Futóblog hosszú ujjú technikai póló 2013 ősz – ELŐRENDELÉSEK

2013.09.12. 10:24 angelday

Sziasztok, újra csinálunk Futóblog ruházati terméket, sőt, innentől igyekszünk majd valamiféle rendszerben előállni velük hallgatva a közönség bátorító szavára. Úgy döntöttünk, hogy a comeback dizájnnak egy örök klasszikust választunk új csomagolásban. Nem is húznnk tovább az időt, íme a férfi-női terv:

tunj_ki.jpg

Nagyban:

fb_polo_dizajn_2.png

A jól ismert dizájn, készülve az őszi, hűvösebb futásokra hosszú ujjú formában férfi és női változatban egyaránt. A póló ugyanúgy Nike Dri-FIT, mint eddig a korábbiak, azaz technikai póló, kifejezetten sportoláshoz kifejlesztve. A képen nem látszik, de a hátoldalán a nyakához opcionálisan elhelyezhető egy saját magatok által megfogalmazott felirat is (név, becenév, sportegyesület stb).

Egy ilyen technikai felső ára tőlünk rendelve 8200 forint.

drifit_nyak.jpg

A Dri-FIT technológiáról itt olvashattok bővebb információkat angolul, illetve erre találtok infókat a tisztításról. Maga a ruhadarab egyébként a MILER LS (long sleeve).

Jelen pillanatban előrendeléseket rögzítünk erre a modellre, viszont nem túl hosszan, csak kb. két héten át. Aki postán szeretné megkapni a pólót, annak még a postázás és csomagolás díjával is számolnia kell, ami kb. 500 forint lesz küldeményenként. (Részleteket majd később.)

Szokás szerint kettő oldalas, elöl dizájnban, hátul tarkónál pedig egyedi névvel. Ez utóbbit idén már opcionálissá tesszük, tehát aki nem szeretné megjeleníteni nevét, üzenetét, vagy ajándékba vásárolná, az hagyja üresen a mezőt.

Címhez, emailhez és telefonszámhoz minden esetben ragaszkodunk, még abban az esetben is, ha személyesen vennétek át a pólót.

Aki szeretne kérdéseket az őszi Futóblog technikai felsővel kapcsolatban feltenni, írjon ide a hozzászólásokba. (Arra vonatkozóan is várnánk az észrevételeket, hogy milyen ruhadarabra lenne igazán igény.) Ezt a rendelős programot egyfajta szolgáltatásként nyújtjuk a Futóblog olvasói számára.

43 komment

Címkék: póló előrendelés Futóblog

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr55497916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zalko 2013.09.12. 10:52:33

Engem egy normális futórövidnadrág érdekelne, ami nem a térdem alá ér. A Nike egyáltalán készít olyat? Szóval rövid rövidnadrág.

zalko 2013.09.12. 10:58:10

Ajánljatok nekem olyan helyet, ahol profi módon, minőségi feliratot tudnak Nike Dri-FIT technikai pólóra tenni!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.12. 10:59:55

8200 az kurva sok. :)

@zalko: ha nem kizárólag nikeban gondolkodsz, akkor ez a kalenji 3000-ért nagyon jó, betétes, kiszsebes, most vettem:
www.decathlon.co.hu/ferfi-ruhazat-meleg-idoben/8238570-essential-baggy-rovidnadrag-1.html

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.12. 11:00:38

@zalko: nem vagyok deka reklámember, de ott nyomnak is 1500ért. :)

angelday 2013.09.12. 11:02:57

@rrroka: olcsóbb egyedi névvel, mint a kiskerben, sry

zalko 2013.09.12. 11:04:46

@rrroka: Nekem is olyan van 2 éve. Tényleg jó, csak más márkában nem láttam. Gondoltam, hátha ti láttatok valahol. Köszi!

zalko 2013.09.12. 11:05:31

@rrroka: Az "ott", az hol van?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.12. 11:24:27

@rrroka: juj, pont ilyet vettem, de már mindegyikben gyárilag van háló, mást nem zavar? Mondjuk kivágtam belőle, tehát nem gond, csak fura, hogy nem lehet nélküle kapni.

Tetszik a dizájn, a rövid ujjúból van is nekem, jó lenne egy ilyen is. egy gondom van (mondjuk ez hosszú ujjúnál talán nem akkora gond), a fekete pólókat nem nagyon tudom használni, nyáron meleg, amikor meg nem süt a nap, rendszerint nem pólóban nyomulok, nagyjából a mostani időszakban néha ill. tavasszal lehet ezeket hordani.

rag 2013.09.12. 11:27:23

@zalko: Van ilyen rövid Nike nadrág is, nekem is ilyen van, rendes futónacik között kell keresgélni. Hogy pontosan mi a neve vagy típusa azt nem tudom. De nagyon kényelmes.

A póló nagyon faja de azért a ~9000 ft-ra még aludnom kell egyet-kettőt. :-/

csizkek 2013.09.12. 11:37:43

Nemetorszagba is lehet rendelni?:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.12. 11:49:53

@zalko: "ott" = decathlonban. mondjuk ilyen sima vaslós matrica kb.

@angelday: oké, rendes dolog, h olcsóbban adjátok, mint a bolti ár, de attól még drága. és ha azt vesszük, hogy ez konkrétan a blog reklámja, akkor pláne. :)
(és különbenis, régen minden jobb volt, éljen az első fehér futóblog póló, 3990ért = lélektani határ! :) )

@pantomimes: nekem pont bejön, h van betét benne. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.12. 12:06:18

@pantomimes: ha van benne háló, akkor nem kell már bugyit felvenni. Jobban szellőzik a műszer is benne. :))))

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.12. 12:50:57

@BGy: ez lehet, de én szoktam alá venni egy rövid tapis nacit kompressziós jelleggel (valahogy jobb nekem így), akkor viszont már útban van. Tudom, az én készülékemben van a hiba :)

nagykrisz_2 2013.09.12. 12:52:38

zalko gondolom csak szórakozol, a 11 inch-est kivéve minden nike rövidnadrág térd fölött ér véget...

amúgy a biatorbágyi outletben érdemes nike ruhákat vásárolni, sok ezrest meg lehet spórolni + jó a választék.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.09.12. 13:33:31

Feketében úgy nézek ki pont, mint az aszfalt. Az pedig kimondottan veszélyes, ha mondjuk pont aszfalton futsz. Erdőben sem tanácsos ősszel ilyesmiben mocorogni, mégiscsak vadászidény van...
Mondjuk szigetkörre biztosan jó. :/

nagykrisz_2 2013.09.12. 13:58:31

amúgy ez a "tűnj ki a tömegből, csak fuss" szerintem gyenge érv, eleve tömegsport a futás, de nike pólóban is nehéz kitűnni, egy egyen nikepólóról nem is beszélve:D

2013.09.12. 17:12:44

gondoltam idejövök, és jól lefikázom a színét, a márkáját, a designjét, az árát, a fazonját, de látom lekéstem mindenről :D))))

2013.09.12. 17:15:49

ez egyébként most milyen nyomás lesz? a narancsásrga nagy talpú embere annyira nem jött be, de ha ez a hagyományosabb szita akkor megfontolom.

@zalko: most voltam bent nemrég a nyúlcipő boltban, mert olyat szerettem volna venni, ami legalább a térdemig ér, de csak bőven térd felett végződőket találtam. amúgy nike-ból is van nagyon rövid, körül kell nézni Nike boltok, spuri, nyulasok.

angelday 2013.09.12. 17:31:45

@viito: official Nike alvállalkozó csinálja, aki az összes ilyesmit is nyomja – ha esetleg vettél anno ugyanebből pólót, akkor tudod, mire számíts :)

gyanta 2013.09.12. 20:04:01

Mennyit engedtek a feléből??

Perillustris 2013.09.12. 21:35:20

@angelday: kapható még ez a típus kiskerben? Felprobalnam.

ubp 2013.09.12. 22:35:40

Nekem tetszik, a rövid ujjas is meg van még, szeretem, bár egy kicsit már kezd elhasználódni :) Majd karácsonyra kérem ajándéknak, úgyis mindig problémáznak, h mit kérek :) Akkor meg már a hóban a fekete is elüt a környezettől :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.13. 06:32:03

@RabiMiki: azért annyira nem veszélyes, biztos vannak rajta kis fényvisszaverő izék. de azért egy bringás villogó hátra a kulacsövre sosem árt. :)

rhubarbjelly 2013.09.13. 08:36:30

@rrroka: olyan sok fényvisszaverő izé nincs rajta, két vékony csík a karján, a nyakán hátul a zsinórnak a kis fül, meg elöl a pipa, viszont nagyon jó felső, nekem van és imádom, és az ár is jó, csak hát feketében... :-( még vergődök egy darabig.

2013.09.13. 17:21:58

Ritka kritikus seggfej tudok én is lenni, de itt-most nem értem a hozzászólások egy részét.
Ha nem tetszik, túl sötét, túl világos, túl póló nem veszed meg.
@viito: tökéletesen foglalta egy irónia-smaragdba ezt.

@zalko: Próbáld ki a tapinacit. Nagyon kényelmes, és jóval kisebb a kidörzsölődés veszélye is. Meg jobban kiadja a futók egyik jól fejlődő testrészét, a formás segget. Az pedig az ellenkező nemnél mindig siker! ;)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.17. 09:22:23

@himmelhergott: érdekes koncepció, az a baj, hogy én ennyit nem fizetek egy nadrágért, még ha 2 is jár érte :)

himmelhergott 2013.09.17. 09:46:10

@pantomimes: én biatorbágyon kukáztam talán 6e-ért

sarkanykergeto 2013.09.19. 18:16:14

bocsánat, ha buta kérdés, de női XS-es méretet nem tudok a legördülő menüből választani. mit rontok el? :)

angelday 2013.09.19. 19:00:52

@sarkanykergeto: írd be az egyik méretet és valahol jelezd, hogy XS-eset kérsz! Sajnos lemaradt a felsorolásból, teljesen jogos.

eLzsÉ 2013.09.23. 03:10:31

Az egyéni igények, preferenciák mindig különbözőek.
De számomra a Nike felsők nem igazán jönnek be.
A sima, boltban vett típus végülis jó, egy kissé hűvösebb időben. (rövidujjú)
Az, ami ugyanezzel a logóval ment, szintén elmegy, de boldog nem vagyok vele.
Az utolsó, narancssárga a nagy futóalakkal teljesen használhatatlan rendszeres és intenzív sportoláshoz. A nagy embléma, vagy logo éppen a lélegző tulajdonságait veti vissza radikálisan. (Hogy konkrétan hol, azt nem taglalom, mindenki el tudja képzelni, szerintem:)
Az kimondott pénzkidobás volt. Összesen kettőnél többször nem volt rajtam és nem is nagyon lesz.

Ez most kis dilemma, mert tényleg látni kellene a donor modellt.

Viszont adódik a kérdés, hogy nem lehetne-e nyitni más gyártók felé?
Ja, azon nem lesz minden előre leadott egyéni név "Damartian"... talán.

Nem lenne értelmes más márkák felé nyitni?
Tudom, hogy a szponzor a Nike, de nem ez a legjobb.
Azt is tudom, hogy az adidas, aminek a felsői szerintem nagyságrenddel jobbak a Nike-nál kenterbe verik a Nike cuccait, az Asicsról nem is beszélve.

Nem lehetne, mivel ez egy már jól bejáratott blog, kivonni a Nike uralma alól és márkafüggetlenségre törekedni?
Bár tudom, hogy a Nike fúrta bele magát legjobban a promotálásba, de ez is olyan, hogy akin már volt Asics cipő, soha többet nem vesz mást.

8.200-ért ez nagyon drága, 6.900-ért emblémázatlan, tehát minden problémát kiküszöbölő Adidas felső gond nélkül kapható.

angelday 2013.09.23. 08:18:49

@eLzsÉ: valóban a narancs dizájn ebben az értelemben nem működött.

Ezúttal még olyan változatban is gondolkodtunk, ami minimalista teljesen, csak egy szolid Futóblog logót tartalmaz, illetve az opcionális név feliratot.

Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy ezzel még vissza fogunk térni.

Olcsóbb terméket mindig lehet vásárolni, folyamatosan, mindenből, így ezzel sajnos nem is tudunk versenyezni.

Gehehejza 2013.09.23. 20:20:18

Azért csak szólok, hogy a narancs póló az egyik kedvencem, és csak egy félmaraton edzés után lett véres a mellbimbóm :-D azóta leragasztom. de amúgy imádom és nem is kevernek össze az aszfalttal.

Perillustris 2013.09.23. 23:20:28

@eLzsÉ: Van több technikai Adidas és Nike pólóm is, ezek mind jók. De értem, amiről beszélsz: a tavalyi és az idei hivatalos félmaratoni póló anyaga nem túl jó minőségű, a szálak könnyen kihúzódnak belőlük. Először azt gondoltam, kicsit olcsóbb anyagválasztásra törekedtek, de a boltban láttam, hogy árulják is ezt a típust nem kevés pénzért. Cserébe persze nagyon jól szellőzik. A 2010-es futóblogos póló is hajlamos erre, ezért is hordom ritkán (meg azért, hogy ne kopjon).

A cipőmárkák esetében azért elég merész a kijelentés, szerintem nem feltétlenül kell márkahűséget vállalni, mert könnyen lehet, hogy egy másik cipő jobb a futó lábára.

Perillustris 2013.09.23. 23:21:31

@Perillustris: Kicsit javítok: jó minőségű a póló, azonban a szálkihúzódás gyenge pontja.

eLzsÉ 2013.09.23. 23:37:32

@Perillustris:

Igazad van, a cipő ügyében valóban barokkos túlzásba estem, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy jelenleg 2 Nike és 1 Adidas cipőm van, Asics meg egy sem:)

De volt és lesz is és megint olyat szeretnék, csak ők nem akarnak akciózni, én meg nem akarok 40 ezerért cipőt venni.

mukijoe 2013.10.14. 18:11:09

sziasztok,

poloendeles lehetseges meg?
csak mert az adatlapot ki tudom tölteni, de elküldeni mar nem, nincs gomb, amivel elfogadtathatnam...
Mit csinalok rosszul??

angelday 2013.10.16. 10:16:49

@mukijoe: lehet még! Alakítottunk a formon, nézd meg újra. Ha továbbra sem jó, akkor Google Chrome böngészővel próbáld meg!

mukijoe 2013.10.16. 15:16:31

most mükszik a dolog
köszi!

angelday 2013.10.29. 12:10:21

Mindenkinek: a rendeléseket egyelőre levettük, a meglévő rendeléseket szolgáljuk ki.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása