Vízhólyag UÁÁÁ

2009.04.24. 15:03 Winkler Róbert

Bizonyos távok felett nehéz megúszni a vízhólyagot. Cipője válogatja - nekem a Pegazus 25 menetrendszerűen csinált egyet-egyet a jobb talpam közepére 7,5-nél. Egyszer futottam benne 17 kilométert, akkor is megcsinálta, de a végére a vízhólyag szét is ment, ami viszonylag egyszerű történet, mert pont szépen leszárad, de még nem lesz belőle véres, fájdalmas, üszkösödő valami, amilyennek a hosszútáv-vízhólyagokat képzelem.

A vízhólyagkutatás érdekes tudományos terület. Onicuka Kiacsiro, vagy angolosan Kihachiro Onitsuka, az Asics alapítója fanatikusan kutatta az okát, és végül arra jutott, hogy a vízhólyag igazából égési sérülés. Eztán már szinte könnyű is volt cipőt fejleszteni: az öreg a szellőzésre ment rá, és állítólag a maratonistáknak egyből kevesebb vízhólyag-problémája lett. Onitsuka szan 2007-ben hunyt el, és még az ő elnöklete alatt hozta vissza az Asics retró-brandként az Onitsuka Tiger nevet. Mindez persze többszörösen is a Futóbloghoz kapcsolódó mellékszál, hiszen egyrészt, ugye, a vízhólyag, másrészt a Nike eredetileg egyszerű amerikai Asics-disztribútorként indult. Onitsuka bácsi meg csak nézett: ő ilyen eladásokat addig még életében nem látott. Hamarosan rá is jött a mohóság, hogy jobb lesz, ha inkább saját kézbe veszi az amerikai eladásokat, ezért szerződést bontottak, a Nike meg kényszerből bár, de annál sikeresebben kezdett saját termékek előállításába.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a télen átálltam a Pegáról a Structure Triax-re, ami kicsit nehezebb, viszont végre tökéletes: a Szent Kaptafa ezúttal igen közel állhatott az én lábfejemhez. 7 km? Semmi. 12? ugyan már. 17? Na, a bal nagylábujjamon itt már nőtt egy vízhólyag, de itt már azt mondom, belefér, ez már nálam egyébként is extrém távnak számít. Szép, közepes méret, kifakadás nélkül.

Mit csináljak vele?

Régen lefertőtlenítettem egy varrótűt és kiszúrtam, kinyomtam a vizet - hogy ennek volt-e értelme, nem tudom. Talán hamarabb elkezdett leszáradni a felesleges bőrréteg, talán nem, a lényeg, hogy ha lett volna tervszerű futóedzés a Rambóban, nyilván Stallone is hasonlóan csinálta volna. Csak értelemszerűen rambókéssel.

Szóval? Mi legyen? Kis töprengés után a rambózást elvetettem és a bekkelést választottam: leragasztottam. Így nyomtam egy 12-est, aztán a Szent Fight Clubot (a hólyag stagnál). Szombaton pihenés. Vasárnap újabb tapasz, és Gáborral újabb Csömör-körbefutó verseny, nevezzük mondjuk Vivi-szántóföldnek. Gábor reggel kicsit tompa volt, és csak a pulzusmérő óráját hozta, pántot nem rakott fel, úgyhogy én mondtam be az aktuális pulzusszámokat, mint afféle repetitív humorforrás. A 17 után még elfutottunk egy Haver munkanevű újfundlandihoz, aki tényleg igen aranyos volt, és Haverral együtt lett meg a 19,5 km. Nem sajnálom, hogy nem lett 20, a 20 nekem nem lélektani határ. A lélektani határ, az igazi energiavámpír nálam a Margitsziget-kör; ott sose tudnék ennyit összekörözni.

Na mindegy, lenyújtottunk, hazamentem, zuhany: tényleg, mi van a hólyaggal? Eltűnt. Hogy hová, nem tudom, kifakadásnak nyoma nincs, nem is fáj, most érdeklődve várom, hogy esetleg visszagyógyulhat-e ilyenkor a bőr.

Ultra sporttársak, mondjátok már meg, hogy megy ez?

 

60 komment

Címkék: tavasz barátok tippek vízhólyag pulzus ultrafutás beöltözés edzésnaplő

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr231084030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.24. 15:50:35

Félve görgettem lejjebb a képernyőt, mert az Ásókás reklám óta minden ilyen lábas, lábkörmös képpel kapcsolatban bizalmatlan vagyok.
Mióta vastag zokniban futok, nincsenek vízhólyagjaim, mert kitölti a lábam a teret, nem csúszkál, ami vízhólyagot okozhat.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.24. 15:54:26

vissza nálam sosem gyógyult, viszont szépen védte az alatta növő új hámréteget és mikor az elkészült leszáradva leesett, ennyi a legtöbb mi adható szerintem :)

Mindenesetre a problémás részekre a leuko bizony jó választás.

DaMartian 2009.04.24. 16:54:48

Ras kollégának igaza van. Visszagyógyulni nem tud, ha megerősödik alatta a bőr, ledobja az elhalt részt, de addig jól védi, ezért nem szabad levágni!

Amúgy szerencsére én nem vagyok vízhólyagos típus futásnál... a kosárral más a helyzet. Mivel keseny lábam van, oldalirányban sajnos a legtöbb cipőben csúszkál, és ott az edzésenkénti sokszáz fordulástól, kitámasztástól bizony szoktak csúnya és fájdalmas dolgok keletkezni a talpamon.. : ( Ezért nehéz nekem jó (kosár)cipőt találni...

szaszit 2009.04.24. 17:05:13

Zokniban is célszerű kerülni a pamuttartalmú termékeket, úgy láttam amit vízhólyagképződést megakadályozóként reklámoznak abban még véletlenül sincs pamut amiben megmaradhatna a víz, hanem mind műanyagból van változó összetételben.
Ha viszont már van vízhólyag akkor érdemes egy cérnát belefűzni ami segít eltávozni a folyadéknak, és mégse kell letépni egyből az egészet csak ha megszáradt és megerősödött alatta a bőr.
Itt lehet még olvasni róla:
www.freeweb.hu/powerhiker/vizholyag.htm

DaMartian 2009.04.24. 18:40:25

@szaszit: Így van! A legjobb cipő is rémálommá változik vacak zoknival! Sosem értettem, hogy emberek tízezreket képesek kiadni egy jó cipőért, de egy-két ezret sajnálnak egy jó zokniért! Pfff..

oszkar00 2009.04.24. 19:09:40

Pár trükk:
- dupla zokni (hogy azok csúszkáljanak egymáson)
- lanolinnal/szarvasfaggyúval bekenni előtte a kényes részeket
- és a már említett leukloplaszt

DaMartian 2009.04.24. 20:03:24

Nekem technikai futózokniban még sosem kellett ilyen "barkácsmegoldásokat" alkalmaznom!
A Balaton Szupermaratonon a 4 nap alatt sem jött ki egyetlen vízhólyag sem, pedig ott aztán csúnya lett volna rákövetkező napon "ráfutni"
A dupla zokni szerintem elég kapufa, főleg ilyenkor amikor jön a meleg, megpusztulsz benne! Legyen egy, de az normális!!!

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.04.24. 20:49:17

Én is a rendes zoknira szavazok! Egy megfelelő, a láb típusának megfelelő cipővel párban nem nagyon csinál vízhólyagot. Tavaly sokat szenvedtem, a kislábujjaimon lett mindig hólyag 10 km fölötti futásnál, aztán a párom rábeszélésére vettünk egy "vízhólyagellenes" zoknit, azóta nem volt hólyagom. Ilyet vettünk: www.decathlon.co.hu/HU/product_8049525-28888453/

cs (mi más) 2009.04.24. 21:08:28

Fuss mezítláb (persze ne aszfalton), úgy sosem lesz hólyagod. Cipőben inkább a nagylábujj körmeim szoktak letörni a lefelé meneteken. Az utóbbi években szinte csak évente kellett nagykörmöt vágnom, mert kb. egy év alatt nő meg.

bonobonohu · http://bono.hu 2009.04.24. 21:35:02

ja, nekem mostanában még az egy zokni is sok, mondjuk, főleg, mikor elkezdem a futást... aztán valahogy elfelejtem, hogy ezzel foglalkoznom kéne. technikai nike zokni, persze. szerintem is ez a legjobb megoldás.
(tegnap 14 km után jött egy elég csúnya, véres, a bal nagylábujjamra, érdekes, mert már hetek óta tünetmentes volt, 11-12 km-es távokon. ki érti ezt?)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.04.24. 22:20:34

Egy jó zokni a legfontosabb a cipő után persze. Ha varrás nélküli és nem gyűrődik, no meg rendesen föl van húzva, akkor nem lehet baj. Nekem 40 kili után sem jön elő. Sokkal fájdalmasabb, ha a futó körme nincs rendesen levágva. Az éles szegélyek csúnya sérüléseket okozhatnak, a hosszú körmöket meg a cipő orra dörzsöli a - végén vérző - lábujjakhoz.
A plasztikus fotós szemléltetéstől meg télleg megkímélhettél volna...

blueeyed333 2009.04.24. 22:54:21

Fontos téma, jó cikk, de tényleg jobb lett volna képek nélkül...:)

oszkar00 2009.04.24. 23:20:03

Mondjuk nekem futástól még sosem lett vízhólyagom, maratonon sem. Viszont elég edzett a lábam, Kinizsi Százas bakancsban sokszor, utána pártízkilométer futás már nem tud vízhólyagot csinálni! :-D

-L- 2009.04.24. 23:44:06

Ha már említésre került a postban a Structure Triax, akkor kapva az alkalmon megkérdezném, hogy a GTX, azaz Gore-Tex anyagú változat mennyire használható 'négyévszakosként'? A vízállóság szimpatikus, de emiatt nem szeretném beáldozni a jó szellőzést, hogy aztán nyáron megfőjön a lábam. Ha van valakinek tapasztalata vele, akkor szívesen venném az információkat.

neddie 2009.04.24. 23:46:37

Ha már kijött a hólyag a következőt kell tenni: kis varrótűbe cérnát fűzni, a hólyagon átfűzni, majd kb 1-2 cm véget hagyva mindkét oldalon levágni a cérnát. MÁSNAPRA gyógyul. A cérna nem engedi beforrni a hólyagot, folyadék kifolyik, viszont az eredeti bőr védi a sebet amíg alatta kifejlődik az új réteg.

nyari mikulas (törölt) 2009.04.25. 00:57:24

Nem ertek egyet azzal, hogy egesi serules.
Sokkal inkabb az ismetlodo erohatasra -kulonosen oldaliranyu nyirasra- a bor retege elvalnak egymastol, es koztuk osszegyulik a szovetkozti nedv.

Ha keletkezese utan hamar (fel-egy ora) sterilen kiszurod es kiurited (esetleg ismetled parszor), akkor nagyon jo esellyel a bor retegei visszanonek egymashoz, nyom nelkul gyogyul.

A befuzott cernaval en ovatos lennek, mert ahol a folyadek ki tud jonni, ott a fertozes be tud menni.

En evezek, nekem a kezem, tenyeremen voltak vizholyagok minden evezos szezon kezdeten, es utana minden hosszabb (felmaraton, maraton evezosverseny utan).
Amiota vekony kezre simulo borkesztyuben evezek, nincs vizholyag.

yossi73 2009.04.25. 07:21:41

a jó zoknira szavazok én is. meg néha ragtapasz a lábujjakra.
a félmaratonon jó cipőben 7km-nél jöttek ki a víz és vérhólyagok. aztán vettem rendes zoknit. azóta viszonylag rendben van. bár a lefelé futástól (Hegyi fél) a kislábujjam szeret belilulni, köröm leesni :)

zsolababe 2009.04.25. 09:01:28

Nike Elite Structure zokni.. vagy pedig a Kalenjinek van 3fele igen jo futozoknija... es tenyleg nem lesz tobbet gaz:) ...ja es semmikeppen ne legyen nagy a zokni a labadra... a merethatarokat amior megadjak ugyelj arra, hogy az also hatarra ess... hacsak nem "no show" zoknirol beszelunk, akkor inkabb fel szammal legyen kissebb mint nagyobb es maris nem okoz gondot...

Winkler Róbert 2009.04.25. 10:54:00

@-L-: A téli Triax használható négyévszakosként, pl én olyan 20 fokos időben kibírtam benne a majdnem 20 km-t, de négyévszakosnak szerintem jobb a nyári. Leszámítva a latyakot. Télen az is bemelegszik egy idő után, de a goretexes változatban nem érezni azt a kellemes hűsítő szellőt, úgyhogy most már én is átállok a vékonyra.

DaMartian 2009.04.25. 12:40:10

@-L-: Sajnos el kell döntened mi a fontosabb! Praktikus egy vízálló cipő, ha egész évben futsz, és bár valamennyire a GTX is szellőzik, azért messze nem úgy, mint a nagyon lukacsos-hálós felsőrészű cipők. Ergo nyáron bizony megfősz benne! Ha ezt inkább elviseled, minthogy legyen 2 cipőd, akkor hajrá! Viszont azzal érvelnék én is, amit a gumisok szoktak felhozni: a téligumi megvétele NEM dupla kiadás, hiszen amíg azt használod, nem kopik a nyári! Ez cipőre is igaz! Lehet érdemesebb 2 párra beruházni. Így mindíg azt tudod felvenni, ami épp kényelmes és az adott időjáráshoz ideális, és mivel kettőt használsz később kell lecserélned őket!
Amúgy a GTX felsőrész nem csak szellőzésben rosszabb! Mivel maga az anyag is merevebb, kényelmetlenebb, nehezebb és jobban is dörzsöl (vízhólyag) tehát én tényleg csak akkor veszek fel ilyen cipőt, ha NAGYON esik! Még pöcsörgésnél is inkább maradok a normálnál!

DaMartian 2009.04.25. 12:45:45

@tamaskodo: Nekem is volt, hogy azt hittem újra "összenőttek" a bőrrétegek a hólyag kiszúrása után, aztán hetekkel később fürdésnél egy nagy darab bőr egyszercsak leesett. Amikor megerősödött alatta, akkor dobta le a régit. Mondjuk addig teljesen jól védte, és külsőre is olyan volt, mintha visszanőtt volna, de szerintem ez nem lehetséges bár nem vagyok orvos..
Ettől függetlenül a steril kiszúrás és folyadékmentesítés a megoldás, ha a megelőzés nem sikerült. Mert akkor válik brutálisan fájdalmassá, ha: A. felszakad B. másnap felveszed ugyanazt a cipőt ami ugyanott dörzsöli, és a hólyag alatt a puha bőrön kialakul egy újabb...mivel a bőrrétegek száma véges, na az már k..ra fáj! Így ha nagy ritkán nálam kijön egy-egy pár napig biztosan más cipőt használok!

-L- 2009.04.25. 13:28:36

@Winkler Róbert:
@DaMartian:
Köszi srácok, akkor marad a nemgore nyárra. A hűsítő szellőt nem adom. Az kell. :D
Van valami egetrengető újdonság a 12-es modellben, vagy jó nekem olcsóbban a régi 11-es is? Nem nagyon találtam erről információkat.

hcpeter1 2009.04.25. 13:29:53

Akkor én durván bánok el vele: mivel általában felszakad (jellemzően foci közben fordult elő), én le is szedem a bőrt róla. 1 napig fáj, de utána már semmi. Viszont (mivel már felszakadt) ha nem szedem le, rosszabbul járok... Mondjuk az az 1 nap tényleg brutális:-)

FutoBolond 2009.04.25. 14:57:44

Nekem tavasszal, szezonkezdeskor szokott vizholyag keletkezni a talpam belso oldalan. Jonehany cipot vegigprobaltam, falke futo zoknik, semmi sem segitett. Az orvos azt mondta, fussak lassabban :)

Azert szezon kozben altalaban felkemenyedik a bor, es nyarra a kezdeti 4 holyagmentes kilometerkitolodik 12-re, ami verseny kivetelevel azert altalaban kvazi holyagmentesseget jelent...

Mivel elkerulni nem tudom, igy az utolagos kezeles is fontos lett. A hansaplastnak van egy csodaja: www.hansaplast.de/produkte/fusspflege/blasenprodukte.html

Ez egyreszt a hidrokolloid miatt felszivja a nedvesseget, es baromi jol parnaz. Szinte mintha nem is lenne ott a vizholyag. Nehany nap mulva az elhalt borrel egyutt leesik, es kesz. Joval gyorsabban gyogyul, mint akar otthagyva, akar kivezetve a nedvesseget.

Egyszer probaltam preventative, sajnos keves sikerrel. Talan a folyekony verziojat kiprobalom egyszer, hatha azzal sikerul megelozni.

Mas: talalkoztam egy futoboltban egy dezodor jellegu cuccal, kifejezetten kidorzsolodes, vizholyag megelozesere. Valami sikositast, meg borvedelmet iger. Probaltatok mar ilyesmit? Bodyglide a neve...

FutoBolond 2009.04.25. 15:03:04

A 2006-os Adidas Supernova cushion-t nemreg csereltem az idei utodjara, a Supernova Glide-ra. Alapbol is nagyon jo cipo volt, de azt az 5 idegesito aprosagot javitottak rajta, ami azert zavart. Az egyik pont az, hogy ahol vizholyagom keletkezett, volt egy nem szellozo merevito a cipon. Ez mostmar nincs, ez is ad nehany kilometert a vizholyagkepzesi hatarhoz... Most kb 10km a hatar, ha esszel futok...

bonobonohu · http://bono.hu 2009.04.25. 17:18:38

@Winkler Róbert: jaja, én is nyári structure triaxban futok tavaly ősz óta, télen nem volt semmi gond a hőmérsékletével, viszont az egész februárt kihagytam a sok h/eső/latyak miatt. :-( nem akartam eláztatni szegényt...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.25. 19:23:16

a vízhólyag engem nem nagyon izgat, kinő, kiszúr, ennyi. ellenben a gyűrűs-lábujjam körme _alatt_ szokott 15 kiri után összegyűlni vmi véres-vizes hólyag, azzal mi a bánatot csináljak? a körmöm alá csak nem szúrok tűt, az a hágai bíróság által betiltott kínzás. legutóbb annyira jutottam, hogy a kilógó részét megszúrtam,a rózsaszín letyót kinyomkodtam, meglocsoltam vmi fertőtlenítővel, de azóta is látszik, h ott vmi gyűlik. kicsit feszíti felfele a körmöt, de nem fáj.
a verseny előtti körömvágással is csínján kell bánni szerintem, hiszem az ilyenkor előkerülő friss bőrke nagyon érzékeny. én 10 nap egy hetet ajánlok verseny előtti utolsó pedikürre. nem mintha nekem segítene mert a nagylábujjam nagyképernyős tévéje mindig bebasz, de most már rájöttem hogy tudom kicsit elmulasztani a fájdalmat. két lépés közt, mikor a levegőben van a lábam párszor ökölbe zárom a lábujjaimat, ezt 5-10 szer ismételve remekül múlik a fájás. nagyon örültem mikor kínomban erre rájöttem, kár, h a tóparti után. :/

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.25. 20:10:20

@Bono: akkor én ilyen szempontból kegytlen vagyok. Az egynapos Lunartraineremet pöpecül eláztattam. Sőt általában a futócipőimet csak a nyugdíjazásukkor szoktam kimosni, úgyis koszos lesz. Igaz keveset futok aszfalton.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.25. 20:12:30

@rrroka: kicsi a cipőd azt tudod-e? :) a véres-vizes hólyag valószínű azért van mert a cipő nyomja a körmöt. Körömvágáshoz pedig vereny előtt mindig speciális metódust használok: levágom de nem annyira mint szoktam, majd a maradékot lereszelem úgy hogy az újbőr még ne irritálódhasson.

HecseDLI 2009.04.26. 10:14:30

Körörmvirág balzsam- " Fama Ringelblumen Salbe" , vízhólyagra vérhólagra, kidörzsölésre és megelőzésére.
Nekem bejött

Vegyi Ali 2009.04.26. 11:28:47

@tamaskodo: abszolút egyertértek. Nekem ritkán van vízhólyagom, de ha ügyesen kiszúrja az ember, és kinyomja, akkor sima ügy, szerintem egy nap kihagyással simán rá lehet futni utána.
Ez az égési sérülés dolog ez oltári marhaság. Onitsuka doktor szerintem hatalmas kapufát rúgott ezzel. Egyértelműen túl erős nyíróerők játszanak, nem bírja a bőr. Nekem mindig a focitól jött elő, de ott meg nagyon könnyen meg tudtam előzni az érintett területek előzetes leragasztásával. Amúgy az nagyon fontos, hogy jó legyen a cipő, szerintem hólyag szempontjából nem a szellőzés a fontos, hanem hogy ne csúszkáljon az ember lába a cipőben.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.26. 15:35:34

Nekem tegnap lett a sarkamnál 2 vízhólyag, igaz meg kellett dolgoznom érte, hogy legyen.

DaMartian 2009.04.26. 18:29:22

@-L-: A 12-es széria sokkal könnyebb lett, és rugalmasabb a talpa, mert "szalonna" szerűen be van rovátkálva a merevítés, ami segít, hogy ne teli talppal csapódjon le a lábad, hanem szépen gördüljön. Emiatt a 12-es generáció, bár ugyanúgy stabil modell, mégis olyan komfortérzetet ad, mint egy neutrális cipő..nem nehéz és merev, mint a stabil cipők általában.

DaMartian 2009.04.26. 18:32:14

@hcpeter1: Igen, ez kosárról is ismerős..

bonobonohu · http://bono.hu 2009.04.26. 19:34:11

@Ras: igen, nekem is az ujjaim végén vannak kicsi vízhólyagok (nem a köröm alatt, hanem az ujjak végén, kivéve nagylábujj), legfőképp a bal lábamon. a dologban az a pozitív, hogy csak vizuálisan érzékelem, amúgy nem fájnak, nem érzek rajtuk semmit, csak látom, hogy ott van, és kész. ez is érdekes.
nekem is azt mondták, hogy biztos kicsi a cipőm, pedig nem: ha az eggyel nagyobbat felpróbálom, akkor "klaffog" hátul. na most ilyenkor meg vattafák?

-L- 2009.04.26. 21:15:30

@DaMartian: Köszi. Valahogy sejtettem, hogy ezt nem fogom olcsón megúszni. :D

Kicsi27 2009.04.27. 07:56:52

@szasza75: Nekem is a sarkamon szokott lenni! Amikor megkaptam az új cipőmet az első alkalommal alig bírtam haza menni, úgy szétdörzsölte a lábam. Aztán jött a jó öreg leukoplaszt, majd a DaMartian által is emlegetett zokni! Ez bevállt, és bár tényleg nem olcsó, nekem a lábam többet ér!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.27. 08:12:49

@Ras: remélem, hogy nincs igazad, egy darabig ugyanis nem futja új csukára.

dyaz 2009.04.27. 09:12:48

@szasza75: És mikor olvashtajuk a Mátrabérc beszámolót:)?

HelloJozsi 2009.04.27. 10:25:12

A jó zokni a titka, meg a megfelelő méretű cipő. A hagyományos pamutokkal mindig bajom volt nekem is hosszabb távon, mióta beruháztam néhány pár dekatlonos ócsó teknikai zokniba, azóta semmi. Először kaptam egy NIKE-t az asszonytól, az is nagyon jó volt csak hamar elkopott, meg hát árban nem vette fel a versenyt.
Ezen kívül még aktív teljesítménytúrás koromban volt egy olyan megoldás, mait egy természetgyógyász (vajákos :) ) ismerős mondott és bakancsos túráknál mindig bejött: ha kicsit már érzed, hogy nyom vagy dörzsöl, akkor utifüvet kell szedni (mindegy, hogy lándzsás vagy sima -a lándzsásban tán több a hatóanyag) azt kicsit összetörve betenni a zokniba a bőrre. Ha időben cselekszel a vízhólyag ki sem jön. Nálam mindig bevált, persze csak nyáron, ha van utifű :)
Talán innen van a mondás, hogy "Utilaput kötött a talpára".

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.27. 10:26:57

dyaz: készülőben van :-) a hét folyamán...

Calypso 2009.04.27. 12:18:07

@Bono:
nekem ugyanez, de csak egy lábujjon (középső). azon viszont vagy 5 kicsi. elég viccesen néz ki... :)

kmrmtms 2009.04.27. 17:43:11

Kicsit más téma, bár futás után jelentkezik és a lábamon. Ezer éve van egy kicsi bőrkeményedés a jobb lábamon a bütyköm közelében. Amióta futok ez rendszeresen egyre jobban megkeményedik és sajnos fáj is. A bal lábammal semmi gond.

Mitől van ez és mit lehetne tenni ellene?

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.27. 18:53:10

@Bono: nekem ez azért van mert szélesebb a lábam ezért a megfelelő szélességhez hoszabb méretet kell vennem (nem nagyon lehet 2E-s cipőt kapni európában). 44-es szélességű a lábam de csak 42-es hosszú, emiatt mivel jórészt nem síkon futok így biza kidörzsöli a lábujjam hegyét a cipő néha. Tehát vagy kicsi a cipő vagy előrecsúszik benne a lábad és úgy dörzsöl (tehát 'nagy', bár ugye nálam speciális a helyzet)

zsolababe 2009.04.27. 22:26:04

@Ras: miert nem veszel "wide" verziot... a nike szinte minden komolyabb futocipojebol van ilyen....

DaMartian 2009.04.28. 07:23:26

@zsolababe: ez igaz, csak itthon sajnos szinte lehetetlen hozzájutni! : (

zsolababe 2009.04.28. 08:34:55

@DaMartian: ezt nem tudtam :( azt hittem itthon is ugyanugy lehet kapni narrow ill. wide verziot minden tipusbol... akkor azert meg mindig a balkanon vagyunk? :)

tzh 2009.04.28. 11:41:53

@zsolababe: nem csak futócipőben, másban sem jellemzi a választék Európát nálunk. Túrabakancs, túraruházat, futócuccok, felszerelések, kiegészítők terén általában jellemző ez, ha nem is azonos mértékben. Nekem is széles a lábfejem, ami nem egy márkát kizár eleve itthon a túralábbelik közül. Futócipőben is volt már olyan, hogy a két számmal nagyobba nem bírtam beledugni félig se a lábam.

hogy ne legyek off: első futócipős vízhólyagjaimat a Gerecse 50-en megkaptam én is. összesen 5. alkalommal volt lábamon terepfutó cipő, ezért nem tudom, mennyire ludas benne, hogy a Kalenji kapteren Tr egy kissé fapados érzést ad.

tzh 2009.04.28. 11:43:58

A képeken látható vízhólyag szerintem alig látszik. Teljesítménytúrák után lehet látni igazi víz (és vér-) hólyagokat is delikvensek lábain :) Én lábam szerencsére nem fogékony rájuk.

ateszking (törölt) 2009.04.28. 18:42:25

@tzh:
Elég pontosan rátapintottál.
Nekem a rekordom a tavalyelőtti Bükk-fennsík 50 túra volt Összesen nyolc víz- és vérhólyag, ebből lábanként egy-egy a már kiszúrt hólyagra nőtt rá. Volt közöttük olyan 4x3 cm-es vérhólyag is :-)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.28. 19:55:42

@zsolababe: jahh Texasban nem is láttam D-set (európai szélesség), volt néhány 2E-s (olyan kell nekem), de a nagyja 4E-s volt (Yeti méret) :)

Speciel itthon én még nem nagyon láttam nem D-s cipőt (na jó van három páram is: két félverseny meg egy terep, de meglehetősen ritka, legalábbis, amerre én vásárolok)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.04.28. 19:58:35

és most nem tudom megállni, hogy ne említsem meg hogy mindhárom 42/2E-s cipőm NB és a Spuriban vettem őket 3-4 éve.

zsolababe 2009.04.29. 22:12:28

a Spuriba érdemes szerintem benézni mert ha nincs valami szerintem meghozzák neked és azt néztem, hogy nem is tudom sokkal olcsóbban kint sem megvenni a cuccokat... Mondjuk igaz, hogy van kedvezményem de nem akkora hogy magyarázat legyen arra, hogy a nike kulacstartót konkrétan olcsóbban vettem mint kint tudtam volna ...ja és a struktúra zokni is pont annyi

zsolababe 2009.04.29. 22:15:10

a struktúra természetesen a structure csak a köcsög telefon önkényesen javitgat:)

193 2009.04.30. 07:48:57

A jó zokni titka nem csak a márka név hanem a megfelelő méret is, rendesen felhúzva, rövid körmös lábujjakra!
Utcai cipőm 46-os, futőcipőm 48-as. Sokáig 47-48-as zokniban futottam. nem csak a hólyagok jöttek, hanem a cipőm sarkának párnázottsága is szétszakadt, elmorzsolódott. Most 45-46-os zoknikkal megszüntek az előző szezon problémái és egy ügyes cipész a cipőmet is megjavította.
Ha már megvolt a hólyag nálam a Svéd cseppes bedörzsölés vált be. Hólyag, tűvel kiszúrva, néhány gézlapot, töményen átitatni és csak finoman 3-4 percig simogatva borogatni. Későbbi napokon meglehet ismételni. Fertőtlenít, a bőr rétegei nagyon gyorsan összenőnek, a fájdalom minimálisra csökken, csak egy sötétebb folt marad a helyén ami észrevétlenül lekopik.

kg_kilo 2009.05.05. 13:48:34

@193: ha mar sved csepp, akkor inkabb whisky :D

bonobonohu · http://bono.hu 2009.05.12. 13:58:56

@Ras: jaja, és hogy megörültem, mikor valami nikestore veboldalon megláttam, hogy van a triax-ból széles fajta is. aztán lelombozott a futanet bolt, hogy hiába létezik, ilyet magyarországra nem importálnak.
balkán vagyunk, b*zzeg. :-(
szóval, nekem is szélesebb a lábam, tudom én.
azabaj.
tegnap ráadásul nem "fájdalommentesen" volt szélesebb (vagyishogy, nem csak a szokásos kis elhanyagolható vízhólyagok a lábujjaim végén), ahogy korábban írtam, hanem olyan 9 km után azt éreztem, hogy egy tejeszacskónyi vízhólyag lehet ott valamelyik lábujjamon. :-( és hazamentem, megnéztem, és tényleg. egy iszonyat nagy volt, kivágtam, és/de azóta is fáj. :-( hogy fogok így holnap megint futni??
bár tapasztalataim szerint 2 nap alatt váratlanul el szoktak múlni ezek, akármennyire is fáj... reménykedjünk.

bonobonohu · http://bono.hu 2009.05.12. 23:14:25

www.bono.hu/pix/vizholyag/

raktam bele pár varratot, biztos ami biztos. :-)

tronkee 2009.05.25. 19:25:33

Capoeirázok. Nekem a koshi részen (nem tudok máshogy fogalmazni, a lábujjak előtti ilyen párnás rész) szokott nagy flekkekkben lejönni bőr. Másfél év után viszont már annyira vastag a talpam hogy nem is érzem ha lejön!

Ez is egy járható út, még ha fáj is mint állat. Főleg hogy azonnal lejön a régi bőr, és kb a bőralja részen kell járni.

taltoslany2009 2010.01.05. 08:10:35

Sziasztok! Lehet, hogy pont nem igazán ide való kérdésem illetve segítség kérésem lesz , de képzeljétek tegnap húsit vagdostam. Az egyik ujjamon kettő darab vízhólyagocska lett. Addig még nem is fájt annyira, amíg rám nem jött, hogy egy lefertőtlenített , varró tűvel kiszúrjam .. :-( Hát most aztán fáj! Szerintetek rosszul tettem , hogy kiszúrtam vagy nem ? És érdemes lenne most azonnal víz alá tenni, vagy várjak vele egy kicsit ? Nem merem víz alá tenni, mert félek hogy még rosszabb lesz ! Nagyon meg köszönném , ha valaki tudna nekem ezzel kapcsolatosan valami kommentet írni !!! Előre is köszönöm ! Sziasztok !

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása