Hideg = motiváció?
2008.11.10. 21:33 Winkler Róbert
Visszatért. Oké, engem is váratlanul ért, de mivel délután már motorral megjártam a ködös Dobogókőt, szervezetem megkapta a jelzésértékű hidegdózist. És futni akartam; ilyen már legalább egy hónapja nem fordult elő velem. Az ember futni megy, mert szokása az neki, de egyszer se éreztem, hogy hú, de jó lesz.
A tropikus késő nyár után Morzsa kutyám, aki az őssejteknek és növekedési faktoroknak köszönhetően amúgy is elég fickós, a 18. születésnapja felé közeledvén már nem csak a séta vége felé kezd el futni, hanem már az első reggeli kör elejét is szökdécselve teszi meg. És ha próbálnám visszatartani a pórázzal, egy helyben ugrál - egyszerűen nem veszi tudomásul, hogy ő egy ősanya, aki összesen ötféle gyógyszert szed, abból kettőt szívre. A hidegtől tehát ő is alaposan bepörgött.
Meg én is. Készületlenül ért a hirtelen motiváció, úgyhogy elhatároztam, még a Lecce-Milan első félidejében elindulok, hogy elcsípjem a végét. Aki képben van a Serie A-val, tudja, hogy manapság az olasz ligában divatba jött utolsó pillanatban eldönteni a meccseket. Szóval elindultam, motiváltan, mint állat, még Sportbandet is vittem, hogy majd kéjeleghessek elképesztő tempómon, aztán olyan 1 km körül megéreztem, mit hagytam ki a számításból: a kínai kaját. Eltelt már legalább két óra azóta, és ugyan nem produkáltam borzalmat emésztési zavarokat, agyaggalamb-lövészetet és hasonlókat, de egyszerűen nem ment, pedig kívánta volna a vérem. A kínai valahogy nem erre való. De majd ma körültekintőbb leszek. Csak el ne múljon a hideg.
4 komment
Címkék: foci őssejt hideg morzsa kutya
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Stine (törölt) 2008.11.10. 22:24:50
Ma meg nem bírtam lábra állni.
De jó volt, be fogom vezetni.
bridgeman 2008.11.11. 00:26:02
2008.11.11. 00:38:46
Hidegben, esőben futni isteni!
(utóbbi természetesen akkor, ha nem balesetveszélyes)