Piros, rakottkrumpli

2013.11.01. 14:34 mgergoo

Fogalmam sincs, hogy mi vezérel valakit, amikor egy 37,29 km hosszú versenyt 35k m-nek, a 88,66 kilométeres távot meg 85-nek nevez el, de mostanában az a tendencia (vagy talán mindig is így volt?), hogy a terepfutós események nevében jócskán lefelé kerekítik a távokat. Mindenesetre azt gondolom, hogy az ilyen emberek más gazságokra is képesek. Olyasmire mondjuk, hogy a "nagy" kategória mellett belépőkategóriának tűnő 35 kilométeres távra odapakolnak 1600 méternyi szintkülönbséget.

Két éve már segítettünk a Piroson, és akkor eldöntöttem, hogy ha majd vékonyabb és erősebb leszek, futóként is részt veszek ezen a versenyen. Most meg itt ülök a gép előtt és bámulom a szinttérképet:

p35szintmetszet.jpg

Ha meg kellene neveznem, hogy idén mikor szaladtam bele késbe, akkor egyértelműen a Börzsöny Trailt nevezném meg. Csodálatos verseny volt, így utólag imádom minden pillanatát, de amikor ott voltam, akkor nagyon úgy éreztem, hogy ez az a táv és nehézség már kicsit túl van az én szintemen. Most meg edzetlenebbül, nehezebben és nem túl okosan beneveztem a P35-re. A Börzsönyt 4 óra 50 perc alatt futottam, most nem hinném, hogy a közelébe leszek ennek az időnek.

A szintes futásokhoz mondjuk mostanában hozzá kell majd szoknom, mert kedves edzőm a 3:30-as célkitűzés keretében kitalálta, hogy reggelenként nem annyira vagány dolog megállni a Szépvölgyi út aljában, hanem sokkal viccesebb lenne ha továbbfutnék a HHH irányába. Szóval megszaladt a keze a billentyűzeten és kiegészítette pár szóval a napi edzésterveket, ilyesmiket kapok:

1ó sík futás 135-150 között a második felében 1x10p emelkedő 150-155 között.

Reggelente így acélos tekintettel húzok el a munkahelyem mellett és futok tovább a Fenyőgyöngye felé. Ha az élet úgy hozza, hogy éppen nálam van a pár napra gondosan előkészített ebédem, akkor ő is felfut a hegyre velem. Így lettem az első ember, aki 13 kilométert tett meg és közben 192 méter magasra futott egy nagy tál rakott krumplival.

rakottkrumpli.jpg

Persze nem mindig esik reggelre az edzés. Munkából hazafelé is futok és újra a régi őrület elszántságom kell, hogy egy igazán kemény munkanap után a szokásos budai rakpartos futásomat megszakítsam és egy kis kitérőt tegyek a Gellért-hegyre.

6 komment

Címkék: edzés piros dk

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr595606987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adam182 2013.11.01. 15:51:05

tudtommal nem terepfutó, hanem teljesítménytúra szokás, hogy minden 0-ra vagy 5-re végződik és lefele kerekítenek. és nem új tendencia, hanem régi dolog.

gergoke 2013.11.01. 19:50:18

Szerintem nem szaladt meg a keze, hanem a te terveid szerint alakította át az edzéseidet. Bár könnyebb ezt eladni úgy, hogy rajtad kívülálló okok miatt kell emelkedőt futni (erősíteni). De nem, mindez a te kérésedre van.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.11.01. 21:42:04

@gergoke: nem nagyon akarok minden mondatomhoz értelmező kéziszótárt, meg egy kis humorérzéket csatolni, ahogy eladni sem szándékozom semmit. Elnézést kérek, hogy az edzéstervemben beállt változásokat próbálom humorral megosztani.

(Ha érdekelne egyébként, akkor elmesélem, hogy tök motivált vagyok abban amit Olivér kér tőlem, bármi is legyen az. Nem érzem egy pillanatra sem kényszernek, vagy olyannak, ami miatt okokat kellene keresnem? Miért is érezném, hiszen én kérem arra, hogy irányítsa az utamat...)

iramszarvas 2013.11.02. 23:31:04

Rakottkrumpli? Mi lett a diétáddal? Egy kis fehérjével sokkal könnyebben menen az az emelekedő...

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.11.03. 12:47:25

Azt hiszem több terepes edzés kell, ahhoz, hogy jobban menjenek az emelkedők. Kajában visszaálltam arra, hogy ebédelek és estére inkább kevesebbet eszek. A fehérje megmaradt reggeli helyett.

Zöld_Dani 2013.11.05. 16:23:44

@gergoke: Köszönjük szépen az értékes hozzászólást :-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása