Gál Andrea: "A futás a lételemem."
2009.01.04. 20:07 szasza75
Gál Andit régóta ismerem, nemcsak futólag. Többször futottunk már együtt, csapatban a szigeten vagy akár a környező erdőkben, így nem volt nehéz felkérnem egy beszélgetésre. Ugyanolyan életet él, mint bárki más: dolgozik, barátokkal találkozik, kókuszgolyókat készít, sörözik, sokat mosolyog és persze fut. Sokat.
- Tavaly volt pár megmérettetésed: sárvári 12 órás verseny (2. hely 121,2 km) Ultrabalaton (2. hely, 212 km), 24 órás Világbajnokság (33. hely 173,471 km). Mondhatni kemény éved volt. Elégedett vagy vele?
- Igen, mindenképpen azt mondhatom, hogy elégedett vagyok. Kicsit bővebben kifejtve, ha pusztán a számokat nézzük, azt mondhatnám, hogy egy sikeres év rosszul sikerült befejezése volt a 24 órás szöuli verseny, ám ezt az utóbbit mégsem éltem meg kudarcként. Az év tulajdonképpen két részre bontható. Az Ultrabalaton előtti, és az Ultrabalaton utáni időszakra. Az Ultrabalaton előtti időszakra kész tervem volt, minden egyes versenyt felkészülési versenynek tekintettem, ilyen volt a sárvári 12 órás futás is. Az volt az elképzelésem, hogy a hosszú edzőversenyeket magamhoz képest minél jobb idő/táv eredménnyel teljesítsem, de nem akartam felhalmozni az ilyen hosszú terheléseket. Tartottam a kiégéstől, a túledzettségtől. Ez az időszak jobban sikerült, mint vártam. A háromnapos Dunamenti Szupermaraton, a 100-as OB, és a sárvári 12 órás voltak a kiszemelt edzőversenyek, és mind olyan eredményeket hozott, amelyek a korábbi eredményeimet messze felülmúlták. Ilyen felkészülést követően álltam rajthoz az év főversenyén, az Ultrabalatonon. A célom mindössze a teljesítés volt, és volt egy álmom 30 órán belüli célba érésről. A 28:37-es időeredményem a mai napig egy csoda számomra, és máig nem tudom, honnan volt elég erő ehhez bennem. 
- A sikeres júniusi versenyzést követően volt motivációd az újabb terveidhez?
-Hát igen, az Ultrabalaton utáni időszak már korántsem volt ilyen összeszedett. A versenyt követően nem tudtam merre tovább. Mindent akartam egyszerre, maratoni eredményemen javítani, és 24 órás versenyen 200 km-t futni. A kettő együtt azért nem megy. Ezt beláttam és végül a 24 órás VB mellett döntöttem. Nem éreztem igazán, hogy mennyit vett ki belőlem a nyári verseny, és emiatt próbáltam minél óvatosabban folytatni tovább a felkészülést. Visszatekintve érdekes, hogy a 200 km-es tervvel kapcsolatban kétség sem volt bennem, hogy esetleg nem sikerül. Egyszerűen biztos voltam benne, hogy odamegyek, és futok 200 km-t, majd hazajövök. Azt gondoltam, mint ahogy Sárvárra elutaztam a 120 km-ért, úgy Szöulba elutazok 200 km-ért.
- Mi történt Szöulban?
- A verseny 8. órájában szembesültem vele, hogy ez nem fog menni. Aznap nem. Valami hiányzott hozzá. Ott, akkor elsirattam a magam kis 200 km-ét. Talán egy óráig is eltartott, a könnyeimet törölgettem, míg végül megbékéltem. Persze lehetett volna erőltetni, nyomni tovább, de amilyen problémáim voltak, abból egy komoly sérülést lehetett volna összehozni. Sérülést nem akartam, a futás a lételemem, nem tudok sokáig meglenni nélküle. Egy kényszerpihenőt sokkal nehezebben viselnék el, mint egy sikertelen versenyzést. Így utólag egyáltalán nem bánom, hogy a gyaloglás mellett döntöttem. Van egy pont, ami után nem biztos, hogy megéri kockáztatni. Ki lehetett volna bírni azokat a fájdalmakat, hiszen már csak 16 óra volt hátra, és el lehetett volna érni, amit annyira szerettem volna. Ám nem biztos, hogy megérte volna. Örülök annak, hogy ezt akkor, ott, mérlegelni tudtam, és emiatt a döntés miatt tartom sikeresnek ezt a versenyt is.
- Hogyan készülsz egy ilyen távú versenyre?
- Hétközi rövid, egyben maximum másfél órás futásokkal, és hétvégente hosszú futásokkal. A hosszú futásokat viszont egyáltalán nem viszem túlzásba, havonta átlagosan egyszer lépem túl igazán az 50 km-t. Hiszek a kevesebb több elvben.
- Úgy tudom főállásban építészmérnökként dolgozol, napi elfoglaltságaid
mellett van elég időd a felkészülésre?
- Igen, egy irodaházakat építő kivitelező cégnél dogozom. Azt tartom, hogy idő mindig arra van, amire szeretném, hogy legyen. Futásra mindig tudtam, és tudok időt szakítani. Persze, ha már gyermekeim lesznek, biztos nem lesz ennyire egyszerű. Egyelőre a munka mellé be tudom illeszteni.
- Hogy néz ki egy napod?
- A hétköznapok sokszor napi két edzéssel telnek. Vannak napok, amikor befutok a munkahelyemre, és aznap futva is jövök haza. És vannak napok, amikor úszok reggelente, és néha ilyenkor este is futok. Persze ezek a hétköznapi kocogások nem intenzív futások. A reggeli munkahelyre kocogásokat például meditatív futásnak hívom. Kibújok az ágyból, felöltözöm, ébredezek, mire beérek, már jó eséllyel rendesen ki tudom nyitni a szemem. Hazafelé már tempósabban tudok futni, főleg, a jól felpörgetett napok után. Szerdai napokon pedig már több mint három éve egy látássérült futóval edzek együtt, természetesen az ő tempójában, és nem futunk többet 5 km-nél.
- Ezek szerint nem csak futsz?
- Igen, rendszeresen, azaz heti három alkalommal eljárok úszni, de sajnos csak fél órára van időm alkalmanként.
- Milyen edzésterv alapján készülsz?
- Edzéstervem valójában nincs. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján próbálom alakítani az edzéseimet, időnként tanácsot kérve nálam tapasztaltabb ultrafutóktól. Amire odafigyelek, hogy heti két napot rendszeresen kihagyok futás szempontjából a kemény edzésidőszakokban is.
- Hogyan és mikor kezdted a futást? Hogyan jöttek a komolyabb versenyeid?
- Az első félmaratonomat 1999-ben futottam, de a futással már általános iskolás koromban kacérkodtam. Mint ma sem, akkoriban sem voltam valami gyors futó, így nem választottak be az atlétikai csapatba, bármennyire szerettem volna. Azért az edzéseikre néha bekéredzkedtem, és a 4 km-es hosszú futásaikat megpróbáltam végigfutni. Gyorsak voltak hozzám képest, így végül az lett, hogy egyedül kocogtam 5-6 km-t otthon esténként 13 éves koromban. Ezek voltak az első futólépések, de innentől kezdve nagyon sokszor abbahagytam, sokszor évekre is, vagy egyszerűen mást sportoltam, míg végül 1999-ben Végh Attila rá nem vett az első félmaratonra. Nem sikerült jól, de két hónappal később mégis ott álltam a következő félmaraton rajtjánál, ami már meghozta a várva várt elégedett érzést. A következő évben pedig már nem volt kérdés, maratonista szerettem volna lenni.
- Nekem az első ultratávom egy eltévedésből adódott, neked milyen volt az
első és mi volt az?
- Az első a YT 50 (azaz Yours Truly 50 km) volt 2005-ben, majd a sárvári 12 órás következett. Az 50 km már a 12 órás felkészülési versenye volt. Nem éreztem nehéznek, mert a felkészülés egy sokkal nagyobb terhelésű versenyhez kellett. Valójában engem is megdöbbentett, hogy nem lassultam, hanem egyenletes köröket tudtam futni a szigeten, 10 db majdnem egyforma kört.A 12 órás verseny persze már keményebb dió volt, és emlékszem, ahogy néztem a 24 órás futókat másnap reggel a pályán, megállapítottam, hogy én bizony soha nem indulok el 24 órás versenyen. Majd alig telt el három hónap, és ott álltam a 24 órás VB rajtjánál Wörsachban. :-) Lelkes Guszti hívott el a magyar csapatba, de nem mertem azonnal igent mondani. Végh Attila volt az egyik, akit felhívtam tanácsért, és azt felelte (a pontos szavakra már nem emlékszem), hogy ez annyira esélytelen, hogy pont azért kell megpróbálni. Ez meggyőzött. Persze, egy ilyen hosszú verseny nagyon korai volt még. Tapasztalatlanul, zöldfülűként róttam a köröket, de legalább mindvégig talpon maradtam. Máig úgy érzem, ez volt a legnehezebb versenyem, mégsem vette el a kedvem. Ez után eltelt két év, mire újra nekifutottam 24 órásnak, de arra már készültem, így kijutottam 2007-ben a 24 órás Eb-re Madridba, majd a 24 órás VB-re Kanadába (Drummondwille).
- Miért futsz, mi motivál ennyi idő után is?
- Ahogy említettem korábban, a futás a lételemem. Kikapcsol, megnyugtat, feldob, ha kell, és segít gondolkodni. Nem vagyok gyors futó, és a versenyeken elért helyezések sem motiválnak igazán. Szépek a kupák, az érmek, de nincsenek kiemelkedő eredményeim, ezt tudom, és nem a számok motiválnak. Viszont sokszor előfordult, hogy egy számomra megoldhatatlannak tűnő probléma – lehet az akár munkahelyi, vagy magánéleti - futás közben csak úgy megoldódik a gondolataimban. Ha valami, hát ez bizony motivál. Motivál ahhoz, hogy rendszeresen belebújjak a futóruhámba, cipőt húzzak, és induljak, és egy vagy akár néhány órán át csak magammal foglalkozzak. Ez igaz tehát a futásra. A versenyzés már más dolog.
- Mi volt a legnagyobb futóélményed?
- A 2008-as Ultrabalaton.
- Láttam, hogy beneveztél a idei Ultrabalatonra is. Már tudod mire
számíthatsz, ennyire könnyű volt?
- Nem volt könnyű. Épp ez az, ami miatt nincs a nevem az első sorban. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha az idei Ultrabalatonnal valamilyen oknál fogva befejeződött volna az ultrapályafutásom, azt mondanám megérte. A teljesítés megvan, már nem veheti el tőlem senki. Hogy mi lesz idén, azt nem tudom. Annyit tudok, hogy ott szeretnék lenni a tó körül, és ha lehet, újra átélni, amit 2008-ban sikerült.
- Szerencsés vagy a párod is futó. Terveidet, edzéseidet mennyire tudja segíteni?
- Igen Ő is fut, és ultratávokon is indul. Könnyű helyzetben vagyok. Nem állítom, hogy minden új, futással kapcsolatos gondolatomat támogatja, de amikor már ott a rajt, mindig mellettem áll, és segít. Sokszor frissített is 24 órás vagy 12 órás versenyeken, és kísért más versenyeken is. Aki ismeri, mindenki tudja, hogy kiválóan tud frissíteni, segíteni, így nem panaszkodhatom.
- Mik a terveid a jövő évben?
- Egyelőre az Ultrabalatonon kívül nincs más futós tervem. Bár jól sikerült az előző évi Ultrabalaton előtti felkészülés, a most következő szakaszt mégsem hiszem, hogy aszerint fogom lefolytatni. Sok koncentrációt igényelt, kötött hónapok voltak, most kicsit lazábban szeretném. Ráadásul egyéb területeken is most több elfoglaltságom lesz (pl. lakásfelújítás), így az elkövetkező hónapokban inkább arra kell majd az energia.
- Köszönöm a beszélgetést, és sikeres futóévet kívánok.
12 komment
Címkék: úszás tervek felkészülés ultrafutás futómúlt
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
boibo 2009.01.04. 21:59:49
Emerfeletti, amit véghezvittetek, minden elismerésem! És hajrá!!!
2009.01.04. 23:28:39
Nem egyszer elfog az a jó érzés, hogy igen, én le tudok futni akár 10 km-t is és ez mekkora teljesítmény. Az ismerőseim mennyire csodálkoznak, amikor elmondom, hogy szoktam futni, még télen is elmegyek futni. Azután elolvasom a FUTÓK beszámolóit, a különböző versenyeken elért eredményeiket, és kicsit elszégyellem magam. Mitől tartom magam olyan nagynak? 10 km ...
Persze lesz ez több is. Talán. Nem tudom még, mit hoz a jövő.
Mindenesetre megfogott a cikkben ez a fél mondat: "Nem vagyok gyors futó" /UB 2. helyezés?/
Gratulálok!
trabarna 2009.01.04. 23:52:00
BGy · http://babosi.blog.hu 2009.01.05. 08:29:17
Andrea! Gratulálok a teljesítményedhez!
angelday 2009.01.05. 10:28:25
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.01.05. 10:50:42
ezek a felfoghatatlan kijelentések, nem? "csak"!
mindig megdöbbent, hogy milyen hihetetlen mértékben kitolható az ember teljesítőképessége.
maydayray 2009.01.05. 10:55:40
szemet 2009.01.05. 11:12:22
(Igaz, hogy én férfi vagyok, 20 évvel fiatalabb, és vele ellentétben gyk. élőhalottként értem célba, de akkor is!;)
xhege 2009.01.05. 15:44:01
Bérces Edit egy istennő számomra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ő okított a főiskolai éveim alatt az angol nyelv rejtelmeire. Csodálkozna, ha tudná, hogy azóta munkám során használom az angolt (nem hiszem, hogy akkor hitt volna benne).
Akkoriban mindig kétkedve figyeltük, hogy futkározik Egerszegen, és büszkék voltunk az eredményeire. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd én is a saját örömömre futok majd több kilométert.
adam182 2009.01.05. 17:39:12
AdrianMole 2009.01.05. 17:44:34
bodlac 2009.01.05. 18:47:18
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
