Garda maraton: 404

2012.10.18. 08:00 szasza75

Felkeltem, rozsdás mozdulatokkal bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, rátámaszkodtam a mosdóra. Az arcomon lecsurgó vízcseppeket figyeltem a tükörben. A fejemben a hétvégi Garda maraton járt.

Nagyjából be lehet tervezni egy maratoni célidőt, ennyi önismerete mindenkinek van, de miért csak ennyit vettem ki a rendszerből? A fej és a test közötti összhangtalanság, ellenkező akarat miért ilyen futást eredményezett? Nem ismerem kellő képen önmagamat? Volt A, B és C tervem, miért kellett a verseny közben egy D kimenetet is kreálni? 

Szeretném azt gondolni, hogy akkora dráma azért nincs: ez csak egy maraton, edzettségi állapotomhoz képest túl nagy reményeket nem fűztem hozzá. Talán ha kiejtem, hogy 3:18:36-as idő, első olvasatra nem is olyan rossz, de valójában ilyen időben nem is gondolkodtam a rajt előtt. Megtöröltem az arcom és készítettem egy kis reggelit.

A Garda maratoni.

garda_2.jpg

A helyszín valami fantasztikus. Az expo és a rajt előtti hangulat felejthető, de az útvonal valami elképesztően parádés. A verseny rajta a Garda-tó egyik oldaláról indul, mintegy 30 km a parton halad végig. Böbével, azaz Prokopp Erzsébettel együtt rajtoltunk el. Ő 3:10 körüli időt tervezett, én meg úgy éreztem, hogy az számomra teljesen hozható, együtt rajtoltunk.

Az idő kissé felhős, ideális hőmérséklet, egyszerűen minden adott volt egy jó futáshoz. Az első pár kilométer kissé hullámzott, de inkább lejtett. Érzésre jól haladtunk, jó volt a ritmus, összeállt minden, megvolt a fókusz. A FÓKUSZ.

6 km 26:13, na ez kell ez így jó. 9 km környékén beértünk Garda De Riva-ba, itt kissé lemaradtam Böbétől, de tisztes 80-100 méteres távolságból követtem. A második hatos részideje 26:26. Az útvonal észak fele fordult és láttam, hogy Böbe egy kisebb bolyt vezet, mögötte derék olasz úriemberek követik. Ez valamiért kissé zavart. Gondoltam rájuk futok, és vagy én vezetek, vagy kierőszakolom, hogy az olasz sporttársak is vegyék ki a részüket. Szembe fújt a szél.

garda_4.jpg

A ráfutás annyira jól sikerült, hogy a lendülettel tovább is vittem a csoportot, amiről pár olasz le is szakadt. Böbe jött és még egy spori. Ez a lendület egészen 20-ig tartott. A harmadik hatos etap 27:05 lett. Előreengedtük az egyik olaszt, közben még egyet utolértünk, ő is beszállt a bolyba. Mondtam Böbének, lassítsunk le, most ők jönnek.

Ekkor már éreztem, hogy ez így nem lesz sokáig fenntartható nekem, még féltávnál sem voltunk. 21-nél benyomtam egy kis gélt, ettem-ittam, Böbéék meg elillantak. Ott maradtam a kezdeti lendületemmel magányosan. Egyre nehezebb lett, és azt gondoltam, bazi messze van a vége. A negyedik hatos részideje: 27:24.

A kikötő közelsége miatt ledobták a horgonyt, benyomtam még egy gélt, ettem egy kis banánt és elkezdődött a hattyúdal. Az előző átlagpulzusokhoz képest 10-el ment lejjebb a pulzusom és persze a tempóm is drasztikusan csökkent. 1:33:50 lett a féltáv, ami alapvetően nem rossz, nagyjából ilyet terveztem, de érzésre sokat kivett belőlem.

garda_3.jpg

Értetlenül álltam, miért? Miért nem megy még most is lazán, lendületesen. Nagyjából legyintetettem az egészre, de tudatosult bennem valami: elhagyott a FÓKUSZ. Néztem a gyönyörű tájat, a grupettot, ahogy harminc bringás elhúzott mellettem. Hátrahagytam a küzdeni akarásom és átadtam magam a kitekintős, szemrevételezős futásnak. Egy 29:17-es, majd egy 30:50-es 6 km szembesített azzal, hogy ez bizony nagy zakó.

Közben eleredt az eső is, a sót bemosta a szembe, meg kellett állnom hogy kitöröljem a szemem, mert egyszerűen nem láttam. Mindezek mellett furcsa volt, hogy még így is előztem. Az utolsó 8 km-t a szakadó esőben töltöttem. Felszabadító érzés volt! Kicsit gyorsulva, de nagyjából 5 percesben érkeztem a célhoz is.

Összességében erre nem számítottam. Legyünk magyarosak, miért lett ez így elcseszve? A kifogáslistám:

  • Erősek voltak az ellenfelek, és teljesen megzavartak.
  • Nem számítottam rá hogy ilyen hosszú lesz.
  • Meglepett a domborzat.
  • Nem volt ideális az idő.
  • Elfutottam az elejét.
  • Megzavart a sok alagút.
  • Túl alacsony volt a pulzus és ez megzavart.
  • Bennem volt a "félsz".
  • Lemerevedtem az esőtől. 
  • Már reggel éreztem, hogy ez nem az én napom.
  • Elhagyott a FÓKUSZ
  • 404-es rajtszám – OOPPPPSSSS

Még sorolhatnám, de valójában erre nincs magyarázat, ez most így sikerült. Most gondolkodhatok, hogy visszavágok a maratonnak, vagy egyszerűen csöndben fejet hajtva elfogadom a vereséget.

garda_1.jpg

11 komment

Címkék: beszámoló motiváció maraton akik futnak

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr784850042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dvorcsakl 2012.10.18. 08:35:33

Lehet, hogy meg kellett volna csinálni azt a bizonyos videót, hogy a tanácsaimmal "segítsek". :-)

angelday 2012.10.18. 09:12:58

@dvorcsakl: a tegnapi marhapörkölt alatt szóba hoztam ezt már Norbinak, remélem a Józsa Gábor interjú nem húzza keresztbe a számításaimat! :)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.10.18. 12:41:06

Viszont kurva joo kepeket csinaltal :) A futas es utazas igazabol csak kifogas, hogy utana blogolhassunk valamirol :)

Torok.Tibor · http://flickr.com/toroktibor 2012.10.18. 14:02:25

Ne add fel és csodás helyen futottál tavaly én is voltam. A marhapörkölt nekem brutálfutás előtti napon nagyon jó volt másnap 3.lettem :)

Jane 2012.10.18. 18:15:17

"Nem számítottam rá hogy ilyen hosszú lesz" :-))
Gratulálok!

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.18. 19:45:46

Egyszer elkezdtem olvasni egy angol nyelvű könyvet, a címére már nem emlékszem, az a történet is így kezdődött. A főhős kiment a fürdőszobába, rátámaszkodott a mosdóra, vízcseppek stb. és akkor tettem le, amikor leírta, hogy pisálás után az utolsó húgycseppet is kimasszírozta a pöcséből. Na, ez most csak egy mellékszál volt! :)))

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.10.18. 20:25:44

@BGy: Te mindig meg tudsz lepni valami haszontalan infóval, vagy hülye viccel. (hogy ez most dicséret, vagy nem, azt magam sem tudom még...) :-)

193 2012.10.19. 10:13:35

Szasza a 2 gél 21-nél és 24 után hogy érezted dobott rajtad, vagy mélyebbre nyomott?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.10.19. 10:24:28

@193: más az érzés és más a tény :-) nyilván javított, a hatását azért lehet érezni!

Nuuk 2012.10.19. 10:56:49

Szerintem egyáltalán nem kell a lehajtott fej. Egy csodaszép tájon, nem ideális körülmények között végigfutottál egy maratont. Legközelebb talán jobban sikerül, de ha nem, az sem tragédia. Ne feledd az óriási közhelyet: csak az nem hibázik, aki nem is csinál semmit!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.20. 09:05:23

@szasza75: Nagyon klassz helynek tűnik, itt simán eltölt az ember 4-5 órát is, nem csoda hogy nem akartál gyorsan végigvágtatni rajta. :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása