Polar vagy Garmin? Garmin vagy Polar?

2008.09.14. 09:54 Winkler Róbert

Pokoli dilemmába’ vagyok. Most már komolyan ráfeküdnék a pulzusmérésre, de nem tudom, mivel. A sima táv- és tempómérést kicsit már unom. A környékemen már szinte minden lehetséges kombinációt lemértem, azt is tudom nagyjából, hogy ha kényelmesen csoszogok, az 6,4-es kilométer, ha belehúzok, 5,5 körül vagyok, az elégetett kalóriáin meg kéjelegjen a Rubint Réka. Úgyis jól bevacsorálok utána. (Ja,. Breaking news: a tegnap esti 13 kilométer után NEM faltam fel a túrós táskát. Elővettem, de visszatettem. Szuperhíró vagyok, bár az egy kiló szilvával se biztos, hogy összességében beljebb volnék, de legalább legyőztem a gonosz túrós táskát, a Kísértést.)

Az egyik, amit erősen nézegettem, a Garmin Forerunner 404. Van benne GPS, ami egyrészt iránytű, másrészt precízen mér távot. És ugye, tudjuk, hogyan hat férfiemberre bármi, amiben távcső, bicska, iránytű vagy zseblámpa van: elvesztünk. Mindenféle pulzusmérési opciója van, bár végül nem próbáltam ki, mert Tamás, a díler azzal adta ide, hogy próbáljam ki, de azért vigyázzak a csomagolásra, mert igazából nem tesztjármű, én meg nem mertem lehúzni a számlapról a matricát.

Több minden szól a Garmin ellen. Hogy pulzusmérő pánttal százezer forint körül van, azt nem írom a terhére, ezen a szinten minden drága, úgyhogy legyen jó, és akkor ez el van neki nézve. Viszont van egy olyan perverz igényem, hogy lehessen utcai óraként is hordani, mondjuk, mint egy búvárórát. Kicsit bumszli, de épp attól járja át a macsó funkcionalitás. Csak ez a Garmin túl bumszli kívül, bőven az én bumszlitűrésem felett, maga a szíj viszont mintha kisebb csuklóra lenne kitalálva, mint az enyém.

A legkevésbé az tetszik benne, hogy legalább hetente töltögetni kell az akksiját, mert a GPS-vétel valamiért zabálja a villanyt.

Tehát nekem egy jó Polár kéne. Példaképünk, Kropesz is azt mondta, a Polar a csiszolt kőkorszak óta fejleszt pulzusmérő eszközöket, tehát jó a referencia, ráadásul amiket a neten láttam, sokkal jobban néznek ki, mint a Garmin. Vagy legalábbis vannak színesek. Ki is néztem magamnak az AXN 300 nevű modellt, ami nem teljesen az én igényeimre van kitalálva, mert úgynevezett outdoor óra, tehát a szintkülönbségekre, meg a barométerre koncentrál, de sárga. Bementem tehát a Polar márkaboltba, hogy legalább megnézzem élőben. Hát, már vagy fél éve nem létezik.

Simán lehet, hogy nekem van szar ízlésem, de sajnos úgy tűnik, futóknak kifejezetten ronda dolgokat gyártanak. Értekeztem már a futócipők márkafüggetlen rondaságáról. Szörnyű nevetséges futónadrágokat látok nap mint nap, kész csoda, hogy a Nike-nak van rendes futó glottgatyája. És akkor az órák – egyszerűen nevetségesek. Amilyennek az ufókat a 80-as években elképzelték. Csúcsos kitüremkedések, gyáva pasztellszínek feketével.

Megnyugtatásomra a katalógusban és neten jól kinéző fitness és outdoor órák élőben bénák. A színek még elmennek, de az ál-króm nyomógombokat már egy tíz éves koreai autónak se nézte el az ember. Úgyhogy kivárásra játszok: állítólag két héten belül jönnek az új modellek. Mindenképpen olyat akarok, amilyet Kropesz tanácsolt, amivel felkelés után pulzust mérek, aztán laptopon elemezgetem. Amit még nem egészen értek, de sebaj, ha a Kropkó azt mondja, ugorjak a kútba, már futok is neki.

GPS-re nincs szükségem, szuggerálom időnként magamba. Nekem arra van szükségem, hogy az az egy óra - hetven perc, amennyit futok, kardió-szempontból patent legyen, szóljon az óra, mikor húzzak kicsit bele és mikor lassítsak. Csak én sajnos még egy barométertől is képes vagyok izgalmi állapotba jönni, és erőltetett szituációkat elképzelni, amikor majd de jól jön, hogy van nálam egy barométer.

Ja, majd elfelejtettem, tegnap este olyan fél 10 körül indultam futni. ¾ 10 tájban érhettem a váci úti Baumax mögé, ahol a félhományban egyszerre csak lassított mellettem egy bringás srác, hitetlenkedve nézett, én kiszedtem a fülemből a hangszórót, mire ő:

- Te tényleg futsz?!
- Ja, miért ne futnék?
- Hát láttam, hogy a blogot nagyon szponzorálja a Nike.

Azóta is az összefüggést kutatom.

A szerk. toldaléka: érdemes Zerge oldalát is túrni, rengeteg infó, tesztek.

75 komment

Címkék: sláger nike bigyók beöltözés ki a hülye

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr39662539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.09.15. 09:12:10

Már én se nagyon találom! :-)

Pintér Miklós 2008.09.15. 09:52:35

"Azóta is az összefüggést kutatom."

Szimplán annyi, hogy az átlagembernek tényleg egy Nike kampány fényében tündököl a dolog.

Amúgy hajrá, a blogot olvasva még én, az anti-sportember is elgondolkodtam rajta hogy futni kezdek. ("No sport" - Churchill)

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.15. 10:08:44

Hali!

Pro/kontra nehéz dönteni. A nagy kérdés, hogy pontosan mire van tényleg (!) szükséged.

A Garmin a pontos távmérésben sem annyira pontos (alacsony sebességnél vannak gondok azzal is -- márpedig a futás GPS szempontból alacsony sebességnek számít). Mellette szól a kábeles PC-csatlakozás és a rengetegféle (nem csak Garmin) teljesítmény-elemző és -rendszerező szoftver.

A Polar nagyjából a csúcs a pulzusmérésben, viszont van pár rákfenéje, ami miatt én kevésbé szeretem. Hacsak nem változtattak rajta, a PC-s letöltés változatlanul ilyen idióta mikrofonos--besípolós (ZX Spectrumos) megoldással megy (a bicajos órájuknál biztosan). Távot nem mér alapból, bár GPS és lépésszámláló is kapcsolható hozzá (utóbbi állítólag megfelelő kalibráció mellett nagyon pontos).

Ezek mind a rizsa. Nekem sem a Garminnal (EDGE 305), sem a Polarral nem voltak gondjaim (az EDGE-dzsel futni is szoktam, bár messze nem annyit, mint bicajozni). Az órába rakott elemző funkciók tekintetében a Polar jobb, edzéspartner (hülyegyerek-játék) tekintetében meg a Garmin (virutális ellenfél).

Külföldi levelezési listákon és fórumokon csak pulzusmérésre egyértelműen a Polart ajánlják, kiértékelésre fej-fej mellett vannak, a fent felsorolt egyéni igényekre meg úgyis mindenki azt veszi, amitől felmegy a tesztoszteronja.

Üdv,

Professzore

angelday 2008.09.15. 10:10:22

Tudtok olyan órát ajánlani, aminek jó a Mac konnektivitási lehetősége? Nálam ez szokott lenni a show-stopper. :(

angelday 2008.09.15. 10:11:48

Másik kérdésem: olyan óra nincs, mint a Gran Turiosmoban levő opció, hogy saját magam szellemképe ellen tudok futni? Kiprojektálja a 3D imázst és mutatja, hol tartottam. Nem kell, hogy 1:1 típusú rotoscope-olt modell legyen, megelégszem egy befoglaló objektummal is!

StAndrew66 2008.09.15. 10:15:02

Csakis a Garmin johet szoba szvsz. A MotionBased.com -n levo webalkalmazas orjitoen jo. Az osszes futasi adatodat feldolgozza pulzussal egyutt. Csili-vili terkepek es elemzes is jar hozza...
Na ezert kell a GPS.
Demo:
motionbased.com/info/product/view.mb?tile=info.product.demo

angelday 2008.09.15. 10:20:07

StAndrew66, meghaltam és a futónörd statisztika menyországba kerültem? Ez zseniális! Most már csak azt kell megtudnom, hogy a Garmin fut-e Mac-en, illetve virtualizált Guest XP alatt. Ha igen, elkezdek félretenni.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.15. 10:25:31

Angelday!

Ilyen 3D-s kivetítést nem tud, de a Garminon van virtuális partner (/ellenfél), ami bármelyik korábbi futásod lehet.
Mac alatt sokan használják, és ahogy elnézem, az Intel-alapú, OS X 10.4 feletti oprendszerekkel futó Mac-eken gond nélkül megy a Training Center.
A MotionBased-es cucc meg csak USB-illesztő és internetes protokoll kérdése, amit szerintem rég leprogramoztak (ha mégsem, akkor le fogják hamarosan).

Professzore

angelday 2008.09.15. 10:27:47

Professzore, mely Garmin modelleket javasolja?

StAndrew66 2008.09.15. 10:27:48

Nem rossz, ugye? ;-)
Nemcsak a ForeRunner megy vele, hanem cipelhetsz mas Garmint is magadon:
www.motionbased.com/info/gps/view.mb?tile=info.gps.supported

De ugyanigy jo bringazashoz, sieleshez es motorozashoz is... :-)

Es it vana Mac kliens is:
www.motionbased.com/mac/view.mb

Egyeb kifogas?

angelday 2008.09.15. 10:32:25

StAndrew66, ahogy látom van némi limitáció Mac-en a böngésző miatt, de arra tulajdonképpen teszek, mert már megszoktam, hogy egynémely szoftvert XP alól futtatok.

Választok egy szimpatikus GPS-es szívritmus érzékelős Garmin modellt, aztán helló, mi?

specialk 2008.09.15. 10:47:24

Szia Róbert!

Nekem volt szerencsém csodálkoznom, hogy tényleg futsz, és nem kívántalak futás közben – és kéretlenül - feltartani egy hosszabb érveléssel, melynek a Nike szponzoráció csak egy része.

Annak tükrében, hogy a te tolladból származnak az alábbi – igen, elismerem, kontextusból kiragadott mondatok, de mégis – hitetlenkedve fogadtam, hogy a futást - ideértve a városi futást - népszerűsíted, csak úgy, jókedvedből.

Szóval a totalcar-on 2007. november 8-án (még nincs egy éve) sikerült azon felháborodnod, hogy nem tudsz a városban autózni a futóversenyek miatt. Az alábbiakat írtad:

„Ugye, más ez, mint ezek a borzalmas-szánalmas budapesti vánszorgások?”
„aki szerint ezek az utcai tömegfutások egészségesek, az beteg.”
„izzadt hobbisportolók 20-50 méteres térközökkel elvonszolják magukat a következő kereszteződésben várakozó autók felé.”

Nincsen jogom semmiféle erkölcsi magaslatról a szemedre vetni autó-szeretetedet és véleményedet, kérlek, hogy ne érts félre. Az én véleményem persze az, hogy a város sokkal alkalmasabb futásra/kerékpározásra/tömegközlekedésre, mint autózásra, és remélem, hogy valamennyire közelednek álláspontjaink.
És mint akkor is mondtam, sok jókedvű futást kívánok!

Üdvözlettel: Károly

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.15. 10:48:12

Angelday!

Nagyon szűk a választék. Futáshoz Forerunner-sorozat, azon belül a 101, a 201 és a 301 már nincs a kínálatban. Az 50-es eleve felejtős, mert csak szívritmust mér, GPS nincs benne. A 205-ben van ugyan GPS, de nincs szívritmus.

Marad a 305 és a 405.

A 405 már órának néz ki, a másik inkább valami cyborg-kiegészítő. Tudásra nyüansznyi különbség van, a 405-ösnek kissebb és alacsonyabb felbontású a ijelzője, cserébe könnyebb.

Menj be, nézd meg!

StAndrew66 2008.09.15. 10:48:44

Nekem egy Colorado van, mert elsosorban geocaching-ra kellett es gyonyoru a kijelzoje, azota `felfedeztem` hogy jo autozashoz es motorozashoz is. A futas es a bringa meg visszavan, de veszi a mozgaserzekelo jelet, ha kell majd.
Nem konnyu a modellek kozul valasztani, attol fugg te mi(k)re akarod hasznalni.
Aztan hello, mi!

JediL 2008.09.15. 11:19:34

Ejha, a Timex már fel sem merülhet? Egyszer régen, amikor még sportember voltam, én csak azt használtam. Azóta nem követem a történet alakulását. Tényleg ennyire elmaradtak?

mufor 2008.09.15. 11:20:50

Sziasztok!
Maratoni futó vagyok, Polar RS 200 SD-t használtam évekig, footpod (lépésszámláló) kiegészítővel. Gyakorlati tapasztalatok: a pulzusmérő gyakran elvesztette a jelet v. hülyeséget mutatott, a footpod rendkívül energiaigényes, gyakran a legfontosabb edzések közben kevesellte az energiát és hagyott fel a sebesség mérésével. A számítógépes adatáttöltés vmiért soha nem sikerült, csak sípolt, elméletileg minden rendben volt, aztán nagy semmi. Az oldalán elhelyezett gombok rendszeresen megnyomódtak ezáltal mindig aktiválva vmi más képernyőt, ezen a gombok zárolása is ritkán segített. A mellkasi jeladó rólam vmiért mindig lecsúszott, így kénytelen voltam melltartópántokat barkácsolni rá, mondjuk ez az én egyéni szoc. problémám. Az említett - ám igen bosszantó - apróságok ellenére összességében azért szépen teljesítette feladatát és legjobb eredményeimet is ezzel sikerült dokumentálni.
Most viszont megvásároltam a Garmin legújabb modelljét, a Forerunner 405-ös csúcsmodellt. Hááááát, ég és föld. Először is: az öltözésnél fél órát spórolok, mivel nem kell a footpodot felbarkácsolni a cipőre. Sebesség és távolságmérés halál pontos a GPS-nek köszönhetően (a Margit szigeten edzek, ahol végre mindig azonos távot mér és azonos helyen szól résztávos edzéseknél a gyorsításhoz) szemben a Polarral, amelynél, ha gyorsan futottam, sokkal hamarabb jött a kilcsi vége - érthetetlen módon. Az alapfunkciókat nem méltatom, inkább a kijelzés módja kényelmes, ugyanis teljesen testre szabható a képernyő, h. milyen adatokat szeretnék látni futás közben. Mivel a képernyő mérete véges, az egyes képernyők közt az óra gyűrűjének érintésével tudok váltani. Ez kiküszöböli a gombok véletlen megnyomásából eredő kellemetlenségeket is. Term. a külső gyűrű is zárolható. A kinézete sztem teljesen óraszerű, mondjuk nem vadító sárga, de utcai órának is feltűnés nélkül elmegy. Nekem vékony csuklóm van, de még így sem hat túl bumszlinak. Vagy csak az én bumszlitűrésem van magasabban...
A mellkasi jeladó tökéletesen illeszkedik melltartópántok nélkül is, tisztább, szárazabb érzés:)
További infók esetén keressetek bátran, szinte minden nap tesztelem az órát. Most is mindjárt indulok, bár ez az idő nem kimondottan a kedvencem:(
mufor@chello.hu

mufor 2008.09.15. 11:27:03

Ja, még két fontos dolog:

Energiaigény, hálózatra rádobom, feltölt, kész, no elem, no cry.
Adatáttöltés: USB stick a gépbe - progi megnyit, Bluetooth, pár mp. v. ha hosszúztam max 1 perc és már elemezhetem is az össze grafikont körönként mindenféle kombinációban permutációban. Az otthoni gépemre is áttölthetem, ill. a filét szoktam hazaküldeni és ott beimportálom a filét, ha a munkahelyen vmiért nem lett volna időm az alapos elemzésre:)

Jó futást!

ThufirHawat 2008.09.15. 11:29:47

Rugdaljatok halálra, de szerintem a távolságmérés a legszükségtelenebb funkció. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én kb. 5-6 útvonalat variálok. Ezeket szépen le lehet mérni (pl. az általatok javasolt www.walkjogrun.net -en), aztán csók. Ha mérsz időt, megvan az átlag pace. Ha sok kis kört mész, akkor olyan óra kell, ami tud sok kört rögzíteni. Ennyi.
Pulzusmérés fontosabb, hasznosabb.
Na, ezért van nekem sportbandem. Meg mert következetes vagyok. :o))

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2008.09.15. 11:39:59

Sziasztok!Én nagyon lelkes újrakezdő vagyok.
A pulzusmérést egy Decathlonos pulzusmérővel,a távolságmérést-ha ismeretlen terepen járok Mio GPS-el vagy egyszerűen utólagos internetes számolással,a zenét meg egy okostelefonnal oldom meg.
Amikor szükségem lett arra,hogy pulzust mérjek szétnéztem a "piacon" és úgy gondoltam,hogy százezer feletti egyébként nagyon szép holmikra nincs se keretem,se szükségem.
Edzés után amúgy is benaplózok,így mindent megtudok akkor:sebesség,tempó,pulzustartomány százaléka stb.,stb....

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.15. 11:40:39

JediL!
Nekem van egy Timex... A jóságát két dolog mutatja: nem tud nyugalmi szívritmust mérni (a mérési tartomány pontosan 100-nál kezdődik), illetve a Vaterán háromszor három hét alatt sem bírt 2000 forintos kikiáltási áronelmenni. Komolytalan.

Jay Phix 2008.09.15. 12:38:06

Köszönjük a hiánypótló posztot, Robi, gyanúm szerint ez a téma a kommentek miatt még jövőre is pörögni fog.

Kedves hozzábbértők, nekem is ajánljatok valamit!
Nekem a GPS nem követelmény, ellenben a pontos pulzusmérés igen, ÉS a tárolt adatok kiértékelhetősége neten vagy számítógépen. Tehát részletes, elemezhető görbét szeretnék. Régebben alapközeli polárt használtam, aztán szőrén-szálán elűnt. Persze az enyém ilyen elemzést még nem tudott.
Használja valaki a Polar két elemzőprogramját, a netes polarpersonaltrainer.com-ot, illetve a komolyabb Polar Pro Trainer 5-öt?
Összegezve: pulzus-elemezhetőség a fő szempont, távolságmérés nem fontos, mit válasszak (természetesen a költséghatékonyság maximális szem előtt tartásával)?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.09.15. 12:44:16

Vannak olyan futók, akik elindulnak és futnak, mondjuk terepen, útbaejtenek egy két települést, betérnek egy két kocs,ába kólázni és futnak tovább. terv nélkül. Ott azért hasznos a távolságmérés.

Blamazs 2008.09.15. 14:27:51

Bevallom, a blog olvasasa kozben hataroztam el, hogy futni is elkezdek. Mar gondolkodom en is vmi pulzusmeroben, de ha veszek komolyabbat akkor olyat ami mac alatt is megy. Tud vki ilyet ajanlani?
Vagy marad az egyszeru olcso deca-s cucc nekem is.
Amugy az oldal tetszik nagyon, csak igy tovabb sracok, sokak fognak meg belepni a futok taboraba szerintem az oldal hatasara.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.09.15. 15:02:10

Nekem egy Suunto T3-am van, minden extra nélkül, tehát nincs hozzá pc linkem, meg footpodom, ezeket mind külön kell megvenni hozzá, ha kell. Lévén csak hobbifutó vagyok, még nem ruháztam be ezekre, de magával az órával és a tudásával elégedett vagyok. A pulzusmérőt is mindig megtalálja és stabilan tartja vele a kapcsolatot. A kezelése talán kicsit furmányos a sok gombjával, de meg lehet szokni.
Már elég régi modell, mostanában már jóval többet tudnak így T10 környékén, a Suunto órák is.
Ami az árat illeti olyan 30k körül volt az óra és többi cucc extra, tehát nem olcsó.

FutoBolond 2008.09.15. 15:45:09

Egyelore en is tolom az olcso 6000 hufos oraval. Stopper, pulzus, meg megjegyzi a max pulzust. Vilagitas. Mondjuk neha szoktam csak ugy elektronika nelkul futni, se ora, se mp3. Ugy is roppant kellemes :-)

Ha meg okvetlen 100e felett akarok orara kolteni, akkor mar inkabb morisz lakroa. Az ugyan se pulzus, se gps, amde elegans, es cseppet sem bumszli :)

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.15. 16:47:04

Azért hozzátenném hogy a komolyabb Polar-ok infrán PC-znek, linux kilőve :S MAc assze mmegy :)

angelday 2008.09.15. 18:48:11

Ras, infrán? 2008-ban? :)

potyesz 2008.09.15. 19:07:31

Na, én ma úgy fölpörögtem ezen a témán, hogy vettem egy forerunner 405-öt. Megjegyzem, hogy a kijevi ára jóval barátságosabb... bár a HRM-es verziót vettem, mai árfolyamon nézve kb. 78ezer forint volt. (2200 hrivnya). Épp most töltöm, holnap reggel már ezzel szeretnék futni, úgyhogy még ma este be kell lőjem magamra.
Remélem mindent sikerül beállítanom. Ha nem, holnap majd kérem a szakik segítségét. Előre is köszönöm tisztelettel. potyesz.

aribazsy 2008.09.15. 20:15:18

Na akkor ha mar nekem is jart a pofam meg elozoekben a Polar, Garminrol most is foyltatnam.

Elozoekben Mufor irta a gondjati a polarral ... nekem meg majdhogynem pont ellentetje volt.
Polar mellpant jo, garmin fos, Garmin lecsuszott allandoan. Vasag ruhaban a Garmin sokszor "kihagyott". A Garmin bumszli votl de nagyon, a Polar elviselheto. Tegyuk hozza, hogy nekem meg a regi 401-es garminom volt, erdemes megnezni, az volt csak igazan femvazon eloszövet, kyborgkez, lehet tudott lezertvetni, de erre mar nem emlekszem :D
Amugy teny, hogy a letoltes szempontjabol , geekelni a Garmin jobb. POntossagrol, ha egyik se hagyott ki, nyaron vekony cuccban, akkor hajszal pontosan egyformat voltak! Szoval nekem a Polar ne jojjon az EKG reklammal.
Ja es ennek ellenere lehet Polart vennek, bar az ujabb Garmint meg nem lattam ...

vitez71 2008.09.15. 22:02:29

Csakis a Polar jöhet szóba.
Pl. a S625X elég jó és fémháza van, lehet nyuzni rendesen.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.15. 22:26:10

angelday: az adott feladat szempontjából az IrDa teljesen okés választás, semmi szükség hatalmas adatátviteli sebességre vagy hatótávolságra, sokkal inkább a kis fogyasztás a lényeg. Az IrDA egy nagyságrenddel kevesebb energiát fogyaszt konzervatív becslések szerint is.
Én egy CR2032-es elemmel kihúzok legalább egy évet a S710i Polarommal úgy hogy közben 300+ órányi edzést rögzítek és infrázok át PC-re.
A Polarnak is csak a S810 meg az rs800-a EKG pontos, ami annyit jelent hogy minden egyes szívdobbanást rögzít: RR intervallum. Ezt tudtommal semelyik másik cég cucca nem tudja. Csak kórházi műszerek, EKG-k.

Laszlo2 2008.09.15. 22:44:09

Potyesz utan szabadon, en is felporogtem a teman ugyhogy ma rendeltem egy Forerunner 305-ot. $196 es ket harom napon belul kuldi a Wal-Mart. Remelem jo lesz.

vargatom 2008.09.16. 00:15:53

Nekem évek óta nincs egyik gépemen se infra, eleve zavaró hogy látnia kell egymást a két eszköznek. Bluetooth az ideális, még csak oda se kelljen vinni a géphez; ha az nem megy, akkor meg kábel, legtöbb új TFT monitoron van USB bemenet és akkor nem kell hajlongani se.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.16. 04:19:43

Angelday, WinklAir!

Most, hogy lassan meglesz az új pöpec pulzusmérő 100 rugóért (SportBand+ Nano mehet a kukába), ideje rátérni az őszi-téli ruházkodásra!
Ez újabb 100 rugó lesz, hiszen csakis a legjobbat! Már készülünk a tippekkel...
Még szerencse, hogy a legolcsóbb sportot űzzük! :)
Üdv.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.16. 04:32:01

Ja, egyébként megunt high-tech kütyüket baráti áron átveszek.
De csak ha KARCMENTES! Hehe

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.16. 07:53:50

vargatom: vegyél bluetoothos wc-t :)

potyesz 2008.09.16. 08:34:45

Sziasztok,
ma reggel futottam az uj szerzemennyel. (Garmin Forerunner 405) Az elso tapasztalataim nagyon jok. A pulzusmeres nem hagyott ki es a mellpant is nagyon kenyelmes, csoppet sem zavaro futas kozben. Ami kicsit zavarbaejtett, hogy az edzes elejen nehany alkalommal folfuggesztette, majd automatikusan ujra inditotta a stoppert, aminek miertjere nem tudtam rajonni. Sem nem lassultam, sem nem gyorsultam, a szivveresem sem mutatott extrem valtozasokat. Szoval ezt leszamitva nagyon tetszett. Persze meg csak ismerkedem vele, meg nem tudom, melyik edzes tipust erdemes valasztani, illetve ha egyszer kivalasztottam a szivritmusost, akkor kesobb pl. at tudok-e valtani egy masikra, pl. tavolsag alapura, vagy kaloriasra. Na mindegy, vegulis a futas maga a lenyeg, ezert annyira nem izgat a dolog, de azert klassz volt. Kis szepseghiba azert bezavart a mai futasomba, kb. 40-45. percnel nagyon eros kesztetest ereztem hogy befussak egy mellekhelysegbe, ami Kijevben kora reggel azert nem olyan egyszeru. Probalkoztam bejutni a parlamentbe, mivel az volt a legkozelebb, termeszetesen nem engedtek be. Aztan az elnoki rezidencianal ugyanigy jartam, de a kiskatonak mar rohogtek a szenvedesemen. Aztan 3-4 oriasi lelki es fizikai erot kovetelo visszatartasi kiserlet vegere hazaertem, de ha mondjuk az 5. emeleten laktam volna, nem a 4.-en, akkor lett volna egy igen kinos emlekem-elmenyem a ma reggeli "elso garminos" futasomrol. De ahogy a filmekben szokott lenni, csak hazaertem, bar oregedtem 2 evet abban a 20 percben...

Jay Phix 2008.09.16. 08:52:29

Értem, tehát konzekvenciaként leszűrhetjük, hogy a Garmintól összefosod magad.
Emberek! Vegyetek Polárt!!! :)))

potyesz 2008.09.16. 09:03:34

ez is egyfajta ertelmezese a dolognak, de akar ugy is lehet mondani, hogy olyan jo a gamin, hogy besz@ras... :)

AdrianMole 2008.09.16. 10:36:40

Én egy technikához nem sokat értő (nem szőke :) ) nő vagyok, és be kell vallanom, egy szót sem értek abból, amiről itt szó van. Nekem már a Sportband is sokszor "nyűg". Nem szereretem, ha állandóan ellenőriznek, és könyvelni sem szeretek. Szerintem aki fut egy ideje az érzi, hogy aznap jól megy a futás, vagy minden lépés fáj, szét van esve a mozgása mindenféle pulzus, GPS meg egyéb kütyük nélkül. De azért az megnyugtatott, hogy amikor a Sportbandért kiadott 15000 ft-ot -a magam igényeihez viszonyítva- soknak találtam, látom, hogy van aki 100 000reket is képes kiadni valami óráért. Ez már fut is helyetted? :)

jocks 2008.09.16. 10:46:57

Ajánlani tudom még a SUUNTO óráit.Nem tudok róla hogy lenne hozzá GPS,de pulzus,távolság mérés igen.Megbizható,pontos.Ami sokat számíthat hogy jobb áron van a Polárhoz képest.Az alap modell például 20000 ft alatt van.

yzzy 2008.09.16. 10:51:08

Csakis Polár. Ott a hosszú évek óta felhalmozott tapasztalat pulzusmérés terén. Cipőt a cipőboltból.

Én évek óta Polárt használok, alapvetően bicajozásra (régebbi típus, s710), de futni is tökéletes, infrán kommunikál, az öv teljesen jó, és tökéletesen megfelel. Annó 75 ezer volt (egyel volt csak jobb nála, ami mobil-kapcsolatot is tudott), most sokkal kevesebb. Nagyon ritkán hagy ki, precíz, pontos. Minden létező dolgot mér, be lehet állítani rajta intervall-edzéseket, figyelmeztető jelzéseket, tökéletesen személyre szabható, és ami nem utolsó. órának is megfelel, szép, két időzónás.

aribazsy 2008.09.16. 10:55:17

vargatom: Bluetooth?! ez komoly? es letoltes elott jelezne keszulek hogy csak ACplugin eseten inditsd el a letoltest :D aaaa.

Adrian Mole: Azert ez sarkos. Ismerek ilyen embert aki detto ezt mondta hogy o erzi... ezt nem lehet erezni! Azert megis egy pulzusmero pontosabb, ne kesik ...
Kell az, nem is a naplozas miatt, hanem a total optimalis edzes miatt, hogy jol erezd magad, ne csak szenvedjel.

(Ha volna sok penzem amugy en is Polart vennek, footpoddal.)

AdrianMole 2008.09.16. 11:07:55

Ok. Elismerem, hogy sarkosan fogalmaztam, de én sajnos nagyon sokszor csak az élvezetért szoktam futni, meg hogy a 10-12 óra szellemi munka után kiszellőztessem a fejem. Ez ciki? Mi az, hogy totál optimális edzés?

jajistenem (törölt) 2008.09.16. 11:50:57

Nekem semmilyen kütyüm sincs, egy iPod shuffle-ön kívül. Mondjuk, nem is indulok versenyeken, meg alapvetően bemelegítésnek használom a napi 5-10k-t (hangulattól függően).

Nemsokára jön a tél, kíváncsi vagyok, a futóblog írói hogy küzdenek meg a fagyponttal. Én egész évben kint nyomom, a tavalyi tél futóbarát volt, összesen 5 napig kényszerültem futópadra, de akkor tényleg tiszta jég volt minden. Na mindegy, most jönnek majd a téli cucc, cipő, sapka, kesztyű témák, gondolom, a blogon. Szeretettel várom.

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.09.16. 13:01:43

AdrianMole-nak igaza van abban, hogy lehet érezni, hogy most jól ment a futás, vagy csak kínlódás volt. Akik GPS-szel futnak, minden nap más útvonalat futnak le, vagy ugyanazt méricskélik állandóan? Ha már EKG, akkor érdemes megvárni azt, ami nem csak az R hullámokat számolja a pulzus miatt, hanem figyeli az ST szintet is, mert ott ha eltérés mutatkozik, akkor érdemes megállni, vagy eleve a farkasréti felé futni.

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2008.09.16. 13:23:15

Lehet hogy meredek dolgot írok, de pulzusmérővel sosem kínlódás a futás. Az ember néha be akarja csapni magát: "megy ez nekem jobban is" és észre semi veszi hogy már kapkodja a levegőt, szétszortan fut. Az óra nem hazudik, néha azt mondja: "ennyit bírsz, ne pörgesd túl magad". Vagy "ne lazsálj".

A GPS-es cuccok szerintem is inkább drága játékok nagy gyerekeknek. Dehát ilyenek vagyunk, szeretünk játszani.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.09.16. 14:14:38

Nekem azt hiszem a leghidegebb futásom tvaly dec 20-a környékén volt a Bükk fennsíkon (Tortúra 65). Olyan -8 fok lehett.

Más a kérdésa szakértők felé
összekapcsolatam a GArmin-t és a Motionbased, letöltöttem a Meteor Maratont. Át is állítottam " metric"-re, de szintet "láb"-ban írja ki, hiába lelzi hogy méter, azaz 1230 m volt a szintemelkedés. Hogy lehet ezen módosítani, javítani?

Total Time (h:m:s) 5:02:08 6:55 pace
Moving Time (h:m:s) 4:44:12 6:30 pace
Distance (km) 43.67
Moving Speed (kph) 9.2 avg. 24.8 max.
Elevation Gain (m) +3,246 / -3,241

Avg. Heart Rate 146 bpm Zone 3.9

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.16. 16:03:39

szasza: -20°C :) 2004-2005, egész télen kint futottam, futópad az halál, azt csak ha brutál a meleg. Texasban bevállaltam a 40fok 0% páratartalomban, de inkább passzolnám a kétórás edzést futópadon.

nemtudommárkinek: Persze lehet azt mondani hogy "okosabb vagyok mint a pulzusmérőm", csak ezt eddig még senki nem tudta nekem gyakorlatban bizonyítani.

potyesz 2008.09.16. 16:31:01

En pl. szentul meg voltam gyozodve, hogy "lazan" futok... nem lihegve, kb 4 lepez besziv, 4 lepes kifuj utemben, lazan volt 145-150-es pulzosom. Azt hittem, hogy olyan 130 korul lehet. Erre mondjak, hogy hinni csak a templomban... :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.09.16. 17:47:25

Nekem a két szélsőséges időjárásom a -17 és +39 fok a Celsius skálán mérve. Télen gyakori, hogy a sapkámon kipárolgó vízgőz ráfagy a sapkámra. Nyáron viszont veszélyes túlzott melegben futni, mert ha nagyon meleg van, akkor a szervezet nem tud hőt leadni és "hőtorlódás" lép fel, ami káros. Én nem is izzadtam a 39 fokos hőségben (valamikor tavaly nyáron), 4 km után gondoltam, jobb, ha abbahagyom.

Gaboro · http://goo.gl/MULS 2008.09.16. 21:05:54

Néhány hete az írták a Forerunner 405 terméklapján, hogy 2008 harmadik negyedévére érkezik a Mac-es szoftver. Mára ez "... coming soon."-ra változott.

Biztató!

Jay Phix 2008.09.17. 16:44:13

AdrianMole, az szerintem nagyon jó dolog, hogy Te mindenféle kütyü nélkül ilyen harmóniában vagy a futással (és valóban, nem kell ahhoz pulzusmérőtől kezdve a legújabb NASA-fejlesztéseket magadra aggatnod ahhoz, hogy fuss egy jót.) Ez a Nike+ rendszer sem erre jó, vagyis nem az a különleges benne, hogy innentől kezdve minden edzésünk hűdetervezett, tudományos és folyamatosan kontrollált lesz (hiszen a használók 99,9 százaléka sohasem volt és lesz profi sportoló) - a Nike+ rendszer lényege az én olvasatomban a MOTIVÁCIÓ.
Ahogy Buzz is írta egy párhuzamos poston, munka, család, sőt, másik hobbi mellett azért nem olyan könnyű beszorítani az edzéseket, és nemcsak az idő az ellenség, hanem néha a kedv is... És ilyenkor nyújtja a legtöbbet ez a sok kütyü. Mert, ha mondjuk ketyeg a nikeplus.com-on egy challenge, amire tudod, hogy két napod van befejezni, akkor ilyenkor is elmész futni - na, az nem semmi, ha engem erre bárki vagy bármi rá tud venni, amikor nincs igazán kedvem. És ez rá tud venni... ;)

sangennaro 2008.09.17. 21:07:12

Sziasztok. Új vagyok itt. Laszlo2-től kérdezném, hogy a garmin 305-öt hogyan tudtad megrendelni a Walmarttól? Én is próbáltam, de a végén elakadtam, mert csak az USA-ba szállít. Vagy rosszul csináltam valamit?

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.18. 00:47:03

Adrian Mole!
Példa: felkészülési szakaszban (praktikusan egy tunya tél vagy egy több hónapos keményen hajtós munka-időszak után) a visszaszoktatás nem olyan nagyon egyszerű. Én többször ütöttem ki már magam az első szép tavaszi napon a hegyen bicajozva amiatt, mert csakazértis felmentem ott, ahol előző ősszel simán ment. Egy dologra nem figyeltem csak: a szívritmusomra.
A mérés, meg a gugliföldben való nézelődés, a naplózás és a grafikonok bújása az a hülyeség, amit mi (nem szőke) férfiak gyermeki énünktől vezéreltetve nagyon szeretünk csinálni. Az viszont, hogy két napra (vagy ne adj' isten örökre) kiütöd magad némi figyelmetlenséggel, az már annyira nem mindegy. Én most nagyon szeretem, hogy bepittyeg. Meg azt is, hogy nem tévedek el, meg azt is, hogy pontosan tudom, hogy mikor merre jártam és az hogy ment.
Mások a preferenciák. (Megjegyzem, van, aki 100 millió forintért vesz magának autót és garázsban tartja, vagy 20 millióért órát, amit a bankja páncéltermében).

Jut eszembe: Winkler úr, mit vettél/tervezel venni?

Professzore

JediL 2008.09.18. 12:34:52

Professzore, szomorúsággal veszem tudomásul a tényt. ahogy látom, mert rákerestem, ők már inkább dizájnra gyúrnak.
Mindegy, eddig is elboldogultam az űrkütyük nélkül, lényeg, hogy pörögjön az endorfin

AdrianMole 2008.09.18. 13:06:00

Értem már a lényeget. Persze én is voltam már, hogy rosszul mértem föl az erőmet és kiütöttem magam. Ebbe a csapdába mindenki beleesik, akár kezdő, akár tapasztaltabb futó. Ebben segít tehát a pulzusmérés. Ezeknek az óráknak a használatát azonban mindenki autodidakta módon tanulja meg, vagy nem árt hozzá pár szemeszter edzéselmélet a TF-en?

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.18. 15:34:25

AdrianMole: google a barátod :)
powerhiker.fw.hu is, vagy pl a Lydiard edzésmódszer tengernyi hasznos infót lehet a neten olvasni a témában

Laszlo2 2008.09.18. 17:34:08

Sangennaro.
Semmit sem csinaltal rosszul, a Wal-Mart valoban csak az USA-ba szallit. En itt elek, igy meg tudtam rendelni. Az mas dolog, hogy a 2-3 naposra igert szallitasi hatarido kitolodott es ha szerencsem van akkor penteken megkaphatom a cuccot.

sangennaro 2008.09.18. 18:52:37

Laszlo2 és mindenki.
Így érthető. Nekem is van Polar órám, amivel futok, de nem bírom ki, hogy ne legyen GPS-es is, főleg a távolságmérés miatt ( meg mert mi férfiak ilyenek vagyunk, lásd fenn). Viszont a 405-ös jóval drágább, mint a 305-ös. Tényleg megéri a csaknem dupla árt?
Van valaki a többiek közül, aki a 305-öst jól ismeri? Kösz a választ előre is.

Laszlo2 2008.09.18. 19:01:28

sangennaro
Olvasd el a "customer review"-kat a Wall-mart vagy az Amazon oldalan. Tobb olyat olvastam aki korabban 305-ot hasznalt najd 405-ot , de vegul ujra 305-ot vett.
Mivel en nem akarom rendes orakent hordani, igy nekem a fazonja is megfelel.
Rengeteg info-test van az interneten You Tube, etc.
Udv,

AdrianMole 2008.09.18. 22:40:17

Köszi Ras, megnézem az ajánlott linkeket. Kezd érdekelni a téma. :)

Laszlo2 2008.09.20. 03:15:38

Ma kiprobaltam a F 305-ot. Remekul mukodott, sehol sem veszitette el a GPS jelet. A hozza kapott programot sem volt nehez telepiteni (next.... next... finish) es az adatfeltoltes ( az orabol) is sima ugy volt.

ombre 2008.09.20. 08:06:30

az melyik tipus amelyiknek olyan gps külseje van+ mellkasi adó

Laszlo2 2008.09.22. 03:28:11

Garmin Forerunner 305. Eleg nagy - de konnyu - szogletes "krumpli" pulzusmero melkasi adoval.

szenyo12 2008.09.22. 22:18:53

valaki mondta, hogy 2008-ban infra???

Na, én a kacatjaim között találtam egy Polár soros portra dugható infra vevőt....
Akinek az infra hibázik annak odaadnám, hátha műxik...
Ilyesmi:
www.cyclepath.ca/products/item3185.htm

sangennaro 2008.09.23. 20:34:11

lászló2
A 305-öd beállítható km-re is, vagy csak mérföldet mér? Pontos a távolságra? Üdv

ThufirHawat 2008.09.25. 08:53:43

Na, megvolt az első köröm (13km) a Polar RS800-al. Az "alapgép" van nekem, se GPS, se footpod. A távot ismerem, stopper van rajta, és mivel sokáig fizikusnak készültem, a sebességem ki tudom számolni. :o) A kütyü nagyon durva. Iszonyat, hogy mi mindent tud csinálni, a ProTrainer-ről nem is beszélve. Szerintem még hetekig elszüttyögök vele, míg megismerem... (Tek info: az infra adatátvitel kompatibilis a Leonovo X60 laptoppal) A legnagyobb királyság persze az egyénleg megtervezhető logó! :o))

Jay Phix 2008.09.25. 14:58:31

Na, most már elég sokan összejöttünk itt, Polar- és Garmin-barátok... bátorkodnám megismételni a topik eleji kérdésemet:

"Kedves hozzábbértők, nekem is ajánljatok valamit!
Nekem a GPS nem követelmény, ellenben a pontos pulzusmérés igen, ÉS a tárolt adatok kiértékelhetősége neten vagy számítógépen. Tehát részletes, elemezhető görbét szeretnék. Régebben alapközeli polárt használtam, aztán szőrén-szálán elűnt. Persze az enyém ilyen elemzést még nem tudott.
Használja valaki a Polar két elemzőprogramját, a netes polarpersonaltrainer.com-ot, illetve a komolyabb Polar Pro Trainer 5-öt?
Összegezve: pulzus-elemezhetőség a fő szempont, távolságmérés nem fontos, mit válasszak (természetesen a költséghatékonyság maximális szem előtt tartásával)?"

meshuggener (törölt) 2008.10.07. 03:08:13

Én mindenkinek ajánlanám szeretettel a POLAR RS200SD változatát, mely piros színben kizárólag, azonban footpoddal és mindössze 41.800 Ft-ért megcsíphető itt: www.r-med.com

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2008.10.09. 16:29:03

Jay Phix!
A pulzus elemzés szempontjából polarpersonaltrainer.com igen keveset nyújt. A PPT5 azonban minden tud, ami kellhet ( RS800sd töltöm az adatokat).

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2008.10.09. 16:36:41

Aki csúcsóra vásárlásán töri a fejét, most jött ki a Polar RS80CX három változatban (run, bike, multi), pl. ami már tudja a GPS-ről Google Earth formátumban átmenteni az útvonalat is. Amerikába $430-$470 került, itthon még nem láttam árat

Jay Phix 2008.10.11. 00:15:53

Kösz, József! Akkor ezek szerint minimum egy RS400-ban kell gondolkodnom, mivel a 200-as még nem barátja a PPT5-nek...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása