Gyerünk, irány

2009.05.19. 17:09 angelday

Szasza felhívott ma, hogy irány a Sziget, fussunk egy kört, aztán igyunk meg két sört. "Rendben van", mondtam neki, de ha már Kammerer Zoltán (aki nem ismerné: aranyérmes kajakozó, 1978-as születésű) mezítelen felsőtesttel futott ma a Szigeten, akkor nekünk is be kell vállalnunk. Elvégre nálam ugyanaz a súlyelosztás, csak ami Kammerernél fönn van mellizom tájt, az nálam lenn, úszógumiban. Szóval nem ciki, maximum világítani fogok, mert minket nem a nap cserzett barnára, hanem az LCD panel az Excel mögött.

Egyébként ez Szaszának valami hülyesége, hogy futás után sörözni kell. Ebben nem vagyok biztos. A sportember nem sörözik. De az is lehet, hogy csak ez egyfajta gázláng nála, amivel paráztat. Aki nem ismerné a "gázlángot", annak Winkler elmagyarázza:

update: lefutottuk a karikát. Szaszának nem volt akkora kihívás 6:20-as tempóval menni végig, viszont kérésemre 4:20-ra váltottunk mintegy 200 méteren. Szasza állítása szerint végig tudja futni a maratont ilyen tempóban. Nekem pribék volt a stílus, nem is értettem. A végén már szúrt is az oldalam, de férfi vagyok és megcsináltam.

Szasza bevette a sört, én limonádéztam, mert autóval érkeztem. Aztán hazaindultunk, de volt egy kis balhé a parkolóban, egy középkorú hölgy elállta az utat és nem volt hajlandó arrébb állni. Egy fiatalabb csávó dudált neki, aztán kiszállt az autóból.

(cliffhanger módra ezen a ponton abbahagyjuk posztunkat)

21 komment

Címkék: sör futás kammerer szasza gázláng felsőtest

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr811131762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bellone 2009.05.19. 20:28:09

Nekem speciel könnybe lábad a szemem, hogy Szasza milyen jól nyomja. A sör meg nem gázláng, hanem fáklya. A fáklya pedig a sport szimbóluma. Innen már egyértelmű, hogy (kettő helyett) az 5 karika a cél...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.20. 07:59:46

futás után tök gazdaságos inni, sokkal kevesebbtől berúg az ember. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.20. 08:02:33

ezek a vimeo videók sosem mukodnek rendesen. se IE, se FF. tök szar.

angelday 2009.05.20. 09:54:29

Nálam jó. Mi a gond rrroka?

balota 2009.05.20. 10:32:38

@angelday: nalam se jó (FF 3.0.10), egy nagy fehér flash-téglalap van a helyén. Tegnap jó volt, most nem, ugyanaz a gép. Most épp IE alatt megy, máskor fordítva.

angelday 2009.05.20. 10:37:31

Szereltem rajta. Most jó?

.com 2009.05.20. 10:56:40

most jo
ne mozogj!
nem is olyan torvenytelen a winkli ezzel a szorzettel
gyerekkoromban ilyennel szaladgaltak a ferencvari meg csepeli hvcs-k

Pali 2009.05.20. 14:39:50

Sor nem gaz! En is innek sort futas utan szivesen, csak en reggel futok egy keveset, melo elott :)

felician 2009.05.20. 17:47:03

nekem is nagy fehér téglalpok vannak ffben, most már IE-ben megy, de azt sosem használom.
sör meg jó.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.20. 19:37:54

@angelday: ff alatt a szokásos fehérség. engedélyezni kellene vmit?
ie7nél letöltődik, de aztán nem történik semmi, nem kezdi játszani, ha beleklikkelek a timeline-ba akkor is semmi. vimeo.comról se.
el vagyok keseredve! :DDD

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.20. 20:07:17

A sok videjó miatt nálam a főoldal három percig töltődik. Ez nem panasz, pedig de.

zsolababe 2009.05.20. 22:06:39

venni kell egy jo gepet :)))

angelday 2009.05.20. 22:31:51

Szerkesztettem raja megint. Ha most sem jó, minden internetböngésző elmehet a ku...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.21. 05:39:02

@angelday: szerintem te értesz ehhez, mert most megy FFvel! ie7 továbbra is letölti, azt semmi, de ez kit érdekel? :D

balota 2009.05.21. 09:17:12

@angelday: most jó FF-szal és IE7-tel is (de ez utóbbi kit érdekel), mostantól így csináld :)
DaMartian HIpergigaMaratonjának 3. és 4. napját mikor olvashatjuk?

zsolababe 2009.05.21. 13:23:55

ma megprobaltam egyedul lefutni a 38at de csak 28 lett belole az is kinszenvedesek aran:( ..a 14. km-nel mar belegyalogoltam pedig meg eletemben olyat nem csinaltam ennel sokkal hosszabb tavon sem... onnantol mindig par km futas egy ket km gyaloglas... a 23. km-nel megalltam fagyizni is:)))) orultem hogy bevonszoltam magam a 28 km-re :(... lehet, hogy a hangoskonyv nem volt jo otlet, vagy a 35 fok volt tul sok, vagy nem voltam jo passzban, vagy tuledzett vagyok... vagy esetleg alul :)))) valaki aki okos mondjon egy ket szot errol ha maskepp nem hat priviben
http://www.edzesonline.hu/index.php?page_id=3&person_id=3234&action=view
aki regisztralt edzesonline-os az meg tudja nezni az edzesnaplot....

balota 2009.05.21. 13:57:55

@zsolababe: Le a kalappal az elött, amit csináltal, és amit azóta is csinálsz! Hogy ma mitöl nem ment, nem tudom, nem értek hozzá, de hozzáértés nélkül is látszik, hogy túl durván nyomod. Április 18 óta nem hagytál ki napot, és böven volt közte 20+os futás. A helyedben alapból pihennék legalább 2 napot a héten, a magam helyében meg pihenek is 4-5 napokat biztos :) Take it easy, Zsola!

angelday 2009.05.21. 14:02:38

Ha legközelebb láttok ilyen video embeddelés hibát, azonnal szóljatok. Köszi.

(Még nem jöttem rá, pontosan mitől van. De ha rájövök, ki csinálta, azt ki fogom rúgni. Uff!)

FutoBolond 2009.05.22. 12:17:08

szakmai artalom, hogy nem szoltam. csak kiszedtem az url-t a forrasbol :-)

Steve01 2009.05.22. 13:19:26

@zsolababe: Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta a problémát, de nyilván nem lehet csak egy dologra fogni.
Valószínűleg nem tett jót a túl magas hőmérséklet, és folyamatosan tűző nap, mint ahogy a túl sok edzésmunka sem.A szervezet előbb-utóbb jelez azért is, hogyha túl sokat akar kivenni belőle az ember.
Lehet, hogy ez most egy ilyen jel volt.Érdemes lenne egy pár napot lazítani, úszni, biciklizni.
Velem a múltkori nagyon melegnél történt ugyanez.15km-nél egyszerűen elfogytam, hiába ittam (szokásomtól eltérően) futás közben is vizet.A pulzusom rohamosan emelkedett, a tempóm pedig rohamosan csökkent.:)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása