Chuck Norris emlékfutás

2008.10.20. 22:03 Winkler Róbert


a képet a Wikipediáról vettük le

A műtárgy szép - nem is nagyon tudom, mikor láttam utoljára ilyen szép műtárgyat. A Chuck Norris-hidat mindenkinek látni kéne, főleg éjszaka, de legfőképpen októberben, mert a hírek szerint novemberben lekapcsolják a díszkivilágítást. Pedig díszkivilágítással kategóriákkal szebb, mint egyébként, és egyébként is épp elég szép.

Ritkán van ürügyem, hogy átmenjek rajta, és az általában elég átlátszó, de a lényeg, hogy többször mentem már át motorral és autóval, nappal és sötétben, és persze mindig jó volt, de egy építményt vagy tájat igazán gyalog tud magáévá tenni az ember. A Chuck Norris-hidat pedig már az átadás óta fixíroztam, mint futhelyszínt. Közel lakom hozzá, de annyira azért mégsem: úgy 12 kilométer, csak oda, és a félmaratonnál azért még nem tartok. Bár egyébként az se volna hülyeség, legfeljebb viszek magammal pénzt, és ha épp fel akarnám adni, taxival hazamegyek, vagy valami ilyesmi.

Na szóval még délután ("terepszemlét tartok") oda-vissza átmotoroztam a hídon, és próbáltam rájönni, hol kell erre felszaladni, és honnan indulnak azok a híres, legendásan hullámvasút bicikliutak. Nagy szerencse, hogy az új híd még sem a google maps-en nincs fenn, sem az utcakereso.hu-n, de még az autós Garminom is azt mutatja átkeléskor, hogy a semmin szelem a habokat, szóval arra gondoltam, fogom Tehén nevű autómat, beöltözve a közelbe hajtatok, aztán majd csak kitalálom valahogy, és szaladok. Aztán eszembe jutott, hogy 'isze mentem én már át a híd alatt, és ott meg is lehet állni, aztán majd csak lesz ott egy lépcső. És így lett.

Este fél tíz körül egész sokan sétáltak és fotóztak, oda-vissza gyalog is kényelmesen meg lehet járni egy óra alatt, futva meg végképp nem tétel. Legközelebb kitalálom, hogyan illesszem be egy 10-14 kilométeres távba.

Végül a tények Józsi szerkesztésében:

Az 1993 óta tervezett és 63 milliárd forintból épített hidat 2008. szeptember 30-án adták át. A híd nevéről a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kétfordulós internetes szavazást rendezett. Ennek nyomán honosodott meg a Chuck Norris híd elnevezés. Ezt követően Stephen Colbert amerikai viccember műsorában kapta fel a témát, majd elérte a média erejével, hogy a pongyolán átgondolt és leprogramozott szavazóprogramot önös céljaira fordíthassa. Noha megnyerte a szavazást, a hídnak végül nem adták a Stephen Colbert nevet, ezt Simonyi András magyar nagykövet is elmondta Colbert műsorában, mielőtt parolázott volna egy gitárral a kezében. Mivel a híd Káposztás- és Békásmegyert köti össze, a Földrajzinév-bizottság a "Megyeri híd" nevet mondta ki végérvényűnek.

22 komment

Címkék: videó start itthon hétköznapok tippek sláger edzésnapló rocky balboa dzseki futópálya eye of the tiger hobbisták

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr6723854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Báthory Ödönke 2008.10.21. 08:25:36

Sajnos nem vagyok egy futós típus. A seregbe se futottam egy kukkot se, pedig ott nagyon fenyegettek. De ez a híd valami nagyon szép. Én is átmentem rajta többször is. Még egy kis kerülőt se sajnáltam. Egy francia vendégemnek is megmutattam, neki is teccett.

Van a turistautak.hu-n egy ingyenes térképprogi, a Russa. Annak a melléklete már tartalmazza az új szakaszt.

b

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.21. 08:37:48

bringásoknak való túrát olvastam nemrég a nők lapjában, a nullás kilómétertől vagy 6 híddal megyerin is keresztül persze, mindösszesen 30 kiri távval.
jövőre lefutjuk...

ThufirHawat 2008.10.21. 08:54:18

Jó a hidas fénykép! Külön piros pont az aszimmetrikus kompozícióért. Ki kellene már mennem, mielőtt lekapcsolják...

Futós téma: szoktatok néha-néha hosszabb (mondjuk 1 hét) szüneteket beszúrni? Mondjuk 2-3 havonta?

angelday 2008.10.21. 09:12:04

Bocsánat, ezt elfelejtettük aláírni: a fényképet a Wikipedia oldaláról vettük le.

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2008.10.21. 09:23:00

Hídonfutás után nincs olyan érzésed mintha kipufogót nyalogattál volna?

zila 2008.10.21. 09:27:10

A video vége nagyon jól sikerült, jót kacagtam! :)

DaMartian 2008.10.21. 09:59:10

rrroka ebben a 30-as hídfutkosásban én is benne lennék! Jól hangzik!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.21. 11:35:03

DaMartian: akkor jövő nyáron egyik kora este, mikor már nem lesz olyan meleg, oksa? :D

pcjuzer: van egy cimbim akinek hasonló fóbiája van a hídon való átfutásoktól, de egyébként ha a szeles északi oldalon megy az ember akkor nem jellemző annyira. a városban szoktunk futni, és pl a rakparton budán is kipufugóíz van, meg a multkor a nádor téren elkaptunk egy pirosat, hú bakker, de durva volt.

Thufir: én külön tervezetten nem tartok pihit, de van h ugy alakul, h egy hétig nem szaladunk semerre se. jelenleg kedd, csütörtök az edzésnapunk + ha hétvégén összejön.

FutoBolond 2008.10.21. 11:35:45

Angelday Jozsef, kis korrekcio: Charles Simonyi maganurhajos, MS guru, de nem nagykovet.

Akire minden bizonnyal gondolsz, az Simonyi Andras, washingtoni nagykövet, aki jo utem- es humorerzekkel szerepelt a Colbert Showban, beterelte pozitiv iranyba a mokat, bizonyitva, hogy erti es szereti a viccet. Ezzel tobbet hasznalt a magyar imazsnak, mint barki az elmult tiz evben.

angelday 2008.10.21. 11:38:13

Igazad van, ki is javítottam!

Chei 2008.10.21. 13:25:49

A videó vége tényleg nagyon vicces lett. Az elejét viszont kicsit bátrabban is lehetett volna vágni, három percen keresztül kocsikázást, meg tíz másodperceken keresztül lépcsőfokokat mutatni 2008-ban már kevés. Ha nem lennénk ADD-sek, akkor a tévét néznénk.

angelday 2008.10.21. 13:29:07

Chei, tök igazad van, de egyrészt kevés volt a nyersanyag, másrészt ugye kötötte a kezem a zene hossza, amit mindenképpen szerepeltetni akartam teljes terjedelmében.

colika 2008.10.21. 15:41:21

pcjuser - nekem múlt hétvégén volt alkalmam megkóstolni, hát elég büdös van fent szerintem. Főleg a sziget feletti részen, ahol el vagyunk választva még egy ilyen műanyag fallal is. :(

rrroka: én itt kipróbáltam mind a két oldalt, és nekem egyformán büdös volt..

amúgy a látvány csodálatos, de inkább maradok a Duna parton futásnál..

Németh Laci 2008.10.21. 16:01:10

Ez jo lesz mar latom a cimszavakat: Winkler Robert illegalis hidfuto versenyeket rendez...

Tenyleg jo... koszi.

Mar huzom is a melegitot...

Lazo

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.10.21. 23:05:02

Lehetne szervezni, budapesti hídak maratonit. Le a rakpartokon, cikázva hídra fel, hídra le. Szerintem a km-ek száma is stimmelne!!
Szervezd meg Index és ez lesz az első maratonim! :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.22. 09:25:26

mbemba, az ötlet jó, csak képzeld el mi történne, ha bp összes hídját lezárnák a futók miatt. így is utálnak már minket az autósok (jó alkalom, hogy felemlegessük WRobi témába vágó cikkét... ;) ).
szerinem egyből bele gépuskáznának a dunába mindenkit az első hídon.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.10.22. 18:44:48

rroka
Azért vannak országok, városok, ahol bizony vannak autómentes napok.
Előbb-utóbb remélem nálunk is lesznek!
Úgy pedig nehéz élni, hogy valamit - ami nem szörnyen megvetendő ostobaság -, azért nem csinálunk, mert másnak nem tetszik.

Megismétlem: )) Szervezd meg Index és ez lesz az első maratonim! :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.23. 10:01:00

@mbemba: nálunk is volt autómentes nap, le is zárták az egééész Andrássy utat! tyűűűűha! azám!
ez olyan mintha egy dohányzásmentes nap csak fél csomaggal szívna el az ember. :D

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.10.23. 10:40:46

Én először Veronában láttam autómentest. A belváros, meg a rakpartok teljesen le voltak zárva, és csak mosoly volt a város. Idős és fiatal mind utcán volt. Ha jól emlékszem november volt, meg hideg, de az emberek nagyon élvezték.

Magyar városok, arra vannak kitalálva, hogy biciklizzenek ott, ...... őőőőőőő, meg hogy fussanak.

Világ biciglisei, meg futói egyesüljetek!

FAQlyás Menyét 2008.10.24. 04:03:21

Ki mondta, hogy le kellene zárni közben a járművek elől a forgalmat? Ez is része lenne a versenynek, ettől túlélőfutássá válhatna!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.10.24. 20:14:40

Akkor az sem lesz egy faqlyás menet. Tudod mibe kerül annyi fáklya?

kinney 2008.10.25. 00:09:56

ma délután átfutottam én is a hídon. újpest felöl futottam a váci úti kerékpár úton, mondjuk kitáblázhatták volna a bicajosoknak és a hibbant futóknak (bár azt csak egyet láttam magamon kívül), hogy hol a híd, nem voltam egyedül azok közül, akik eltévedtek odafele.
de a híd tényleg szép volt, és az idő csodálatos. újpest kertvárosi részéből oda-vissza másfél óra volt kényelmes, beszélgetős iramban.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása