azilinha I. Rotary Félmaraton - 2011.03.12. Debrecen

2011.03.28. 16:11 angelday

A lentiekben azilinha élménybeszámolóját olvashatjátok a debreceni Rotary félmaratonról:

Nagyon szeretem a futóversenyeket. Nemcsak a teljesítés és az eredmények vonzanak, hanem az esemény hangulata is magával ragad. Ahogy a sok futó érkezik a helyszínre, valahogy mintha az emberiség szebb arca mutatkozna meg. Nem volt kivétel ez alól a 4run által szervezett Rotary Félmaraton sem, amely számomra az idénynyitó verseny volt.

Férjemmel már előző este elutaztunk Debrecenbe, hogy reggel ne kelljen még az utazással is szórakozni. Mivel a nagyszülei debreceniek, a szállással se volt gondunk. Külön öröm volt számomra, hogy a férjem is részt vett a versenyen, mert a legutóbbi siófoki félmaratonra pont beteg lett, és most lehetőség nyílt a kompenzálásra. Az esemény előtti éjszakán meglepően jól aludtam. Talán mert már rutinosabb versenyző vagyok, és nem fog úgy el a versenyláz? Nem tudom.

A helyszínre való eljutás viszonylag nyugodtan telt. Időben indultunk, így a rajtcsomag átvétele után még sétáltunk is kicsit, majd beadtuk a cuccainkat. A ruházattal bajban voltam, mert ez volt az év első igazi tavaszi napja, és akárhogy is éreztem a bőrömön a napsütést, nem bírtam elhinni, hogy tényleg meleg van. A rövidnadrágra viszonylag gyorsan rábeszéltem magam, a rövid ujjútól viszont még féltem, így felülre egy hosszú ujjú és egy rövid ujjú póló került. (Ja igen, én elhatároztam, hogy a versenyeken már nem hallgatok zenét.) Részt vettünk a közös bemelegítésen, és már itt éreztem, hogy melegem van. Beálltunk a rajthoz, ahol még gyorsan levettem a hosszúujjút és a derekamra kötöttem. Mint utólag kiderült, ez jó döntés volt.

Nagy nehezen – szerintem pár perc késéssel – eldördült a rajtpisztoly. Kivételesen csak az első pár percben éreztem úgy, hogy túl sokan vagyunk, és akadályozzuk egymást a haladásban. Gyorsan beállt a mezőny, és innentől kezdve már tudtam a saját tempómban futni.

Elkövettem egy nagyon nagy butaságot: nem néztem meg előtte figyelmesen az útvonalat. Láttam ugyan a térképet, de mivel nem nagyon ismerem Debrecent, simán elhittem, hogy az az egy kör maga a 21 km. Aztán amikor az első kör végére értünk, felfogtam, hogy több kört kell futni ugyanazon a pályán. Verseny közben szigorúan nem nézek órát, hogy ne stresszeljem magam, a 21 pedig 3-mal osztható maradék nélkül, ezért azt hittem, három körből áll a verseny.

Szóval elkönyveltem, hogy három kör van összesen, és ennek megfelelően jól megnyomtam a másodikat. Csak a harmadik kör elején volt annyi eszem, hogy megkérdezzem valakitől, hogy hány is van összesen, és akkor megtudtam, hogy négy. Na, ez kicsit sokkolt, mert éreztem, hogy az energiáimat nem ennek megfelelően osztottam be.

A részidőim is mutatják, hogy bénáztam: első kör - 0:26:25, második kör - 0:24:05, harmadik kör - 0:24:43, negyedik kör - 0:25:03. A harmadik körben már tudtam, hogy nem mehetek fullra, de azért még beleadtam viszonylag sokat, a negyedik körben viszont meg már nem tudtam hajrázni. Ja, és a végén még az is eszembe jutott, hogy talán még nem is az a vége, mivel nem volt időmérő tábla a célnál. Ígyhát tényleg kissé eltaktikáztam a dolgot. Ennek ellenére életem második legjobb félmaratonját futottam: 1:40:16. (A legjobb 1:38:02.)

Első reakcióm pici csalódás volt, hogy nem futottam PB-t, de gyorsan elmúlt a rossz érzésem. 1:40 is nagyon jó eredmény a női kategóriában (ez esetben 221 versenyzőből a 14-ik helyre volt elég), és előtte se hittem azt, hogy ez most PB lesz. Bár a telet is keményen végig edzettem, éreztem, hogy ez nem a gyorsulás időszaka volt. Ezen kívül egy ideje már eldöntöttem, hogy április 9-én maratont fogok futni, és az edzéseimben is erre fókuszáltam.

Tudom, hogy így is szép időt futottam, és semmi okom rá, hogy elégedetlen legyek. Igazából boldog voltam a verseny végén, és most is abszolút pozitív eseményként könyvelem el a dolgot. A férjem kicsit gyengébb időt futott nálam, de ő is két órán belül teljesítette a távot. Ő amúgy is kevesebbet edz, és negyed annyi jelentőséget sem tulajdonít a versenynek, mint én. Ilyen körülmények mellett szerintem dicséretes az eredménye.

A versenynek volt néhány extra szépsége is, ezeket szeretném most felsorolni:

  1. A hosszú és zord tél után gyönyörű, napsütéses tavaszi idő köszöntött ránk. Isten ajándéka a futók számára;
  2. A pályán sok helyen zenészek biztatták a futókat;
  3. Saci néni minden körön nagyon szurkolt (ő volt a verseny védnöke);
  4. A versenypálya az állatkerten is keresztül haladt. Egyik futó megjegyzése a majomketrecnél: "kijött a család szurkolni" :-);
  5. A versenyzőket nemcsak rengeteg étellel és itallal látták el, de még az aquaparkba is igen kedvezményes belépést biztosítottak. Ennyit még életemben nem csúszdáztam! :-)

És hogy lesz a folytatás? A következő négy hétben a maratonra koncentrálok minden erőmmel. A felkészülés nagy része már megvolt, de a következő hétvégén szeretnék még egy hosszút futni. Onnantól inkább az intenzív rápihenés időszaka következik, valamint a mentális felkészülés.

Utána viszont szeretném a félmaratoni teljesítményemet javítani. Nem is tudom, hogy kéne. Lehet, hogy hajlandó lennék fizetni egy edzőnek, aki nemcsak e-mailben állít nekem össze edzéstervet, de egyszer-kétszer el is jön velem a mozgásomat, futótechnikámat kielemezni. Hol találnék ilyen embert? Nagyon szeretném első körben 1:35-re levinni ezt az eredményt, majd később talán 1:30-ra (ha ez még egyáltalán reális terv).

Akárhogy is lesz, nagyon boldog vagyok, hogy az elmúlt két évben – ha jól számolom – kilenc futóversenyen vettem részt. Tervezek még jónéhányat, de az eddigiek miatt már így is örömmámorban úszom. Nagyon-nagyon örülök, hogy Isten megadta nekem a futásra való képességet és hogy ennyire motiváltnak érzem magam. Ennek ellenére lényegesnek tartom megemlíteni, hogy a futás nem az élet értelme, csupán egy nagyszerű kihívás és hobbi.

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr902776021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.28. 17:01:42

Gratulálok, nagyon szép eredmény és a beszámoló is tetszett. Az meglepett, hogy a verseny közben értesültél, hogy hány kört kell futni. Én a verseny előtt napokig nézegetem a térképet, fejben tudok minden kanyart előre. A 21 100 méter is maradék nélkül osztható néggyel. :))) Bár Debrecenben soha nem lehet tudni, mennyi az annyi. Én kétszer akartam ott futni versenyen, nem részletezem az akkori rendezők bénaságát, de akkor megfogadtam, hogy soha nem indulok debreceni versenyen, pedig nekem a szomszédban van és a várost is szeretem.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.03.28. 19:15:34

Gratulálok, szép eredmény, még ha nem is PB. Sok sikert a maratonra, várjuk majd a beszámolót arról is.

Balázs - Győr · http://www.futobaratok.hu 2011.03.28. 20:18:35

Gratulalok!

En ugyanilyen poloban futottam a Pozsony Maratonon tegnap. ;) (Na, jo a nev bizonyara mas volt a hatuljan) En PB-t futottam 1:32-on beluli idovel. Ami ha figyelembe vesszuk, hogy ket eve tavasszal meg a 3-4 kilometerrel kuzkodtem, nem rossz eredmeny. Futas kozben van amikor tenyleg elhiszem, hogy a lehetetlen nem letezik. Ez es jo!

csétomi 2011.03.28. 20:19:13

Hát igen, az útvonal ismerete azért hasznos:) Érdekes az óranélküliség is, én valszeg akkor lennék ideges, ha nemlenne rajtam az órám... Mindenesetre így nagyon jó időt mentél, gratulálok! Azért ha a jövőben már nem ötpercesével javitasz a PB-den, akkor se legyél csalódott, ilyen időknél már minden percért egyre jobban kell küzdeni:-)

effe 2011.03.28. 20:21:28

nagyon jó kis beszámoló, köszönjük!
az engem is meglepett, hogy nem nézted meg, hogy hol hány km, és hány kör. én mindig szeretem tudni előre hogy merre megy az utvonal, de én amúgy is térképbuzi vagyok :)

Csath Geza 2011.03.28. 21:38:48

Nagy elvezettel es egyutterzessel olvastam a beszamolodat. Amatorkent minden csodalatom a tied, jol csinalod es csak igy tovabb! Ami miatt irok..nem tudom, mennyire komoly a kerdes az iras vegen - de ha budapesti vagy, akkor nem tudom elhinni hogy ezt a kerdest itt a futoblogon fel mered tenni :-)) termeszetesen arra akarok kilyukadni, hogy menj el a Nike futoklubba, ott David/Zsuzsa olyan edzestervet rittyent neked, hogy a tiz ujjadat megnyalod utana! Minden elfogultsag es reklamfizu neljul mondhatom, fantasztikus emerek es nagyon jo sporolok. Csak mondd el nekik, mi a kovetkezo celod, ok majd segitenek elerni. Bocs ha kozhelyes voltam vagy ha ezt a kort mar lefutottad (hehe).

Csath Geza 2011.03.28. 21:39:52

Sporolok=sportolok :-D

sanyosz75 2011.03.28. 21:54:16

remek beszámoló és idő, gratulálok!

@effe: jaj, én is ilyen vagyok! verseny előtt naponta ránézek a térképre, memorizálom a pontokat, hogy hol szeretnék tempót váltani, stb. sőt a tavalyi nike előtt még az időjárás-előrejelzést is figyeltem, hogy milyen széljárás várható, mert a rakparton futás szempontjából számomra ez még nem elhanyagolható tényező. :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.28. 22:41:28

Köszönöm a gratulációkat, nagyon jól esik! :-) Hát igen, azt eléggé elbézáztam, hogy nem néztem utána rendesen az útvonalnak. Igazából volt olyan feltételezésem, hogy több kör lesz, de nem találtam erről szóló infót - valószínűleg nem olvastam elég figyelmesen. Minden esetre tanultam belőle, és máskor, ha valami nem egyértelmű, írok a rendezőknek még időben. Amúgy a km-jelzések hiányoztak nekem leginkább. Az már elég lett volna a megfelelő erő beosztáshoz.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.28. 22:47:43

@Csath Geza: A kérdésem komoly az edzőt illetően, bár most, hogy beindul a szigeten a futó szezon, valószínűleg egyszerűbb lesz. A szombat hajnali téli futóklubokra lustaságból nem jártam el, de ha jól tudom, hamarosan lesznek délutáni edzések. Erősítse meg valaki ezt az infót.

@csétomi: Óra-kérdésben tudom, hogy furcsa, hogy nem nézem a versenyen, de úgy érzem, hiába tenném, úgyse lennék tőle gyorsabb, viszont - ahogy ismerem magam - nagyon frusztrálna.

xhege 2011.03.29. 08:26:45

Jó volt olvasni ezt az írást. Gratulálok! A versenyen elért eredményhez is grat természetesen, de ez annyira nem meglepő, hiszen bár személyesen nem ismerem a szerzőt, de az eddigiek alapján is kiderült, hogy maximalista.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.03.29. 08:56:01

Gratulálok nagyon szép teljesítmény, nekem irigylésre méltó! A 4run sorozat többi részét is tervezed?
Nekem ez volt az első félmaraton Debrecenbe, de hasonlóan jó élményekkel távoztam :) Én is áradoztam a blogomban :) Sőt annyira lendületet kaptam, hoyg beneveztem az őszi maratonra... :)

pannonfunk 2011.03.29. 09:04:16

Szép írás, szép teljesítmény, gratula! A negyedét nem tudom olyan tempóban lefutni, ahogy végignyomtad ezt a félmaratont.

A jobb eredmény eléréséhez tényleg lehet, hogy személyes edző kellene, és ismerve az edzéseid mennyiségét és intenzitását, lehet, hogy nem azt kell fokozni, hanem pl. mozgáskordinációban javítani. Pl. személyes tapasztalat, hogy ha előző este átmozgatok és nyújtok egy picit, másnap reggel hosszabbak lesznek a lépéseim (amit onnan is lehet látni, hogy a szenzorom alulméri a hosszt, amit futok), és jobb eredményeket is futok. Lehet, hogy ugyanezzel az erőkifejtéssel simán menne neked az 1:35, ha javítanál a futótechnikádon. De ezt tényleg csak szakember tudja megmondani.

bellone 2011.03.29. 11:13:26

Gratulálok, és sok sikert kívánok a maratonhoz!
(Arra azért figyelj majd, hogy a körök számától függetlenül, a maratonon is csak egy befutó lesz!:))

HelloJozsi 2011.03.29. 13:13:33

A majomketrecnél az említett versenyző szerénységem volt, kicsi a világ. :)

Egyébként nem ünneprontás miatt ,de nem volt ez egy picit rövidebb, mint a hivatalos táv?
Az én kütyüm jóval kevesebbet mért, bár a GPS csalhatott a fák, épületek miatt:
www.futoterkep.hu/futas/ROTARY_FELMARATON_2011__i8t3gg/

Plusz túl jónak éreztem az időmet én is és még egy-két ember nyilatkozott így.

HelloJozsi 2011.03.29. 13:16:56

Most nézem, hogy @Eperszemke: is kevesebbet mért pedig a Garmin az Garmin.

Pár méter különbséggel ugyanannyit mértünk és én nem is a rajtnál, hanem kicsit később nyomtam meg a gombot.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.03.29. 13:21:55

@NJoco: Nekem minden kevesebbet mért :) A nike kütyüt is 19, valamennyiről kalibráltam fel..

2011.03.29. 14:44:15

szerintem mióta majdnem mindenkinek van valami távolság mérő eszköze, azóta ez az egyik legközkeletűbb téma, hogy mennyi is az annyi.
Nem tudom, hogy a debreceni verseny hivatalos módszertan alapján lett e kimérve, de ne felejtsétek, hogy pl ahhoz, hogy ugyanannyit mérj, pont ugyanazon a vonalon is kell végigmenned, ahol a pályát kimérik, tehát mindig idális ívben fordulva stb.

Korábban volt már téma, akkor is dobtam ezt a két linket, szerintem akit érdekel a pálya hossza téma, annak érdemes elolvasni őket.

Az egyikben a mérési módszerről írnak a másikban pedig a Boston Marathon versenyigazgatója ír arról, hogy még a legpontosabban kimért versenyek után is számtalan emailt kap arról, hogy a GPS mást mutatott a versenyzőknek.

Ettől persze, 1-1 kisebb verseny távja még lehet hibásan kimérve, de látszik, hogy olyan sosem lesz, hogy valaki pont 21097.5 métert lásson a végén egy GPS órán (egy lépés számláló meg még megbízhatatlanabb).

racedirector.runnersworld.com/2009/08/why-dont-mile-markers-match-up-with-my-gps.html

edzesonline.hu/cikk/2144/maratoni_palyak_hossza_%E2%80%93_mennyi_is_annyi

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.03.29. 15:53:04

@viito: Én is így vagyok ezzel, hogy egy - egy levágott kanyar és máris akad egy kis eltérés...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.29. 19:35:57

@pannonfunk: Igen, szerintem igazad van a szakember területén. Te, mint szigetre járó, nem tudod véletlenül, hogy beindult-e már a délutáni futóklubos edzés? Egyébként meg szerintem te gyorsan fejlődsz. Alig kezdtél el futni, és már itt vagy, a félmaraton küszöbén. Még bőven van időd fejlődni.

@NJoco: Te voltál a majomketreces? És jól szurkolt a családod? :-D (Egyébként nem én hallottam, hanem a férjem.)

Hogy a táv annyi volt-e, amennyi, én nem tudom. Szeretném azt hinni, hogy nem volt kevesebb, de ha ti mértétek, akkor nyilván jobban tudjátok. De a 19 km azért nagyon durva lenne, annyira nem mérhettek pontatlanul a szervezők.

pannonfunk 2011.03.29. 21:09:18

@azilinha: Szombat délelőtt legalábbis voltak. Egyébként hétköznap is délelőtt szoktam kijárni, de a honlap szerint elvileg már kell, hogy legyenek.

Egyébként nekem nem tervem félmaratonon fejlődni túl sokat, egyetlen célon, hogy férjek be 2 óra alá, ami ha most nem fog menni, akkor őszre mindenképpen. Terepultrázni akarok, mert az nagyon tetszik, de előtte abszolválok egy félmaratont meg egy maratont.

pannonfunk 2011.03.29. 21:12:31

@azilinha: @Eperszemke: A Nike kütyü nagyon alul tud mérni, ha beragadnak a lábaid, mert egyszerűen csak lépést számol, és azt szorozza fel a bekalibrált lépéshosszal. Ha 5-10 kilin kalibrálsz, utána meg egy félmaraton utolsó harmadán beragad a lábad, képes akár 5-7%-ot is tévedni.

HelloJozsi 2011.03.29. 22:11:50

@viito: én igazából nem szoktam különösebben parázni ezen, nem is bízom meg 100%-ig a GPS-ben sem, meg persze az is igaz amit a pálya nyomvonalról írsz. Csak mint mondtam feltűnt, hogy túl jó lett az eredmény, meg az is feltünt, hogy 20.8-at mért az én kütyüm is meg @Eperszemke GPS-e is, plusz a guglimaps is olyasmit mutat. De végül is mindegy, ha nem volt kevesebb, akkor legalább feszíthetek :)

HelloJozsi 2011.03.29. 22:14:27

@azilinha: ja én voltam, a haveremet ugrattam vele, nem a saját rokonságom volt :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.29. 23:32:49

@NJoco: Mennyi volt az a túl jó eredmény?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.29. 23:35:46

@Eperszemke: Igen, az összes 4run versenyre neveztem. A többi nehezebb lesz, mert azok már nem ilyen debreceni sík pályások. Gratulálok, hogy lenyomtad az első félmaratont. Megadod a blogodnak a címét, ahol olvasható a beszámolód?

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.30. 06:53:49

@azilinha: Nekem az első félmaratonom a Szekszárdi lesz. :P
Persze nekem elég ha lefutom egybe. :D Nincs időben semmi célkitűzés. Motiválni fog a bor a frissítőhelyeknél. :) Nagyon különleges versenynek ígérkezik.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 09:08:40

@BRandom: Ez most komoly, hogy ott borozni lehet futás közben? Tényleg írtak ilyesmit, de annyira hihetetlennek tűnik! Akkor ez nem is verseny lesz, hanem egy buli futás. :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.30. 09:15:11

@azilinha: Remélem így lesz egy szekszárdi haverom is így tudja.

HelloJozsi 2011.03.30. 10:05:12

@azilinha: tavaly is adtak fröccsöket a frissítőpontokon. De azért csak óvatosan, brutál szintes az útvonal!
Idén egyébként még egy borospincébe is leviszik a versenyt, ha jól tudom :)

HelloJozsi 2011.03.30. 10:11:07

@azilinha: 1:55, de ez úgy, hogy november óta összesen nem futottam 21 kirit. A reális a 2 óra vagy azon túli idő lett volna, úgy is éreztem. Max. 5:30-ban futottam, plusz a frissítések, ez sehogy sem adja ki. Szerintem.

De teljesen mindegy, jó verseny volt. Még több ilyet!

2011.03.30. 10:22:48

@NJoco: kicsit több önbizalom emberek :)
ha jól értem, akkor a GPS mérésetek kb 200-300 méterrel rövidebb pályát mért. Azért ha 1:55 alatt futottál 20.8-at, akkor a 21.1 sem lett volna sokkal rosszabb (legalábbis 300 métert még békeügetésben is gyorsan megtesz az ember :))

HelloJozsi 2011.03.30. 10:31:07

@viito: ha jól tudom a hivatalos táv 21.195, szóval inkább 500 mint 200, ami mondjuk 2-3 perc. Az nem kevés azért. De mint mondtam tök mindegy, jó volt az a lényeg :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 10:47:13

@NJoco: Ez az, maradjunk az utolsó mondatodnál. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 11:04:50

@NJoco: Na, most jött a levél a szekszárdi borozással kapcsolatban, amely szerint: "Tavalyi versenyt követően többen jeleztétek, hogy futás közben kevésbé, de a célban szívesen fröccsöztetek volna." Ezzel azért egyetértek. :-) Szóval eszerint lesz: borvidekfelmaraton.hu/zsiros-kenyer-froccs-borkostolo/ (de biztos te is megkaptad). Jónak tűnik az a vacsorás program is, csak aztán a hazavezetéssel lehetnek gondok. ;-) Vagy inkább ott kell maradni másnapig.

HelloJozsi 2011.03.30. 11:11:23

@azilinha: aki Bp felé jön haza annak érdemes Szedres község felé kerülni és betérni a halászcsárdába. Munkaügyben sokat jártam arra pár éve. Merem állítani, hogy a halászlé a magyar TOP5-ben benne van, a tulaj halász és a saját halát árulja. És SEMMIKÉPP sem szabad bele plusz erőset kérni, ha kedves az életed :D

2011.03.30. 11:14:23

@NJoco: a hivatalos táv 21097,5 tehát durván 21.1

HelloJozsi 2011.03.30. 11:27:05

@viito: na jó, akkor csak simán qrva jó vagyok :)

DaMartian 2011.03.30. 12:25:24

@pannonfunk: úgy látszik rég volt erről szó, így az újabbaknak még talán új... Ki kell javítsalak, a Nike+ szenzor nem számol lépést, és kalibrálásnál sem a lépéshosszt állítgatod rajta... Ha így lenne akkor már kb. '85-ben megjelent volna a cucc. A pedométerek futáshoz amúgy is alkalmatlanok. Gyalogláshoz még csak-csak, mivel ott az egyik lábad mindig a földön van, tehát ott eléggé korlátozott a lépéshossz változása, de futás közben hogy mennyit "úszol" a levegőben az annyira különböző lehet, hogy teljes értelmetlenséget mutatna az eszköz. Pl ha 3:40-es ezrekkel rohansz lefelé az Istenhegyi úton, vagy 30 centis tyúklépésekben araszolsz fel a János-hegyre, a különbség mértéke 10x-es. A Nike+ is téved bizonyos helyzetekben a technológiából kifolyólag, de közel sem ennyit. A Nike+ szenzor működése azon alapul, hogy összefüggés van a sebességed és a lábad talajon eltöltött ideje között, függetlenül attól, milyen hosszút lépsz... Nagyon sok mérés adatából készítettek egy függvényt, és ez végzi a számítást. Amikor kalibrálsz, akkor tehát nem a lépésed hosszát állítod be, hanem hozzáigazítod a függvény átlagosságát a saját egyéni futásodhoz. Ez a módszer egy bizonyos sebességtartományban nagyon precízen működik, függetlenül a domborzattól vagy a lépéshossztól. Viszont ha drasztikusan változik a sebesség, akkor a kütyü valóban tévedni kezd, de nem is feltétlenül a lépéshossz változása, hanem inkább a futóstílus megváltozása miatt. Ugyanis ha az utazósebességedhez képest nagyon felgyorsulsz, egészen máshogy kezdesz ellépni, és ez befolyásolja a mérést. Nekem előfordul pl. hogy ha egy hosszabb futás utolsó párszáz méterét nagyon durván sprintben nyomom, akkor a chip nemhogy gyorsulásnak, de lassulásnak érzékeli... Sérülten futva is meg tud bolondulni néha hogyha sántikálsz. Vagy pl. havas csúszós úton mindig sokkal többet mér a cucc, mert a csúszást ő lényegesen nagyobb sebességként érzékeli... De általában ezek a kilengések az átlagot nem befolyásolják döntően. Ezért érdemes a leggyakoribb "utazósebességen" kalibrálni. Ha ennél drasztikusan gyorsabban futsz (mondjuk versenyen) akkor általában kevesebbet mér, míg ha sokkal lassabban, pl. egy nagyon hosszú táv esetében, akkor többet. Szerintem is rövidebb volt a debreceni pálya, de ha Nike+-al mérte valaki és kevesebbet mutatott, az még nem mérvadó, mivel a legtöbben a normál tempójuknál gyorsabban tolják a versenyt és ilyenkor valamennyivel kevesebbet mér a kütyü. A GPS az más, legtöbbször az pontosabb távot mutat, de az ha téved akkor csak kevesebbet mutathat, mivel az érzékelési pontokat köti össze, így levágja az íveket, kanyarokat, és ez a torzítás bár minimális, de hosszabb távon már érzékelhető rövidülés lehet belőle! Arról nem beszélve, hogy ha elveszti a jelet, akkor bármilyen nyomvonalon futsz, a megtalált jel pontját összeköti majd az elveszés helyével, és mivel 2 pont közt ez a legrövidebb, ha ennél bármennyivel hosszabb úton mentél, az megintcsak elveszik majd... Szóval semmi nem tökéletes, így a GPS sem feltétlenül tévedhetetlen de (különösen a mi szintünkön) nem is kell hogy az legyen, viszonyításnak ezek az eszközök tökéletesek... : )

DaMartian 2011.03.30. 12:33:24

Ha valóban 300 méterrel rövidebb volt a pálya, nálam az kb. 1 percet jelentene pluszban. Még akkor is az egyik legjobb eddigi félmaratonom lett volna, mindezt minden megeröltetés nélkül, szóval NJoco, egyszerűen tényleg csak k. jók vagyunk : )

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.03.30. 12:49:14

@azilinha: Hat a szekszarditol tartok is rendesen ...
A blogom elvileg latod, ha a nevemre kattintasz, de itt a cím: sportmano.blogspot.com

Zime 2011.03.30. 13:05:52

@DaMartian: Vitatkozom azzal, hogy a GPS mindig kevesebbet mér. Ez csak akkor igaz, ha mindig pontosan meg tudná határozni a pozíciódat, s ez közel sincs így. Rossz rálátási körülmények között (fák alatt, szűk utcákon, stb.) a pozíciómeghatározás hibája elég nagy lehet, így előfordulhat, hogy a GPS szerint cikk-cakk-ban futsz, holott valójában egyenesen haladtál. Így persze hosszabb lesz a útvonal, mint valójában. Én GPS-sel futok, és sokszor érzem úgy, hogy többet mért (sokszor gmaps pedometerrel leellenőrizve ez vissza is igazolódik).

Zime 2011.03.30. 13:07:48

@Eperszemke: Tavaly Szexárdon nagyon kifeküdtem, és nem a fröccstől... :) Szóval csak óvatosan, jól osszátok be az erőtöket!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.30. 13:08:22

Kb. 2 éve a debreceni maraton csak 40 km lett. Egy hivatalos távmérő csávó b@szta ennyire el. Ez a hírekben is benne volt. Aki akkor futotta az elsőt, az szívhatta a fogát. :))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.30. 13:09:39

Szexárdra én is akarok menni.

DaMartian 2011.03.30. 13:28:14

@Zime: ja igen jogos, magas épületek között én is jártam már úgy, hogy össze-vissza ugrált a pozicionálás és amikor a GPS összekötötte azokat a pontokat amiken sosem jártam, akkor kihozott nekem bizonyos részeken 2 perces ezrekkel futott részeket és az adott táv 3x-osának megfelelő megtett távot...
De ilyenkor (főleg ha megnézed az útvonalrajzot) ez elég egyértelművé válik...

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.30. 13:45:55

@Zime: Én is így tapasztaltam. A telefonomon volt több program is és alapvetően a szoftvertől függött mennyire volt pontos a futásom. Szigetkörre kaptam már többféle eredményt is, de főleg többet ír mert berajzol plusz kitérőket az útvonalamba.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 13:47:59

@Eperszemke: Nagyon tetszik a debreceni beszámolód, de a többi futós élményed is. Te vagy az oka, hogy most sem a melómmal foglalkozom. ;-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 13:50:48

@Zime: Mennyivel lett más a szekszárdi eredményed egy átlagos, sík félmaratonhoz képest?

Zime 2011.03.30. 13:56:44

@azilinha:
1. Siófok: 2:16
2. Szexárd: 2:36
3. Siófok: 1:55

Jó, ez utóbbira komolyabban készültem, a többire nem annyira... :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.30. 14:01:35

@azilinha: nekem 450 m szintemelkedés 15 perc pluszt jelentett a Börzsönyi félmaratonon a síkmaratonhoz képest. A Bükkben pedig bele kellett sétálnom. Szexárdon is lesznek ekkora szintek. Irány a HHH! :)))

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.03.30. 14:35:31

@azilinha: Hat bocsanat, h. elvontam a munkáról a figyelmed :))

véel 2011.03.30. 15:24:46

@azilinha: Tetszett a beszámolód, gratulálok az elért eredményhez. Kíváncsi lennék arra, hogy milyen edzésmunkát végzel. Mostanában sokat olvastam az edzéselméletről, szerintem érdemes megnézned a következő oldalt (ha még nem ismered): www.freeweb.hu/powerhiker/index.html. (felkészülés menüpont). Nekem két írás mondott legtöbbet (Kevin kísérlete, ill. Imaro edzéselméleti előadása), de érdemes elmélyedni a Lydiard, Hadd, Maffetone, ill. Mark Allen-féle írásokban is. Ha igényled, szívesen megosztom a személyes tapasztalataimat.

üdv:

VL

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.30. 22:38:41

@véel: Én egyelőre csak itt könyvelem az edzéseimet: spreadsheets.google.com/ccc?key=0Akue4MHPvrxmdGVNSFh2TUVkd0tjb20wQjNmVW1lNGc&hl=en#gid=6, de ha megjön a garmin órám, majd a connect.garmin.com-on is fogom. Ebből a táblázatból az is kiderül, hogy ebben a hónapban már teljesítettem 300 km-t (amit persze néhányan jóval felülmúlnak, de én azért büszke vagyok rá). Köszi a linket, olvastam már néhányat az említett edzésmódszerek közül, és néha próbálgatom is a sok futást alacsony pulzusszámon, de sokszor túl türelmetlen vagyok hozzá, és nem bírok nem begyorsulni.

Érdekelnek a személyes tapasztalataid és örülnék, ha közzé tennéd. És persze a céljaidra is kíváncsi vagyok.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.03.31. 00:15:08

Gratulálok az eredményedhez! Az írás is jó lett! :)

xhege 2011.03.31. 09:12:20

@azilinha: ez kb 3 havonta új cipőt is jelent neked? Bakker ennyi levetett kertészkedős, szabadidőcipőre nem hiszem, hogy szükséged van. Mit csinálsz velük?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.31. 09:46:36

@csiripiszli12: Köszi. Látom, te is szorgalmasan fejlődsz. Ezek szerint most már a kényszerpihenők se akadályoznak, ami külön jó hír.

@xhege: Cipővásárlásban eddig nem voltam túl következetes, de most már beláttam, hogy szükséges ezt a tényezőt is optimalizálni. A régi futócipőimet ki szoktam mosni, és remek utcai cipővé válnak. Van olyan is, ami szétment, de sikerült megragasztanom úgy, hogy utcai használattól nem megy szét.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.01. 12:49:52

Milyen jó hír, hogy április 4-től beindul a Nike Futóklub margitszigeti működése hétköznaponként 17:00 és 20:00 között. Ott fogok megpróbálni valami eredményjavító edzéstervet szerezni. Mekkora lenne egy 1:35-ös félmaraton valamikor a közeljövőben!

2011.04.01. 14:20:22

@azilinha: már én is várom :) most kiderül, hogy megőrizték e kártyámat, amit még tavaly csináltak :)

pannonfunk 2011.04.01. 14:36:01

Hm. tényleg, holnap én is rákérdezek, hogy megjött-e már a kártyám. (január 8-án jelentkeztem a klubba...)

2011.04.01. 14:41:11

@pannonfunk: én még valamikor tavaly nyáron, de emailt nem küldtek róla azóta sem, csak DaMartian mondta itt a blogon, hogy ált. 2-3 hét után megvan a lapka.

pannonfunk 2011.04.01. 20:33:26

@viito: Nekem februárban azt mondták, hogy az október-novemberiek már kész vannak :) Emailt én sem kaptam...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.01. 22:59:23

@viito: @pannonfunk: Egyre több ok a szigeti futóklubos edzésekre. :-) Remélem, majd összefutunk (szó szerint).

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása