Cipőkről

2009.05.15. 10:11 Ras

Miért nem lehet Magyarországon 2E-s cipőt kapni?

Ortopéd vagyok. Rám semmiből nem jó a konfekció. Már kiskoromban is utáltam a nadrágvásárlást, volt egy nyár amikor 15cm-t nyúltam, azóta nincs olyan nadrág egyik ruházati boltban sem ami maradéktalanul jó lenne rám. Ami hosszra jó abba derékban másfélszer beleférek, fenékben meg enyhén passzentos (alias bekap), ami derékban lenne jó, az kb háromnegyedes és egy heti viselés után nem lennék jó spermadonor, ami pedig seggben jó az meg trampli, mert letaposom a sarkammal a szárát, plusz derékban úgy nézek ki benne, mint Zsola a két évvel ezelőtti nadrágjaiban.

Természetesen a cipőkkel is így vagyok. Édesapámtól 42-es lábat örököltem. Egyetlen baj van vele: olyan széles a lábközépcsontok izületénél, mint egy 44-es láb. Így nem igazán találok a lábamra cipőt (upsz, három mondat és mindegyikben van láb, remélem a gimis irodalom tanárnőm nem olvassa). Tavaly nyáron texasi utamon nézegettem az választékot (egy ottani viszonyok szerinti kisvárosban), és sokkal jobbak voltak a lehetőségek. Volt úgynevezett 2E és 4E széles cipő is, nem csak az Eurpában megszokott D szélesség. Sajnos ott a 42-es lábam parányi: egy 60-as európai méretű 4E-s szélességű cipő túrakajaknak is beillene.

Persze lehet rendelni az interneten sok helyről az Államokból, de én szeretem felpróbálni a cipőket ortopédságom okán. Azért már kitapasztaltam, mely cipők fazonja illeszkedik jobban a lábformámoz, de ez sem tökéletes megoldás. A női modellek közül volt egy két jó tapasztalatom, mivel a nők bokája keskenyebb, egy nagyobb női cipő jó esélyekkel indul az illeszkedési versenyben. De ezek mind barkácsmegoldások. A cipőgyártás megoldotta a problémát a D/2E/4E méretezéssel. Nem hiszem, hogy egyedüli vagyok Európában a problémámmal, mégsem nagyon látni még a szakboltok polcain sem szélesebb méretezésű cipőt.

Hogyan szárítsunk csuromvíz cipőt egy éjszaka alatt

Hogy ne csak morogjak itt nektek, közzéteszek egy egyszerű trükköt, ami remélem sokaknak segít a késve jött áprilisi esők idején. Ezt még anno a Bécs-Budapesten tanultam, amikor egyetlen futócipővel kellett lenyomnom a négy futást, és természetesen sikeresen eláztam a késő októberi időjárásban már a második napon. Mivel a következő nap is futni kellett, és a vizes cipő biza' nem túl kellemes, törtem a fejem mitévő legyek.

Hamar jött a megoldás a tapasztalt rókáktól: újságpapír. Egyszerű mint az ék: szépen összegyűrjük az újságpapírt, majd jól kitömjük fele a cipőt (talpbetétet tessék előbb kivenni és külön szárítani). A laza papír gyorsan magábaszívja a nedvességet. Ha meleg helyen tölti az éjszakát a cipellő, akkor csontszárazzá varázsolhatjuk így a csukát. Ha nincs meleg, akkor is jelentősen csökkenthetjük a cipő víztartalmát.

Tiszta futócipő, az milyen?

A kommentekben olvastam, hogy vannak akik nagyon vigyáznak, hogy patyolat maradjon a futólábbelijük. Hát én ennek szöges ellentéte vagyok. Nálam a cipők csak nyugdíjbavonulásukkor lesznek kimosva (köszönet az Indesit WITL 85 sportcipőmosó programjának), az utcán gyalog hordva már úgysem lesznek nagyon koszosak. A legutóbb használatba vett topánkám így nézett ki újkorában:

Így pedig most, mintegy 350km eső, zápor, veszprémi aszfalt és Balaton-felvidéki erdő/murva után:

Azt hiszem nem érdemtelenül kereszteltem el Varacskosdisznónak szegényt :)

Ti milyen gyakran és hogyan mossátok a futócipőiteket? Osszátok meg cipővel kapcsolatos praktikáitokat a többiekkel!

49 komment

Címkék: kosz mosás futócipő szárítás szélesség 2e újságpapír lunartrainer

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr471072213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.05.15. 11:58:53

Én akkor mosom ki a cipőmet, amikor már vállalhatatlanul koszos. :-) Próbálom minél kevesebbszer megejteni eme műveletet, mert a mosás nem biztos, hogy jót tesz a cipőnek. A mostani (február elején beszerzett) csuka még nagyon szép tiszta állapotban van, az egyel korábban használt cipőmnél viszont volt olyan, hogy hetente mostam, pl. a Téli Mátra után, majd a Margita 20 km után, amikor szegény cipő maga sem tudta, hogy az eredeti színe fehér. :-) Tanulság: ne menjetek fehér cipőben terepfutni. :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.05.15. 12:16:41

milyen koszról írsz? :-)
http://futo.blog.hu/2008/10/18/borzsonyi_cuppogas
én igyekszem kihúzni télig, a hóba szépen letisztul :-)

.com 2009.05.15. 13:38:04

Soha, mert a szetdolt futocipobol evezos cipo lesz. Illetve a szakadasok osszeadodo mennyisegebol tobbe-kevesbe zart szandal.
Egy szezon alatt maradektalanul lerohad a sallang, a talp meg megy a kukaba. Kulonosoen szivos darabok (Saucony TR5-6) meg funyiro csukava lenyegulnek at.
Tekintve, hogy egy evben szetcsapok egy par cipot (42-es lab, ~100kg suly), valtozatos a megjelenesem > de ez csak add on vallue

leilana 2009.05.15. 14:00:10

.com melyik sárkánycsapatban evezel?:-)

hcpeter1 2009.05.15. 14:34:41

Érdekes, Nekem mintha önmaguktól tisztulnának a cipők.
Nem is tűnik nagyon koszosnak, de egy idő után nem veszem észre, hogy csúnyább lenne, sőt néha jobb állapotban van:)
Én egy dolgot csinálok meg mindig: visszarakom a dobozába, és ott tárolom. Nem pedánsság, hanem kényszer, nem foglal annyi helyet, illetve a dobozt könnyebb elrakni :-)

Ja amúgy a szabvány 42-es lábamra szinte mindegyik jól passzol, de nadrágban nincs szerencsém, combban mindegyik szűk... Amelyik nem, az meg derékban dupla szélességű...

Le a konfekcióval! Nem mindenki Agent Orange :)

repecs 2009.05.15. 14:35:35

Az én cipőm öntisztuló ha a koszréteg elér egy bizonyos vastagságot automatice leválik.

hcpeter1 2009.05.15. 14:37:14

Hmmm... hogy jött ide az Agent Orange? Nem tudom, kérem kapcsojja ki... (Lehet másik énem írta, vagy csak aludnom kéne? Megyek is...:)

FutoBolond 2009.05.15. 14:52:52

felig offtopic: bnom kimosta a sporcuccaimat oblitovel. segit rajta az ujramosas, oblito nelkul, vagy mostmar ilyen marad?

never again 2009.05.15. 14:54:56

Csatlakozom Szaszához:). Ez neked koszos cipő?!? :D Ha részegségben néznénk, akkor ez max. szalonspicc... :)
Zöldfülű futóként én is mostam hetente szinte, meg minden "sáros" futás után... Most, csak akkor ha cipészhez viszem, mert elszakadt a felsőrésze...
Amúgy meg port az eső mossa le róla, a sarat a nap "pergeti le".

Vegyi Ali 2009.05.15. 15:35:51

Én csak akkor mosom ki, ha már olyan büdös, hogy nem könnyű megközelíteni :)
"Élete során" maximum 2-3szor, szóval kb. fél évente.
A képen látható csuka tényleg nem koszos.
Off: mennyire jó csuka a lunartrainer? Fontolgatom a beszerzését.

zsolababe 2009.05.15. 15:54:01

En felek attol, hogy nem tesz jot a ciponek a mosas ezert nem merem berakni mosogepbe... inkabb par naponta masik cipot hasznalok es befujom cipospray-vel, amelyikt eppen nem... mondjuk latvanyosan koszos nem lesz egyik sem..sarba nem megyek a por meg ugyis lejon :) ha meg maximum 3napot futok egymas utan ugyanabban a cipben akkor szaga biztos nem lesz..plane jo zokniban... plane, hogy az en labam eleve nem izzados :) ..jah ugy konnyu :)))

cs (mi más) 2009.05.15. 16:17:16

Nem kell mosni, porhóba megfuttatod, oszt kész. 44-es lábam van, 45-ös cipőt veszek, de a kislábujj mellett kb. egy hónap alatt kireped mindig. Ez van, ha nem vagy átlagkonzumens.

Zalay · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.05.15. 17:42:53

Nem az a baj, hogy alig koszos, hanem hogy (ebből eredően) alig használt.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.15. 19:59:09

jelezném ezt a cipőt sosem viszem terepre és mindössze 300km-es...
Mégsem illene a nem N-betűs horrorcipőim mutogatni :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.15. 20:08:21

@Vegyi Ali: nekem bejött.
A legjobb nem 2E-s cipőim (tehát a New Balanceok után a sorban) az Asics ezresek, abból mindig párosával veszek, közvetlen ezután a Lunar. Baromi hajlékony és nagyon rugalmas a talpa, a felsőrésze meg mintha ott se lenne. Kb úgy csillapít mint az Asicseim, de a súlya meg mint a félverseny NB-m. Nagyon bejön, de nem tudnék benne végigedzeni egy szezont, mivel nem aszfalton futok alapvetően hanem erdei utakon meg murván és ott bizony a felsőrész nulla tartása nem előny. Tempófutásokhoz meg versenyekre jó nekem azt hiszem, csak ne lenne ez is 44/D méret, így bizony enyhe körömgyilok és vízhólyagok sajna bejátszanak. Egy 42/2E, mint az NB félversenyem lenne ász.

kockacukor 2009.05.15. 20:23:23

@FutoBolond:
Mi baja lett tőle? Nem vezeti ki az izzadságot? Félmaratonista barátnőmet nemrég faggattam ilyen témában, azt mondta, hogy eleinte ő is óvatoskodott, de ma már simán bevágja a sportcuccokat a mosógépbe, csak beleteszi mosóhálóba (nem mosó fiúk kedvéért: abba szoktuk tenni a harisnyát, melltartót stb kényes cuccokat. Így azóta teljes lelki nyugalommal mosom én is a többi motyóval, de próbáld meg öblítő nélkül finom mosószerrel (pl Dreft vagy DM sportruházat mosószer) öblítő nélkül. Szerintem az anyag szövési/hurkolási technikáján és a szál összetételen múlik a szellőzés, az öblítő nem roncsolja a szálat, esetleg a hurkolás lesz tőle lágyabb, lazább, de szerintem az a következő mosással rendeződik. Esetleg a téma külön blog bejegyzést érdemelne :)

A cipőtisztításról az Asics oldalon: szerintük csak a talpbetétet és a cipőfűzőt ajánlott mosógépbe rakni Magát a cipő felsőrészt nedves fogkefével v körömkefével szabad tisztogatni, azt írják hogy anti-grease soap-al, az szerintem nagyjából az itthoni kereskedelemben a háziszappannak vagy a Vanish szappannak felel meg, ha tévedek, kérem javítsatok ki.
Ők is a papíros kitömést és 12 ó szárítást javasolnak.
Forrás: www.asics.co.uk/running/knowledge/how-to-clean-your-running-shoes

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.05.15. 21:02:51

Ez most itt nájkireklám? (a sok szép beállított képpel) ;-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.15. 21:12:14

@.com: Na, én meg azt hittem, egyedül futok Mizunoban. Nekem is ez jött be, előtte volt néhány Adidasom és Nikem is. A következő is ilyen lesz, de még nem tudom, hol vegyem meg, mert a magyar forgalmazó elég drágán adja. Ráadásul Kassa közelebb van hozzánk, mint Szeged, ahol árulják.
A talprészt szoktam csak körömkefével átdörzsölni, amúgy meg nem nagyon érdekel a retek rajta, mert van egy szint, amit elér és annál koszosabb már nem lesz. :)))
Öblitő nálam is okozott már technikai pólóknál romlást, de egy rendes mosógépes mosás helyrehozta a dolgokat.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.15. 22:15:47

@dark future: hát lehet lesérülök ha a többi csukámról tolom a (durvább) képeket

@BGy: érdekes, én öblítővel szoktam mosni a technikai cuccaim, de még nem vettem észre, hogy funckionálisan ez problémát okozna.

Mizunot még nem próbáltam, de amiket láttam tetszettek, csak mondjuk Nike árban vagy még felette nem épp vonzó ajánlatok. Én nem nagyon veszek húsz mátyás felett cipőt.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.16. 06:12:57

@Ras: szerintem is nagyon drágák a Mizuno cipők. Nekem a Decathlonban sikerült eddig mind megvenni 8-15 ezer forintos sávban, mert tavalyi, kifutó modellek voltak. A 20 rugó nálam is egy lélektani határ, ha cipőről van szó.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.16. 13:04:36

Pajtások! Ezt most találtam, indulhatnánk rajta. Zsolának hazai pálya: www.velenceitomaraton.hu

manor 2009.05.16. 14:15:00

@BGy:
az N21 előtt egy héttel nem a legszerencsésebb az időpont, pedig egyébként jónak tűnik

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.16. 17:43:16

@manor: igazad van, én is éppen erre gondoltam ma futás közben. A Hortobágyi félmaraton a mai állás szerint kimarad, mert nekem ez a 28 fok is sok volt. De azért még gyúrok rá, nem menekültök. :)))

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.16. 21:48:09

nálam úgy néz ki véglegesedett a versenyprogram.
Jabil, Nike, Kassa
Ez utóbbit tervezi valaki?

zsolababe 2009.05.17. 10:26:26

gondolkodtam rajta en is es vegul is az sem erdekel, hogy a nike elott egy hettel van ott ugy sem futottam volna kemenyen mert nem erdekel a felmaraton annyira csak mar megcsinalom a felmaraton maniat... csak a Btervem a Ny melle a Berlin Maraton szeptember vegen es elotte 3hettel nem tudom szerencses-e 56km es versenyen indulni...

FutoBolond 2009.05.17. 14:55:14

@kockacukor: igen, kb ugyanugy megfogja az izzadtsagot, mintha sima pamut polo lenne, ellenben a sportpolok atizzadva sokkal kenyelmetlenebbek. asszem, beruhazok valami sportcucc mososzerre, vagy visszaterek a sokszor mosott pamutpoloimra :)

zerushunter 2009.05.17. 16:24:41

mosni szerintem felesleges. csak akkor mosok ki egy futócipőt, ha már nagyon büdös... egyébként meg folyamatosan szellőztetni kell..

dunapartifutógála számomra a rambó program első lépése! :) valaki jön még?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.17. 21:00:33

én nem mosom a csukáimat, nem is volt eddig szükség rá. a papíros kitömés tök jó trükk, köszi Ras! :)
@FutoBolond: én sem vettem még észre, h az öblítő rosszat tenne a technikai cuccaimnak. furcsa.

zsolababe 2009.05.17. 23:23:19

mar regota tetszik a lunar trainer es most hogy itt lattam erosen fontolgatom de tok jo aron tudok most pega +25-ot ami a kedvencem.. raadasnak meg meg van a Gel Kayano 14em is hibatlanul es ket pegam szoval nincs is szuksegem cipore.... szoval dillemma hegyek :) kar volt megnezzem a kepeket :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.18. 11:12:16

@Belus Tamás: október 4-én. www.kosicemarathon.com
Én valószínű, hogy ott leszek. Csak még nem tudom, hogy fél, vagy egész maraton legyen.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.19. 06:27:12

ha a múltheti 20 kiris edzés után még mindig érzékeny a térdem ott ahol összeér a sípcsontommal, nem fáj, de iolyan bizonytalan érzés, akkor a héten hanyagoljam a futást és kenjek rá vmi krémet..?

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.19. 07:32:46

@BGy: na akkor majd összebeszélünk a Niken :)
@rrroka: Voltaren gél és imádkozz hogy elmúljon akár csonthártyagyulladás akár porclágyulás)... barátnőm épp kéthete szív térdkalács porclágyulással, most épp szigorú fekvés van neki, majd meg pusztul szegény :S...

zsolababe 2009.05.19. 08:44:10

Lecserelodott az elmult par percben a logo egy Pega +25 SE ID -ra :))))))

kg_kilo 2009.05.19. 08:56:43

@BGy: En is tervezem Kassat, igaz, gorkorival. Igy 3 perccel elottetek indulhatok :D:D

.com 2009.05.19. 11:54:25

@BGy: Wave Tempus, a masodik parat nyuzom, jellemzoen beton illetve kemenyre dongolt murva. Veletlenul, egy Decathlon learazasnal talaltam ra, 28 ezres cipo leertekelve 10 ezerre...hat nem hagytam ott.
NAGYON OKOS CSELEKEDET VOLT!! szeles, puha, jo a sarka, prima a csillapitasa a sulyomhoz illo, jo a boka tartasa, lehelletnyit pronalo, amennyit kell.
Megneztem a blogodat, teszett, ott dobbentem ra, hogy ez is (Mizuno) milyen "regi" marka

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.19. 12:07:33

@.com: Én is leárazáson vettem, de 8 rugóért. Ezt a Decathlonnak gyárthatják, mert csak ott lehet kapni. Én a miskolciban vettem, de másnap a dunakeszi Decathlonban ugyanez 12 rugó volt. A feleségemnek 4 ezerért vettük meg a női párját. Már sajnálom, hogy nem vettem belőle kettőt...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.19. 15:21:55

@Ras: én is vmi hártyagyulladást tippeltem, mert terhelés nélkül is egyre érzékenyebb. :(

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.20. 15:03:38

@BGy: olcsó jó cipőből MINDIG legalább két párral kell venni ha van méret :)
Gyakorlatilag az összes másik japán típusú cipőmből (aminek egy latin mondás röviditése is :)) két pár van emiatt :) thx to Hervis

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.05.21. 09:02:54

kicsit esik nálam a hó....így most láttam csak az írást...lehet,valaki már leírta:mivel van egy nagyon édes és nagyon-nagyon kedves szeretetreméltó és nagyon jó ember férjem,aki NAGYON-NAGYON rendetlen,aki szeret munkába sportcipőket hordani,én meg minden sporthoz másikat viselek,és a munkám során is elkél a jóminőségű sportcipő,ami kíméli az ízületeimet-ezért sok edzőcipőt takarítok.
Végy egy nagyon koszos,nagyon büdös cipőt,szedd-vakard-ütögesd le róla a nagy sárrögöket.Végy egy lavórt és a zuhanyrózsát,öblítsd el a cipellőt,aztán hajítsd a rendelkezésedre álló automata mosógép dobjába-elég öreg vagyok ahhoz,hogy emlékezzem még az első Energomat-okra,amikkel tangózni lehetett a folyosón,ha beindúlt a centrifuga!!!!
A drogerie markt-ban és müller-ben is kapható "óccó" ,sportruházatra való mosószer,abból löttyintek egy-másfél kupakkal a mosószeradagolóba-attól függ mennyi cipőt mosok-,és jó félüveg 10%-os ecetet fertőtlenítés gyanánt-az öblítőt és a vízlágyítót most nem használom.A víz hőfokát a legalacsonyabbra állítom,és elindítok egy normál mosást,a súlytól függően egész,vagy félprogrammal.Kimossa,kirakom a szabad levegőre-télen a konvektortól messze....,megszárítom és kész a tiszta edzőcipő....ha nem annyira koszos a delikvens,akkor csak kívülről dörgölöm át mosószeres szivaccsal,fertőtleníteni meg formalinos vatta társaságában szoktam becsomagolni egy napra....körömgomba reszkess!!!
Ennyi lenne egy "Házisárkány esete a sportcipőkkel" című hozzászólás....

kg_kilo 2009.05.21. 12:17:42

@rrroka: Nekem semmi bajom, ha parom oblitovel mossa a cuccaimat.
Illetve megis: multkor hatszelben futotta iccaka, es vegig tok jo illat ingerelte az orromat. El is konyveltem magamban, hogy bizonyara valami kellemes noi holgy fut elottem - de sehogy sem sikerult megpillantanom. Napokkal kesobb jottem ra az okara :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.22. 06:09:12

@kg_kilo: nekem si furcsa amikor jó illatú a futócuccom, olyan idegen érzés. :D ezért megpróbálom néha kétszer használnia pólót, vagyis csak próbáltam télen amikor nem volt ilyen izzadás, mostmár nem lenne túl jó ötlet, mert azt hiheti az ember, hogy vmi csöves úr van a közelben. :D

zsolababe 2009.05.22. 08:08:18

@rrroka: ha apolod bebudosodik mar az elso hasznalattol az azt jelenti, hogy mint technikai cucc mar nem funkcional.. egyebkent a kalenji technikai felsoire jellemzo is erosen... ezert nem lehet pl oblitovel mosni mert eltomiti mondjuk a porusait es akkor nem technikaikent funkcional hanem csak egy polyester felso ami mint tudjuk budosodik. Elvileg egy jo technikai felsot meg ilyenkor nyaron is 2-3 nap utan kimosol sima vizben kezzel es eleg... majd hetente egyszer kimosod mososzerrel is (lehetoleg folyekony) en nem is hasznalom mar szinte csak a livestrongokat ill a pro-kat mert az osszes tobbivl mindig volt gond

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.22. 09:01:02

@zsolababe: nem konkrétan büdös, de izzadtságszagú. kipróbálom a csak mosást, azt jelentkezem a teszteredményekről! :D

zsolababe 2009.05.22. 09:28:20

ok :)
rendeltem tegnap egy livestrong lunar trainer-t ..remelem tenyleg szeretni fogom.. mivel foleg aszfalton futok gondolom jo lesz :)

kg_kilo 2009.05.22. 10:17:46

@rrroka: a szagnak is van haszna, ha egyedul akarsz futni :D:D

bodlac 2009.05.22. 23:51:42

Abban azt hiszem szinte minden gyártó használati leírása egyet ért, hogy futócipőt nem szabad gépben mosni. De nincs is rá szükség, amíg nem akarsz benne bálba menni.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása