Egyedül futsz vagy társaságban?

2008.11.12. 08:27 szasza75

Az egész futós sztori úgy 8 évvel ezelőtt kezdődött. Gyökeres miskolci létemre 2000-ben kaptam egy munkalehetőséget Budapesten. Éltem a lehetőséggel. Egy másik miskolci sráccal, Sanyival - aki már itt lakott, és a 80-as virágzó atlétikai életben versenyszerűen atletizált - kitaláltuk, hogy a napsütés, a mozgás, és a futólányok adta esztétikai élmény alanyi jogon jár nekünk, fussunk a szigeten. Emlékszem az egyik padig futottunk, forduló és vissza. Elfáradtam, de aztán ment a fél kör is, majd az egész, aztán már kettő is. Sanyi el-el maradt a közös futásoktól, és mint magányos futó, vettem egy kisrádiószerűt, és azzal futottam.

Aztán hallottam, hogy futnak a Normafánál páran, bevallom kicsit hiányzott a közösség, így felmentem én is beilleszkedni. Azt hiszem jól sikerült, hiszen elkezdődött a közösségi futóéletem, és csapatfutásaim sora. Csapattagja lettem a RUN-TOTTA elnevezésű amatőr alakulatnak, és ahol csapatverseny volt mentünk, futottunk, ittunk, ettünk. Együtt futottuk körbe a Fertő tavat, a Tisza tavat, és a Balatont. Közösen váltóztunk Budapesten, együtt izzadtunk a hegyekben, együtt áztunk az esőben. Aztán Növekedni kezdtek a távok, valaki már egyéniben ment hosszabb távokon ahol kellett egy jó segítő. Ott voltunk, igaz nem mindenki futott, de egy csapatot alkottunk. A kisrádió a kukába repült, én meg tágítottam szociális határaimat. Idővel éreztem az "én" szerepe helyett a közösség szerepét, és mint életforma motiváló hatása felerősödött bennem.

Ma már nem szeretek egyedül futni csak úgy (pláne hajnalban) esetleg, csak ha valami gyors, pörgetős feladatot futok. Máskor igyekszem úgy szervezni futásaimat, hogy együtt legyünk. A  többnapos csapatversenyeknek is van egy olyan közösségformáló hatása, ami azt gondolom elősegíti a társas kapcsolatok kialakulását, erősödését. Közös hobbi, közös időtöltés, hasonló mentalitás. Már együtt sportolok a barátaimmal.

Sokszor olvasom különböző fórumokon "csapattársat keresünk". De villanyoszlopon?! Erre a hirdetésre a BÉ-PO-BU befutójánál bukkantunk Andi és Misi barátommal. Talán a hirdetők is rákaptak az ízére.

Persze nem mindenkinek van igénye társaságra. Vagy az is lehet hogy van, csak nem mindig.

Felmerült korábban egy ötlet "fussunk át Budapest hídjain".

Elhangzott egy időpont is: november 19. szerda este 9 óra. Az indulás helye: Megyeri-híd pesti oldal (ezt azért még pontosítsuk) A táv olyan 20 km lehet. Cél a Lágymányosi híd budai oldala. A 20-22 km-re olyan 2 óra - 2 óra 20 perces menetidő tervezhető. Fejlámpa, fényvisszaverő mellény, meleg öltözet, övtáska saját frissítővel javasolt. 

Ki jön? Te még egyedül futsz?

71 komment

Címkék: közösség hirdetés híd futás magány csapat

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr63764669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2008.11.12. 21:32:35

Jól hangzik, de én nem tudok végigmenni. A féltáv viszont kényelmesen megvan, mi volna a pontos útvonal? 10km-t futni ér?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.12. 21:56:00

Persze hogy lehet csatlakozni, ki mennyit szeretne. Ha van egy kis időm, lehet hogy bejárom addig :-)

zsolababe 2008.11.12. 23:42:56

en is csatlakoznek:) ha sikerul lefutnom a felmaratont vasarnap akkor egy feltavot itt is siman bevallalhatok :) ..majd odahivok egy taxit :D

DaMartian 2008.11.13. 00:08:56

Én a világért ki nem hagynám, de meccsem van a Csörsz utcában kb. 9-ig! Onnan fél 10-nél előbb szerintem nem érek a Megyeri hídhoz! Megvártok? : ) Hagy valaki autót a Lágymányosi hídnál? Csak a visszajutás miatt kérdezem... Aki bevállalná a felest, az csatlakozzon féltávnál a belvárosban valahol! Akinek van egy kis ideje az Googlemapen megtervezhetné és közkinccsé tehetné az útvonalat, én sajnos nagyon havazom most.. : (
Ja és Angel már átküldte az első futo.blog pólóterveket! Elmondhatom, elég ütősre sikerültek, majd meglátjátok! Nemsokára szavazás, hogy melyik legyen az offisöl! : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.13. 08:16:58

DaMartian tök várom ezt a pólót!
és a szigetköröket is szervezzük majd le! lehetne egybekötni a pólóátadással akár.

Pris 2008.11.13. 08:21:12

Sziasztok, egy féltávval szerintem én is megpróbálkozom. Két szigetkörnél még nem futottam többet, majd meglátom meddig jutok :)

potyesz 2008.11.13. 08:42:47

Sziasztok, szivesen csatlakoznek, de csak karacsony korul leszek Mo-n. A szigeten futast mikorra tervezitek? Ez a polo engem is erdekelne...
En "sajnos" egyedul futok, mp3 lejatszoval. Reggelente a parkban viszont mar ismeros futokkal talalkozok. Van egy ficko, aki meg a 3 fokos hidegben is egy szal rovidnaciban fut, polo nelkul... Valszeg igy erositi az immunrendszeret. Szakertok, mit gondoltok errol, mennyire kell feloltozni oszi-teli idoben? Koszi.

ThufirHawat 2008.11.13. 08:48:36

Méééééé nem hétvégén? Vidékiek rohadjanak meg, mi? :o(
A póló jó ötlet.

boibo 2008.11.13. 09:05:59

Thufir!

Ne, semmi esetre se!!!

Majd tavaszra Rassal szervezünk egy blog-futást a Balatonalmádi-Veszprém távra is, vagy valami hasonlót. Az eléggé vidék?
(Ja, Ras, Te mit szólsz hozzá?)
Addigra már tuti lesz egyenpólónk is :-)

maratonom 2008.11.13. 09:25:58

Pompás! Amikor kipróbáltam a Megyeri-híd futást, nekem is pont ez jutott eszembe. Elindulni, és mindegyik hídon végigfutni... Ha tényleg összejön, szívesen csatlakozom!

ThufirHawat 2008.11.13. 09:52:24

boibo! Ez jó! Még közel is van hozzánk, és a táj és kellemesen hullámos.

Tök OFF: Ismeritek:
www.lowealpine.hu/aruhaz/?gid=337&PHPSESSID=24a85e5f675000d37bfff1dddcb6f499
Most rendeltem tőlük egy GT 2130-at. dechatlonban felpróbáltam, hogy melyik méret jó (42,5) itt pedig megvettem 9e-el olcsóbban. Jajj, én olyan ügyes vagyok... csak hoznák már!

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.11.13. 10:02:23

Ejha, ez a Dunán való cikkázás tényleg jól hangzik. Persze nekem is csak a hétvége jöhet szóba, mert vidéki vagyok. A póló viszont érdekel, mert ha Pöstön vagyok, a munkáim után mindig futok egyet a Margitszigeten. A póló ugye "technikai anyagból" lesz? :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.13. 10:34:55

potyesz: nagyjából úgy kell fölöltözni, h futás nélkül fázzon az ember, mert közben ugye kimelegszik, de ezt szerintem te is tudtad. :)
érdemes a "technikai" cuccokból válogatni ruházatot, ezek 100 poliészter anyagúak (ilyen minilukacsos izzadáselvezetős cucc, vagy polár anyag), nem gyűjtik magukba az izzadást, nem fog rádfagyni féltávon, mint egy pamut cucc. a technikai cuccok nagy előnye még, hogy sokkal kissebb helyen elférnek, ez azoknak fontos akik ilyen tömegközlekedős gyalogbékák, mint én. nekem az egész szerelésem (decathlonos, futónadrág, rövidgatya [a futónadrág szerintem túl merész bizonyos intim helyeken, ezért föléveszek egy rövidnacit :) ] póló, hosszúpóló és dzseki) elfér akkora helyen, mint a csukám.
én nagyon-nagy fázós vagyok, de nekem a héten du. 5 körül futva elég volt a hosszúnaci, poló-hosszúpóló kombó. télena mínuszokba nem tudom még mit csinálok, szerintem veszek vastagabb nadrágot, meg vmi polár felsőt. meg persze sál-sapka-kesztyű.

potyesz 2008.11.13. 10:50:25

rroka, koszi. Igen, alapvetoen tudom, mit vegyek fel :). A cuccaim 100%-ban technikai cuccok. Ami szemelyes tapasztalatom, hogy kesztyut (vekony "cerna" anyagut) 3 fok korul mar erdemes venni. Nem tudom, hogy ha hidegebbre fordul, mire figyeljek. Pl sapka kerdes: izzados a fejem, ha hideg van, eddig max. baseball sapkaban futottam, de -10 fokban lehet, hogy tobb kell? Futas vegere igy is mindig csupa viz a sapka. Illetve salat lehet-e, erdemes-e veni, vagy eleg az a vedelem, amit a hosszu ujju polo magasitott nyaka nyujt?

veszettfejsze 2008.11.13. 12:45:11

én is szívesen csatlakoznék, de hétközben vidéki vagyok, és magányosan futok. legyen valami majd egyszer hétvégén is, akkor végre feladhatnám magányos futói státuszom. akár heti rendszerességgel is lehetne szervezni futóblogos futásokat. milyen jó lenne :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.13. 12:57:18

potyesz: te akkro tulképp tapasztaltabb vagy, mint én. :D
én régen vettem télen sálat (mostanában meg nem futottam télen), emlékeim szerint a nyak nem izzad annyira, legfeljebb a tarkón lesz némileg átnedvesedve.
van ilyen fülvédő pánt, mint amit most adnak a balaton maratonon, lehet h neked az tök jó lenne, ha nagyon izzadós a búrád. szerintem én is fogom hordani ha nem nagyon idétlen vagy ha nem emberek között futok.

balota 2008.11.13. 12:58:47

Szasza, kb. ilyesmire gondoltál?
www.gmap-pedometer.com/?r=2392008
Jól érzem, hogy az eddigi 11k-s maxommal nem akarom én ezt? :-)
Thifir, mákod van a kis lábaddal, nekem itt nem volt méret. Amúgy ugyanez a Spuri boltban 22500 Ft (adnak kedvezmenyt a már kedvezményes cipöre). Jó cipö, nekem nagyon tetszik!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.13. 13:31:54

Este pontosan dokumentálom a helyszinen az útvonalat. Szerintem az északi vasúti összekötő kimarad... A Szabadság híddal kapcsolatban meg megnézem mi a helyzet.

FutoBolond 2008.11.13. 14:37:08

szivesen csatlakoznek, de sajnos kulfoldrol :(
majd korbefutom a müncheni hidakat :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.13. 15:48:55

a szabadság-hídon egy szűk utca vezet most csak át a felújítás miatt, ráadásul festenek szóval büdös is, nem ajánlom! viszont ha továbbszaladtok a budai oldalon ott nagyon jó a pálya, széles, biciklisút menti járda az egyetemek előtt és akkor kis ráadással át lehet menni a lágymányosin is, (kibicnek semmi se drága... :D) ami szintén jó pálya, a nemzetinél és müpánál meg lehet parkolni és a közlekedés se rossz.

DaMartian 2008.11.13. 16:25:40

Csak várjatok meeeeeg! Lécccciiii!
Hányan leszünk akkor? És nem válaszolt senki, hogy szerveződik-e a Lágymányositól visszafuvar a Megyeri hídig? Vagy majd Balcsin egyeztetünk?

islanđer 2008.11.13. 16:58:32

Szasza,
és mi az ábra a futónőkkel? sikerült párat becserkészni?

egyébként szombat-vasárnap lesz a Balaton Maraton és Félmaraton (utóbbin indulok) - nekem ez túl sok lenne a jóból.
ha máskor is átfutjátok, szívesen csatlakoznék.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.13. 17:11:02

Futónőkkel?
Ígértem valamit? :-)
Szombat vasárnap futok, de nem a Balatonnál, Szombaton Budai hegység , vasárnap Pilis!

boibo 2008.11.13. 20:10:16

mr. bobby!

Tudod a rajtszámod, vagy helyben nevezel majd?

Asszem holnap kreálok majd vmi futóblogos zászlót a drukkoláshoz.

Aztán ügyesek legyetek ám nekem!!!

(((csak úgy nagyon zárójelben mondom: bár futónő nem vagyok, de futó nő igen :-D)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.14. 07:52:20

boibo, akkor biztos megismerünk! :) egy hosszúhajú (én), meg egy magasabb loboncos-szemüveges csávót kell majd biztatni 1548 és 1549 rajtszámmal.
zsolának vmi 720 körülire emlékszem de nem tuti.
nylonman 801
DaMartian még nem nyilatkozott.

a verseny utáni összefutást meg még le kéne koordinálni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.14. 07:53:37

zsola 1725, majdnem eltaláltam.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.14. 07:56:49

ja és előző este egy rohadt nagy adag tészta vacsira!
ez se számít szerintem a mi szintünkön, de jó hagyomány. :) mi is betolunk egy tripla lasagnet meg sütit.

DaMartian 2008.11.14. 10:33:12

DaMartian mér nyilatkozott! 144! : )

boibo 2008.11.14. 10:51:20

Tényleg nyilatkozott már!
Én tudtam is.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.14. 11:08:22

DaMartian 144
hontalan 1548
nylonman 801
rrroka 1549
zsolababe 1725

zsolababe 2008.11.14. 11:22:54

En mar lemegyek holnap delutan valamikor de ha maskor nem azert vasarnap keressuk meg egymast:) ..ja tarsasagban futas(csak hogy a temahoz is kapcsolodjunk) most jottem meg a Szigetrol, ahol egy baratommal futottam egy kort. Mielott elutaztm volna akkor vettem ra hosszu evek utan eloszor a futasra es sikerult neki 35.09 alatt lefussa ma a kort!:) Az a baj, hogy en vegig beszelgettem vele es eg igy is szerintem olyan alacsony volt a pulzusom, hogy siman azt mondta volna barmelyik orvos, hogy igyak gyorsan egy kavet:) pedig ma akartam meg egyet futni. De lehet, hogy inkabb holnap is megyek egy ilyen kis laza kort es akkor felfoghatom ugyis hogy volt ket pihenonap vasarnap elott :)

Jay Phix 2008.11.14. 14:32:12

Kedves blogtársak!
Először is jó mulatást a hétvégre az indulóknak és szurkolóknak egyaránt!

Aztán meg ezen a szerdai hepeningen igyekszem Veletek tartani (programtorlódás várható, de remélem, összejön). Kellene az útiterv, és akkor a féltávozók egy konkrét helyen tudnának csatlakozni. Én is féltávozni fogok, mert nekem novemberben már kurvára nincs kedvem 20+t futni (ilyenkor már a kiegészítő sportként űzött thaibox lép elő elsőszámúvá, futás csak néha, padon).

DaMartian, én biztosan hagyok kocsit a Lágymányosinál, onnan viszont dél felé megyek, szóval kapufa. :) De ha addig nem oldódik meg máshogy, akkor a 4 legkevésbé büdös embert szívesen visszaviszem a Megyeriig. :)

A blogpóló must-have!

Na, akkor a hét elején még egyeztessünk útvonal-ügyben.

ps. boibonak itt is köszi, hogy tömte a levelesem infóval!

boibo 2008.11.14. 21:04:10

Képzeljétek, megint találkoztam az ugatós emberemmel. Ma tapsolt, és teli torokból azt üvöltötte, hogy hajrá rendőrcsaj!
(a fényvisszaverő-mellény miatt??? :-DDD)

Olyan jót röhögtem, a végén még megkedvelem... :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.15. 15:18:32

a kapcsolatotok határozottan előrébb jutott... :d

DaMartian 2008.11.15. 20:01:37

Helyzetjelentés az első napról: élek (remélem a többiek is, mert a nagy rohanásban eddig nem sikerült egyetlen futo.blogossal sem összefutnom.. : ( Jó hogy megvannak a rajtszámok, de ennyi ember között ki tudja nézni futás közben? : ) Ráadásul futás közben csak hátakat látni, a rajtszám meg ugye elöl van. Ha ilyen tempóban tudnám egyszer egyben futni a félmaratont mint most két részletben, asszem visszavonulnék, és ezzel dicsekednék még az ükunokáimnak is! Az idő gyönyörű, Holle anyó megsértődöt, így valószínűleg nem lesz szerencsénk olyan viharos hóesésben futni, mint tavaly, de zsola talán ezt nem annyira fogla bánni! : ) Viszont az, hogy november közepén RÖVID UJJÚ pólóban lehet futni? Hogy fogja így a Nike eladni a jó kis Thermo felsőket és vízhatlan futódzsekiket??? : )
Remélem lesz lehetőség összedobni egy postot a hétvégéről! Szerdán pedig akkor hidazunki! UGYE?!?

Dora The Explorer · http://doratheexplorer.blog.hu 2008.11.16. 05:42:44

Ahol én élek, Kanadában, a futás elég népszerű sport. Itt Calgaryban legtöbben párban kocognak, kevés a magányos farkas. Kedvenceim a babakocsit tolva futó kismamaseregek. Nekik asszem külön szervezett, csoportos futóedzések is vannak. De szoktam futó kispapákat is látni a babakocsi végén. Fiúk, ti még egyedül futtok??? :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.11.16. 06:15:08

Na? Lett valaki valahanyadik Siófokon? :)
Szolidaritásból délelőtt én is lefutom a félmaratont itthon, az erdőben. Egyedül. Úgy tűnik, bazi nagy ködben.

DaMartian 2008.11.16. 08:53:37

Kedves Dora! Futnék én szívesen párban ha lenne kivel.. A babakocsi egyelőre nem aktuális, de itt is vannak ilyenek. Nagyon szimpatikus dolog, ha eljön az ideje én is biztos gurítani fogom majd a picit!

DaMartian 2008.11.16. 08:56:39

Ki kell ábrándítsalak BGy! Egyéniben az én képességeimmel csak az 59. helyre futota (szó szerint : ) az első napon! Bár ha úgy veszzük az is "valahanyadik"! : ) A másodikon valószínű ennél is hátrébb fogok csúszni, laza félmaratont kell toljak, mert tartalékolni kell az erőmet a délutáni kosármeccsre, mert nekem az a "fő profil" Remélem egyszer lesz majd egy kosár.blog : )

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.11.16. 10:45:25

DaMartian! Ha nem 59-en indultatok, akkor nem rossz eredmény! Most jöttem vissza egy ködös, nem hivatalos 21 km-ről, sikerült 1.45:30 alatt lefutni. Mivel egyedül indultam, egészen elöl végeztem.
Itt nálunk van egy faszi, aki a futóversenyen a 4-5 éves gyerekének a biciklijébe egy karót dug hátul és azt tolja magaelőtt. Persze a gyerek a kétkerekű bringán. Ez is teljesítmény, mert még egyensúlyozni is kell. Nem olyan, mint a hiperszuper formatervezett sportbabakocsik! :)))
A póló tervét hol lehet megnézni?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.16. 15:38:47

most értünk ahaza a balaton félmaratonról, bazi jól sikerült! 1:44:47! 4:57es tempó!!!
itten meg lehet nézni: edzesonline.hu/edzes/117776
összefutottam zsolával tök véletlenül. felnéztema csippvisszaváltás után és pont azt gondoltam magamban, bakker most átöltözés után már nem fogok senkivel összefutni, nem ismernek meg rajtszám alapján. zsola 1725 volt...? várjunk csak, itt áll velem szemben. :) lepacsiztunk, gratuláltunk. :)
később kávézás közben pedig boibo talált ránk és kaptunk egy-egy csokit, köszönjük rendőrlány, egyből be is toltuk! :)
nagy dumálás végül nem volt, de szerintem pont jó, h így össze_futottunk_.

nekem keddig esélyem sincs regenerálódni, a hídasfutós kimarad, de mindenkinek jó futást!

boibo 2008.11.16. 17:07:43

Gratu még1X mindenkinek a Balaton Félmaratonon indulók közül!
Csoki elméletileg minden futóblogosnak járt volna, nem csak rrrokáéknak. De DaMartiant csak kb másfél másodpercre láttam - és akkor is futott valahová :-D. Zsola meg még csipleadás előtt volt, mikor szegénynek a nyakába ugrottam, elég sokk volt neki az is, nem bombáztam csokival, később meg már nem láttam. Nylonmannak a csapattársát láttam a befutóban, őt magát nem.
Ügyesek voltatok!!!

zsolababe 2008.11.16. 18:41:13

Nekem 1.57.50re sikerult betolnom az csak 5.36os atlag volt... de eletem elso ilyen versenyen ugy hogy fel eve futok jo eredmenynek konyveltem el..:):) igazabol egyszer volt csak olyan pont amikor le kellett lassitsak olyan 6.11es tempora kb 2percig mert ereztem hogy sok de ez is kb 17km nel... a kovetkezot biztos jobban futom csak mivel mondtatok hogy ne kezdjek nagyon be nem is kezdtem csak 5.11ekkel az oram szerint(Forerunner 305) viszont igy liheges nelkul ertem a celba kenyelmesen vigyorogva:) rosszabbra szamitottam:) legkozelebb betolom 1.45 ala megigerem :) ...holnap azert egy laza szigetkort nyomok az izomlaz ellen :)))

zsolababe 2008.11.16. 18:43:03

ja es en boiboval futottam ossze(ill en a celbafutottam o meg felem:D) Jozseffel a verseny elott es utan is meg rrroka koszont ram a verseny utan.. legalabb mar par emberrel igy ismerjuk egymast :)

zsolababe 2008.11.17. 08:42:42

Fura modon nincs izomlazam... most nem tudom, hogy szabad e ilyenkor futni vagy muszaj pihenonapot tartani? ...mert lenne kedvem futni egy laza lassu szigetkort csak nem akarom azt sem, hogy tonkremenjen a labam vagy a szervezetem vagy "mittomen" :) ..valaki tud ebben okosat mondani?:)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.17. 08:46:19

Zsolababe
Szabad, nyugodtan, menj ki egy karikára könnyű laza kocogós tempóba. Az átmozgatás segít a regenerálódásban!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.17. 09:53:19

hú nekem teljesen romos a lábam, izomláz mindehol, átöltözésnél még egy vádligörcs is bejátszott. reggel a földalatti lépcsőjén meg majdnem pofára estem, mert nem emeltem eléggé a fájós cupákomat. :)
én csütörtökig biztos nem futok. viszont annyit zabálok mint az állat! mióta futok felszedtem több mint 5 kilót!

zsolababe 2008.11.17. 09:54:07

koszonom
mar rajtam is van a cipo:) ugyis szep ido van:)

DaMartian 2008.11.17. 10:08:55

Igen, az idő gyönyörű, nekem meg dolgoznom kell! : ( Ma én is kihagyom a futást, de nem azért, mert izomlázam lenne, csak eléggé összetörtek meccsen és szeretnék helyre rázódni a szerdai hídfutásig! Sajnálom, hogy nekem senkivel nem sikerült összefutnom Siófokon! Pedig a félmaraton alatt kigúvadó szemekkel kerestem a miniszoknyás, piros cipellős futóblog transzparenses boibot, meg a hangosban hallottam amikor Péter Attila bemondta a Nylonman csapat váltását, de akkor én már a parton voltam.. : ( Az esti bulin volt valaki? Na az durva volt! zsola gratulálok!!! A pólótervek remélem a napokban felkerülnek, és akkor a következő helyen már könnyebben "egymásra találunk" Mindenkinek jó regenerálódást!

zsolababe 2008.11.17. 10:14:31

nekem hal' istennek nem kell most dolgoznom.. hallottam egyszer, hogy "aki nem dolgozik ne is egyek" ..nna igy sikerult lefogynom :)))))))))
Az esti bulit nem vartuk meg... mondjuk meg javaban futottak emberek, amikor en mar a harmadik adag kajat ettem:) az elso kor elejen, amikor elfutottunk a Mala Garden elott megereztem valami nagyon finom sulthus illatot..nna onnantol 21km-en keresztul arra vartam, hogy mikor lesz mar vege, hogy ehessek :) ...szoval a verseny utan kajalgattunk majd vissza a hotelbe es haza Budapestre. viszont itthon komolyakat sutottem foztem es hat be is palinkaztunk mert ha a verseny elott i este csak egy-ket coctailt mertem inni:)) szoval az esti buli nekem itthon volt:).. de akkor most jo kimegyek a Szigetre szaladni egyet, hatha en is be tudok majd csatlakozni szerdan legalabb egy feltavra :)

boibo 2008.11.17. 11:14:31

DaMartian!
...ja, hát nem is abban voltam. De csak Miattad, azt írtad, ez már akkora plusz igazmakat róna Rád, hogy kockáztatnád vele a meccseden való maximális teljesítményt.
Egyébként azon kívűl, hogy összetörődtél, a végeredmény mi lett? Nyertetek? Egyáltalán: hol játszol? Mikor mehetünk oda is drukkolni (futóblogos pólóban ÉS piros tűsarkúban :-D)?

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2008.11.17. 11:27:55

Gratulálok mindenkinek! Nagyon jó volt a tegnapi verseny. 1:40:24 futottam, a PB-mtől ez elmarad, de nagyjából 2-3 hete edzek ismét rendesen, ahhoz képest nem vagyok elégedetlen, főleg, hogy gyakorlatilag két egyforma kör sikerül.
A blogról zsolababe-bel futottam össze, az előtte tervezetten (remélem, ha lesz ennek folyamánya, a blogra is beírom), a másodikra a chipleadás után.
zsolababe! Nagy riszpekt, én nem nagyon tudlak elképzelni milyen lehettél 170 kilósan.
A verseny utáni izomláz és egyéb fájdalom ellen a következő praktikákat szoktam alkalmazni (elsősorban maraton után)
1. Verseny után a nyújtást nem szabad elsumákolni, bármennyire is fájdalmas.
2. Hidegvízbe combközépig beállni (pl. kinti medence, patak, Balaton, na most ez nem volt meg:), esetleg hidegvízzel lezuhanyozni a lábat.
3. Szerdáig nincs futás, utána is pár kili lazán.
Itt egy London maraton reklám a témához:
www.youtube.com/watch?v=m-hCuYjvw2I

zsolababe 2008.11.17. 12:10:27

hhhaaaaat a praktikakat ugy latszik nem alkalmaztam nna jo a nyujtast igen:) sot meg este is nyutottam es richtofit meg minden..de:
nem alltam bele a Balatonba sot forro vizzel zuhanyoztam legalabb felorat:)
Szerdaig nincs futas az nekem nem ment..most jottem meg a Szigetrol futottam egy laza kort de tenyleg ovatosan 6.24/km es atlaggal... szoval vigyaztam magamra :)
ami meg a 170 kg ot illeti:
iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=74260282&userID=8542017
na ez napra pontosan egy ev kulonbseg ugyanott fotozva... azota mondjuk meg egy 8-al kevesebb vagyok:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.17. 12:11:05

hideg víz?! brrrr!
én befeküdtem a kádba, utána meg richtofit sportkrém.
ja a kádba engedtem forró vizet, meg raktam tengeri sót is. :) a nyújtást viszont kicsit ellógtam... :/

DaMartian 2008.11.17. 12:17:31

Sajnos kikaptunk. Én is le voltam lassulva, sajnos éreztem a 42K-t a lábaimban, de én legalább kitettem magamért, ami jó néhány társamról nem volt elmondható! Mondanám hogy sebaj, ha nem a bajnokság utolsó helyezettje kapott volna el.. Amúgy két helyen játszom, NB2-ben az Öreg Kaszások csapatában, meg céges bajnokságban. A meccsek időpontjait és helyét pedig meg lehet tudni az alábbi linkeken akinek van kedve egy kis szurkoláshoz: www.oregkaszasok.tvn.hu/ a másik bajnokság pedig uzletiliga.hu/eredmenyek/matches.php?eid=48 de ez már nagyon off.. Mindenesetre köszönöm az érdeklődést!

veszettfejsze 2008.11.17. 16:19:53

Zsola, én már régóta meg akartalak kérdezni a nagy fogyás "titkáról", ugyanis az uram a 150 kg fölötti kategóriában versenyez, és szeretne lejjebb menni. nagyjából meg is van a koncepciónk a dologra, de a mozgással gondban vagyok. ekkora ember ugye az ízületei miatt nem csinálhat akármit. te az elejétől futottál? volt valami speckó eszközöd az ízületeid megóvására? gondolom fokozatosan növelted a terhelést, meg jó cipőt vettél stb., de volt ezeken kívül valami tikod?
nagyon érdekelne, mert nem bánnám, ha tudnánk az emberrel együtt futni, de nem vagyok biztos benne, hogy hogyan kezdjük el. minden segítséget előre is köszönök :-)

szaszit 2008.11.17. 16:33:09

Tényleg nagyon jó volt a balatoni verseny, nekem is kijutott a PB esőből, és végre sikerült 1:30-on belül futni a félmaratont is, bár ehhez nagyban hozzájárult hogy a női maratoni verseny 2.helyezettjével küzdöttünk egész hétvégén, de én nyertem 5mp-el:)
DaMartian!
A félmaraton 2.körében azért rendesen tempót váltottál, gondolom elég volt a laza tempóból:)

DaMartian 2008.11.17. 17:59:19

Hehe! Igen, a meccsem miatt nem akartam kihajtani magam. Szombaton így sem sikerült ezt betartani, aztán vasárnap az első körben Kropkó féle beszélgetős aerobban nyomtam egy kedves futótárssal (ezúton is köszönet Gabinak, hogy segített visszafogni a lovakat ; ) a második körben meg azt mentem, ami jól esett.. Igaz, hogy ez így életem leglassabbja lett, de ez a hétvége nem is erről szólt, jól éreztem magam! Majd tavasszal futok PB-t!
szaszit Neked gratulálok, nekem is 1:30 az elérendő félmaraton cél!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.18. 08:30:18

T. SZERK!
nem írhatna zsola egy vendégposztot a fogyás témában? többen is kíváncsiak rá szerintem.
(és az most senkit sem érdekel, h zsola akar-e írni... :DDD )

angelday 2008.11.18. 08:55:44

Írjon!

Küldje el a futoblog kukac googlegroups.com címre.

zsolababe 2008.11.18. 09:37:09

most ezert iktassak be egy magyar ekezetes billentyuzetet? :))))) megirom szivesen, csak attol tartok, amikor kiderul, hogy nincs csodaszer, mar senkinek nem fog tetszeni:) nem lehet eladni vele semmit.. nna mindegy majd kesobb behazudok valami tablettat, ha megtalal egy gyarto :))) ...majd ma szakitok ra idot es megirom...

boibo 2008.11.18. 11:03:26

zsola@

IGEN!!!

Eddig is zavart, hogy nem használsz ékezeteket - de elnéztem, mert külhonban ez bonyolult. De már itthon vagy! Tessék szépen MAGYARUL írni!

zsolababe 2008.11.18. 11:58:27

megirtam, elkuldtem, magyar ekezeteket hasznaltam...
de mivel a computerem nem magyar, innentol a billentyuzete sem es eleg nehez nekem ekezetekkel irnom mert nem oda kerulnek a betuk ahol fel vannak irva... szoval bocs boibo de a kommenjeim tovabbra is agytornara fognak kesztetni mindenkit :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.18. 12:12:20

ez gyors volt, azt hittem vmi többszáz oldalas Zsola Nagy Kálváriája avagy 170->80 c. írás fog születni... :)

zsolababe 2008.11.18. 12:15:20

:)
nem viszont sajnos nem megy at a post mert allitolag nem vagyok jogosult kuldeni erre a mail cimre... szegenyes angol tudasommal ezt tudtam kihamozni a valszlevelbol:)))))

zsolababe 2008.11.18. 12:18:06

angelday
irtam priviben!

zsolababe 2008.11.18. 12:24:17

megprobaltam arrol az email cimrol is ami a passomhoz van rendelve... de ugy sem :(

zsolababe 2008.11.18. 12:47:17

nna most jol el is megyek futni mert vegul is mar eleg keso van es meg nem is ettem mert, hogy futni indultam, amikor olvastam, hogy igeny lenne egy irasra... megirtam de azert a futast nem hagyom ki viszont mar mindjart ehen halok.. asszem' ez a jo modszer a fogyasra :)))

zsolababe 2008.11.18. 17:02:19

BTW meg mindig nem megy at a post :(

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása