Egyharmad

2014.12.08. 11:16 SeSam

Nagyjából ekkora része van kész az új margitszigeti rekortánnak. Mi több, jelenleg a kerítéseket is eltávolították, így épp teljes hosszában használható a futókör.

Reggel viszont esett, ami után a szuper új rekortánon már most megáll a víz...

fullsizerender_2.jpg

Ugyan nem szakmám a kivitelezés, de ha egy vizet át nem eresztő anyag köré annál magasabb szegőkövet teszek, azt én is meg tudom jósolni, hogy ezen bizony meg fog állni a víz. Úgyhogy a jobb szélen szinte folyamatos a tócsa. Sőt, egy helyen teljes szélességű tó keletkezett. Azt felfedeztem, hogy pár helyen belecsiszoltak a szegőbe, hátha lefolyik, de halottnak a szenteltvíz.

Még az lesz a szép, amikor ez megfagy.

img_0621.JPG

Hogy a pozitívumokról is szó essen, a térköves-kerítéses szakasz szép lett. Bár a gyalogosok szempontjából igen kellemetlen, hogy a kövesút egyre vékonyodik, majd egyszer csak teljesen elfogy. A MAC-tól indulva ugyan nem tűnik fel, de sokkal szélesebb az új pálya. A jót hamar megszokni. Amikor a Grand Hotelnél visszakerültem a régi rekortánra, akkor lehetett látni, mennyivel szűkebb a régi.

A pálya keménysége is jó lett szerintem. Messze nem olyan, mintha aszfalton futnék, de nem is túl puha, mint a régi volt. Csak bírja ki tavaszig.

13 komment

Címkék: eső rekortán Margit-sziget

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr926962383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.12.08. 13:19:35

Azért jó ha szélesebb, mert végre elfér rajta az egész bringóhintó! :)

iramszarvas 2014.12.08. 21:14:44

nyilván ez az egyharmad az „elmútnyócév” szakasz... majd ezután jön a „magyarországjobbanteljesít” rész...

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.12.09. 06:42:21

A nyíregyházi rekortánt három héttel az átadás után már javítani kellett. A beton alapra tettek 5-6 mm gumit. Ide vidékre ez is elég. Amellett, hogy szétbaszták egy tó környezetét vele. Már várom, a tavat mikor csempézik ki.

Gábor Gévai 2014.12.09. 15:59:06

Én 2014.12.06-án vettem észre először az új rekortánt, de akkor jóval nagyobb víztócsák voltak, mint pl. ma reggel. Akkor három alkalommal is 4-5 méteres szakaszokon kellett lemenni a rekortánról és kikerülni a tócsát, mert teljes szélességben állt rajta a víz. Elképesztő. Remélem, hogy a fényképek valahogy elkerülnek a Főváros illetékeseihez, akik addig nem fizetik ki a vállalkozót (már persze ha nem csókos...), amíg ezeket a hibákat ki nem javítja.
Továbbá a Margit-híd csúcsánál, a pesti oldalon már most ráviszi az esővíz (és a lábak) a rekortánra a sárga kavicsokat. Azon a részen 3-4 cm-rel ki kellett volna emelni a futópályát, hogy ne hordja rá a természet és az emberi talp a kavicsokat...
Nem értem, miért nem kérdeztek meg néhány futót, szerintük hogyan is kéne...

gbkMnkii 2014.12.09. 19:09:12

@BGy: Évek óta az egyetlen értelmes dolog amit csináltak Nyh-n, szerintem kényelmes lett, simán eltudnék képzelni oda egy körözgetős 6 órás mulatságot is. :)
A margitszigeti igen vicces lett, vasárnap futottam rajta és állt a víz, ha ez télen ráfagy mókás lesz. :(

enne mi? 2014.12.09. 20:34:30

@Gábor Gévai: "Nem értem, miért nem kérdeztek meg néhány futót, szerintük hogyan is kéne..."
A vasárnapi futáson azt hallottam, hogy egy hosszútávfutó mérnök tervezte... de egyetértek az előttem szólókkal, alig van olyan szakasza a felújított résznek, ahol ne állt volna min. 20-40 cm-nyi víz a pálya jobb szélén, a max. pedig a teljes vízborítás volt (szerintem sem csak egy helyen, hanem többször is).

Állítólag hétfőn volt a műszaki átadás.

Gábor Gévai 2014.12.09. 23:09:25

@enne mi?: Meglehet, ez a hosszútávfutó mérnök a Szigeten sosem futott rendszeresen...

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2014.12.10. 10:59:11

tervező nem egyenlő kivitelező.

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.12.11. 14:52:16

@Gábor Gévai: én is mérnök vagyok és volt olyan, hogy felhozták a gyárból, amit terveztünk és az volt az első kérdésem, ez meg mi a faszom. Néhány "nagytudású" szaki szereti felülbírálni a mérnököket. Itt is a kivitelező egyszerűsíthetett valamit, hiszen a mérnök honnan is tudná, 5 évig csak a tökét vakarta az egyetemen, míg ők már akkor is rekortánt raktak le.

mmpeter 2014.12.11. 21:35:02

Akkor most már értem, hogy az elején miért köszörültek bele minden szegélykőbe. Ezek szerint még nem jutottak el a végéig.

mihály nyilas 2014.12.14. 10:18:20

@gbkMnkii: jó lesz az 20-40mm-nek is. ez is sk, de a majc fél méteres víz azért túlzás...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.12.14. 14:12:07

( @mihály nyilas: nem 20-40 cm mély, hanem olyan szélességben a jobb szélétől. )

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása