Futottam!

2011.06.22. 10:28 angelday

Jelentem, tegnap elmentem végre futni. Sporttevékenységem múlt héten egy órányi tenisszel volt jellemezhető. Elhanyagolásának okai egy elhúzódó betegségben keresendők (amiről már írtam), illetve a saját esküvőm is most volt, aztán azzal is ment az idő.

Szóval tegnap felhívtam Juant, a Szarhonya együttes frontemberét, és megkérdeztem, volt-e futni. Azt mondta: "tegnap voltam, baszki, lenyomtam NÉGYET" (értsd: 4000 métert). Megkérdeztem tőle, hogy "de ma, Juan, de ma nem mész?", mire azt a választ adta, hogy "ma nem, de majd holnap!"

Nos, igen. Kezdtem elcsábulni ezen a ponton, hogy majd én is inkább szerdán vállalok a szigeten valami mocorgást, de azt mondtam: Józsi, ma márpedig elmész. És el is mentem, futottam a lakóhelyem körül egy 5 km-es távot és jó volt. Sőt, még ezt az inspiratív plakátot is lefotóztam menet közben:

Ma pedig elmegyek Juannal, a Szarhonya együttes frontemberével a szigetre, sőt, még csütörtökön is.

Aztán szombaton meg Ultrabalaton 2011 — ide is eljutottunk. Szerintetek miért nincs Szasza poszt mostanában? Azért, mert mérgezett (!) egérként szaladgál Tihanyban.

Go Szasza, go UB!

15 komment

Címkék: beszámoló motiváció hétköznapok akik futnak angelday

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr463005394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.06.22. 10:35:24

Gratulálok az esküvőhöz. Nekünk majdnem pont tavaly ilyenkor volt, az UB-n ünnepeljük az egyéves évfordulót. :-)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.06.22. 11:16:23

Gratulálok én is. Mennyit vállalsz idén az UB-n?

angelday 2011.06.22. 11:24:47

3x5, vagy 10+5 leosztást, majd még meglátjuk a beosztást pontosan.

pannonfunk 2011.06.22. 12:00:23

Gratula! UB-n meg hajrá!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.22. 13:39:31

Gratulálok én is!

Szarhonya!!!!! Díjnyertes név! nem bírom a röhögést abbahagyni. :))))))))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.22. 13:51:19

Ja, még valami! UB-sok írják ide, hogy pénteken ott lesznek-e Tihanyban, mert akkor figyelek mindenkit. Én ott leszek, a tóba pisilve hátulról úgy nézek ki, mint az avatarom.

effe 2011.06.22. 21:31:56

gratula az esküvőhöz és a futáshoz is!

csak halkan kérdezem: a futóblog póló projekt hogy halad? irigykedve nézem az utánfutósok szép pólóját...

angelday 2011.06.22. 21:55:12

@effe: halkan mondom, hogy adminisztratív problémákba futottunk bele, most más irányból próbálok közelíteni.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.22. 22:48:16

Csak halkan mondom, hogy ott ültünk a (majdnem teljes) futóblog #2 csapattal a Nike futóklubnál, megállhattál volna egy szóra, hogy meg tudjuk köszönni az együttműködést.
Csak hangosan mondom: grat a zesküvőhőz.

angelday 2011.06.23. 09:33:33

@mgergoo: megálltam volna, ha szólsz. :) Még nem ismerjük egymást, nem tudom, hol kell megállnom.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.06.23. 09:40:03

@angelday: kiabáltunk neked, hogy mi vagyunk a kettes csapat :-) El voltál varázsolva, nincs mese.. szedsz valamit? :-)

2011.06.23. 10:39:23

AD gratula,

egyébként ezekkel a vicces plakátokkal tele van nyomva az egész VII és VI kerület mindenfelé, mindig jókat nevetek rajtuk.

DaMartian 2011.06.23. 17:46:12

Én a reptérről direkt egyenesen a Futóklubba mentem hogy csatlakozzak, erre Juan sehol, te meg már végeztél... Na szép!
Esküvőhöz gratulálok!!! Mikor az első mail megjött Tőled a napokban nem tudtam ki a...

angelday 2011.06.23. 17:54:02

@DaMartian: lábjegyzetben ott van a leírás. :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása