Amikor minden összejön
2009.03.31. 10:12 Kicsi27
Mintha egy kicsit elpártolt volna tőlem mostanában a szerencse, valahogy minden összejön és nem pozitív értelemben.
Március van, a szakdolgozat írás és leadás ideje. Nekem is most esedékes a diplomamunka, ami nem megy olyan egyszerűen, hiszen napközben dolgozom, ezért éjszakánként kell kicsikarnom magamból az elmúlt négy év alatt elsajátított tudást, és persze némi kreativitást.
Ennek köszönhetően sikerült a napi alvás mennyiségemet néhány órára leredukálnom, az eredménye meg is van, borzasztó fáradtság, folyamatos bénázás és pech sorozat. Egyedül a futás, ami „életben” tart.
A legrosszabb a szombat volt, itt csúcsosodott ki minden. Pénteken nem otthon aludtam, így szombat reggel haza kellett buszoznom, ezért viszonylag korán, úgy 7 körül csörgött az óra. Azt sem tudtam, hol vagyok, el akartam menni mosdóba, ám helyette sikerült a bejárati ajtón keresztül kijutnom az udvarra egy szál pizsamában! Kellett pár perc, mire rájöttem, hol is vagyok, a mocskos hideg és a szél azért segített!
Nagy nehezen összeszedtem magam, iszkolás a buszpályaudvarra, mert az emlékezeteim szerinti indulási időponthoz képest határozott késében voltam! Futás persze magas sarkúban, mit nekem futócipő. Sikerült kiértem, győzelem! Túlzottan is, mivel a busz egészen pontosan 1 órával később indult, mint ahogy gondoltam. Kis csövezés a pályaudvaron.
Sebaj, lelkesít, hogy végre nálam van minden technikai kütyü, amivel már én is feltöltögethetem a kiliket. Szerencsés hazaérkezés után, mindent letöltöttem, feltöltöttem, hajrá, indulhat a menet. Persze borzalmas szél várt odakint, de semmi nem akadályozhatott meg, hogy ha nem is sokkal, de növeljem a csajok kilométereit. Első nekifutásból csak 4 kilit terveztem be, nyugis lassú tempóban. Természetesen széliránynak megfelelően kezdtem az utam, ami nagyon jó volt, mert néha akkora löketeket kaptam, hogy úgy éreztem, végtelenségig bírnám az iramot. Szinte szálltam, dombra fel, dombról le, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már simán megvan a betervezett táv, gyerünk tovább, minél több annál jobb.
Igen, de már vissza kellett fordulnom, ahhoz hogy haza jussak. Itt kezdődtek a gondok, innentől ugyanis széllel szemben ment a küzdelem. Szó szerint küzdelem, a szemem majd kifolyt, a baseball sapka folyamatosan le akart repülni a fejemről és még a fülhallgató is egyfolytában kiesett a fülemből. És akkor jöttek a dombok, amin az előbb átsiklottam, most monumentális szörnyetegnek tűntek. Tombol bennem az akarat, meg kell csinálni, ha másért nem, azért mert csak nem tölthetem az éjszakát a szabadban.
Gyerünk, gyerünk, a szívem majd kiugrik, pulzusom az egekben, de megvan! Szörnyetegek letudva, innen már egyenes az út! Bevallom, már csak két dolog tartotta bennem a lelket, a meleg zuhany és a mosdó. Befordultam a sarkon, megláttam a kerítést és tudtam mindjárt vége. Hazaértem, kifújtam magam, majd jött a pofáraesés, a kapuk csukva, kizártak! Nálam se kulcs, se telefon! A csengő nem működik, a hólyagjaim anál jobban. Szomszédok, ez az, onnan hazatelefonálok! Hát hogyne, két szomszéd süket, mint az ágyú, a harmadik pedig nem volt otthon. Remek, akkor hát próbálkozzunk alap módszerekkel, mint a kiabálás és az aktív kapurugdosás. Semmi.
Pontosan egy óráig küzdöttem a bejutással, a hangom már teljesen elment, a lábamat és a kaput szétrúgtam, mikor végre kijött a sógornőm, persze nem, azért mert meghallott, csak indult kutyát etetni. A lényeg, hogy bejutottam, átfagyva, némán! Összesen 6,11 kilivel és egy tapasztalattal lettem gazdagabb: soha többet nem indulok el futni telefon vagy kulcs nélkül.
14 komment
Címkék: telefon stressz kulcs szakdolgozat szél kapu pech
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
meissa 2009.03.31. 12:20:07
..szóval, lehet, hogy majd még könnyes lelki szemekkel gondolsz vissza a mai szívásra. Engem is már csak a leadás utáni pezsgőzés utáni alvás utáni nyugodt, kényelmes, hosszú futás gondolata mozdít :)
Átokfajzat 2009.03.31. 12:29:08
angelday 2009.03.31. 12:36:08
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.03.31. 13:19:01
én a futást még most kezdem a héten. eddig csak egy kis terepbringázással melegítettem be múlt héten 3x.
15-20-30 percekre osztva, nagyon jól esett.
nekem szerencsére (?) :) nem kell semmivel elkészülnöm időre csak a napi melóimmal úgyhogy pihentebben vághatok majd neki mint te :)
angelday 2009.03.31. 13:40:49
dzsulájka 2009.03.31. 14:03:57
Jó végre sorstársakkal találkozni! Én is szakdolgozatot írok, bár van még 6 hetem a leadásig, 5 oldal kész is van a 40-ből! Emellett egyetem, kisebb munkák, és kéne még záróvizsgára is készülnöm, 40 tétel, amiből 0 azaz nulla készült el eddig... Mindenesetre a futás miatt nem zavartatom magam, ugyanis rájöttem, hogy vannak dolgok, amik ugyan időt vesznek el (pl. alvás, futás), de ha kiiktatom őket, akkor sem fordítok több időt értelmes dolgokra, mert nem tudok úgy koncentrálni. Persze lehet, hogy csak azért gondolom így, mert még nem szorít eléggé az idő.
Mindenesetre mindent bele minden diplomázónak, phd-snak!
Perillustris 2009.03.31. 14:25:47
zsolababe 2009.03.31. 15:37:43
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.31. 19:17:41
én az utóbbi időben nagyon rápihentem!
zsolababe 2009.03.31. 20:12:37
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.01. 10:37:22
nagylábujjköröm ügybeni körkérdés!
nekem 16-17 kiri körül kezdi el a nagylábujjam körme sarka belevájni magát a mellette lévő puha husiba a külső részen. olyan érzés mindig, hogy arra gondolok csak egy véres hamburgerhús marad majd belőle de persze semmi különös, csak rohadtul fáj -> sántikálás. ez eddig minden félmaratonon előjött, múltkori 18kiris edzés végén is. most alaposan kivágtam azt a kis sarkot, de ha van egyéb ötlet megelőzésre az jól jönne, mert nem szeretek sántítani. :)