Az Alpok csúcsán futócipőben
2013.10.02. 13:47 szasza75
Szabit már két korábbi posztunkban bemutattuk. Az elsőben futótörténetéről olvashattok, míg a második posztjában a tavalyi TDS teljesítése került fókuszba. Most egy újabb őrültségen van túl. Figyelem, felzaklató beszámoló következik. Személy szerint mindenkit óvok, hogy ilyesmi őrültség eszébe jusson. Magamat már sikerült lebeszélnem.
Idén ötödször voltam Chamonixban. Kétszer a CCC-n, egyszer a TDS-en, és még a barátaim közül is kevesen tudják, hogy legelőször 2008-ban voltam, amikor a Mont Blanc-t szerettem volna megmászni.
Nem sikerült. A csapatból, akik a csúcstámadásra indultak, csak nekem nem. Nem okozott semmilyen törést, nem mondogattam ilyeneket, hogy majd egyszer revansot veszek. Egyébként sem hiszek az ilyesmiben, hogy majd a „hegy eldönti, kit enged fel". Csak magamat hibáztathattam és csak magamat is hibáztattam. Teltek-múltak az évek, és én a környéken versenyeztem, a Hegy mindig ott volt a szemem előtt, „elérhető" közelségben.
Tavaly év végén egy új kihívást kerestem, valami nagyot, valami igazán durvát, az UTMB-t. Mivel a sorsoláson nem volt szerencsém, egyre jobban kezdett körvonalazódni egy új terv. Legyen ez a Mont Blanc, de emeljünk egy picit a téten. Futócuccban, „light" stílusban és egy napon belül.
Az év első felében sokat bajlódtam sérüléssekkel, de valamikor június végére magamra találtam és elkezdtem szervezni a túrát. Kétszer lett elhalasztva, mind a kétszer a rossz időjárás miatt. Az utóbbi egy szeptember eleji indulás lett volna. Már csak egy lehetőségem maradt, gondoltam kockáztatok. Megnéztem az EasyJet weboldalán a legolcsóbb jegyet (16e oda-vissza!) a legközelebbi időpontra (szept 20 – 26.) és megvettem.
Ahogy közeledett a dátum, állandóan az időjárás előrejelzést néztem, ami parádésan jó időt ígért. Eldőlt, indulok, mire észhez kaptam, már Les Houchesban voltam, ahonnan a Mont Blanc normál útja indul. Volt öt napom a kalandra, és mivel az időjárás szupernek ígérkezett, nem estem neki rögtön a Hegynek. Első nap 2000m-re, második nap 3000m-re futottam fel. Igyekeztem fent minél több időt tölteni, akklimatizálódni. Az igazság az, hogy ennyi idő alatt nem lehet, de ha másért nem is legalább a nagy hegyekhez szoktattam magam. Próbáltam ezt megelőzően is minél többet magashegységben mozgolódni, de ez nem nagyon sikerült.
Végül eljött az idő, összepakoltam a felszerelésem. A következő dolgokat vittem magammal: hosszúnadrág, póló, karmelegítő, szélmellény, technikai kabát, zselék, BUFF, futózsák, fejlámpa, bot és egy futócipőre rögzíthető hágóvas. Az ébresztőórát beállítottam hajnali három órára és lefeküdtem aludni.
2013.09.24 3:00 óra
Az óra csörög. Felkelek, kávézgatok, felöltözök, vagy egy órát elszöszmötölök. Szándékosan, nekem szükségem van egy kis időre mire felbootol a rendszer. Négy óra körül elsétálok a falu főterére. Szükségem van rajtra és célra, valamire ami szemem előtt lebeg, ahova meg akarok érkezni. Választhattam a templom és a kocsma között. A templomot választottam, órát lenyomtam és elindultam egy számomra is új kaland felé.
Az órán három fő értéket figyelek, magasság, napi idő és pulzus. 1000 méterről kell feljutnom 4810 méterre, gyakorlatilag folyamatosan emelkedő útvonalon. A csúcs olyan 20 km-re van, tehát 200 méter szintet kell másznom kilométerenként, ami minden csak nem futóbarát. 1300 méter magason hagyom el a falut, és érek be egy erdei útra. Itt kapcsolom fel a lámpám, ezt az utat jól ismerem, mert a megelőző napokon elég sokat futogattam erre, és már a jól ismert TDS útvonala is itt jön lefelé. Nagyon szép, egyenletes tempót megyek, precízen frissítek. Néha megállok, lekapcsolom a lámpám és visszanézek Chamonix völgy fényeire. Holdfény, csillagok, havas hegyek, a falvak fényei a völgyben és baráti, 10 fok körül, kristálytiszta időben. Gyönyörű, csak ezt tudom erre mondani.
Nagyon hamar felértem Bellevue-ra (kb. 1850 méter), ez tulajdonképpen egy sífelvonó végállomása. Itt csatlakozik be a fogaskerekű vonat, aminek a végállomása 2400 méteren van. Innentől a síneken megyek. Eseménytelenül telnek a kilométerek, az idő csak úgy repül. Ezen a szakaszon tűntek el először a fák, majd a bokrok, mire végül csak kövek és sziklák maradtak néhol egy kis mohával.
Olyan 2700 méteren jártam, mikor elkezdett világosodni. Itt kapcsoltam le a lámpám és vettem észre, hogy egy kicsit elkavarodtam. Ez egy nagy kőtenger, valamit elnézhettem, de még időben korrigáltam. 2800 méteren van egy elhagyott menedékház, valahol ezután vettem fel a hágóvasamat, ami egy igen fontos biztonsági eszköznek bizonyult, mellesleg az egyetlennek.
Egy technikás rész után egy nagyobb platóhoz értem, itt már minden le van fagyva. Kicsit jobbra tartva elkocogtam a 3100 méteren található Tete Rousse menedékházhoz. Megtöltöttem a zsákom vízzel, ittam egy meleg teát, ettem egy kicsit és már indultam is tovább. Egy erős emelkedő után elértem Grand Culoart, ez a hely a kőhullásairól híres és balesetveszélyes. Szétnéztem és átkocogtam a túloldalra. Innen kezdődik a normál út legtechnikásabb része, egy olyan 500 méteres fal, ami egy A-B-s ferrátához hasonlító.
Itt találkoztam először hegymászókkal, akik 2-3 fős csoportokban ereszkedtek. Nem nagyon tudták hova tenni a ruházatomat, volt aki csúnyán nézett és volt aki elismerően. Emlékeimben sokkal nehezebb volt ez a fal, nagyon gyorsan és könnyen felértem a régi Gouter házhoz. Itt a ház falánál található egy pár darab pad. Leültem, egy-két dolgot megigazítottam, elővettem a kesztyűm és a napszemüvegem. Itt eszembe jutott egy részlet az első sikertelen mászásomból. Pont ott azon a padon és pont ott ültem ahol anno Erős Zsolt. Én csak egyszer találkoztam vele, épp a lábujjait masszírozta és napoztatta, mert ha jól emlékszem el voltak fagyva. Később még egy asztalnál ültünk, karizmatikus, roppant szimpatikus sportoló volt. R.I.P. Zsolt.
A Gouter ház feletti gerincen gyorsan végigkocogtam, majd elkezdtem a mászást a Dome de Gouter-ra, majd onnan az ereszkedést és újra emelkedést a Vallot házig. Ez egy kunyhó, ami baj esetén menedéket ad. Számomra szimbolikus jelentősége volt, hiszen 2008-ban innen fordultam vissza.
Most nem.
Erős voltam, a kedvem is nagyon jó volt, élveztem a hegyet, de volt két aggodalmam. Az egyik, hogy elfogyott a vizem, a másik, hogy a nap nagyon égetett. A következő másfél óra már a csúcsszakasz volt. Ütemesen, koncentrálva haladtam egy egynyomos útvonalon, amiből nem jó kilépni, mert könnyen ki lehet csúszni. A magasság itt már nagyon „üt". Úgy éreztem, hogy az akklimatizációm semmit sem ér, valahol 4000 méternél „elfogyott" a levegő. Itt már többször meg kellett állnom, majd egyszer csak újra, hiszen innen már csak a lefelé van. Felértem. Fent vagyok a csúcson, és ehhez kevesebb, mint 10 óra kellett.
Körülbelül még tizen voltak velem együtt a csúcson, és közülük egy páran siklóernyővel tervezték a lemenetelt. Megkértem egy srácot, hogy készítsen rólam egy pár fotót. Amikor elkészült, a fotókkal visszaadta a telefonom, amit én egy pillanatra letettem a zsákom mellé. Ez elég is volt ahhoz, hogy a telefonom meginduljon Chamonix felé. Megindult. Nem jó hír, nagyon nem.
Egy rakás új nem várt problémát kapok a nyakamba: nem tudok segítséget hívni, ha baj van a lefelé úton, az itthoni barátok és a család aggódnak majd, hisz nem veszem fel, vagy ki sem csöng. Minden hazaúttal kapcsolatos infó is a "telómba" volt, de legalább az előbbi készséges srác csinált egy-két új fotót rólam.
Szóval itt állok a csúcson és nem érzek extázist, gondolatban már a lefelé útra koncentrálok. Szétnézek utoljára, elköszönök a fent lévőktől és elindulok lefelé. Elkezdek kocogni, de a mozgásom nem elég stabil, és itt nem lehet hibázni. Mostanra már nagyon dehidratált vagyok, fáj a fejem, víz nélkül a zselét sem tudom megenni.
Próbálok havat enni, de nincs sok értelme. Egyszer meg is csúszok, de még a nyomban meg tudom fogni magam. Fura, de a legnagyobbat a csúcsról lefelé kell küzdenem. 12 órányi menet után újra a Gouter házban vagyok, de most már az újban. Iszok egy teát, feltöltöm vízzel a tartályom, eszek egy Snickerst, egy zselét, magnéziumot és sót.
Van némi rutinom már abból, hogy kell összekaparnom magam, de most minden sokkal lassabban halad. Gondolom, ennek a magasság lehet az oka. Sajnos mire olyan állapotba kerülök, hogy elindulhatnék tovább, már túl késő van. Nem akartam a falon sötétben, fáradtan elkezdeni a leereszkedést, így úgy döntöttem, hogy leveszem a képzeletbeli rajtszámom.
Nincs bennem szomorúság, majdnem egy héttel később is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. A Gouter- házban csak forgolódtam, hajnalban az első fénysugarakkal elindultam lefelé. Nem voltam fáradt, nem stresszeltem, élveztem a dolgot. Ahogy csökkent a magasság, úgy nőtt a sebességem és valamikor kilenc óra körül újra a Les Houches-i templom ajtajában álltam. Jó öt és fél órával kicsúsztam a napon belüli teljesítésből, de nem bántam. Magamnak akartam bizonyítani és ez sikerült is. És ez a lényeg, azért csináltam, hogy élvezzem, és ennek a túrának minden percét élveztem!
Az évek során elég sok magashegyi tapasztalatot szereztem, főleg trailek és mászások során, de most nagyon sok hasznos tanáccsal látott el Németh Csaba, akinek ezúton is mindent köszönök. Mellesleg ugyanezt a túrát így csinálja ő.
8 komment
Címkék: beszámoló teljesítmény Mont Blanc
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.10.02. 14:46:43
Két adat hiányzik amúgy az írásból. Egy név és egy idő.
Kilian Jornet - 4h57m
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.10.02. 15:05:10
RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.10.02. 15:28:17
Túl azon persze, hogy szerintem BÁRMILYEN idő emberfeletti ott, és a legnagyobb gratula mindenkinek, aki erre képes.
angelday 2013.10.02. 15:34:02
Badwater 2013.10.02. 15:37:27
Steff76 2013.10.02. 20:34:21
Látva a háttérben a beülős, bakancsos "mászókat", beugrik az a kép, hogy mi a Triglavra is felszereléssel mentünk miközben a szlovének tornacipőben rohangáltak el mellettünk...
Szép teljesítmény!
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
