Pulzuskontroll

2009.04.12. 19:50 tvjudit

Nagyon durva, de tegnap történt meg velem először, hogy egy kb. 3 órás terepfutás minden pillanatát élveztem. Valójában magam sem voltam tisztában azzal, hogy mindaz, amit idáig tettem időnként mennyire küzdelmes volt. Az történt ugyanis, hogy kaptam egy olyan instrukciót ehhez az ominózus edzéshez, hogy 3 óra 140-es átlagpulzussal. (Szemben az eddigi saját kontrollos vagy éppen kontroll nélküli edzésekkel.)

Mindennek az volt az előzménye, hogy egy hete elmentem egy komplett terheléses vizsgálatra. Ilyesmiről korábban már Szasza írt, így nem részletezem, hogy mi történik egy ilyen vizsgálaton. Csupán egy számomra fontos momentumot emelek ki. Kiderült, hogy igen magas pulzusnál van egy kisebb szívritmuszavarom. Azt mondták, aggodalomra semmi ok, futhatok, de ez mindenképpen valami olyasmi, ami eltér a normál működéstől. A vizsgálatot végző javaslata szerint nem szabad tartósan 160-as pulzusérték fölött edzenem. Egy röpke pár hetes, sikertelen pulzuskontrollos edzésidőszakot leszámítva soha nem figyeltem a pulzusértékeimet. Egyszerűen futottam, ahogy a kedvem tartotta. Volt olyan időszak, amikor egész gyorsan, mostanában inkább lassabban, 5.30-6 perc/km között, terepen még ennél is lassabban. Egy-egy alkalommal volt rajtam pulzusmérő, tudtam, hogy viszonylag magas pulzusszámon zajlanak az edzéseim. 150-165 között, alkalmanként fölötte is. És mivel mindez hónapok óta, sőt talán évek óta nem igazán változik – bármennyit is futok –, ráadásul a vizsgálat is rávilágított az állapot(om) veszélyeire, úgy döntöttem, véget vetek ennek és elkezdem szigorúan kímélni a keringésem. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy olyasmi futócélokat tűztem ki magam elé az elkövetkezendő 1-másfél évre, amelyek során sok-sok órán át mozgásban leszek. Az hogy 1-2 órás időtartamban, vagy tízen-húszon órán át ketyeg relatíve fokozott fordulatszámon a szív, biztosan nem mindegy.

Ennyi bevezető után bele is csapnék a közepébe. Ezúttal olyan útvonalat akartam választani, amelyben nincs túl sok szint, hiszen úgy gondoltam, egy alacsony intenzitású nagyon szintes terepedzés számomra inkább túra, mintsem futás lenne. És én inkább futni szerettem volna. Elindultam hát a szokásos Fenyőgyöngyétől a Hármashatárhegyi aszfaltút mentén az erdőben. Ezen a kb. 1,1 kilis szakaszon általában felkocogok, most viszont ütemesen felsétáltam egészen a zöld + jelzésig, ahol betértem a szintútnak is nevezett Guckler Károly útra. Aki szokott arra felé futni, az tudja, hogy ez egy árnyas, kellemes vonalvezetésű, kemény szintektől mentes sétaút. Futók, kirándulók, környéken lakó kutyások, biciklisek, lóháton közlekedők egyaránt kedvelik. Ezen haladtam immár kocogásra váltva, de a kisebb lejtőkön már-már a hajam is meglebbent a „vérmes” tempótól. Szigorúan a pulzusértéket figyelve átadtam magam valami higgadt, türelmes kocogásnak. A Virágos-nyeregtől kb. a Hidegkúti útnál lévő fordítóig a hosszú lejtős szakaszon egész jó tempóban haladtam, innen viszont jó pár perces lassú jogg következett. Sétára nem volt szükség, de mivel a vitorlázó repülőtér visszafogottan, mégis határozottan emelkedik, a pulzusszámom is egyre-egyre föl kívánt kapaszkodni. Szerencsére a 150-es értéket éppen csak súrolta. Az átlag 140-be ez még simán belefért. A reptér után a Határnyeregen keresztül a kékjelzésre váltottam a Glück Frigyes sétaút irányába. Az út végén még felkaptattam az Árpád-kilátóhoz, majd visszatértem a Fenyőgyöngyéhez. Rátöltöttem a kulacsomra és ugyanezt a kört megismételtem. Könnyedén és jólesőn tettem meg újra. Mindeközben – a pulzusomat leszámítva – alig-alig kellett odafigyelnem a futásra, vagy a testemre. Szó szerint nem lihegtem túl az egészet, különösebben nem izzadtam, pedig meleg volt (máskülönben elég izzadós vagyok), közben nem éheztem meg, pedig ilyen hosszúságú futásoknál már bőven falatozni szoktam a 40-50. perc környékén. Azt hiszem, még soha nem volt ennyire egyszerű egyetlen hasonló hosszúságú futásom sem. Ráadásul miután hazaértem, nem estem ágynak, hogy eleget tegyek a szokásos hosszúfutás utáni fáradtság kipihenésének. Ez olyannyira felvillanyozott, hogy eldöntöttem, tényleg mindent megteszek azért, hogy rendbe tegyem a meglehetősen zaklatott keringésemet.

Közben persze felmerült bennem a kérdés, hogy vajon egy amatőr futó mennyire tudja reálisan felmérni fizikai lehetőségeit, illetve állapotát. Milyen gyakran fordul elő, hogy megfelelő kontroll, edzői, orvosi (sport-, házi-) vélemény nélkül egyszerűen olyan, a keringést túlzottan is terhelő iramban tolja a kilométereket, ahogyan az az épülést csak igen korlátozottan szolgálja, vagy éppen sehogy. Feltűnt, hogy meglepően sokan futnak szenvedő arccal, már-már vicsorogva a Margitszigeten. Talán én is így futottam éveken át? Szóval egy olyan útra találtam rá ezen a hétvégén, amelyen röpke két napos tapasztalatom alapján még élvezetesebb és hitem szerint eredményesebb lesz a futás.

Azóta a régi Neoton dal, a 220 felett refrénjének egy része zakatol a fejemben, némiképp átalakítva:
Százhatvan felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Százhatvan felett átértékeled magadban a világot.

Szerintem ez a dal illik ehhez a témához.

Ja egyébként már csak egyetlen hét van a csellendzsből. Ma nagyon érdekes az állás, kevesebb, mint 107 kili a difi (micsoda szleng). Ez simán legyűrhető.

50 komment

Címkék: terhelés egészség szív ritmus terep pulzuskontroll

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr621061351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FutoBolond 2009.04.12. 22:07:18

Hát igen. Idén neki akarok ugrani a maratonnak, és erősen gondolkodom, hogy előtte át kellene nézetni magam egy sportorvossal. Izület, keringés, ilyesmi bírja-e majd. Túl sok barátom állt le maraton után, mert tönkre ment valamilye, én meg szeretnék még utánna is vagy 70 évig futni :)

tcom 2009.04.12. 22:22:15

Én a biciklizéshez használom a CS200-as órájukat. Megérdemel annyit a Polar, hogy megemlítsük a nevét.
És sajnos csak 3 éve használom. A kerékpározásnál, hozzájön még a pedálfordulat adatai. Egyébként, amit nem említettél, hogy a hozzám hasonló amatőröknek is segít edzéstervet készíteni a márka weboldala. Ez azért fontos, mert segítséget kapunk ideálisan felépíteni az edzések menetét.
Ami mégis a legfontosabb az ideális pulzus meghatározása. Egy bizonyos pulzusérték alatt igazán sok építő szerepe nincs egy mozgásnak, mint ahogy egy bizonyos érték felett már veszélyes lehet. Aki rászánja magát a pulzusmérésre, az utána néz, tájékozódik a fontosságáról. Én amióta használom már nem is figyelek a sebességre.

grafitember 2009.04.12. 22:23:18

Igazán remek post! Nekem még az jutott eszembe, hogy nagyon sok ember -például én is ilyen vagyok- éppen az ülômunka-gyorskaja-cigi kombinációból húz futócipôt éppen azért, mert váltani szeretne. Ebben az esetben méginkább elgondolkodtató, hogy vajon a szervezet felkészült-e egy két órás futásra akkor, ha mondjuk két éve még egy doboz kék szofi beugrott egy stresszesebb napon, 8 kávéval...?

Futó kardiológusok, szevasztok! : ))))

kinney 2009.04.13. 00:22:13

birdie
azért mentél el terheléses vizsgálatra, mert volt valami panaszod?

én személy szerint nem futok pulzusmérővel (nem szeretem a kütyüket magamon, még zenét is csak 10 km fölött teszek fel), viszont hagyom, hogy automatikusan ráálljak egy olyan tempóra, ami kényelmes és nem megerőltető. ez nekem 5,6-5,7 perc/km. igaz, hogy így mindig marad bennem még erőtartalék, de viszonylag hosszú távokat tudok lihegés és erőlködés nélkül szaladgálni. szerencsére amatőrként nincsen semmiféle időprésem...

szigeten tényleg sokan futnak szenvedő arccal :-))

Dani_ 2009.04.13. 05:12:13

Sziasztok!

Amerikai focizom és rövid távokat szoktam sprintelni elég gyakran, de hosszabb távot szinte soha nem futottam eddig, most viszont úgy döntöttem, hogy ennek is eljött az ideje. Vettem egy ilyen alap 5e ft-os pulzusmérő órát és kimentem a szigetre futni egy kört. Egész jól bírtam: 28 perc, viszont ami fura, hogy kb a 2. km-től kezdve végig 180-188 között volt a pulzusom. Pontosan nem tudom, de a koromból (25) kiindulva valahol 195-200 körül lehet a max. Ez gond lehet vagy ne foglalkozzak vele? Azt hallottam, hogy nem egészséges sokáig ilyen magas pulzussal futni.

Steve01 2009.04.13. 08:47:37

Én is ugyan abban a laboratóriumban voltam még december elején.Nálam hál' Istennek mindent normálisnak, sőt kitűnőnek talált a professzor. De akkor tartott egy kis felvilágosítást a pulzusértékekről, és az ilyenfajta edzésmunkákról. Engem olyannyira meggyőzött, hogy azon nyomban beruháztam egy polár Rs200-ba.
Nagyon jó döntés volt. Először iszonyat lassú tempóval tudtam csak tartani a kijelölt értékeket, de mára már eljutottam odáig, hogy adott pulzustartományban kb. másfél perccel jobb kilómétereket futok a decemberi tempómhoz képest!
Most ugyanannyi idő alatt futom a szigetkört, mint novemberben, csak azzal a különbséggel, hogy akkor a végére még a fülemen is levegőt vettem, és kb 185 lehetett a pulzusom, mostanra pedig még a végén bele tudnék kezdeni akár két újabb körbe is laza 160-as pulzussal lihegés nélkül!

zsolababe 2009.04.13. 10:10:19

@Steve01: En ugyanezt csinalom november ota... akkor raalltam a 145korui pulzusertekre es elkezdtem azzal futni.. nagyon lassu volt... mostanra mar sokkal jobb de most mar nem is hasznalom a pulzusmert mert erzem mindig, hogy mi a jo tempo nekem... sajnos ez fugg hangulattol is meg, hogy milyen formaan vagy aznap... a lenyeg, hogy ne kelljen levego utan kapkodni es amikor lefutsz 15km-t akkor siman ugy erezd, hogy meg egyszer ennyit le tudnal futni... a legjobb ha valakivel futsz es vegig dumaltok.. az biztos jele annka hogy nincs oxigen defficit :)

Steve01 2009.04.13. 11:33:37

@zsolababe: Igen, az a legjobb mérce ha valakivel lehet közben beszélgetni, de sajnos én legtöbbször egyedül futok.:(
Viszont tapasztalatom szerint két apró hátránya van ennek az edzésnek.Az egyik, hogy csak viszonylag nagyszámú km mellett hoz valódi eredményt. (min. havi 170-250)A másik pedig, hogy nem készít fel a gyorsabb mozdulatokra, robbanékonyabb futásra.
Én úgy próbálok még egy kicsit gyorsítani magamon, hogy két tartományban edzem. Az egyik 136-149-es pulzuson 12-17km, a másik pedig 150-164-es pulzuson 7.5-8km.
Ja, és megnéztem a honlapod amit belinkeltél. Qrva jó a zenéd! Grat!:)
Hétvégén jössz a vivicitta-ra? Biztos sokan lesznek, meg csak 12, de szép lassan le kéne kocogni már csak a poén kedvéért is, na meg a mánia miatt is. Az igazi cél a júliusi délibáb. Az lehet csak az igazi finomság! Hortobágy, gémeskút, kilenclyukú-híd, délibáb, 40 fok....:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2009.04.13. 13:35:22

@Dani_: Jó ötlet volt a hosszabb futások bevállalása, de ezt a pulzusértéket (180-188/min) hagyd meg a sprintekre :). A Te korodban ha rendszeresen sportolsz a 28 perces szigetkörhöz kb. 150-es átlagpuzus "tartozik" vagy még alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy van mit javulni. Javaslat: először ne lépd át a 145/min pulzusszámot bármilyen lassú tempót is eredményez ez. Ha van időd 2x2 szigetkörre hetente, két hónap múlva menni fog 145-150/min pulzussal ez a tempó. (saját tapasztalat)

Mylady 2009.04.13. 13:53:41

Én ma -életemben először- pulzusmérővel futottam. Piszkosul lassan, de még így sem nagyon bírtam tartani az általam belőtt tartományt.
Azt mondjátok meg, hogy lehet ennyire lassan futni? Már majdnem gyaloglás volt.
És egyébként ilyenkor emeljem az adagot? Pl 10 helyett 15 km? Mert nagyon nem érzem, hogy futottam.

FutoBolond 2009.04.13. 14:01:30

Mylady, eloszor, sot masodszor is nagyon furcsa alacsony pulzussal futni. Meg fogod szokni, es a sebesseged is emelkedni fog.

En eloszor jobban elfaradtam, mint egy utemes 165-170-es tempoban, teljesen mas izmokon ereztem a terhelest.

Mas: megvolt a vegso lokes, beruhaztam egy Polar rs300x multi-ba. Asszem, asszimilalodom, mar en is kutyukre verem el a penzem... :-( es :-) A regi ciclo oram sajnos leamortizalodott, uj elem helyett meg lett uj ora...

Dani_ 2009.04.13. 14:20:03

@Ivan Grasso: ok köszi, kimentem ma reggel is, érdekes, hogy kicsit gyorsabban futottam (27 perc) és mégis alacsonyabb volt - olyan 175 körül - a pulzusom. Persze nyilván nem fejlődtem egy nap alatt "10 bpm-nyit":) , inkább az lehet hogy ma reggel voltam, tegnap meg este.

Steve01 2009.04.13. 14:28:26

@Mylady: Ha kell akkor gyalogolj! Észre sem veszed és egy pár hónap múlva komoly tempóra lesz szükséged ahhoz, hogy felemeld a pulzusodat a normál szint fölé.:)

zsolababe 2009.04.13. 17:42:15

@Steve01: azert a avi 150 km nekem meg van ne aggodj:) heti 70-100 korul futok szoval remelem hasznalni fog megis csak az alacsony pulzusszam melletti futas... gyorsito edzesekre raerek az utolso 6-8 hetben.. szerintem az eleg lesz.. arrol nem is beszelve hogy nekem dupla annyit kell alapozni mert csak egy eve kezdtem tehat hianyzik a labambol az a km mennyiseg aminek illene mar benne lenni :)
a vivicittat meg meglatom.. az a baj hogy koncertem is van szombaton es utana meg diszkoznom is kell reggel 6ig szoval nem akarok alvas nelkul futni vasarnap egy fustben eltoltott ejszaka utan.. de meg lehet az is:) ...
koszonom a gratulaciot..kicsit regiek mar a zenek inkabb gyere el egy koncertre pl apr 25 Alcatraz!!! egyebkent ezt mindenkinek ajanlom itt a blogon szerintem mindenki jol erezne magat jo bulik szoktak lenni :)

Steve01 2009.04.13. 18:32:01

@zsolababe: Igen, azt tudom, hogy neked megvan a "szükséges" mennyiség!:)
Nem is tudom, hogy hogy bírod?!
Hát így azért más a helyzet, lehet, hogy ilyen körülmények között én is meggondolnám.Bár vagy Te annyira fanatikus...:)
Én már beneveztem. Ha minden jól megy akkor megcsinálom a minicittát, a midicittát és végül vivicittát is.

manor 2009.04.13. 21:49:41

off
A Kopaszi-gátat ismeri valaki? Mennyire futható? Állítólag van futópálya is.

bate · http://bateman.hu 2009.04.14. 00:20:48

manor: hétköznapokon oda járok ki futni. Van futópálya is (a Hengermalom úti bejáratnál), de összesen olyan 300-400 méter, kicsit uncsi oda-vissza futni rajta, de legalább úgy van megcsinálva, hogy meglehessen fordulni rajta.

Egyébként elég kellemes környezet, reggel 7-9 között pl nincs ott senki, de hétvégén dugig van. Van kavicsos rész, van macskaköves, de szinte végig lehet futni a füvön is. Maga a környezet kellemes, kúlturált, már ha ez szempont. Sosem futottam még "kört" odabenn, csak egy szakaszon vagyok benn a reggeli távon, de el lehet benn "tölteni" több kilométert is.

bate · http://bateman.hu 2009.04.14. 00:22:06

Nah, nem macskakő. Hanem ilyen rendes járda, kövekből.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 05:53:07

@Steve01: @zsolababe: én is terveztem a vivicittán mindhárom távot, de úgy néz ki hétvégére szar időt jósolnak ( met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&pri=0&stt=Budapest ), így nem nagy élvezet reggel 9től délután 3ig kint lenni, meg a két futás közti várakozás, főleg a kísérőknek nem.
szóval én lehet h kihagyom ezt a félmaraton mánia etapot...
de a hortobágy az be van tervezve!

ïslāndęr 2009.04.14. 08:22:13

pénteken megjelent a spuri elektronikus száma, ebből kiderül, hogy a Vivicittá helyett a K&H félmaratonon is teljesíthető a félmaraton mánia tavaszi etapja, én megpróbálom áttenni, semmi kedvem egész nap ott vacakolni.
sajnos időmérés egyik versenyen sem lesz, de ha van saját órád, ez sem gond.

ïslāndęr 2009.04.14. 08:27:22

hétvégén először futottam 31 km-t a szokásos heti 21 km helyett, mondván, hogy a táv 33%-os növelése nem okoz komolyabb terhelést. 12-12,5 km/h helyett 10,5-11 km/h sebességgel futottam, így a pulzusom vmivel alacsonyabb volt (átlag 160-170 a szokásos 175 helyett). az első 21 km nagyon könnyen ment, utána vmilyen eufórikus érzés kerített a hatalmában, aztán 29 km után már nagyon nem kívántam a futást. remek volt, de nem hiszem, hogy minden héten kívánni fogom ezt a távot :o)
a Csente-Dobri-Tormafölde útvonal futáshoz ideális, az autópálya miatt nincs forgalom, gyönyörű erdős táj vesz körbe, csak ajánlani tudom (ha a szlovén-magyar határ környéként jártok).
connect.garmin.com/player/3532463

tvjudit 2009.04.14. 09:27:53

@kinney: Azért mentem el, mert kiváncsi voltam, hogy milyen állapotban van a keringésem. Nem éreztem magam rosszul, nem volt semmi gondom. Így viszont, hogy kiderült, van egy kis zavar, döntöttem el, hogy ráállok az alacsony, illetve közepes intenzitású edzésekre.

@Steve01: Hát igen, nálam is ez a cél. Ahol most még lassú kocogás van, ott idővel határozottan futni, hogy nem mondjam robogni szeretnék.

tvjudit 2009.04.14. 09:33:54

@grafitember: Szerintem Te is megnézethednéd magad, Dani. Pont az általad leírt előzmények miatt. Meg tekintve a szokásos futóedzéseid helyszínét, hát szóval Te sem éppen sík területeken mocorogsz. :-)

SSR 2009.04.14. 10:00:53

@grafitember: Na, ehhez hozzá tudok szólni, ugyanezt adtam elő én is. Kis túlzással egyszerre álltam le a cigiről, a kávéról (azóta napi egy + max egy tea) és kezdtem el futni.
És három napja pulzust is mérek :) A pulzusmérésben az a jó, hogy olcsó* és objektív. Sportorvosnál még nem voltam, talán idén.
*: én kemény ötezer forintot költöttem rá, Hervis sajátmárkás cuccát vettem. 200 edzést tárol, három választható pulzuszóna, szakaszos visszaszámláló, többet tud, mint amit én elvárok.

SSR 2009.04.14. 10:08:50

@grafitember: Ja igen, ha nem egyedül futsz, akkor a pulzuszónák ellenőrzésére van egy egyszerűbb módszer: mennyire tudsz futás közben beszélgetni. www.runnersworld.com/article/0,7120,s6-238-244--12397-0,00.html

Steve01 2009.04.14. 11:01:30

@rrroka: Igen, sajnos láttam én is, hogy nem jósolnak valami remek időt, de bízom benne, hogy ezúttal is tévednek, mint már annyiszor.:)
Úgy vagyok vele, hogy alibiből lekocogom, aztán nyáron jöhetnek az igazi megmérettetések!:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 11:50:47

@ïslāndęr: a 33% növelés ekkora távnál szerintem nagyon sok, ne erőltesd meg ennyire magad. szerintem 2-5 km növelés bőven elég lenne.

zsolababe 2009.04.14. 12:46:44

@rrroka: vegul is ha nem ciki en lekocogom mindharom tavot alvas nelkul is ha kell a felmaratonmaniahoz.. de nem vagyok hajlando kialvatlanul 6perces ezreknel tobbet menni meg rovid tavon sem.. ha nem ciki lenyomhatjuk ugy mint a tokerulest..

ïslāndęr 2009.04.14. 12:56:32

rrroka · erdfigyelo.blog.hu 2009.04.14. 11:50:47

háát, én is erre céloztam, hogy azért ez sok volt :o)
szerintem is elég 5-5 km-kel növelni a szokásos távolságot!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 14:23:09

@zsolababe: nem hiszem, h 3,5 káemen képes lennél 6 perces tempóval futni, még ha rettenetesen kialvatlan is vagy... :) én az időjárástól teszem függővé asszem, ha jónak néz ki kimegyünk korábban, ha nem akkor csak a 12km.

zsolababe 2009.04.14. 15:59:14

@rrroka: bemegyek holnap a BSI be es megerdeklodom, hogy mikent is van ez a mania ugy.. mivel lehet meg helyettesiteni. meg mikor stb stb... a hortobagyi az engem is erdekelne..foleg palacsintaban :)))

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.14. 16:16:19

A hortobágyi futásnál két dolog nehezíti a dolgot. Az egyik a tűző nap, a másik az állatok által lyukacsosra taposott szikes talaj, amit az ember bokája nem mindig torelál jól. Egyébként nagyon jó a pusztában futni, ott nincs benzingőz és anyázó autósok, a juhok kis száraz bogyóit pedig ki lehet utána piszkálni a cipő talpából. :))) Szóval nekem tetszett két éve, de akkor csak 25-26 fok volt és fátyolfelhő. Időjárástól függ az indulásom...

manor 2009.04.14. 17:52:50

@bate: kösz az infót, ez alapján egy próbát megér. Én csak hétvégén tudnék eljutni oda, de ha ennyire népszerű, akkor majd estére időzítem

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.14. 19:30:07

@zsolababe: kérdezd már meg azt is légyszives, hogy helyszínen is lehet-e nevezni félmaraton mániásra és ha igen mennyi az annyi? köszi!

zsolababe 2009.04.14. 23:17:39

@rrroka: ok... remelem lesz ra idom bemenni de megprobalok mindenkepp.. 9-11ig futok a Szigeten reggel utana lehet hogy ott kezdek es akkor nem marad ki.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.17. 19:13:37

@Birdie76: üdv a pulzuskontroll klubban :) sajna kevés embert sikerült még eddig meggyőznöm erről, pedig nem hülyeség. Csak az emberek jórésze nem szeret lassan futni...

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.17. 19:19:49

@zsolababe: másfél éve nem résztávozok nem edzek 4:30-on belül és 10 perc körüli 3km-t akarok futni jövő vasárnap az olimpiai futónapon (ahol belváros-fel a Viadkutra-le a Viaduktról a pálya szóval nem sík). Tavaly 10:41 volt, az úgy 3:40-es iram, úgy hogy tavaly 5peren belül sem futottam egész első félévben és kb fele ennyi km-em volt április közepén. Az hogy lassan edzel nem azt jelenti hogy nem tudsz gyorsan futni :)
Persze egy 4-6-8 hetes gyorsítás a célverseny előtt még bőven tud javítani az időn. Idén ki fogom próbálni ősszel az anaerob küszöb alatti résztávozást, az eredményekről pedig úgyis beszámolok.

Britte 2009.04.22. 17:03:21

Bezony ez a pulzus mérés nagyon hasznos dolog.
Én még csak futógépen gyors gyaloglok. Ugyanis ha elkezdek futni akkor 160 fölé megy a pulzusom, de inkább 170. :(
Hát nem vagyok még túl edzett. Ez van!
A futógépet azért szeretem, mert ott könnyebb tartani a tempót amit beállítasz. Így viszont hogy nézem a pulzust gyerek játék 1 órát lenyomni a futógépen.
Azért elég gyakran elcsábulok és nyomok egy 5 perces futást, mert annyira jó érzés, de próbálok inkább gyors tempóban gyalogolni. Amúgy elég nehéz, mert ez a gyors gyaloglás már nagyon a felső határon van és már nagyon futásra ingerlő.
Viszont ha elértem a hőn áhított súlyomat akkor majd engedek a futás csábításának.

zsolababe 2009.04.23. 00:12:07

@Ras: az jo lesz ha beszamolsz hatha okulok belole... bar ugy nez ki van haszna a sok lassu futasnak is... ha mas nem hat annyi, hogy erolkodes nelkul futok hosszu tavokat beszelgetve nevetgelve es meg csak meg sem izzadok :) vegul is majd raerek a maraton elott gyorsitani es nem lesz gond :) addig tartom magam az eddigi tervhez

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.23. 06:33:30

@Britte: a futópadnak annyi hátránya van, hogy ha utána betonon-terepen fogsz egyszer futni, akkor majd kiderül, hogy meglepően sok izmodat nem edzi a futópad. :)

@zsolababe: te azért nem izzadsz meg mert nem is iszol! :)

zsolababe 2009.04.23. 08:01:58

@Britte: Ha mar le fogsz tudni futni 10 percet egyben a futopadon(nem kell gyorsan mondjuk 8.5km/h) akkor nyugodtan menj ki a Szigetre( ha pesti vagy) es fusd korbe.. menni fog es elvezni fogod... sokkal konnyebb futni a szabadban mint a gepen.. tapasztalatbol mondom.. es elvezni fogod nagyon... a pulzusmerest tartsd ott is tovabbra is es meglatod nagyobb kedved lesz nekivagni a mindennapos edzesnek mint bent a teremben

zsolababe 2009.04.23. 08:04:09

@rrroka: most azert igyak, hogy izzadjak? :) 28km-en meg nem volt kesztetesem arra, hogy igyak elnezest:) hosszabb tavon mar biztos kell frissitsek.. esetleg reggelizzek is.. most meg egyelore nemkellett enni -inni.. nem egyformak az emberek :) vagy ha igen en masmilyen vagyok :)))))

Britte 2009.04.23. 14:47:49

@zsolababe: Ezt jó hallani. :) Szerintem hamarosan sor kerül rá. Igaz nem a szigeten, mert messze lakom onnan, de van a közelben egy salakos futópálya.
Igazából szerintem a technikámmal van/volt gond. Lehet rosszul érzem, de szerintem a futógép csiszolt rajta. Vagy inkább mondjuk úgy előkészítette a lábaimat a szabad téri futásra.

Britte 2009.04.23. 14:49:49

@rrroka: Júj én írtózatosan izzadok mindig edzés közben. :) Persze nekem mindig ott van egy fél literes ásványvíz.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.24. 14:50:33

@zsolababe: ha amúgy iszol rendesen nap közben és edzés után akkor nem gáz, ha nem iszol közben. Én is csak melegben szoktam inni, amúgy ha felhős/hűs az idő simán elmegyek 30km-t/3 órát is evés/ivás nélkül. Viszont erre azért szoktatni kell a szervezetet, nem szabad beleugrani az ilyesmibe hirtelen, mert abból nagy megborulás vagy akár sérülés is lehet.

zsolababe 2009.04.24. 15:27:27

@Ras: nekem ehhez van hozzaszokva a szervezetem van ugy hogy nincs idom enni inni egesz nap de futok reggel is valakikkel 3szigetkort es meg kora delutan kettot es csak utana jut idom enni valamikor 5korul... ezert van az, hogy en ehgyomorral par korty vizivassal reggel elmegyek lefutom a 28km velencei tokort es csak utan iszom... egyszeruen nem vagyok szomjas kozben es ennek ellenere megprobaltam tegnap is inni de csak egy korty esett jol.. bezzeg utan az etkezeshez rengeteget ittam.. en sajnos mindig az etkezeshez iszom sokat es akkor olyan 2-2,5 litert ami eleg extreme.. ezert mondtam, hogy teve vagyok.. de hat nem vagyunk egyformak.. viszont a maratonon nem fogok elehezni valoszinuleg :) ... azert a ket tokornel(56km) mar kell inni par kortyot es lehet, hogy par szem szolocukor is el kell majd olyan 40korul :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.25. 20:15:16

@zsolababe: ahogy az éhezéshez a szomjazáshoz is hozzá lehet szokni. Az emberi szervezet tűrőképessége őrületes. Ettől függetlenül nem kel lazért a pirosban hajtani a motort sem mert elbírja :)
Én ma Gejzirit 33-on voltam, a 4 óra nagy része a napon melegben, úgyhogy vittem kulacsot, úgy 4 liter folyadék el is fogyott menet közben. Ha nem let volna alig cukros tea 25nél az ellenőrzőponton tuti fejreállok a célig.

zsolababe 2009.04.26. 16:36:23

@Ras: nalam is van azert viz sot gel is biztos, ami biztos meg egy 28 km-es futasnal is... azert nembizom a veletlenre... lehet, hogy egyszer kelleni fog.. es nem pirosban hajtom a motort mert meg egyszer sem volt olyan, hogy akar kiszaradt volna a szam vagy valami.. arra azert kinosan ugyelek, hogy semmi kellemetlenseg ne legyen :)

zatopekbacsi 2015.12.30. 17:57:31

Fussatok, csak fussatok!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása