Spórolj a benzinen! Fuss be a munkába!

2012.07.16. 15:15 mgergoo

Egy irodaházban dolgozom, az otthonomtól 10 kilométerre. Az irodaházban sok minden van: büfé, csokiautomata, kávégép és egy papírbolt. Mi az ami nincs? Zuhanyzó. Volt olyan kollégám, aki bringával bejárt és a férfi wc-ben paskolta le magát a csapnál, de futás után nekem ez nem lenne elegendő.

Aztán valahogy rájöttem, hogy csak a szememet verte ki a megoldás. Az irodaház mellett egy sportklub van, teniszpályákkal, focipályával, mindennel. Ha a marketing cseppfolyós lenne, akkor biztos az folyna az ereimben, legalábbis nagyon büszke voltam magamra, amikor a sportklub felelős emberének már az első mondatban rámutattam a lényegre: nem látszik annyira rajtam, de futó vagyok és a Berlin Maratonra készülök. A szemek megteltek könnyel, olyan tekintettel nézett rám a sporttárs, mintha olimpiai bajnok tévedt volna be a sportpályára, elég az hozzá, hogy immáron saját öltözős zuhanyzóm és lakattal zárható szekrényem van.

home_emg.jpg

Azóta a hét két három napján futva járok dolgozni és nagyon élvezem. Úgy vándorolnak a kilométerek a lábamba, hogy nem megy el plusz idő az életemből, amikor hazaérek, akkor nyugodtan ledögölhetek a kanapéra, hiszen a munkából történő hazajutással egyben az edzésemet is teljesítettem. A reggeli tízes és a délutáni tízes elég jól elkülönül, van időm kipihenni is egy kicsit, úgy futok napi 20 kilit, hogy nem nagyon veszem észre. A legszebb az egészben, hogy csak kevéssel érek be később, mint amikor kocsival közlekedek. Nagyon nagy dolog.

Persze vannak napok (szerdán Nike Run Club Szerdai Futóbulik, csütörtökön DK Team edzés), amikor a Szigetre futok, olyankor a délutáni futás 11-12 km át a városon. A Kerepesi út persze nem a legszebb, de a Stefánia - Városliget - Andrássy-út - Körút szakasz inspirál is a futásra.

emg_nike.jpg

Amellett sem mehetünk el, hogy a futással azért kimozdítom egy kissé az utca népét a közönyből. A bringásokat már megszokták az emberek, de az, hogy egy hozzám hasonló felépítésű csávó fut reggelente az még meglepő és reményeim szerint még némi üzenetet is hordoz. Az is eszembe jutott, hogy kellene valami egyedi pólót csináltatni a városi futásra, hogy az utca népének figyelmét felhívjam a mozgás fontosságára.

Szóval ezennel és azonnal tessék szépen átgondolni, hogy mennyi értékes szabadidő nyerhetnétek, ha kiváltanátok a reggeli tömegközlekedést a futással! Nem csak a napi edzésadag lenne meg, hanem a benzinen is spórolnátok!

22 komment

Címkék: edzés város dk

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr434658888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bitliszbá 2012.07.16. 15:45:39

Ha üzenetet akarsz a nép elé vetni, NE a KÖCSÖG VAGYOK pólóban fuss. Sztem. :)

Egyébként egy nagyon egyszerű:

"Munkába futok, nem előled"
vagy
"Sietek, tehát futok"
feliratot javaslom

esetleg
"ez az 5 méter is a felkészülésem része,
a maratonon is jöhetsz utánam :) "

Dr. Fire 2012.07.16. 15:47:25

Egészen pontosan, te 10 kilométerre laksz egy zuhanyzótól, amihez közel van a munkahelyed.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2012.07.16. 16:35:47

Ez a gondolat jár a fejemben nekem is - zuhanyzó sajnos a szomszédban sincs, de ezt még megoldanám, viszont az öltözködésre nincs ötletem. Hordod magaddal táskában mindennap a napközben felvett cuccot? Vagy hogy csinálod?

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.07.16. 17:11:42

Nagyon jo kis poszt, elgondolkodtam en is, hogy futva jarok dolgozni. Meg is neztem googlemaps-ben, csak kivancsisagbol, milyen tavolsagot teszek meg autoval nap mint nap, oda-vissza: 156km
Azt hiszem en egyenlöre maradok az autonal... :-)
Amugy a szmog nem zavar futasnal? Meg a sok jarokelö?

HelloJozsi 2012.07.16. 18:14:03

Én is ezt akartam kérdezni, amit @Sz.Lacc
Nem fulladsz meg?

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.16. 21:22:27

@felhasznalo: hétfő és péntek pihenőnap. Hétfőn beviszem a heti munkaruhát, pénteken pedig hazahordom. A többi napon így beférek egy övtáskába (telefon, pénztárca, kulcscsomó :-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.16. 21:26:04

@Sz.Lacc: @NJoco: Biztos szmogos, de nem érzem. A facebook ismerőseim abban egyet értettek, amikor kezdtem, hogy bringás maszkban nem lehet futni. A legszebb, hogy valójában a Margit sziget is pont annyira szmogos, mint a körút, csak ott úgy érzed, mintha nem lenne az. Szeretnék majd erről valami szakértőt megkérdezni és egy posztot kanyaríntani belőle.

gwendolen 2012.07.16. 21:58:05

Szerencsém van, mert termálfürdőben dolgozom, így a munkakezdés előtti fürdés nem probléma. :)) Viszont a munkába futás nálam nem passzió, a lehetetlen munkarend és a vidéki menetrend miatt most a kvázi legidőtakarékosabb módja a munkába jutásnak. Ez nálam is cirka 10 kilométer elkerülve a főutat a kéktúra útvonalán erdőn-mezőn át. Mivel 12órázom ezért van úgy, hogy futást biciklire cserélem, mert azért az gyorsabb, kevésbé kell korán kelnem ;)
A ruhakérdés nálam is fejtörést okozott, de úgy oldom meg, hogy mindig tartok egy cipekedős nemfutós napot. A munkahelyen van zárható öltözőszekrényem, fel tudom akasztani a ruhákat, ami klassz mert több napra be tudok tárazni.
Csak attól tartok, hogy hamarosan már belecsúszok majd az esti sötétedésbe, szóval akkor vennem kell valami világítóeszközt...

HelloJozsi 2012.07.16. 22:13:47

@mgergoo: Én futottam maszkban. Hááát... Embert próbáló...
Azzal vitatkoznék, hogy a sziget is ugyanolyan szmogos, mert azért ott a Duna meg a sok fa, meg a légmozgás a folyó felett.

Mylady 2012.07.16. 22:46:46

@mgergoo: Ahelyett a második útvonal helyett (Kerepesi -> sziget) ha nincs más okod rá, hogy a városon át fuss, akkor próbáld ki a Róna utca-Szegedi út-Dagály utca útvonalat. Pont rávisz az Árpád-hídra. Szebb, csendesebb, kevésbé forgalmas és a levegő is jobb.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.07.17. 09:38:00

@mgergoo: ja, azt azert vagod, hogy ezzel mar mindenki tudja hol laksz, es hogy hol dolgozol... Egy celebnek nem szabadna ilyen könnyelmüen kiadnia a pontos lakhelyet, mert igy megtalalnak a rajongok, es reggel munkaba menet sikitva vetik rad magukat (a lanyok!) Te szegeny! ;-)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.17. 10:18:07

@Mylady: Futottam arra is, de arra valamiért nincs olyan jó hangulatom futnom. Ráadásul 2km-rel hosszabb.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.17. 10:19:00

@Sz.Lacc: valamiért azt gondolom,hogy ez nem valós veszély. :-)

watergate71 2012.07.17. 12:07:48

Ezt teszem már közel egy éve. Remek, futáshoz kiválóan alkalmas hátitáskákat lehet kapni. Szerencsére relatív közel van a munkahely, (futva 5 km) autóval ez kb. 15 km...És időben úgy 10 perc a különbség. Nem is értem, eddig mit is csináltam!? Ja, és a megspórolt benzinpénz, meg a reggeli dugóban araszolgatás, és idegeskedés...Szóval: Lendület!!!

kofy 2012.07.17. 12:30:06

A Terebesi úton is futsz jól látom? Na arra én biztos nem mennék, elég félelmetesnek tűnik még a villamosról is. Életbiztosításod van? "Nénik", csövik nem szólnak be?

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.17. 13:18:00

@watergate71: próbáltam camelbak zsákkal /tömlő nélkül/, de engem zavart. Ővtáska jobban bejött. Neked milyen hátizsákod van?

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.07.17. 13:19:06

@kofy: 5-600 méteres kihalt, erdei szakasz. Embert nagyon ritkán látok arra. Eddig nem volt gond :-)

watergate71 2012.07.17. 13:37:28

@mgergoo: Az övtáskába nem fér bele a váltó ruhám sajnos...:) www.dooyoo.de/rucksaecke/quechua-arpenaz-20/
Ilyesmi. Nem túl nagy, de épp elég. Persze eleinte nyilván kicsit más vele futni, mint nélküle, de engem már nem zavar.Mint egy eltévedt ejtőernyős...

watergate71 2012.07.17. 14:22:46

@mgergoo: Ja, de most ilyenre vágyom...Lehet, hogy ez még sokkal jobb....www.decathlon.co.hu/HU/transport-futohatizsak-213576554/
( ez a bejegyzés reklám megjelenítést tartalmazott. )

eLzsÉ 2012.07.19. 02:10:16

Lehet, hogy valamikor összefutunk a Népligetben, ahogy nézem, pont szembe futsz velem, csak persze az időpont esetemben eléggé esetleges.

Ha nem muszáj, nem megyek nagyon korán, bár a múltkor 7 körül olyan valószínűtlenül bombázó hölgy jött szembe, 2x is, hogy az ritkaság:)

Viszont 10 körül mindig találkozom Kovacsicz Mónikával, aki a kutyáját sétáltatja, az is megéri a fáradságot:)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása