A leggyorsabb hajléktalan

2011.09.01. 08:34 angelday

MC Markocsán küldte be az alábbi levelet:

Az egész úgy kezdődött, hogy fájt a térdem. Erről beszélgettünk a Futóklubban, mikor odalépett hozzám és segítőkészen egy számomra ősinek tűnő gyógymódott javasolt: tegyek agyagot a térdemre amolyan borogatás szerűen, szépen szétkenve a sérült részen.

Hasonlót már láttam a Tenkes kapitánya-ban, ezért nem idegenkedtem a gondolattól. Másnap hozott is egy kis nylonzacskóban, úgy adta át, mint a gyógyulásom zálogát. Ez a kis momentum azért is maradt meg bennem, és azért is értékelődött fel bennem ez a segítség, mert pár napra rá megtudtam a kollégámtól, hogy ez az ember hajléktalan.

Nem veri nagy dobra, mert erre senki nem büszke, de nem is sajnáltatja magát, mert annál jóval erősebb az önmagába és a jövőbe vetett hite. És hogy mit keres ez a sztori egy Futóblogban? Le szeretné futni a félmaratont. De nem csak úgy ímmel-ámmal, mosolyogva az Andrássyn, hanem 80 perc körüli idővel.

Erre minden esélye meg is van, mert rendszeresen fut, ráadásul nemrégiben 20:15-öt csavart egy sziget körön, amire már az ínyenc futók is csettintenek. Az elmúlt napokban többször beszélgettem vele, elmesélte 48 évének azt a periódusát, ami miatt ilyen helyzetbe került, hogy egy elhagyatott 15nm-es faházban kell laknia egy erdőben, 8 macskával, fürdéshez pedig egy hordóban összegyűjtött esővíz. Alkalmi kertészkedésből él, de szívesen mosogatna étteremben is.

Mindig sportolt valamit, futott, focizott, ez látszik is rajta, jó felépítésű, amolyan igazi atléta alkat. Márciusban elhatározta, hogy lefutja a félmaratont, májusban be is fizette a nevezési díjat és azóta szeptember 4-e lebeg a szeme előtt, ez élteti, mint Biros Petiéket a 4. arany Londonban.

A Futóklubba azért jár le, mert ez nyújtja számára azt a közösséget, ahol teljes értékű embernek érezheti magát, együtt futhat a többiekkel és a sikerélményként éli meg egy-egy gyorsabb futását. Már most félrerakatta magának azt a cipőt, a tesztes fiúkkal, amiben le akarja futni a versenyt. Hogy mi lesz utána? Nem tudni.

Szeretne barátnőt, mint mindenki, szeretne munkát, mint mindenki, szeretne télen melegvízben lefürdeni.

320 komment

Címkék: történet futás amatőrök

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr333194679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PiszkosFreddy 2011.09.02. 13:41:02

Bocsánat,de a térded további sorsa hogy alakult?Merthogy nekem is fáj már régóta...

sanyosz 2011.09.02. 13:43:09

@Trompf: igen ez fontos, köszi!
Egyébként Index címlap!

sanyosz 2011.09.02. 13:44:23

@PiszkosFreddy: manualterapeutához jártam, gyógytornával próbálom helyrehozni. köszi

Perrito 2011.09.02. 13:46:05

"Meglátogatom" a dobozt a Nike-nál, utána a Szigeten is, ha kint lesz:-)

PiszkosFreddy 2011.09.02. 13:52:26

@sanyosz:
De az agyagos pakolás bejött-e?
i

sanyosz 2011.09.02. 13:55:50

@PiszkosFreddy: más jellegű volt a sérülésem, mint utólag kiderült. De akitől kaptam neki segített nem csak térd-, hanem bokafájdalmaira is.

arizmendi 2011.09.02. 15:33:13

esetleg a BSI elengedhetné neki a horror nevezési díjat (mégha májusban még olcsóbb is volt)

piszkosfred 2011.09.02. 15:42:05

Nem szoktam olvasni ezt a blogot, csak néha nézek be (bringázom). Viszont le a kalappal a tarsaság előtt, ritkán látni ilyen segítőkész és normális embereket, mint akik kommenteltek. Bringás körökben sem tapasztalok ilyen összetartást, jó érzés látni, hogy nem mindenhol a trollok vannak :)

zikat 2011.09.02. 17:39:02

Ooooo, hat ha Jani van a kepen en szivesen megoldom egy problemajat... eppen en is egyedülallo vagyok. :::)))
Viccet felreteve(nem is vicceltem!), szivesen segitek en is! Mondjuk nem futok, csak teljesen veletlenül keveredtem ide, de talan ez nem kizaro ok.

szami69 2011.09.02. 17:58:11

Nike félmaraton, Nike busz, doboz!! Jegyeztem a sorrendet! Ott leszek...

szürke_tag 2011.09.02. 18:41:26

Nagyon értékelem azt a hozzáállást ami e sok jó szándékú emberben van. Én fiatal koromban hosszú táv futottam és most 50 en túl sajnos egy válást követően lakcímnélkülivé váltam. Itt sokan teljesen jó szándékúan, azt írják, hogy mekkora akaraterő. Igen ez valóban így van és a hasonló sorsú emberekben akik nem is kevesen vagyunk sajnos, csak nem szeretjük hangoztatni, mert mindenkinek az alkoholista, gázos életű hajléktalan jut az eszébe és azzal azonosítanak. Ezért inkább csendben szenvedünk és felvállaljuk azt, hogy esővízben mosakszunk és faházakban nyaralókban alszunk. Természetesen a tulaj tudtával.
Igen a barátunk megérdemli, hogy valaki aki teheti segítsen neki, mert ilyenkor az ember minden segítséget elfogad, hiszen már annyian a lelkünkbe gázoltak és megaláztak, hogy az önbecsülést az adja ha valamiben a legjobbak vagyunk. Ő sem másért teszi hanem azért, hogy önmaga előtt bizonyítson, hogy még ér valamit. Ez nagyon nehéz élet és a legrosszabb a barátok vagy család hiánya. Minden segítség jól jön neki, ezt magamról tudom, mert én pl x 000 Ft ból talpra tudnék állni, de esélyem sincs ezt megszerezni sajnos, pedig ez sok embernek zsebpénz. Biztosan ő is így van de ezt alkalmi munkából képtelenség megszerezni, mert sokszor futunk bele olyanba aki elfelejt kifizetni. Egy sebész orvos lakott az Árpád híd alatt és csak akkor kapott lakhatási lehetőséget amikor ez kiderült. Mert ő sem szerette reklámozni a barátai előtt, hogy nincstelen.
Igaz neki legalább munkája volt és az nagyon nagy érték. Én arról álmodom például, hogy egyszer adófizető állampolgár leszek. Más ebből menekül de nekem ez a biztonságot jelentené. Lenne lakcímem és munkám. Tehát oda lehet hozzá menni bátran és baráti alapon elmondani, hogy szeretnétek segíteni, de ne tartsa cikinek. Mert ez nem az a Föld nyugati felében és itt sem lenne szabad annak lenni.

nizokk 2011.09.03. 12:27:47

Sziasztok!
Index címlapnak hála, hogy idetaláltam. Hogy halad a dolog Janival?
Remek a közösségetek, gratulálok. Gondolkodok én is, mivel tudnék segíteni innen Pécsről...

angelday 2011.09.03. 12:53:30

@nizokk: sok felajánlás van, a Nike kamionnál dolgozó futóedző, itt "sanyosz" néven kommentelő, MC Markocsán tartja vele a kapcsolatot és őrzi a nyugalmat. Jelentkezett egyébként egy tévétől is valaki, de lehet, hogy Janitól megkímélnénk ezt a felhajtást. Én MCM-et kapacitálom azért, hogy vállalja be a szereplést, ahol elmondja a sztorit.

M.Islander 2011.09.03. 13:16:53

remek kezdeményezés, gondolom a blogmotor őrült meg, hogy törölte az ezzel kapcsolatos kommentem

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.03. 13:52:13

@angelday: én mondtam h hamar lecsap rá a fókusz! helló magyarorszáááág! :(

Csath Geza 2011.09.03. 16:03:34

@rrroka: ha már te nem adsz pénzt, hátha az általad mélyen lenézett fókusz-nézők igen.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.09.03. 18:12:23

@Csath Geza: ezt szerintem nem kellene... Nem egymas leszolasa a lenyeg, hanem egy ember megsegitese! Aki akar, segit (penzzel, kapcsolattal...stb), aki nem nem. Szemrehanyast ezert tehet senki.
En ma du. az urna ele jarultam, illetve a polomat is megszereztem! G.ci jol nez ki! :-)

Csath Geza 2011.09.03. 18:38:36

@Sz.Lacc: igazad van, bocs, szerintem is az a lényeg. azért is esett rosszul, hogy valaki folyamatosan leszólja a kezdeményezést és most meg 'fókusz'-szal riogat. De igazad van, én vagyok túl negatív. Én is tettem ma a a dobozba és úgy tűnt már egész sok volt benne! :-)

sanyosz 2011.09.03. 20:46:32

Ma meglehetősen sokan járultak "Jani szelencéjéhez", reméljük ez a lendület a verseny napján csak erősödik. Terveink szerint nyitok neki hétfőn egy számlát, hogy akinek az utalás a kényelmesebb az se maradjon le a segítségnyújtásról.

DaMartian 2011.09.04. 22:22:49

Az Aktivot először én is szar ötletnek tartottam. Nekik csak egy sztori kell hogy nézzék a szaros műsorukat tesznek rá mi van magával az emberrel... DE! Sajnos ezt a szart sokan nézik és ma beszélgettem Janival jó kiállású igen intelligens és borzasztóan szimpatikus ember. És ha épp a műsor segítségével sikerül munkát kapnia mert valaki olyan látja aki tud tenni érte és szimpatikusnak találja akkor megéri!!!

bitliszbá 2011.09.04. 22:36:35

Annyit fűznék hozzá a történethez, hogy:

Jani! Várunk szerdán!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.05. 06:25:12

@Csath Geza: ez nemtom miért jött, ennyire szereted a fókuszt? :DDD elnézést, ha leszóltam kedvenc műsorod. :)
egyébként nem sok közöd van ahhoz, hogy kinek, mit, mire, mennyit adok. és ha visszaolvasnál, NEM leszóltam a kezdeményezést, hanem azt mondtam ne basszák el a pénzt hülyeségre. még neked is igazat adtam abban, hogy hosszú távon ez így nem feltétlenül jó megoldás.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.05. 08:43:28

A kereskedelmi tévék abból élnek, amit a reklámozók fizetnek nekik. Annál többet, minél többen nézik. Az Aktívnak a nézettség kell, örül, hogy egy ingyen témához jutott, bármit is mond. Szerencsére most hasznot is lehet húzni ebből a riportból. Mikor lesz? Ezt megnézem.

sanyosz 2011.09.05. 11:48:15

tapirka1014-től kaptuk a következőt a segíts Janinak" posztban: sanyosz,
A hétvégi Nike Budapest Félmaraton miatt csak most jutottam idáig:
2012 év végéig ingyenes indulás a BSI összes eseményén. Remélem örülni fog neki, ha már van cipő, legyen hol koptatni :-)
Keress meg a részletek miatt a marketing@futanet.hu címen.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.09.05. 12:49:15

@sanyosz: mikor fogjatok a doboz tartalmat atadni? Vagy futas utan ezt is megkapta? A cipönek örült?
Valaki, aki ott volt irja meg, mi volt, nagyon erdekel. Köszi.

sanyosz 2011.09.05. 13:15:30

@Sz.Lacc: A doboz tartalmáról nem született még döntés, hogy átadjuk-e neki avagy mi kezeljük a pénzt. A helyszínen látta azt a dobozt, amiben gyűjtünk neki, de azt mondta neki pénz nem kell...
A cipőt amiben futott megkapta a NIKE-tól, amit ezúton is köszönünk. Úgy nyúlt érte, mint egy értékes vázához, szinte el sem hitte, hogy hazaviheti. Mondta kimossa és majd ritkán fut benne.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.09.05. 15:22:34

@sanyosz: Dejó, örülök, hogy ez is összejött.
Ha van már számla, légyszi írjátok meg. köszi.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.05. 19:30:34

Épp most volt az Aktívban, kedvenc műsoromban, a világ legjobb, legpontosabb tájékoztató produkciójában, hogy "Sztárok a _maratonon_" :DDD
Egyébként Jani tényleg nagyon szimpatikus arc és nem is lihegték túl a történetét a szerkesztők.

Sesamelmo (Q) 2011.09.05. 19:34:09

sajnos nem tudtam kilátogatni a versenyre, hogy segíthessek Janinak. Szigeten megtalálom a dobozt? A Nike busznál?

karma.koma 2011.09.06. 07:24:02

1990 óta hajléktalan? Nem találok szavakat.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.06. 10:00:41

@angelday: nemtom én teljesen véletlenül láttam amikor adták a TVben. Tök fura volt, merts zinte sose nézünk TV2-t, de pont a riport legelején szörföltünk oda, telefonáltam közben, ezért vissza is kellett tekerni és az első fél perc le is maradt, annyira pont akkor kapcsolódtunk be.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.06. 10:28:02

A "Janinak" felirat fölött csak ficergett egy pipa! Senki sem tud kibújni a bőréből. :)))

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.09.06. 11:11:13

@BGy: Figy, a Nike kamionban Nike cipős dobozok vannak, milyen dobozt kellett volna keresni a dolognak? Csináljunk egy dobozt gallyakból, vagy menjünk el az IKEA-ba, vagy mit?

angelday 2011.09.06. 11:15:45

@mgergoo: hát én is Nike-s dobozban fogom gyűjteni a pólós pénzeket ma 17:00-tól, azért, mert az volt karnyújtásnyi távolságban. Ez tényleg nem bonyolultabb ennél. Az igaz, hogy rajta van a Nike pipa.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.09.06. 11:55:24

@BGy: Inkább ma egy pipa, mint holnap egy kipa! :D

bellone 2011.09.06. 11:58:58

@Lemúr Miki: Kipával kalapolni? (Nem kapát akartál írni?:))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.06. 12:07:21

@Lemúr Miki: ki fognak moderálni! :))))

Azt akartad írni, hogy Csipa, nem? A Hooligans már eladta a lelkét a bizniszrock ördögének, nem kellenek. Ezért ez a mondat.:))

sanyosz 2011.09.06. 16:12:36

@Sesamelmo: @rrroka: @Eperszemke: Nyitottam Janinak számlát, illetve reaktiváltam egy korábbi AXA Bankos számlámat, amihez bárki kérhet betekintési jogot, amit nyomtatványon el tudunk küldeni a bank felé. Ez azért fontos, mert nem Jani kezeli az összegyűjtött pénzt, hanem vele egyeztetve döntünk annak felhasználásáról.
17000019-12434587

Polacheck 2011.09.06. 19:07:08

@sanyosz: Publikus lesz, hogy mennyit sikerült összedobni neki, illetve, hogy mi lesz a sorsa egyébként? Jó lenne nyomon követni a történetét folyamatosan.

DaMartian 2011.09.06. 20:20:44

@Polacheck: Igen szerintem is akkor marad fenn az érdeklődés és a segítségnyújtás, ha a téma folyamatosan képben marad...

Srácz 2011.09.06. 20:46:44

@sanyosz: Átutaltam azt a bizonyos összege,amit kértél.

tomigonzo 2011.09.06. 21:50:27

Sziasztok,
egy IBAN kodot lehetne kerni ehhez a szamalahoz (a SWIFT-et kideritem)

koszonom
jo szaladgalast mindenkinek

sanyosz 2011.09.07. 06:53:20

@rrroka: baromi egyszerű: megkért rá

sanyosz 2011.09.07. 07:09:25

@Polacheck: @DaMartian: A verseny 2 napja alatt a kihelyezett "Jani szelence"-ben 63 880 ft gyűlt össze. A fent említett számlámon volt még 440 Ft. Igyekszem rendszeresen beszámolni a pénzmozgásokról, eseményekről, ami szinten tartja az érdeklődést. Szerintem maradjunk ennél a posztnál, kihasználva ennek az olvasottságát. Tegnap volt kint a Blikk Fitt a szigeten, a Janival készült anyagot a szombati számban láthatjátok, valamint megkapta a Garmintól a felajánlott órát, amiről AD majd részletesebben ír. Emellett gőzerővel folyik a munkakeresés, ma elkészítjük a CV-jét, hogy legyen mit kiküldeni. A telefonját a befolyt pénzből feltöltjük, hogy ne csak egyirányú legyen a kommunikáció.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.09.07. 07:49:52

@sanyosz: azert ez ugy gondolom szep összeg. Gratulalok a szervezöknek, es az adakozoknak! Örülök, hogy en is reszt vehetek benne.
Ötlet csak: csinalj egy google doksit, amiben vezeted a szamlaesemenyeket. Igy barki nyomon követheti a penz mozgasat, akit erdekel...
Akkor most van mar fix ötlet, a berleten kivül? Mert ha jol emlekszem, a kp-t nem fogadta el. Meg mindig kivancsi vagyok... :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.07. 08:06:22

@sanyosz: így érthető. egész jó pénz gyűlt össze.
(de azért látszik, hogy nem több havi albérletről van szó... ezt csak úgy mondom a nagyon lelkeseknek.)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.09.07. 11:01:41

@rrroka: a doboz nem is arra volt kitalálva, ezt csak úgy mondom a mindig fanyalgóknak

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.07. 11:37:00

@mgergoo: na várj, akkor nem értem. arról volt szó, h a dobozba dobjunk pénzt, mert nincs számlája. ami összejött azt tették a sanyosz számlájára. akkor mire volt a doboz? vagy mivan?

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.07. 12:05:26

@rrroka: a dobozba pénz kell dobni, a számlára pedig utalni. Gondolom. Nekem csak az utóbbi megy.

randomburvi 2011.09.07. 12:33:17

Sziasztok!
Tegnap átadtuk az órát Janinak, és azt kell, hogy mondjam, a cég 11 éve alatt sok helyre adtunk,sok mindent.. sokféle szervezetnek, sportolóknak, rászorulóknak, de ez az óra átadás megérintette a lelkem..nagyon jó helyre került a támogatás, és úgy gondolom, hogy Jani az az ember, aki ha kap még egy esélyt az élettől, általunk, a mi segítségünkkel, ki is fogja használni, élni fog vele. Mi nagyon drukkolunk neki.

Dormie 2011.09.07. 12:54:15

Sziasztok! 4 órás mosogatót keresnek! Ki tudna virtuálisan összehozni Janival?

Köszi

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.07. 13:15:59

@BGy: jó ezt vágom. :)

@Dormie: sanyosz a te embered!!!

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.09.07. 13:31:17

@randomburvi: Meg kell mondanom, hogy ez nagyon rendes volt a Garmintól (illetve tőled, nyilván te intézted/közvetítettél).

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.09.07. 13:39:12

@Dormie: Átküldtem Sanyosz számát privibe, csekkold az e-mailed.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.07. 14:07:34

nagyon jó látni, h így összejönnek a dolgok. :) indulótőke, cipő, óra, munka. hát ha még az az albérlet is meglesz, akkor nagyon jó gyerekek voltunk.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.09.07. 14:15:53

@rrroka: az kafa érzés lehet, hogy végig támogattad kommentjeiddel az ügyet.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.09.07. 14:35:08

Mission completed! Return to base!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.07. 14:43:10

@mgergoo: most ez mi ez a beszólás? annyit mondtam, hogy reálisan költsék el ezt a pénzt, ne hülyeségekre, és hogy ne higgyük hogy több havi albérletlóvé összejön. csak a hurráoptimizmus nem segít, ilyen helyzetben egy kis józan ész csak jól jön.

DaMartian 2011.09.07. 17:59:49

@rrroka: @mgergoo: ne személyeskedjünk már gyerekek! Itt nem mi vagyunk a lényeg, hanem Jani! Szerintem koncentráljunk erre!!!

doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.09.07. 18:43:06

@randomburvi: @DaMartian: @sanyosz: @angelday:
Kivalo dolog ez, visszaadja a vilagba, orszagba, emberekbe vetett hitet. Riszpekt, mesterek, koszonom. Riszpekt Janinak is, sub90 21k, hevimetal.

PS: Ha van valamelyikotoknek Paypal accountja ahova dobhatok penzt, amit valaki majd bedob a dobozba, akkor kuldenek en is valamit.

építész_2 2011.09.07. 21:10:16

Mekkora királyok vagytok. Néhány nap, néhány comment és egy ember életét meg tudjátok változtatni! Csúcs a futó társadalom!

Sesamelmo (Q) 2011.09.07. 21:15:46

@doncii: ha gondolod, nekem van paypalom

sanyosz 2011.09.08. 07:35:20

@rrroka: a dobozt azért találtuk ki, mert volt egy konkrét helyszín, ahol azok közül, akik olvassák a blogot vagy idetévedtek az Indexről szép számban megfordulnak. A számlát pedig azért, mert a kommentekben felmerült az igény erre és kényelmes megoldás annak, aki segíteni szeretne.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.08. 08:10:27

@sanyosz: vágom! a számla tök jó, mert bármikor tud küldeni az ember lét, bárhonnan.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.09.08. 08:11:59

( @angelday: esetleg updatelhetnéd a posztot a számlaszámmal, ne kelljen a kommentek közt keresni.)

sanyosz 2011.09.08. 14:39:32

Első lépés a befolyt pénzből: Jani telefonkártyáját 5000 Ft-tal feltöltöttem, illetve tegnap kért egy ezrest, mert nem volt miből vennie kaját.

randomburvi 2011.09.09. 13:37:25

@Lemúr Miki: :)
Nem ez az első ilyen jellegű segítség..csak vannak dolgok, amiket általában nem verünk nagy dobra, bőven elég, ha egy kis közösség tud róla... Én azt vallom, hogy aki megteheti, hogy segít,az tegye meg. ( kicsit vagy nagyot, kinek mi fér bele) Ettől lesz jobb a világ, még akkor is, ha ezek csak pici apró lépések:)

sanyosz 2011.09.09. 17:28:55

@rrroka: @Lemúr Miki: @randomburvi: @építész_2: @BGy: @Polacheck: @effe: @bitliszbá: @BRandom: @Sesamelmo: @angelday: @ulrik: @DaMartian: @_BPetya_:
Brékin nyúz!! Jani ma volt állásinterjún és úgy néz ki jövő héttől lesz bejelentett(!) 4 órás munkája a T-Com konyháján, ahol lesz kajája és zuhanyozni is tud, kb.42 ezret fog keresni :)

Polacheck 2011.09.09. 17:32:31

@sanyosz: Király, űberjól hangzik!

Viszont a blikkes interjút végigolvasva lehet, hogy el kellene gondolkodni azon, hogy következő lépésként a jogosítványát is meg kellene csináltatni, az önéletrajzában is jobban mutatna és esélye lenne más típusú állásokat is megfogni. Mindenesetre erről vele is kellene egyeztetni.

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2011.09.09. 17:32:58

@sanyosz: SZUPER! :) A legjobb hír vele kapcsolatban. Remélem, tényleg összejön és menni fog neki. :)

_BPetya_ 2011.09.09. 17:35:45

KIRÁLY! :) Jók vagytok srácok! Személy szerint nagyon örülök a hírnek.

építész_2 2011.09.09. 17:58:06

Elkepesztoen nagyok vagytok. M. Sanyitol csak azt kerem, hogy kovessuk a futo baratunk tovabbi utjat, es ne veszitsuk el. Kiraly mindenki aki ebben a projektben reszt vett!!! :D

DaMartian 2011.09.09. 18:02:43

@Polacheck: @sanyosz: A NAP LEGJOBB HÍRE!!! És egyetértek, az összegyűlt pénzből szerintem alap, hogy az iratait pótolni kéne SOS!!! Az mindenhez kellhet, munkahelyi papírokhoz is (ha igazi bejelentett állása lesz) Ez egy jó ráfordítás lenne az összegyűlt pénz egy részére!

DaMartian 2011.09.09. 18:08:13

@sanyosz: úgy látom, hogy amit mondtál, az valóban így van, hogy a kapott cipőt csak vasár-és ünnepnapi csukának hordja...
Nem tudom én mikor járok arra hogy találkozzak vele személyesen, meg Rád talán mint "edzőre" is jobban hallgat.
Kérlek mondd meg neki, hogy ne "sajnálja" azt a csukát, és hordja szépen mindennap edzeni mert abban a régi vacakban tönkre fog menni a lába!!! Kifutott szezonos tesztcipőt bármikor tudunk neki intézni ha elhasználódik, de mivel egyforma lábunk van, üzeni neki az a lökött cipőgyűjtő, akinek 300 pár csukája van, hogy bármikor szívesen adok neki 2-3 olyan párat, amit már úgysem használok, és semmi bajuk!!! Kérlek add át neki!!! Ha mégegyszer meglátom vacak cipőben futni, személyesen szedem le a lábáról és égetem el rituálisan!!! Köszi!!!

sanyosz 2011.09.09. 18:18:57

@DaMartian: tegnap az új cipőben futott, de megmondom neki, hogy nem akárkitől kap még csukát, használja nyugodtan!

effe 2011.09.09. 18:54:11

@sanyosz: köszönjük, remek hír!

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.09.09. 21:29:10

@sanyosz: Klassz! És főhajtás mindenki előtt, aki így vagy úgy, de segített neki ebben (is).

Nézd meg, a pasas a végén talpraáll. Nagyon szorítok, és szóljatok, ha tehetek valamit, a nyilvánvalón kívül.

Dormie 2011.09.09. 22:09:24

Legyünk pontosak:-) Nem T-Com (az régen volt, mint a MATÁV), hanem Magyar Telekom. És ha alkalmazásba kerül, akkor az Eurest.

diszpintyo 2011.09.11. 19:40:14

Én szeretném cicakajával segiteni,amikor van rá egy kis mellékesem,de ugy látom elköltözhet egy házikoba.Oda viheti a cicáit?

Sesamelmo (Q) 2011.09.11. 23:56:40

De jó hír! Örülök nagyon. Holnap lesz az első napja? Ha tudtok, írjatok még arról, hogyan alakulnak a dolgai.
A szükséges napi kiadásokra, papírjai intézéséhez elegendő az összegyűjtött pénz? Vagy aki teheti, adakozzon továbbra is? Szüksége van most valamire? "Dolgozós" ruhára, meleg, téli dolgokra...?

randomburvi 2011.09.12. 15:04:52

Elkezdődött már a meló? Nagyon drukkolunk.
A jogsi tényleg fontos, mert továbblépési lehetőség lehet neki egy 8 órás bejelentetthez is akár...

sanyosz 2011.09.14. 15:34:02

@randomburvi: ha az orvosi papírok rendben lesznek akkor jövő héten kezd. Nem nagy pénz, de le tud zuhanyozni és kaja is van. neki is, cicáknak is :)

Hedge_Hugi 2011.09.14. 16:14:59

Lanyok, Fiuk!

Nem csalodtam a futotarsadalomban. Fantasztikusak vagytok! Nagyon nagy boldogsag ilyen jo hirt olvasni. Janinak nagyon drukkolok.

Van esetleg tovabbi hir rola? Elkezdett dolgozni? Kedvesen fogadtak a kollegai? Hirmorzsakat kerunk. :)

Hedge_Hugi 2011.09.14. 16:17:12

Bocs, most lattam csak az utolso bejegyzesed Sanyosz.

Szeretnek utalni Janinak.

Meg tudnad adni a bankszamlahoz tartozo nevet? Nekem keri a rendszer.
Elore is koszi.

angelday 2011.09.14. 16:20:05

@Suto Eniko, pek: ebben a posztban a név és számlaszám is le van írva:

futo.blog.hu/2011/09/07/ajandek_janinak

Köszi a segítséget! (Jani nevében is)

almare 2011.09.14. 20:04:14

@angelday: köszi a linket, AD, én csak később kapcsolódtam be, és így könnyebben tudtam segíteni.
szerencsére már sokan írtak előttem sok mindent, így nekem nem kell. én is szeretném, ha időnként hallanánk arról, hogyan megy Jani sora.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása