Fehér János válaszlevele

2011.11.12. 17:03 angelday

Józsa Gábor levelére Fehér János (Index) válaszlevelet juttatott el nekünk. Szeretnénk teret adni a diskurzusnak, ezért érezzük fontosnak, hogy szerepeltessük a kettőt így együtt. Egy technikai megjegyzés a válaszlevél elejére vonatkozóan: napokat késlekedtünk JG levelének élesítésével (az eredeti Indexes cikk október 22-i dátumozású), így lehet az, hogy FJ és JG között időközben történt egy magánlevél váltás, amire a válaszlevél eleje vonatkozik. Ez a részlet tehát ránk vezethető vissza, sry — angelday

---

Kedves Gábor! 

Magánlevélben már válaszoltam önnek jó másfél hete az itt megjelentetett írásra, de az sem baj, ha nyílt vita (ami talán nemcsak abban merül ki, hogy én milyen hülye rohadék vagyok) kezdődik a maratoni futásról, talán éppen emiatt születnek majd jobb idők vagy jobb cikkek a témában. 

A válaszlevelemből idézek én is, mielőtt bárki bármit félreért, minden tiszteletem a maratonfutóké, ha 2:04-et fut akkor is, és akkor is ha 5:32-t. Magam is tudom, milyen felkészülni a 42 kilométerre. 

A cikk születésének körülményeiről néhány szót: a kollégám készített egy interjút az idei maratoni csapatbajnokokkal, amiből kiderül, hogy a csapatbajnokságot nyolc órás összidővel nyerte egy amatőrcsapat, erre még visszatérek. Ez azt jelenti, hogy kb. 2:40-es egyéni időkkel számolhatunk (sajnos nem arról van szó, hogy az egyik tag 2:10-et futott, a másik meg 3:10-et). A cikkemmel erre reagáltam, mert évek óta nincs túl jó férfi magyar maratoni idő. (Azt alá is írom, hogy helyesebb lett volna egy a Gáboréhoz hasonló táblázattal bizonyítanom mindezt, és nem csak az idei bajnok idejének említésével). 

Abban is igazat adtam Gábornak, hogy az atlétika egy sor másik számában ugyanerre az eredményre juthatunk, hogy a magyar mezőnyben a férfiak a nemzetközi szintű női eredményekekkel megegyezőeket, vagy még olyanokat sem produkálnak. A fentebb említett okokból én csak a maratonnal foglalkoztam. 

Azzal nem feltétlen értek egyet, hogy az ob-n ne születhetnének jó idők. Magyarországon nincs túl sok maratoni verseny, miért ne a legnagyobb hazain mutatnák meg a futók, mit tudnak? Ha mondjuk valaki tud 2:15-öt, miért taktikázgatna 2:25 körüli időkért?

Amatőr vs profi

A profikat megverik az amatőrök mondatot bárhogy kerestem, nem találtam a cikkemben, nem is erre volt kihegyezve az írás. A cikkem párjában viszont ez az állítás szerepel. "A többiek, a profik meglepődtek, tréfásan kérdezték, hogy doppingvizsgálaton voltunk-e. Profi az, aki atlétának készült, annak edz." Ebből feltételezve mégis csak vannak profik a mezőnyben, vagy olyanok, akiket annak tekintenek, még ha nem is tehetünk egyenlőségjelet közéjük mondjuk egy Makau-féle atlétával. 

De egy amatőr számára is jóval több edzéseszköz elérhető manapság, mint mondjuk egy profinak 20-30 évvel ezelőtt, pulzusmérős óra, táplálék-kiegészítők, jobb cipők, ruházat, stb. nyilván ettől tíz percet nem javul senki, de a gyorsabb regenerációval, jobban tervezhető edzésekkel lehet nyerni  És ha a japán Yuki Kawauchit vesszük példának, akkor megint odajuthatunk, számít-e igazán a profi-amatőr kérdés az időeredményeknél. De nyilván mindeki élettörténete más és más, ami sok mindent meghatároz. 

Azokat az indokokat, amiket ön ír, a cikkben nyilatkozók is említik: társadalmi változás eredménye is lehet az idők romlása, - a futball is ilyen összefüggésben került említésre, hogy a viszonylag jó focink mennyire leépült - nincsenek meg a klubok, megfizetett edzők, nincs műhelymunka, nincsenek csoportos edzőtáborok. Ettől függetlenül is többen elérhetőnek nevezték a 2:20-as időket, amiből szintén nincs túl sok. Szó nincs arról azonban, hogy csupán az egyénekben kell keresni az okokat. De tény, elég markáns vélemények elhangzottak a futók hozzáállásáról. Ezt sérelmezhetik többen, hogy a futók kitétel általánosítható minden maratonistára, miközben nyilván nem mindenkire vonatkoznak a lesújtó kritikák, ezért természetesen elnézést kérek a megbántottaktól. 

Előcibálhatjuk a maratonifutás kapcsán is a régen minden jobb volt tételt, de arra is vannak példák, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági környezetben is ki lehet törni hosszútávfutóként, említhetem itt Kálovics Anikót (akinek nem feltétlen maratoni a fő profilja, bár épp most futott olimpiai A-szintet), aki munkája miatt tart ott, ahol. Nyilván nem kevés lemondással jutott erre szintre, de sikerei mutatják, érdemes bevállalni, ha már itthon nincsenek ideális feltételei a hosszútávfutásnak. Bár ez lehet a legfontosabb kérdés, hogy lehetnének kedvezőbbek a körülmények?

Sérülés- és betegségmentes alapozást mindenkinek!

Fehér János
Index.hu

9 komment

Címkék: index magyar nyílt levél maraton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr643371137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gerita 2011.11.12. 20:45:45

Fehér János válaszából csak az derül ki, hogy halvány dunsztja sincs a mai hazai hosszútáv futás helyzetéről.

Hogy jobbak a technikai feltételek? 30-40e Ft egy cipő amiből minimum 3db kell(ene) egy évben; egy gyúrás alaphangon 3e Ft, amiből hetente legalább 1 kell(ene); táplálék kiegészítő, egy havi adag min. 5-10e Ft;...stb. Természetesen még lehetne folytatni a felsorolást árakkal, hogy mi mindenre lenne ahhoz szüksége egy atlétának, hogy stabilan 2h15'-ön belül fusson. A fent említetteket a múlt idők atlétái, mind központilag kapták. És hogy szó essen a 2h20'-as teljesítményről, egyesek úgy dobálóznak ezzel az idővel, mintha elég lenne napi 1x kimenni kocogni, ehhez úgysem kell tehetség.

"Kedves" Fehér úr nem túl bölcs meglovagolni egy olyan kijelentést, hogy "profi az, aki atlétának készült, annak edz". Ne haragudjon, de ez egy elég bugyuta kijelentés. Bár el kell ismerni, önbizalma az van.

Végezetül, hogy miért fut 2h25'-öt, és miért nem 2h15'-öt valaki az OB.-n ? Azért, mert, ha belefektetett annyi energiát és SAJÁT tőkét, hogy tud 15'-öt, akkor vannak jobb versenyek a Pestinél, minden tekintetben. A többiek, pedig klub hűségből és az OB. "megcsorbult" dicsfénye miatt futnak Pesten.

Úgy gondolom, azért váltott ki ekkora felháborodást a cikk, mert pont az előző mondatomban említett emberekbe rúgott bele egy jókorát.

fran7 2011.11.12. 21:43:36

Nem egészen értem ezt a nagy felháborodást. Az indexes cikkíró ráhúzott egy a magyar sport egészére igaz klisét a maratonistákra. Kevesebb edzés, kevesebb lehetőség, rosszabb infrastruktúra, mint 20 éve. Ez mindenhol igaz, de mégse. Hiszen kicsit jobbak a cipők, jobbak az edzésmódszerek, vannak fantasztikus edzőpályák, ha csak kettő akkor is. Ez összeadva inkább visszafejlődést mutat, mint előre haladást. Amit ha valaki tehetséges, akkor elérheti azt, hogy a régi magyar csúcsok környékén fusson. Pedig az csak az alap kellene, hogy legyen ahhoz, hogy egyszer valami nemzetközi szinten is jót érjen el egy sportoló. S itt még nem az érmekről beszélünk.Talán azért nagy a felindulás, mert már ahhoz is komoly önsanyargatás kell, hogy valaki 1 órán belül fussa a 10 km-t. S aki beszól, hogy ez kevés, az valószínűleg 2km-t se futott le egyben.

harzol 2011.11.13. 08:42:07

Tisztelt Fehér János!

Kíváncsian vártam a válaszlevelét. Vártam, hogy tud-e bocsánatot kérni, korrekciót közölni a felületes, minden szakmaiságot nélkülöző és sértő cikke után.
Úgy tűnik nem tud.

Belekezdhetnék az Ön "munkájának" nem túl kedves minősítésébe, de inkább nem teszem.
Annyit kérek csak Öntől, hogy a magyar sport érdekében a jövőben tartózkodjon a sportot érintő témájú cikkek megírásától!

Harkányi Zoltán

Steve51 2011.11.13. 09:57:17

Csak annyit hogy ezen a Budapesti pályán sajnos lehetetlen komoly időt futni. Ezért ment Prágába szintet futni egy Kovács Tamás nevezetű Magyar Atléta aki 2:17,43 h val ott kvalifikálta magát a Londoni olimpiára. Ja és a srác 1983 as születésű.

Steve51 2011.11.13. 09:59:36

@fran7: mint a cikkíró. Kíváncsi lennék milyen ideje van. Azt írja "magam is tudom milyen felkészülni 42km re"

bota71 2011.11.13. 10:28:57

Tisztelt Fehér János Úr!

A sportban igenis léteznek profi és amatőr futók. Viszont attól még, hogy valaki profi, még nem biztos, hogy jobb sportoló mint egy amatőr...
Az Ön szakmájában is léteznek profik és amatőrök: Ön gondolom a profik közé tartozik, ebből él. Viszont olyan témákban ír, amikről fogalma sincsen. Sajnálom, hogy az Index oldala megengedte, hogy az Ön cikke megjelenhessen anélkül, hogy magyar maratoni élsportolókkal egyeztetett volna előtte. Magának fogalma sincsen erről a sportról, így teljesen értelmetlen lenne belemenni bármiféle vitába. A válaszlevele is mutatja: Ön még csak nem is nyitott egy tartalmas vitára, mivel nincsen annyi háttérinformációja, hogy érdemben részt tudjon benne venni.
Kérném, hogy a maratoni futók nyugalma érdekében maradjon távol a sportújságírástól... Az Index sajnos véleményformáló a témában hozzá nem értők számára, így eléggé káros az Ön tevékenysége.

Üdv.:
Bogos Tamás (egykori maratonista)

diffuzi 2011.11.14. 11:23:52

Igényesebbek számára/igényesebb helyeken már a wikipedia sem lehet hivatkozássi alap. Minden elismerésem azé, akit az index.hu-n fenntartások nélkül idéznek és alapul veszik kijelentését a későbbiekben, mint fogalmi elhatárolás.

Ted Striker 2011.11.14. 13:36:05

A sportgéza a bulvársportújságírás legalja nem érdemes rájuk szót vesztegetni

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása