Ki parancsol megálljt a kocakocogóknak?

2014.03.21. 09:55 angelday

Uj Péter, a Futóblog egyik alapítója (!) sajnos nem érti, mire való a Margitsziget:

Egy olyan társadalmi-szociális jellegű problémáról vagyok most kénytelen tollat, azaz hogy billentyűzetet ragadni, amelyet, annak égető mivolta ellenére (vagy talán éppen azért) hiába is keresnénk a magyar médiák hasábjain. A Margitsziget mindent ellepő kocogóinak siserehadáról, illetve az általuk okozott korántsem kellemes problémakörről van szó.

A Margitsziget, mint azt tudni illik, a boldog békeidőkben valaha a főváros toronymagasan legkellemesebb helye volt. Finom úriemberek, elegáns dámák sétáltak árnyas fái alatt, hangulatos padjain művelt beszélgetések folytak irodalomról, zenéről, fennkölt és tudós dologkról, olyasmikről, amikről ma már, a valóságsók, a drogok és a techno „zene” korában senkinek sem jutna eszébe beszélgetni, mert műveltség, intelligencia és tárgyi tudás megfelelő ismeretanyaga híján nem is tudna mit mondani.

Ebbe az idillbe rondított bele annak idején Kun „Kohn” Béla, aki külvárosi proletárgyerekek barbár hordáit eresztette rá a Műveltség, Finomság és Intelligencia valaha volt szigetére.

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr795872050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futaszabi 2014.03.21. 10:07:24

Kövezzetek meg, de én éreztem benne némi iróniát. A cikk eléri a 444.hu színvonalát egyébként, magasan nem volt a léc ebből a szempontból.

UP egy troll.

Mikrobi 2014.03.21. 10:16:07

Ezt benéztétek, pont Uj Péter ítélné el a meztelenkedést, emlegetné az esztétikumot és a nemzeti érzést 30-as évekbeli, barokkos stílusban?

Sm:)ey 2014.03.21. 10:21:46

Általában egész jól érzékelem az iróniát, de ezt most nem vágom, segítsetek, most ez az vagy nem? :D Ha nem az, akkor máris megyek a margitszigetre futni, hiába vagyok vidéki :D

angelday 2014.03.21. 10:25:23

@Sm:)ey: szerintem elment az esze

nagykrisz_2 2014.03.21. 10:35:52

Kövezzetek meg, de én minden egyes szavával egyetértek. Akár komolyan gondolta, akár irónia.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.03.21. 10:36:05

Azért nem érzitek az iróniát, mert fele sem az.
UP futó-frusztrációja abból adódhat, hogy 2008-ban nagy tervekkel vágott neki az edzéseknek itt a futóblogon, de aztán egy hét alatt összeszedett egy olyan makacs sérülést (lerúgta a lábujját a lépcsőn), amely azóta sem javult.

shortstack 2014.03.21. 10:47:53

Ez humor akar lenni, csak nem mindenkinek van annyira kifejlodve a humorerzeke, mint a 444-es alattvaloknak a szerkesztosegben, akik istenitik ezt a szosszenetet is.

En mondjuk egy percig nem vettem komolyan, az egesz nem is inkabb a futasrol szol, hanem a "szovjetbarat politikank"-nak egy kifigurazasa (regi ujsagcikk stilus, stb.)

angelday 2014.03.21. 10:58:36

@rrroka: nem javult és teljesen megkeseredett tőle – reméljük visszatér majd egyszer!

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2014.03.21. 12:19:43

Eppen most utazom(!!!!) majd Bp-re, gondoltam kimegyek a Margitszigetre kocogni, de a cikk utan elszegyeltem magam, igy inkabb tv-n keresztül követem majd az NB1-es fudballmerközest. Mert nekünk, MAGYAROKNAK erre van igenyünk!!!
:-)

Zöld_Dani 2014.03.21. 12:23:35

Srácok, tízezer százalék, hogy UP hülyéskedik. Nemááá.
Tény, hogy ennél jobban szokta, de akkor is.

Yama Cunemoto 2014.03.21. 12:40:11

Én azért elmentem futni egyet ebédszünetben :)

ps: rendőrök nem igozaltattak!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.03.21. 12:41:06

@Sz.Lacc: remek lóról hátrafelé nyilazási lehetőségek is vannak, tessék oda menni!

Nuuk 2014.03.21. 12:43:39

@Zöld_Dani: Kb. így látom én is. Ironikus az írás, az fix. Az egy külön kérdés, hogy a minősége nem a legjobb.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2014.03.21. 13:04:00

@rrroka: csak ha milliardokert epitett stadionban, max 300nezö elött lehet üzni eme tevekenyseget! :-)

hidegchaco 2014.03.21. 13:21:45

@rrroka: "Azért nem érzitek az iróniát, mert fele sem az."

Ühüm:
„az adófizetők milliárdjait teszi vizuális és mindenféle értelemben tönkre"

„Ennél még a hajléktalanok is torelálhatóbbak.”

„nyugati médiák fitnessnáci ideológiája azon a tudományosan sosem bizonyított tévhiten alapul, miszerint a kocogás segít az egészséges életmód megőrzésében. Erre azonban semmilyen tudományos bizonyíték nincs. A testmozgás egészségessége olyan „tudományos” babona, mint a védőoltások vagy a darwinizmus”

"engem a legkevésbé sem lehet sportellenességgel vádolni. Alkalmanként, például nyári olimpiai játékok vagy más színvonalas, rangos világverseny idején, magam is megtekintek egy-egy izgalmas atlétikai viadalt"

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.03.21. 13:56:37

@Enemy No 1: most mit idézgetsz? nem azt mondtam, hogy nincs benne, hanem azt, hogy a fele sem az.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2014.03.21. 13:59:53

Dont feed the troll! ...es nem Uj Peterre gondolok.

SimonyiBalázs 2014.03.21. 16:22:44

A belső úton kell futni, és akkor UP sem lát, nem zavarsz senkit a szagoddal és a ruháddal és gyorsabban is haladhatsz. Azt mondjuk én sem értem, hogy valaki a Szigetig miért nem fut el? Oké, ha messze lakik, az érthető (bár a a városban azért vannak elérhető futóhelyek, XI. Bikás park, IX. Népliget, Zugló és belváros: Városligete), de ha a közelben lakik, akkor odáig tényleg kikocoghatna az illető. Vagy amikor a hídon sétál valaki, láthatólag futásra készülve vagy futásból jövet.

fran7 2014.03.21. 16:23:37

Maradjunk annyiban, hogy az eredeti cikk egy túlírt ironikus szöveg, amit up nem tudott meghúzni, mert beleszeretett az ötleteibe, amik azért annyira nem voltak jók. Ezért nem lehet igazán jó egy blogoszférában mükődő újság.
Futni meg jó. A Margitszigeten is.

angelday 2014.03.21. 16:24:16

@fran7: nem véletlen – a 444 szerkesztősége a Margitsziget mellett van. Egyszer el kéne hívni őket a futóklubba és jól megszecskáztatni mindenkit.

hidegchaco 2014.03.21. 20:43:18

@rrroka: de hát épp ezért idéztem ily keveset, nem pedig a cikk 50%-át...

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.03.21. 20:57:14

Én speciel jót röhögtem ezen a cikken. Modoros Tibi babérjaira tör?

eLzsÉ 2014.03.23. 00:31:13

@BGy:

Ugyanez jutott az eszembe, ha a Modoroson jelent volna meg, senki se venné komolyan annak ellenére, hogy az ottani szövegek bizony tényleg sokak igazi véleményét fedik.

De ez itt nyilvánvalóan poén, de hogy mennyire nem jött le mindenkinek, azt a 444 kommentelői is mutatják.

Vagy lehet, hogy ez már a művészet?

2014.03.23. 10:42:35

Ez oviban volt menő, hogy a középsősök összejöttek a mászó mellet, s jól egyetértettek abban, hogy az a nagycsoportos mennyire szemét.

Ha valaki lelkébe ez az ironizáló (bár szerzőjéhez mérten nem igazán jólsikerült) szöveg valóban belegázolt, miért nem ír egy levelet a szerzőnek, ahelyett hogy a biztos akolmelegben fröcsög?

Ppix 2014.03.23. 19:26:27

Józsi sajnos nem érti...
Ne fárasszatok már, 4 napja ezen röhög szívből vagy kínjában mindenki (kinek mennyire tetszik).
Ti meg online vonalon fényévekkel lemaradva belinkelitek mint eltévelyedést??? Melyik részét lehet komolyan venni?
Menjetek már futni!

nagykrisz_2 2014.03.23. 20:33:23

"4 napja ezen röhög szívből vagy kínjában mindenki"
mindenki =/= akik azt az erőltetett oldalt olvassák. én pl. itt tudtam meg, hogy megjelent egy ilyen faxa cikk. (erre nem is biztos, hogy komolyan gondolta...)

Betelgeuse-2 2014.03.26. 09:58:05

Full irónia az egész!
Lehetetlen nem észrevenni (szerintem).
Nagyon aranyos cikk!

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2014.03.27. 09:14:22

Hát most bevallom töredelmesen, hazudtam, mert mégis elmentem futni kedden, két kört is tettem a Margitszigeten, de nem csak ott bűzölögtem, még a csodásan felújított Kossuth tér optikájába is belerondítottam izzadt testemmel! Mindehhez csak ennyit fűznék: MUHAHAHAHA!!!!
:-)

hideg123 2014.03.27. 14:49:53

@Sz.Lacc: 1) "csak ha milliardokert epitett stadionban, max 300nezö elött lehet üzni eme tevekenyseget! :-)"
2)"hazudtam, mert mégis elmentem futni kedden, (...)még a csodásan felújított Kossuth tér optikájába is belerondítottam"

Biztos, hogy hazudtál? Azt nem tudom, hogy valóban csak max. 3000 ember választott-e csodálata tárgyául a Kossuth téren, de a tér felújítási költsége eléri 1-2 új stadion felépítésének költségét.

hideg123 2014.03.27. 14:50:43

@Harman a Kardon: mármint 300 ember (hiába, a sok milliárd mellett nehéz ilyen kis számokat leírni)

2014.04.02. 01:12:29

@angelday: Meghívtad őket "megszecskáztatni"?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása