekem (58 perc környékén) az, hogy "atyaúristen, az időmérő szőnyegen is áll a tömeg, valahogyan csak be kellene zuhanni közöttük a célba".
- ezután a lassú haladásnak köszönhetően kb 15 perc volt, mire eljutottam a befutócsomagos ital osztóhelyéig. Mivel a frissítőpontokon nem ittam, mondván, 10k-t kibírok folyadék nélkül, a célban meg kapok italt, ezért egy picit szíven ütött ez a sebesség. Ha közben a barátnőm nem nyújt be a kordonon keresztül fél liter hideg bodzaszörpöt, akkor (bocsánat a következőkért) a mellettem állókról nyalom le az izzadságot, hogy végre valami folyadékhoz tudjak jutni :D

Ettől függetlenül a dolog számomra romantikus oldala miatt nagyon élveztem az egészet, de nagyon remélem, hogy ez a tegnap tapasztalt káosz nem általános a futóversenyeken.

angelday 2014.10.06. 14:05:59

@ITdog: mennyit futsz egyébként mondjuk heti bontásban?

(bl) 2014.10.06. 14:09:32

@angelday: az elmúlt 4 hetem sorrendben: 19, 24, 26, 24 (utóbbiban benne van a NATO is)

Gábor Gévai 2014.10.06. 14:17:27

Csatlakozom az előttem szólókhoz: a rajtról hátul állva nem tudtunk semmit, egyszercsak elindult a tömeg; a rajtszám nekem kb. 5km után ázott át és 3 helyen szakadt le (aztán én is zsebre vágtam); a befutónál mi még átjutottunk az időmérőn, de utána 3 m-rel már állt a sor; átizzadva már fáztam a negyedórás éremre-italra-chipleadásra várakozás közben, és szépen le is merevedtem. (De az ital és a csoki jó volt legalább...)
De azért mi is élveztük!

sasfióka 2014.10.06. 14:22:46

Számomra nem meglepő ez a szervezetlenség. Nekem a szeptember 20-ai Salomon Hervis Citytrail verseny volt az első és utolsó olyan versenyem, amit a Budapesti Atlétikai Szövetség szervez azok után, hogy a kiírásban szereplő rajtcsomagban a feltételek teljesítése ellenére nem kaptam meg az első 200 nevezőnek szánt övtáskát arra hivatkozva, hogy elfogyott, mert kiosztották olyanoknak, akik hamarabb vették fel a csomagjukat.

(bl) 2014.10.06. 15:13:45

A tapasztaltaktól szeretném kérdezni, hogy a hivatalos eredménylistákban a bruttó vagy a nettó időből szokták számolni a tempót? Csak mert az imént kerültek fel a honlapra a hivatalos nettó és bruttó időeredmények, valamint a tempó is, de azt a bruttóból számolták, és nekem ez egy kicsit furcsa.

Perillustris 2014.10.06. 15:19:43

@sasfióka: Akkor ez is helyre került. Én még július elején neveztem, és én sem kaptam övtáskát.

videkiman 2014.10.06. 15:38:26

ITdoghoz hasonlóan én is kezdő futó vagyok (szintén kb. 3 hónapja futok rendszeresen) és az első egyéni futóversenyem volt (a wizzairen voltam trióban, meg a kb. 15 évvel ezelőtti ált. iskolás samsung futásokat nem számolom :)).
Nekem összességében pozitív volt a verseny, mivel másfél perccel az általam eltervezett időn belül sikerült célba érnem. 53:20 lett, majd' egy perccel döntöttem meg eddigi legjobb 10 km-emet. :)
A szervezés valóban hagyott némi kívánnivalót maga után. Én is a rajt végére álltam be és semmit nem hallottam az előkészületekről, csak hirtelen eldörrdült a pisztoly.
A rajtolási huzavonát leszámítva 3 dolog volt, amit én korántsem neveznék ideálisnak:
1.: a már sokak által leírt tömegnyomor a célban. Ez azért érthetetlen, mert elvileg tudják a szervezők, hány embert kell kiszolgálni (ugyanez a rajtra is igaz)
2.: az útvonal szerintem jobban is ki lehetett volna alakítva az elején. Az utca nevét sajnos nem tudom, de a Attila utcából kiérve volt egy jobb kanyar és az az utca meglehetősen szűk volt, főleg, hogy 1 km után azért még eléggé együtt volt a mezőny.
3.: én, mint lelkes amatőr hiányoltam a km-eket jelző táblákat (vagy csak szimplán vak vagyok), szerencse, hogy az elején bekapcsoltam az endomondót.

videkiman 2014.10.06. 15:44:59

@ITdog:
Én is most néztem meg, hogy fenn vannak az eredmények és ezt én sem értettem.

Egyébként mi a különbség a nettó meg bruttó idő között? Én a stopperemmel mértem, úgy 53:20, a hivatalos eredményemben a nettó 53:18, szóval ennyi csúszás még belefér. De a 54:45-ös bruttó idő az akkor mit jelent? Az első emberhez képesti idő, aki átlépte a rajtvonalat?

(bl) 2014.10.06. 15:45:42

@videkiman: Váralja utca, és tényleg borzasztó élmény volt, a parkoló autók között cikáztunk páran, hogy ne az úton tömörüljön mindenki :) Km-jelzőt egyedül 9k-nál vettem észre, egy útterelő bója tetején volt, tehát egy "kiválóan" észrevehető, kb 45 centis magasságban :D

(bl) 2014.10.06. 15:50:09

@videkiman: a bruttót a verseny rajtjától számítják, a nettót meg a rajtvonalon történt áthaladásodtól. Grat az idődhöz, nekem 58:03 lett :)

hidegchaco 2014.10.06. 18:03:41

@Kilfish: "biztos, hogy a mese a legodaillőbb hanganyag egy futóversenyre?" Nem, szerintem sem odavaló (ráadásul érteni sem lehetett), de ilyet én sem állítottam, mindössze megadtam a pontos specifikációt, mi is szólt a hangszórókból.

Kilométer-jelzések: én a 3., a 6., és a 9. km jelzőjét láttam, valóban nem a BSI-nél megszokott lógatós, hanem bójás (azaz nem igazán látható) módon.

Váralja utca: gondolom, ez egy kényszerű kompromisszum, hogy legalább az Attiláról a balra kanyarodó buszforgalmat ne bénítsa meg a tömeg. (Azt viszont nem értem, h miért nem képes az Alagút felől érkező busz sofőrje arra a néhány percre leállítani a motort, ezzel áll bosszút a futókon?)

Szuflavéder: korábban volt mindig helyes kis NATO-s reklámszatyorban prosi meg könyvjelző, illetve egyéb szóróanyag, ez most valóban elmaradt. Hiába, megy katonáéknál is a rezsicsöki, mi is inkább futóversenyt rendezünk, mint hogy fizessük a rendes tagdíjat :-D,

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.06. 20:59:33

Egyébként amikor pénteken elmentem felvenni a rajtszámot, akkor ott az irodában esett le, hogy miért nem rövidítik a Budapesti Atlétikai Szövetséget, ahogy a MASZ-t szokták ;-)

Gábor Gévai 2014.10.07. 10:32:14

@ITdog: Az is furcsa a hivatalos eredményeken, hogy a helyezést is a bruttó időből számolták, ami egész egyszerűen hülyeség. (Nem mintha számítana nekem, hogy 857. lettem-e, vagy pedig 795., de mégis...)
Persze így Szuflavédernek szerencséje van, mert neki nincs nettó ideje, így helyezetlenül zárt volna... :)
Most esik le a tantusz: lehet, hogy Szuflavéder 1-2km-nél, a Lánchíd után sompolygott be a futók közé, ezért nincs neki rajtideje (nettó ideje), csak bruttó? Na persze így könnyű 4x-et futni..! :) :) :)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.07. 13:14:24

@Gábor Gévai: Most néztem meg, tényleg nincs nettó időm. Segítség! Ellopták a nettó időmet! Ezek szerint még tart a varászslat ;-)

hidegchaco 2014.10.07. 21:47:41

@Gábor Gévai: "Most esik le a tantusz: lehet, hogy Szuflavéder 1-2km-nél, a Lánchíd után sompolygott be a futók közé, ezért nincs neki rajtideje (nettó ideje), csak bruttó? "

Véder tavaly ezt írta: "Vörösmarty utcában, közel az Andrássy úthoz parkoltam le 10:08-kor. ", míg idén ezt: "A Bajza utca és a Délibáb utca sarkán tettem le a kocsit"...
Mi a túróért loholt volna el a Lánchídhoz, pláne át a Vérmezőre, amikor egyszerűen csak be kell várnia a mezőnyt az Andrássy-n? :)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.07. 22:02:26

@Enemy No 1: zseniális vagy! Elkúrtam. Emlékezetből parkoltam és sokkal távolabb voltam, mint tavaly, ezért is voltam késésben.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.07. 22:12:45

@Gábor Gévai:
@Enemy No 1:
Na elég ebből! Ne szívassatok már. Már a 45 perces tizest sem nézi ki belőlem senki? :) hüp, hüp :(

hidegchaco 2014.10.08. 18:22:41

@Szuflavéder: Kedves Véder! Ne vedd a szívedre, természetesen nincs kétségünk afelől, hogy bármikor, akár legédesebb éjszaka álmodból felkeltve isképes vagy 45 percen belül futni a 10 km-t.

(Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a Világörökség részét képező Andrássy úton, illetve a Ligetben mennyire jól esik egy laza, kényelmes, 10 perc/km tempójú városnéző kocogás...)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.17. 20:48:19

@Enemy No 1: Nem tudom kinek a nevében beszélsz még, de nagyon rossz hírem van. Egyszer már kipróbáltam. Megkértem az asszonyt, ha úgyis egész éjjel dolgozatokat javít, hogy keltsen fel hajnal kettőkor. Kiváncsi voltam mennyire megy a tizes. Futócuccban aludtam addig, csak a cipőt kellett felvennem. Semmi rákészülés. 56:35 lett.
Soha többet!

hidegchaco 2014.10.22. 16:48:44

@Szuflavéder: Na jó, ha már ilyen klasszul photo-shopoltál egy képet, úgy teszek, mintha elhinném, hogy tényleg végigfutottad :)

natofutas.hu//images/kepek//2014/2014_0021_11_0515_00.jpg?imgmax=800

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.22. 19:43:57

@Enemy No 1: Te a fotóim után kutakodsz? hmmm. Most nem szívesen mennék bele egy új kapcsolatba ;-)

hidegchaco 2014.10.25. 20:35:28

@Szuflavéder: "Te a fotóim után kutakodsz?"
Ez miért is olyan meglepő dolog egy fotó-blogon? Vagy várjál már..., öööö..., most, hogy szemüveggel is megnézem a címet... :-/

hidegchaco 2014.10.25. 22:43:33

@Szuflavéder: Viccelsz? Egy olyan fószerrel, aki a saját fia karját levágta???

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása