Futókapcsolatok

2009.04.03. 08:12 szasza75

Pár napja érlelődik bennem a gondolat, hogy egy könnyed hangvételű postban a Kengyelfutó Gyalogkakukk, avagy a Road-Runner futásmechanizmusát, edzéseit elemezzem. Azonban a szombati nap óraátállítása nemcsak a szándékomból billentett ki, hanem - meglátásom szerint - a "biológiai tavaszt is elindította, a futás területén is". A korábbi postötletnek lőttek, köszönhetően a margitszigeti "rajzásnak", amit csütörtök este tapasztaltam.

Edzésjelleggel 3 külső kör tempófutás volt betervezve. Szóval a szokásos menetrend, kocogás a szigetre az Árpádhídról megközelítve a helyszínt. Mivel gyorsabban akartam futni (nem bíbelődve az előzgetéssel), a futókkal szemben indultam el. Az első impulzus a parkolónál lévő csapnál ért, még 200 méter sem telt el és a csap nyitva. Ez jó. Arcomon egy mosoly, szemben meg a futó tömeg. További 300 méter megtétele után szembe jött egy haverom, T. Gábor. Megkérdezte csatlakozhat-e, válaszom persze, sokkal jobban fut nálam, csak kértem ne várjon tőlem most túl sok folyamatos és összetett mondatot. Szemben a futónép suhant és be kell valljam az ivararány inkább férfiaknak kedvezett. Nagyon sok csinos fogyatkozó öltözetű lány bújt elő téli pihenőidőszakából.

Gáborral a futás közben ért esztétikai élményről beszélgetünk és hogy jó itt, meghogy basszus milyen klassz hogy nem egy sötét pincében építünk gyufaszálakból kanapét. Most nincs barátnője, őszintén szólva nem is nagyon értem, normális és még az én szememmel is kifejezetten jóképű srác. A kör témája tehát: a futó lányok és ismerkedési lehetőségek ilyen közegben. Szerintem lehetséges, szerinte ő nem ilyen típus, így neki nem annyira. 23 perc 22 másodpercig beszélgettünk erről, aztán ő levált én pedig magányosan folytatom utam még két körön keresztül, gondolkodva.

Szerencsésnek mondom magam, mert a párom is fut és valójában a futás hozott össze minket. Terveimet maximálisan megérti és támogat, azaz nincs küzdelmem Vele, hogy mondjuk neki hétvégén a parittyaklubban van jelenése reggel 6-tól este 8-ig nekem meg ott kell lennem és köveket kell gyűjtenem a dobásaihoz. Persze azt is tudom, hogy a futás nemcsak erős kapocs, hanem komoly konfliktusok okozója is lehet. Mindez szerintem csak akkor, ha a partner nem érti, érzi azt a motivációt, ami a futót mozgatja. "Minden a hülye futás miatt van" - rossz lehet hallani ilyet. Nagy harc ez, nem lehet jó átélni. Talán azért is jó futóversenyekre, futóközösségekbe, többnapos csapatversenykre járni, mert rálelhetünk hasonszőrű partnerünkre, és az iménti helyzetek megelőzhetőek. Tudja mit kap, hisz az első találkozás is izzadtan telik.
 
Mindez odáig fajulhat, hogy idővel már az egész család szerepet vállal a futó családtag(ok) hobbijának előmozdításában. Van olyan ismerős család ebben a körben, ahol például fut az apa, fut a gyerek, az anya pedig frissíti a fiúkat a versenyeken. A futókapcsolatok gyümölcsei pedig gyakran a szülők előtt figyelnek a futóbabakocsiban, mígnem egyszer talán (szerencsétlenségükre) belőlük is hobbifutók vállnak. Ez utóbbi téma egy külön posztot is megérne, szóval erre később még visszatérek.

A 3 kör befejezése után a melegtől kitikkadva, a csap mellett nyújtogatok egy padnál (hát nem volt belőlük sok szabadon álló, sokan romantikáztak vagy éppen sörözgettek). Egy látszólag a futással ismerkedő pár a csapig hajrázik: a lány győz, arcukon mosoly, a fiú megcsókolja és persze gratulál. Egy másik pár a lendületesebb futásuk után kezüket a magasba emeli és tenyerüket egymásnak csapja. Talán még ugranak is. Jó érzés látni felszabadult érzelmeiket. Tavasz van, biológiailag is, és már a csap is nyitva.

Vasárnap Tóparti Futóparti lesz a program. Remélem szép időnk lesz.

35 komment

Címkék: tavasz margitsziget kapcsolat csap parittya tempófutás

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr901042796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nannycsuri 2009.04.03. 10:05:02

Ezt nem hiszem el :o) épp' azon morfondíroztam, hogy hova tudnám bekommentelni a következőket, mert hogy melyik témától nem üt el annyira nagyon, de ezek szerint nincsenek véletlenek...vagy ilyesmi.
Mert hogy tegnap én is kint voltam a szigeten, és ki jött velem szembe 2szer (én csak egy kört futottam...)?! Szasza. És azt mosolyogtam, hogy milyen érdekes, hogy én "ismerem" őt, mégis hülyén venné ki magát, ha ráhellóznék, mert hogy neki fogalma sincs, hogy én ki vagyok. Persze biztosan jólnevelt vagy és visszaköszöntél volna, na de majd talán legközelebb. Az ivararányt én is konstatáltam :o(
Éljen a napsütés!

angelday 2009.04.03. 10:35:27

Érdekes. Én egyszer futottam Szaszával a Szigeten, mindenki köszönt neki, hehe.

zsolababe 2009.04.03. 10:54:44

mar napok ota nyitva a csap mi is orultunk neki bar en nem iszom(igen helytelenul) de azert ez a tavaszt jelenti :)... mar kedd ota rovidujju ill ujjatlan a szereles es abban futunk.. hetfo kedden meg futottam reggel is es delutan is.. es zsenialis volt hogy a reggeli futasnal meg el kellett a konnyu szeldzseki de delutan mar csak egy rovidujju es sut a nap.. arrol nem is beszelve hogy eddig azert napi szinten mindig eolyan 1000-1500 ft-ot hagytam csak a parkoloban most meg mar ingyenesen parkolok motorral :).. ja es maskepp indulok neki a futasnak is mert nem idegesen erkezem a csucsforgalom miatt hanem a vigyorogva a motorozas miatt:)... feltem egy kicsit attol milyen lesz hazajonni mert multheten meg olyanokat olvastam az interneten hogy itthon esik a ho.. erre hazajovok es jo ido van :).. koszonjetek meg szepen hogy hazahoztam a jo idot :))))))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.03. 11:19:54

@zsolababe: köszi! :)
vasárnap már rövidnaciban lehet tolni a tópartit, de persze blogfelsőben!

zsolababe 2009.04.03. 11:22:43

@rrroka: szivesen :) szerintem a blogfelso is meleg lesz :) 22fok lesz es szelcsend napsutessel :) a kedvenc combo-m:) szerintem en is rovidnadrag ujjatlan vagym ax rovidujju.. de olyat veszek fel amin van zsola felirat, hogy ne legyen felreertes:) csak az a baj, hogy az a hatamon lesz, azt meg a jelenlegi tempomnal senki nem fogja latni csak akkor ha elol leszek az indulasnal :)

Critmiss 2009.04.03. 12:54:42

Tényleg fontos a párunkat is bevonni, nem is gondoltam, hogy ennyire. Nálunk is eljött az a pillanat, amikor felhívott a pasim idegesen, hogy "Hol vagy már?!". Futok vazze, hát mi mást. Igaz, hogy már vagy négy órája elindultam, de ez ilyen. Aztán amikor eljött velem a félmaratonra - na az volt a fordulópont. Mostmár teljes a támogatottságom. :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.03. 13:39:02

Természetesen köszönök nem csak illendőségből amúgy is szoktam. Szigeten ismerősöknek inkább, meg persze aki rámköszön. Mondjuk a HHH-n vagy erdőben mindenkinek.

boibo 2009.04.03. 13:48:27

"Ez utóbbi téma (mármint futók gyerekei) egy külön posztot is megérne, szóval erre később még visszatérek."

Ezt külön megköszönném!
A lányom gyakran jönni akar velem, de még nem engedtem. Fogalmam sincs, mennyit, milyen gyorsan, milyen gyakorisággal futhat egy gyerek. Nem szeretném, ha a későbbiek folyamán bármi hátránya adódna abból, hogy teljesen helytelenül kezd edzeni velem. Avagy "csak" elmegy a kedve egy életre az egésztől.(Áthidaló megoldásként ő most bicajjal jön mellettem, amikor én futok.)

vangelis1978 2009.04.03. 13:54:56

Fontos a párunkat is bevonni, már ha lehet.DE ha meg nem lehet, akkor legalább azt el kell érni, hogy ne ellenezze a futásunkat.Persze, ha ezt sem lehet elérni, akkor el kell gondolkozni a kapcsolat minőségén, illetve azon, hogy a megfelelő személyyel vagyunk-e.A mi szakításunk például nagyrészt a futás miatt volt.Ő nagyon ellenezte.Volt néhányszor, hogy elkísért, de ő nem tudta követni a 19 km/h-s sebességemet.Viszont én edzeni mentem le, s nem totyogni.S itt nehogy megsértődjön valaki aki lassabb.Mert nem ítéletként mondom.Meg én sem vagyok mindig formában.Bár amióta Aloe vera tartalmú termékeket használok, nagyon ritka, hogy ne lennék formábanEngem nem zavart, hogy leelőztem meg leköröztem rendszeresen, s ezért egyedül futottam, de őt igen.Lehet, hogy tapintatlannak gondolt, de én azt vallom:ha edzés akkor legyen edzés.Persze a féltékenység is szerepet játszhatott:Rendszeresen mondta hogy. én a pályáan mennyi szép fiatal lánnyal találkozhatok.Még azt is kitalálta hogy KIsvárdán a Bessenyei gimnázium pályályán Papp KIrisztinával randizok, merthogy neki a kártya kivetette, hogy mi összeillünk:)Van ilyen is No sok a szöveg irány a sziget.A boldogságszig, meg szerelemsziget.Független fiúként nyugodtan nézhetem a csajokat, a lányokat, meg a hölgyeket is:) No nem a bokorban lévő szaporaelhárítással foglalatoskodókra gondoltam.Vagyis rájuk is de csak miután kijöttek:vagy ha behívnak:)

Nimandi 2009.04.03. 15:22:00

@vangelis1978: Hát tudod, 19 km/h-s sebességnél kevés csajjal tudsz flörtölni a szigeten - szerintem. Ilyen tempónál cseverészés nálam már túlmegy azon, hogy irigykedjem.

A futás talán azért lehet gáz kapcsolatban, mert sok időt elvesz, ellenben átitatja az ember életét, és nehéz ügy, ha ebben a másik nem társ. De nem is áthidalhatatlan probléma. (Mondom én, aki hetente háromszor fut, 2-2 órát van távol otthonról. :)

De nem csak a párkapcsolatban lett szempont. A futótársammal pl. jól összecsiszolódtunk a futások alatt, mondhatni, hogy így ismertük meg egymást igazán vagy új oldalról.

A tavasz meg csodás, nem kell futás után hazasietni, nehogy ráfagyjon az emberre a cucc, hanem ott lehet lebzselni még a fűben stb. Jipppii.

vangelis1978 2009.04.03. 16:50:08

No nem futok mindig 19 km/h sebességgel.Főleg ha nagyon szépet látok, akkor előfordul, hogy elgyengülök, illetve lelassulok:)

vangelis1978 2009.04.03. 17:03:53

Ez igaz:Mindkét fél "Tudja mit kap, hisz az első találkozás is izzadtan telik." Meg néha az izzadtságnak erotikus vonzereje van.Gyakran megfigyelt jelenség egymás iránt vonzódók, illetve szerelmesek között hogy az izzadtság fokozza az erotikus vágyat.Valószínűleg a feromonok miatt lehet.Vagy ki tudja. Nem vagyok orvos.Persze nem a tíznapos izzadtságra gondolnak itt.

angelday 2009.04.03. 17:05:29

Az már a "ne fürgyé le" kategória.

tvjudit 2009.04.03. 20:55:53

@Nimandi: "(Mondom én, aki hetente háromszor fut, 2-2 órát van távol otthonról. :)" Az jutott eszembe erről, hogy a fizikai terhelésből, pláne a fokozottból, még akkor is adódhat otthoni konfliktus, ha pl. a futópasi nem megfelelően teljesít "egyéb" helyzetekben a fáradtság miatt. Mondjuk ez tényleg nem orvosolható másképp, csak ha angelday-t idézve az "endorfin junkie" kicsit visszavesz a mennyiségből.

@vangelis1978: Én kifejezetten ellenzem a közös edzéseket a futópasimmal. Gyakran futunk egy időben, egy helyen, pl. a Margitszigeten, de külön-külön, aztán otthon egyszer csak összefutunk. :-) Mondjuk engem zavar, ha Ő nem tud a maga tempójában haladni, illetve az is, ha engem húz maga után és nem tudok a saját tempómban "totyogni".

Nimandi 2009.04.03. 22:30:03

@Birdie76: Hát nálunk nincs futópasi. :)
De erről a fiúk nyilatkozhatnak, hogy mennyire aktívak egy-egy nagyobb futás után - akár szellemileg is. :) És mennyire csak kádban ázás, meditatív "merengés" jön utána.

DaMartian 2009.04.04. 11:56:07

@Nimandi: hát igen...akadt már ebből konfliktus... De szerintem ez rugalmasság kérdése is. Az asszonyka ne egy tempó félmaraton után akarjon maradandót kihozni a pasiból : ) Nyilván ha megvan az egészséges egyensúly, akkor no problem. Egyébként lehet hogy én nem vagyok elég nagy endorfin junkie de én még mindig azt mondom százszor jobb egy menet az ágyban, mint egy kör a Szigeten... : )))

decibells (törölt) 2009.04.04. 13:48:51

@DaMartian: És két kör a szigeten? :)

DaMartian 2009.04.04. 17:46:01

Ööööö... az már attól függ, milyen jó a lány.. : ))))) (Viccelek)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.04. 19:30:14

Hű gyerekek, elkanyarodtunk a témától, a következő kérdés az lesz, dugtatok-e már futás közben? :)))
Én a kis családomra büszkén tekintek, mert a gyerekek is és a feleségem is jól tűrik, sőt támogatják a futó hóbortomat.

zsolababe 2009.04.04. 21:00:24

En is elegedett lehetek... bar a kedvesem kifejezetten nem szeret futni(sot no sport hivo) engem azert meg tamogat es elfogadja, hogy ez nekem fontos.. sot sokszor elofordul, hogy amig en futok addig o egy ket szigetkort lesetal es akkor az majdnem hogy kozos sport :)

vangelis1978 2009.04.05. 18:25:38

Birdie76 te csinálod jól.

tzh 2009.04.06. 00:58:19

Első kommentem, ezúton is sziasztok:
Párom kedvéért kezdtem el futni, egyrészt egyedül nem akart, de meg rám is fért már a rendszeres mozgás, csak épp magamtól az életben nem mentem volna el futni.

manor 2009.04.06. 09:57:02

@tzh
üdv és hajrá!

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.04.06. 16:04:42

@BGy: Hm, ezek szerint te nem voltál ott a Balaton Szupermaratonon, ahol minden futónak legalább háromszor elmondták, hogy "dugjál egyet". :) Elég sokan elmondhatják magukról, hogy ők bizony már dugtak futás közben! :D

leilana 2009.04.08. 10:11:41

Én is szerencsésnek mondhatom magam, mert a párom is szerer futni. Sőt! Tavaly ő már a félmaratont is lefutotta:-)
Mi együtt kezdjük a futást a Szigeten, és mivel ő gyorsabb nálam mindig megvár a végén és kapok egy nagy puszit, ha végre megérkezem! Szerintem ez így a legjobb :-)

vangelis1978 2009.04.08. 17:38:43

Hát az én volt párom nem szeret futni.Végülis kit érdekel mondhatnák az emberek hiszen csak a volt párom.Végülis egyfelől igaz:az ő élete.Csakhát mi hívő emberek, főleg akik FLP-s ek is mint én , szeretünk másoknak segíteni,s nem tölt el minket örömmel ha azt látjuk hogy valaki rossz úton jár.Hát a jelenlegi szerelmem meg úgy néz ki hogy elfut jó messzire a világ másik végére.No nem előlem.Ilyen az én életem:vagy én futok, vagy tőlem futnak:)Van a mikor meg mindkettő.

vangelis1978 2009.04.08. 17:46:07

A WINK MARATONRA KI JÖN?

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.09. 07:40:24

@rrroka: szerintem Örökké Élés Termékek (forever living products). Vagy valami szex-irányzat...vagy a túlélőkéses vértájfutó latin rövidítése. :)))

zsolababe 2009.04.09. 09:20:17

@rrroka: az az ugy ugy.. bizony bizony... ez a tulelokeses tajfuto latin nevenek roviditese :).. csoda hogy futnak elole? :))))))

vangelis1978 2009.04.09. 09:43:03

Nos.Ennyire azért nem vészes.Tehát nem: valami szex-irányzat:) s nem is a túlélőkéses vértájfutó latin rövidítése :), hanem a Forever living products.

vangelis1978 2009.04.09. 12:11:45

Különböző Aloe Vera tartalmű termékek gyártásával,és forgalmazásával foglalkozik a cég, illetve az egészségtudatos élettel,illetve az ezzel kapcsolatos tanácsadással.Nagyon jók a termékek.Szinte minden problémára van valami jó termék,de nem csak problémára, hanem például a megelőzésre, a fitten tartásra is.Ezen hozzászólásom nagyon rövid volt, s még lehetne írni rengeteget, csak sajnos most mennem kell.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása