Nike+ v2.0

2010.10.10. 12:27 angelday

Érdekes, számomra teljesen érthetetlen számozást követve, a Nike kiadta a Nike+ GPS iPhone alkalmazásának 2.0 változatát. A program nemrég jelent meg kedvenc maroktelefonunkra, ennek ellenére máris itt a 2.0 változat, hogy is van ez?

Kevés új funkciót kapott, a látható változások között van a Facebook / Twitter posztolási lehetőség, egy második powersong bejátszásának lehetősége, hogy ECS-t (angolul PB-t) akarnánk futni, némi hibajavítás, saját rekordjainkat listázó lap, de nagyjából ennyi.

A szociális funkciók is inkább "divat" jellegű dolgok, nem éreztem bennük a hatalmas áttörést, még akkor sem, ha némi gondolatiságot persze belevittek a szoftverfejlesztő mérnökök és termék managerek. Azon túl, hogy automatikusan posztolja Facebookra, ha elkezdtünk egy edzést, virtuális ovációt (!) játszik be futás közben, ha valamelyik ismerősünk lájkol, vagy kommentál az ehhez megjelent poszthoz. Facebookon valami ilyesmi néz ki:

Tényleg úgy kell elképzelni, hogy amikor Kiss Borbála megnyomja a lájk gombot, akkor nálunk ováció hallatszik a zene fölött. Űrtechnológiának tűnik, de csak egyszerű API hívás! Persze akinek sok és aktív ismerőse van, azok még az életünket is meg tudják keseríteni a folyamatos nyomkorászással — egyébként kikapcsolható. Szerintem egyelőre idegesítő, mint hasznos dolog ez a funkció, bár az jópofa dolog, hogy automatikusan lejelentjük a haveroknak, hogy mikor indultunk futni.

A szoftvert használva még egy dolgot vettem észre: amennyiben valaki hív bennünket futás közben, úgy megáll a rögzítés (!). Így fordulhatott elő, hogy csak 3,62 mérföldet (egyébként ez is hibás, hiszen az eszközön km-ben mér, csak Facebookra közli ugyanazt az értéket mérföldben) mért, én ugyanis ennél sokkal, de sokkal többet szoktam futni.

29 komment

Címkék: frissítés szoftver facebook nikeplus

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr392357210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.10.10. 14:05:30

sokkal, de sokkal többet, AD? :DDD

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.10.10. 15:01:16

Akkor ez inkább 1.1, legalábbis nálunk bent egy ekkora fejlesztés max. ennyit érdemelne :)

Nekem a cardiotrainer kalória medálokat osztogat, meg közli hogy az elégetett kalória hány avokádóval ekvivalens, elég lehangoló megtudni egy 20 kilis futás végén, hogy "szuper, ez 4 avokádónyi kalória volt"

2010.10.10. 15:32:55

@pantomimes: a programok verziózására ugye nincs semmilyen írott vagy íratlan egyezmény, így csak a szokságjogon múlik, vannak fejlesztők, akik imádják a nagy verziókat növelni (1.0, 2.0...), ők általában a marketing csapatok által megtámogatott céges dolgokat tolják, és vannak olyanok, akik egy fél kódot újraírnak, teletömik fejlesztésekkel, és kiadnak az 1.2.6 után egy 1.2.7-et. Ránézésre az ember azt hiszi, hogy csak valami bugfix, aztán kipróbálja, és ámul :)

angelday 2010.10.10. 15:34:25

Decemberben lesz a következő frissítés. Gondolom 3.0 :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.10.10. 16:32:14

@pantomimes: avokádó? Azt ki eszik? A magyarok többsége tuti, hogy nem attól pufi. :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.10.10. 17:18:41

@BGy: az avokádókrém nagyon fincsi! nyamnyam! kérek! :)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.10.10. 17:29:29

@BGy: hát ez az, írja ki, hogy "Gratulálok, elégettél egy sajtos-tejfölös és egy sima lángost", vagy "3 szelet zsíroskenyeret hagymával" és akkor értem miről van szó :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.10.10. 18:05:16

Elképzelem ahogy pár hónap múlva jön a következő fejlesztés: ;rzékeli az ájfon, hogy bementél a klotyóra, és jelent is azonnal a fészbúkon:

"I'm in the toilet and I'm pushing really hard right now. Cheer me on with a comment!"

Ted Striker 2010.10.10. 19:11:51

Lájkold az izzadságcseppet,
Csitwitteld ki zihálásodat!
Tagelt fel a talpbetéted,
Kommenteld a járásodat!
Póver szong, API hívás, Nájki plusz?
Ne aggódj nélküle is hazavisz a lábbusz!

cselas 2010.10.10. 21:37:18

@Sekiwake: ezen kb. fél órát röhögtem :)

szerintem is nevetséges amúgy a 2.0 verziószámozás ezért, de igazából tökmindegy :)

DaMartian 2010.10.10. 23:18:36

A számozás szerintem tökmindegy. De ez a fícsör nekem nagyon bejön. A mai versenyen már élveztem is a nekem járó bíztatást. Szerintem vicces és egyben inspiráló a futás közben váratlanul felhangzó ováció..
Amik viszont instant update-re szorulnak inkább az x.y szoftverzióban: 1. múkodjon a pulzuspánt 2. múkodjon a távirányító 3. ne kapcsojjon ki a mérés ha közben hívnak... Ez mintha a korábbi verziónál nem lett volna. 4. Miért nem kalibrálható futás után a távolság? Az első verzió még ezt is engedte..
A GPS és az accelerometer viszont mintha már gördülékenyebben váltogatna ha nincs jel ez pozitív... Meg azért van még pár apróság ami jó lenne (pl. kilinkénti időbontás megjelenítése) de remélem erre előbb utóbb ők is rájönnek.. : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.10.11. 05:36:55

@DaMartian: nem működik a pulzuspánt, és nem tudod milyen tempóban tolod a kilométereket, de van ováció, ha lájkolnak. aha. megkérdeztek akár egy futót is erről a cuccról?! ha igen akkor miért nem hallgattak rá?

2010.10.11. 07:10:50

@DaMartian: nem tudom. ez a világ már nagyon virtualizált nekem. Lassan eljön az idő, hogy a marathont mindenki otthon a futópadján fogja teljesíteni, a szurkolók meg sziphoneon keresztül biztatják a képernyő előtt ülve. Aztán majd lesznek programok, hogy már kattintani se kelljen, meg olyan is, ami a futást is szimulálja, és a végén tényleg oda jutunk, mint a wall-e című rajzfilm egy helyben ülő, tespedő, ám mindenféle mókásat csináló emberei.

2010.10.11. 07:17:26

@rrroka: ezek a cuccok szerintem nem a hardcore futókat célozzák, az a terület teljesen le van fedve olyan cégek által, mint a garmin vagy a polár, stb.
Sokkal inkább annak a generációnak szólnak, aki tényleg facebookon éli az életét. A WC-re menő alkalmazás sem teljesen vicc, sokan használnak okos telefonnal olyan cuccokat, ami folyamatosan posztolja fel a pozíciójukat, hogy most éppen a munkahelyemen vagyok, most éppen a fodrásznál ülök, stb.

Az Apple ennek a csoportnak akar elsősorban megfelelni, tehát a tökéletes community élmény sokkal fontosabb, mint a tökéletes edzőtárs. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy edzeni nem lehet ilyesmivel, csak azt, hogy ha az Apple választhat, hogy előbb valami közösségi fejlesztés kerüljön be vagy előbb egy jobb edző funkció, akkor nem fog habozni, hogy merre indítsa a fejlesztőket.

Kicsit más, de hasonló egyébként állítólag a Nintendo Wii könzol. Egy barátom meséli, hogy az USA-ban az összes kolléganőjének van ilyen cucca, mert az milyen menő torna programokat tud. Persze azok a csajok, akik az elmúlt 10 évben egy edzőterem közelébe sem mentek, azok eddig sem azért nem tornáztak, mert otthon mondjuk DVD-vel ne tudták volna ugyanezt megcsinálni, de ennek ellenére a gépet kötelező beszerezni, van aki persze elkezdi, a többségnek meg áll gondolom a sarokban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.10.11. 07:37:24

@viito: ha mindenki neten fut maratont legalább boldog lehet a sok autós, nem zárják le a várost.

a kütyüről meg igaz, h sokan neten élnek, ettől függetlenül lehet jó cuccot csinálni. legyen benne visongás, de azért egy tempót mondjon már, azt az ipod+csipp is tudta.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.10.11. 08:36:34

@viito: nekem meg van az egyszerűsített változata, néha álmomban futok, reggel meg úgy ébredek, hogy a mai edzés akkor pipa :-)

MrCain 2010.10.11. 11:24:08

Az Apple-nél biztos úgy gondolták, hogy ezek annyira "kátingedzs" dolgok, hogy megérdemli a szoftver a 2.0-t, ennyi.

Tapmancs 2010.10.11. 11:50:55

Kicsit offolni fogok:

Pulzusmérős órát szeretnék venni, ezért a tanácsotokat kérem az ügyben. A jellemzőiket olvasva nem egyértelmű hogy ezek az órák mit tárolnak el. Olyan lenne jó ami meghatározott időközönként (pl minden 1-2 mp-ben) rögzíti a pulzust és ezt futás után grafikonon meg lehetne nézni számítógépen. Viszont ezt így leírva egyiknél sem találtam meg, nem tudom hogy az alapfunkciók pontosan mit takarnak (max pulzus, köridők, figyelmeztetés pulzus range elhagyásakor... ezeket megtaláltam). Szóval aki járatos a témában kérem írja meg hogy milyen árkategóriájú óra alkalmas a folyamatos rögzítésre, illetve sz.gépre való áttöltésre). Köszönöm!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.10.11. 12:17:06

@Tapmancs: miért érdekes a grafikon? a BGy által használt óra tud ilyet azt láttam a blogján ( mizuno.blog.hu ).
egyébként átlag órák csak egy egész időre mért átlagot, maxot és minimumot szoktak tudni, eggyel jobbak pedig részidőkhöz is elrakják ezeket.
ami már grafikusz hegyvonulatokat is ad számítógépre kötve, az biztos 30K körül van.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.10.11. 13:11:54

@Tapmancs: rrroka sporttársnak igaza van, az én órám ezt tudja. Be lehet állítani, hogy a pulzusszámot milyen időközönként tárolja, ugyanígy a magasságot is és még menetközben is rajzolja a grafikont, 4 képernyőt lehet váltogatni. A végén IR porton átnyomja az adatokat és órákig lehet elemezgetni. F@sz@ nagyon.

Tapmancs 2010.10.11. 13:25:11

@rrroka: @BGy:

Köszi!
A grafikon azért fontos hogy lássam a pulzusomat az idő függvényében, ne csak az átlagot és a szélsőértékeket.:)
Ennyire komoly azért nem kéne mint az RS800, ami már a saját kijelzőjén mutat grafikont. Nem is szánok rá ennyit. Max 30-at adnék ki érte, konkrétan az érdekelne hogy ennyiért van-e olyan ami tárolja a pulzust 1-2mp gyakorisággal és le lehet-e tölteni róla. Vagy ennyiért csak olyanok vannak amik csak 1-1 adatot tárolnak?

DaMartian 2010.10.11. 15:32:41

@rrroka: A tempódat látod mindig az épp aktuálisat, de szerintem letöltés után áttekinthetőbb, ha kilométerenként is kilistázza az átlagsebességet, nem csak az össz táv/időt. A grafikonon azt ugyan vizuálisan látod hol voltál gyorsabb-lassabb, de sokkal jobb lenne számszakilag is látni, nekem legalábbis az használhatóbb lenne az elemzéshez...
A pulzuspánt meg szerintem fog működni hozzá, technikai akadálya szerintem nincs, csak kell majd valami plusz fícsör, amit fennhangon úgy lehet majd hirdetni pár hónap múlva, mintha legalábbis a spanyolviasz feltalálása lenne... Engem momentán jobban idegesít, hogy a saját eszköz (távirányító) felismerésére sem képes, pedig maga a készülék működik vele... Tegnap mikor beértem a célba, mire elővettem a zsebemből a szifont, feloldottam az izzadt kezemmel a billentyűzárat az érintőképernyőn és leállítottam az edzést, eltelt több, mint fél perc... Így hiába toltam, mint az ökör, mégse lett egyéni csúcs a futásom : )
A távirányítóval ez egy gombnyomás lett volna...
@viito: a hasonlat azért nem jó, mert igazából itt futnod, mozognod kell és a bíztatás ami virtuális. Szóval nem fenyeget a Wall-E szindróma! Ebben viszont szerintem semmi rossz nincs! Amúgy is csodabogárként kezelnek a barátok, ismerősök, kollégák, családtagok, nekem jól esett, hogy futás közben elismerő ovációt kapok, mert valaki(k) értékelik a teljesítményem (vagy legalább az eltökéltségem) Vagy azért mert ők nem futnak, vagy azért, mert ők is futnak...
Amúgy kevesebb mint egy éve én voltam a legnagyobb FB ellenes, túl hiperaktív volt nekem, de mostmár rohadtul motivál, ha egy nap nem megyek el futni, viszont a feed-ben 5 ismerősnek is feldobja mennyit futott... Na akkor ott van bennem a ba...za meg, nehogymár én ne menjek ha ők mennek : ) Szóval nálamműködő motivációs eszköz, és akkor valószínű másoknak is, ami által többen és többet futnak és ez jó! Végülis ez a Nikeplus lényege nem?

DaMartian 2010.10.11. 15:46:19

@rrroka: lehet akkor én fogalmaztam rosszul: LÁTOD és BEMONDJA a tempót futás KÖZBEN. Nekem az hiányzik, ahogy pl. a RunMonster jeleníti meg az edzést futás UTÁN, hogy kilométerre/részidőre bontva látod a futásodat. A nikeplus ezt csak az idő/sebesség grafikonnal teszi meg, ami bár látványos, szerintem kevéssé elemezhető...
@viito: szerintem már a WII is óriási ötlet a hagyományos konzolokhoz képest, mert a hüvelykujj ínszalaggyulladása helyett ez már némi mozgásra is készteti a vele játszókat, ami jó... Mondjuk tény, lehetne olyan progikat is írni rá, amik még több mozgásra késztetik a konzolfüggő gyerkőcöket, különböző mozgásérzékelős kütyükkel lehetne pl. olyan platformjátékokat csinálni, amiben tényleg ugrani, feküdni, futni stb. kéne a figura irányításához. Fél óra egy ilyennel felérne egy alapos testedzéssel, de a gyerekeket szerintem magával tudná ragadni... Technológia már van rá, egyelőre hajlandóság nincs sajnos... Viszont a Nike anno még a Sony-val karöltve próbált hasonló játékgépet alkotni, és most is van egy klassz kezdeményezése... Egyelőre még nagyon primitív, de rengeteg lehetőség van benne! Képzelj el egy olyan videojátékot, ahol az "energiád", "benzined", vagy bármi ami a játékhoz kell abból eredne, amennyit mozogtál. Mondjuk egy pedometerrel vagy akár a Nikeplussal letöltve... Egy ilyen játék máris meghozná az egyensúlyt a gyerekeknél a mozgás és a videojátékok között, hogy ne csak az utóbbival töltsd az időt, és persze minél jobban akarsz teljesíteni az adott játékban, annál többet/gyorsabban stb. kellene futnod... Így a gyerek akarva-akaratlanul is mozog, közben talán meg is szereti... Az Apple meg van annyira "menő" hogy ha elkezd egy ilyen projectet, akkor hiába van sok más alternatíva, amivel nem kell testmozogni is (X-Box, PSn, vagy WII) mégis ezt fogják választani, mert ez a "menő"... : ) Lehetne tehát jó irányba is terelgetni a sok monitorfüggő birkát : ) More to come ; )

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.10.11. 16:04:15

@DaMartian: ezért egyszerűbb ha óra van a kezeden és megnyomod a stop gombot :-)
Amúgy az órámon alapból be van állítva (mert beállítottam), ha futok kilinként kiírja nekem a tempómat + utólag meg tudom nézni a szoftverben még a min/max/ AVG HR-t.
Én most a hogy szabaduljunk meg a felesleges cuccoktól trendet követem. Telefont, csokit, kulacsövet tényleg csak akkor viszek, ha valami hosszút megyek erdőben pl...
valamelyik nap hülyének is néztek a társaim.. napnyugtakor fejlámpa nélkül mentem erdőbe futni :-) aztán ők világítottak nekem ..

szaszit 2010.10.11. 21:22:51

@DaMartian: slowgeek.com/pr/Da_Martian
itt még mindig meg lehet nézni a kilométerenkénti átlagtempókat, ellenben a hiperszuper nike oldallal

Lewad 2010.10.11. 22:22:49

iPhone-ra a RunKeeper Pro progit használom, nekem sokkal jobban bevált, mint a Nike+. Lehet benne edzéstervet csinálni, mutatja térképen, hogy merre futsz, van grafikonja. Beszél hozzád beállított időnként, vagy kilométerenként, és ha beállítasz egy tempót, akkor ahhoz viszonyítva jelez, hogy gyorsabban vagy lassabban futsz. Statisztikában lehet látni kilométerekre visszabontva a részidőket. Aki szeret zenére futni, az tud berakni playlist-et is. Tud postolni Facebookra, és Twitterre. Nekem legjobban az edzés tetszik benne, iramjátéknál rettenetesen jól jön. Illetve még valami: nem kell neki az iOS4, régebbin is elfut.
A Nike+ ban az nem tetszett legjobban, hogy ha kikapcsoltam a képernyőt, akkor pause-olta magát, működő képernyővel meg zabálja az aksit...

DaMartian 2010.10.11. 23:19:39

@Lewad: Az általad felsorolt dolgokat már a nike+ is mind tudja (kivéve a fránya kilométerenkénti részidő bontást : ) de van edzéstervező látod az útvonalat térképen tehetsz be playlistet (powersongot : ) beszél hozzád beállított időnként és van FB Twitter kapcsolat meg grafikon is. Billentyűzárral néha nekem is akadtak bosszantó kalandjaim de már ezt a bugot is javították sőt az új app-on rohadt jó a lezárás érintőképernyőn megy nem gombbal és félhomályos képernyőn azért látszanak az adatok is. Bár az aksit az aktiv GPS amúgy is kajolja... : (

monerd2 2010.10.12. 11:51:55

@Tapmancs: hát, 30-ért esetleg az ebayen használt garmin 305...? (csak ne legyen még túl szar az akkuja)
a vadiújat megkapod 45-50-ért szintén ott. gari persze nem magyar

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása