Novemberi futás a hideg északon

2010.11.17. 14:04 angelday

Rögtön átfogalmaznék: a hideg észak legdélebbi részén, Malmöben. Családi viszonylatban a múlt hetet ott töltöttem. Az idő egyáltalán nem olyan arrafelé, mint itt Budapesten (Magyarországon), elég szeles, esős, borult és 16:15-kor sötétedik. Megmondom őszintén, hogy semmi kedvem nem volt elindulni a sötétben és a szélben, de arra gondoltam, hogy ha akkor nem indulok nekik, akkor soha. Mint a legutóbbi "Vastanya" kiránduláson, most is édesapámmal indultunk, ugyanis a teljes család kinn volt Malmöben.

A futást a hotelből indítottuk, ami kivételesen a város közepén a Gustav Adolfs Torg-on (ejtsd: torj - tér) helyezkedett el. Innen átmentünk a szomszédos parkba (enyhült szerencsére a szél), onnan pedig nyílegyenesen ki a tengerpartra a kutyasétáltatók közé, onnan tovább a Turning Torso irányába a tengerparton, azt megkerülve pedig vissza.

Előző nap, amikor a várost néztük meg, megcsináltuk ugyanezt a túrát gyalog is, akkor egy egész napos távolságnak tűnt, most viszont a 6 km-t mintegy 45 perc alatt tettük meg. Szinte belegondolni is félelmetes, hogy egy idegen országban esőben, szélben, sötétben 45 percig bolyongtunk az utcákon még akkor is ha futva.

(A jobb oldali képen engem lehet látni kapucnis felsőben a Turning Torso mellett for the realz.)

Én egyébként éreztem bujkálni magamban egy készülő influenzát, gondoltam, hogy megindulok ennek ellenére, mert Winklair már korábban megmondta, hogy e miatt ugyan nem érdemes várakozni, "legalább hamarabb kiderül, mi van a borítékban". Nekem sajnos nem jött most be jól, mert másnapra kis hőemelkedésem lett. Abban nem vagyok egészen biztos, hogy ez a futás okozta, mert olvastam valahol, hogy pusztán attól, hogy kimegyünk a hidegbe, nem fogunk megfázni.

Ettől függetlenül nem lettem igazán lázas, biztos köszönhető ez annak is, hogy megettem egy kib nagyon erős fokhagymát felszeletelve. Csípett, mint az állat.

Téli szezon lévén (bár itthon nagyon klassz meleg az idő) megkérdem, hogy influenza-kezelésre kinél mi a best practice?

Végül a térkép rekonstrukció:

22 komment

Címkék: svédország malmö hideg sötét szél turning torso

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr722454872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.11.17. 16:33:07

a megelőzés a fontos. vitamin, sport, oltás. :) ha beüt akkor tök mindegy szerintem, lehet kezelgetni, de pont ugyanaz. ha éppen nincs láz, csak takony meg eldugult orr, akkor a futás még jót is tesz, mert kidugul tőle a légút, igaz méteres zöld csigákat lehet kifújni. :P

flicka 2010.11.17. 18:06:26

Még egy szavazat a megelőzésre. Ismét csak a már emlegetett gyömbérteát mondanám erre, de azt már az első torokfájás elijesztésére szoktam használni, feltéve, ha van itthon gyömbér. Meg miközben beteg vagyok, meg közvetlenül utána is.
A svéd kapcsolat miatt meg irigyellek AD, bár én csak Stockholmban láttam (futócucc nélkül voltam), milyen futóparadicsom van ott városszerte, de ahogy a svédek ügyelnek a környezetükre, az ebben is meglátszik. Olyan helyeken lehet futkározni, hogy az ember álla leesik. (Persze, csak ha nem fújja el a szél. :D)

M.Islander 2010.11.17. 19:03:48

én is a prevenciót támogatom (C és D3 vitamin), ha már elkapott, az enyhébb tüneteknél még csodát tehet napi1 aspirin, de ha már tetőzik, marad a kalap-kúra

mammi 2010.11.17. 23:10:09

Igen! Az ágy végébe teszel egy kalapot, és addig iszol alkoholt, míg kettőt látsz belőle :-D

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.11.17. 23:33:05

Én most voltam Genfben, az is egy futóparadicsom. A Genfi tó partján a nap minden szakában futottak emberek. Nálam van a blogos póló, de nem volt időm felölteni. De megismertetem a magyar Gebrével itt a népeket. :))

-Mariann- 2010.11.17. 23:55:31

Ha netán véletlenül előfordul nálam, akkor bodzavirág és kamilla tea, sok mézzel, + 1000 mg-os C vitamin (ami csipkebogyóból készült). Már másnapra feloldja, amit a gyógyszerek egy hét múlva (sem), 2-3 nap után meg már egész jól vagy.
Lázas nem szoktam lenni (még 37-ig sem megy fel..) - szóval nem tudom, bár arra panadol elvileg jó.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.11.18. 03:38:55

Én pedig a lassan melegedő délről küldöm az üdvözletemet, egy képpel, amin szerénységemet is elrejtettem:

kepfeltoltes.hu/view/101118/run_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Látszik, hogy a dizájn adott, úgyhogy egy blogospólóval nem tudnék kitűnni a tömegből :-)
A hirdetett eseményt lekéstem, de a hétvégi "Fagyi-maraton"-on igyekszem odatenni magam.

A város egyébként maga a futópokol, kb 1 órás metróútra lakom a legközelebbi futótereptől (Az utcákon futni lényegében lehetetlen).

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.11.18. 05:41:41

@Road Runner 77: ha már C vitamin, akkor teljesen mindegy miből készült. a csipkebogyó azért jó választás a gyártónak mert a legtöbb van benne.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.11.18. 07:12:08

@Road Runner 77: a csipkebogyós C vitaminnak mi a neve? Hátha jöbb ízű, mint az, amit néha én is megiszok.

Beton Nt 2010.11.18. 09:46:38

C vitamin + tea (hárs, csipkebogyó, csalán, kamilla)

én csak ezt vagyok hajlandó bevenni

vagy valami fonom vörösbort (attól nem múlik el, de jól esik) :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.11.18. 10:02:59

@Sekiwake: Az argentin főváros? :-) Én is úgy emlékszem, hogy nem éppen futóparadicsom, bár rengeteg más előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Fagyi maraton? Mikor van? Egy buenos aires-i maraton igen vonzónak tűnik, várom a beszámolót. :-)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.11.18. 12:53:54

@azilinha: Lényegében az egész város 100x100 m-es házblokkokból áll. Minden sarkon közlekedési lámpa és bizony érdemes megállni, mert óriási a forgalom. Az autósok _soha_ nem engedik el a gyalogost. Akkor lehet átmenni az út másik odalára, ha nem jön autó.
Közben a járdákon óriasi gyalogostömeg, a burkolat pedig bokatesztelő minőségű.

A Fagyi maraton vasárnap lesz. Nem igazi maraton, mert a tavaszi maraton (42 km) már lement októberben, cserébe viszont minden futóversenyt maratonnak hívnak. Minden hétvégén van valami 8-10 km-es felkészülési verseny az őszi hosszabb erőpróbákra.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.11.18. 13:20:03

@Sekiwake: Én 4 évig Brazíliában éltem, és ott is lehetetlen volt az utcán futni az általad elmondottak miatt. Autóknak _mindig_ elsőbbségük, függetlenül a kanyartól, zebráktól stb. És a gyalogos tömeg is eszméletlen nagy a járdákon (legalábbis a nagy városokban). Emlékszem, hogy Buenos Aires sem volt különb ebből a szempontból. Itt tényleg csak a parkokban lehet úgy futni, hogy ne kelljen percenként megállni, és közben még biztonságban is érezze magát az ember. Ehhez képest a budapesti utcai futások zökkenőmentesek.

A versenyre, akármilyen táv is, sok sikert! A latin-amerikai futóesemények azért mindenképpen élménydúsak. Kicsit irigykedem is. :-)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.11.18. 14:51:50

@azilinha: 8 km, de az elmúlt 3 hétben nem sokat futottam egy sérülés miatt. Óvatos leszek, és remélem, hogy a befutócsomagban lesz fagyi, mert az itt valami eszméletlenül finom :-)))

-Mariann- 2010.11.18. 23:14:12

@BGy: Nekem ez vált be:
biobarlang.hu/spd/kap_0019/Cvitamin_tabletta_csipkebogyo_kivonattal_Dr_Che

Egyszer próbáltam egy magyart, szintén "természetes", de annyira rossz volt, majd a torkomon akadt, aztán az íze is...áááá, alig lehetett lenyelni.

MeeCee 2010.11.19. 08:17:25

Én épp egy kezdődő arcüreggyulladásal nézek farkasszemet :-((

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.11.19. 12:21:19

AD, igazán irigyellek. Sokat megadnék érte, ha apám még élne, és eljönne velem futni.

Sportol(t) valamit édesapád? Fut rendszeresen? Hogyhogy egy gadgetbuzi techrunner-blogger még nem csinált vele egy interjút? :-)

angelday 2010.11.19. 14:05:07

Már évek óta futkos magában, viszont a Futóblog kapcsán kezdett el "komolyabban" foglalkozni a dologgal. Nyújtani még nem nyújt rendesen (nálam is jobban ellazázza), viszont a Futóblogot rendszeresen olvassa, sőt, a kommenteket is (nem ír viszont). Vannak kedvencei is, úgy tudom. Ezeket viszont nem fedem fel két okból: 1) nem is tudom pontosan, kik 2) csipkebokor vessző

bitliszbá 2010.11.19. 19:55:09

@angelday: MAXI RESPECT AD-PAPÁNAK!
3) Link

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2010.11.22. 16:27:22

Én is Malmöben futkorásztam a napokban, de ebben a tsúnya időben nem vitt rá a lélek 6 kilinél többet tolni. A múlt héten még a hó is esett!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása