„És íme a tudomány pirosbetűs ünnepe: 1955. november 5-e. Hát persze: 1955 november 5-e... Azon a napon találtam föl az időutazást. Most is előttem van: felálltam a WC-re, hogy felakasszak egy órát, a porcelán nedves volt, megcsúsztam és bevertem a fejem, és magamhoz térve látomásom volt: egy vízió! Egy képet láttam magam előtt! Ennek a képét!” – magyarázza Dr. Emmett Brown a Vissza a Jövőbe című filmben találmánya történetét.

 

A tavaszi vidám FUSS események rengeteg futót összekovácsoltak, és még több olyan tagot integráltak a társaságba, akik azelőtt el sem tudták képzelni, hogy a futás élvezetes, vicces, sőt menő is lehet. Így ezek a szokatlan programok néhány futótársunkat megihlették, és egyre-másra születtek privát baráti találkozók a közös futástól a sörözésen át a pancsolásig. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha megfelelő apropót és körítést tudunk egy futáshoz adni, akkor sokkal valószínűbb, hogy az emberek megjelennek rajta. Így régóta gondolkoztunk már azon, hogy az óraátállítással is kezdeni kellene valamit, hiszen milyen jó, hogy megtehetünk egy 10 kili körüli távot, gyakorlatilag zéró idő alatt... Ez már önmagában is jó bulinak hangzik, de ahogy eljátszottunk ennek az „időutazásnak” a gondolatával, igazi Movie Freak-ként máris egyértelmű volt, hogy az egészet milyen témára is fogjuk felfűzni? : )

 

Több apropója is akadt a történetnek:

1. Az óra visszaállításával nyert 60 perc tökéletes időpontot szolgáltatott az ajándék óra hasznos eltöltésére.

2. Csipkebokorvessző.

3. A setétben való futás kedvező lehetőséget biztosított a Nike új brutál fényvisszaverős Shield cuccainak élesben tesztelésére.

4. Ahogyan arról korábban már itt is hírt adtunk, a filmben látható cipőt MAG néven éppen néhány hete dobta a piacra a Nike. Egyrészt mert a rajongók már évek óta petícióban követelték, másrészt ezeknek az elárverezett csukáknak a bevételéből támogatták Michael J. Fox Parkinson-kór elleni alapítványát.

5. Az ihletmerítés közben megnéztem néhányszor a filmet hogy kellően átszellemüljek, és mit gondoltok, mi volt Marty McFly első időutazásának a dátuma?

 

Talált! És ennek éppen egy héttel az óraátállítást követően jött el az 56. évfordulója. A futás sikere után tehát adta magát egy „afterparty” megszervezése, ahol körülbelül tucatnyian néztük meg mindhárom filmet egymás után, (Mozimaraton : ) és megszámoltuk hányszor hangzik el összesen a trilógiában hogy „Doki”?

 

Nem fogjuk elárulni mennyi lett pontosan az eredmény, mindenki szépen böcsülettel strigulázza csak magának, ha már a bulira nem jött el, de lehet tippelni. A legpontosabb megoldás beküldője nyerhet egy ilyen fényvisszaverő matricát, 

amit egyébként a futás előtt is

osztogattunk a biztonság növelése érdekében, hiszen éjszaka utaztunk át az időn... Ragasztgatta is mindenki lelkesen magára...

 

Ha már a számoknál tartunk: számomra megdöbbentő volt, hogy éjjel kettőkor!!! több, mint 120 pajtit tudtunk rávenni a közös futásra! Sokan álltak emögé az amúgy teljesen civil kezdeményezés mögé, és mindenki ott segített, ahol tudott.

Az Utánfutók vállalták a csomagmegőrzést, frissítést, és útvonalirányítást, Pintér Márió kijött az éjszaka közepén, hogy kövesse és fotózza a villogó-fényvisszaverő-fluoreszkáló futókígyót, Fruzsi operatőrként, illetve az afterparty háziasszonyaként ténykedett, Angelday összerakta a pöpec kis vidijót, Bartók Peti Dokinak beöltözve futotta végig a távot és kölcsönözte a felszerelést a vicces betétek forgatásához, míg mások éppen sütit sütöttek, vagy egyéb eszközökkel (füstgép stb.) segítettek fokozni a hangulatot.

 

Nagy örömünkre a SUHANJ! alapítvány vagy féltucatnyi aktivistája is képviseltette magát, sőt az esemény fényét egy fantasztikus paralimpikon: Pásztory Dóra is emelte.

Igazi megtiszteltetés volt ezzel a csapattal átszelni az éjszakai Budapestet. Gyakorlatilag minden induló kitett magáért, a futurisztikus feelinget mindenféle villogó, világító, pulzáló, fényvisszaverő, foszforeszkáló eszközzel növelték.

 

 

 

A kedvencem a kék ledekkel körberakott szemüveg volt, és persze „Doki”, aki az alufóliával gondosan betekert szemüveg és a paróka mellett egy 1985-ös pénztárgépszalagos számológépet is végigutaztatott az időn, ami a szerkezet súlyát tekintve a futás mellett komoly extra sportteljesítménynek is felfogható.

 

Bár óráinkat nem sikerült tökéletesen egyeztetnünk, így van aki szerint 5 perccel korábban, mások szerint meg 2 perc késéssel, szerintem meg éppen 2:00-kor fellobbantak a lángoló keréknyomok a Felvonulási téren, és a futók ezen az „időkapun” átfutva kezdték meg utazásukat vissza a jövőbe...

 

Igyekeztem olyan útvonalat találni, ahol minél kevesebbet keresztezzük a forgalmat, bár a 2-3 nagyobb csomópont sem okozott problémát, tekintve hogy éjjel 2 után Budapest belvárosának forgalma már meglehetősen gyér volt. Egy kisebb körrel izzítottuk a FUSSUNKkondenzátorokat a Hősök terén, majd hol a szervízút, hol a kerékpárút, hol a széles járda kapacitását kihasználva az Andrássy úton hömpölyögtünk végig nagy feltűnést keltve az Erzsébet térig. Az Oktogon után az éjszakai élet zsúfoltságának növekedésével a színpompás társaság fogadtatása is egyre zajosabbra sikeredett.

Többen farmerban és partiszerkóban csatlakoztak be utazásunkba, hogy ha csak néhány pillanat erejéig is, de részesei legyenek ennek az őrületnek. A Bazilika elé kanyarodva az elismerő tapsok és a bíztató bekiálltások még gyakoribbak lettek. Eddigre szépen bemelegedtek az időutazók, az évszakhoz képest kimondottan kellemesnek mondható éjszakában, és a kígyó határozottan 2 nagyobb bolyra szakadt. Ez rendben is volt, hiszen a két különböző tempóban közlekedő egység között a 60 perc végére 2 és fél kilométernyi különbségnek kellett kialakulnia a téridőben.

 

A Szabadság tér ezen a késői órán már jóval elhagyatottabb volt, de érdekességet itt is tartogatott az utazás, ugyanis az utunkat keresztezve egy olyan autó parkolt a tér végében, aminek ablakát Vissza a jövőbe témájú matrica díszítette... Az Alkotmány utca csak a miénk volt, így birtokba vettük egy időre az úttestet is, és ez a kihaltság egészen a Nyugati térig jellemző maradt. Ott azonban az aluljáróba érkezve mi magunk keltettük a hangulatot. Sem az arra járók, sem a rendőrök nem értették az óriás hangzavart, amit a több, mint száz ember kiabálása és tapsolása keltett a szűk térben, sem a sok furán öltözött villogó, világító szerkós futót akik elsuhantak (szó szerint néhányan SUHANJ! transzparenssel) előttük.

 

Szemfüleseknek feltűnhetett a Facebookon az esemény előtt már közzétett térképen, hogy utunk keresztezi a pályaudvar sineit. De aki ilyen apróságon fennakad az biztosan nem rutinos időutazó, és nem tud 4 dimenzióban gondolkodni (hogy mire odaérünk addigra az indiánok már nem lesznek ott : ) Az anomália megoldását a szabolcs utcai gyalogosaluljáró jelentette, ahol a talajon elhelyezett öreg vaspallók úgy dübörögtek alattunk, mintha hatalmas vihar készülne...

Erről azonban szó sem volt, sem eső, sem szél, sem hideg nem keserítette meg az utunkat. Csupán a fáradtság. A csapat néhány tagja ezen a ponton már láthatóan nehezebben mozgott és kezdett leszakadozni az élbolytól, de igyekeztünk mindenkiben tartani a lelket, és amennyire lehetett felzárkóztatni mindenkit egy csoportba. Az állatkert közelségét csukott szemmel is éreztük volna a markáns szagokból, és ez felidézte bennem az emléket, hogy fél évvel ezelőtt a FUSS Városliget eseménnyel, itt kezdődött el minden, csak akkor éppen a kerítés másik oldalán futottunk. A Hősökre visszaérve a fáradtabbak 7,5 kilométer megtétele után egy gyors rövidítéssel rögtön meg is érkezhettek a célba.

A népes társaság háromnegyede azonban, akik 10.1 kilométert szerettek volna teljesíteni 60 perc alatt, még átfutott a Városligeti tó, és történelmi korok fölött átívelő hídon, hogy egy határozott jobbkanyarral betérjen a Vajdahunyadvárba is, amely gyönyörűen festett az éjszakai kivilágításban.

 

Picit gyorsítottunk, mert félő volt, hogy nem érkezünk vissza a célba 60 perc alatt, ami miatt felborul a Tér-Idő Kontinuum, és emiatt megsemmisül az egész univerzum! Persze tudtuk, hogy ez csak a legrosszabb eshetőség, mert szerencsés esetben csak a mi Naprendszerünk semmisül meg. Persze ez utóbbit sem akarta senki, így a fáradtság ellenére inkább belehúztunk. Gyorsan megnéztük, hogy a Nagyréten ott vannak-e még a Nike Félmaraton nevezési sátrai, de úgy tűnik annyira nem sikerült visszaugranunk az időben, hogy láthassuk a szeptember eleji állapotot...vagy lehet hogy túl sokat is mentünk vissza, mert megérkeztünk gyermekkori élményeim, a 80-as évek egyik kedves helyszínére a KRESZ parkba. Itt jól jöttek a különböző világító kütyük, ugyanis ez volt az útvonal legsötétebb része! Nem csoda, hogy a városligeti futók évek óta demonstrálnak a megfelelő közvilágításért.

 

Újabb gyors kanyarral célegyenesbe fordultunk az Olof-Palme sétányon, ahol már szinte lépésenként nézegettük az óráinkat, és igyekeztünk minél pontosabban kicentizni a megérkezésünket. Már értettem mitől volt annyira nehéz a múltkori Just 30 verseny! 2 kilométerrel korábban még közel egy perces lemaradásban voltunk, most pedig már attól tartottunk, túl korán fogunk visszaérkezni az Időkerékhez... Végül ügyesen sáfárkodtunk a Futóniummal, mert másodpercre pontosan 60 perccel a rajt után értem vissza, a már csak szenes, fekete csíkokként látható keréknyomok közé az óra előtt.

A kis kört futók már ott vártak minket, és tapssal, ovációval köszöntöttek. Örömmel konstatáltuk hogy mindenki befutott, senki nem ragadt az idősíkok között. Előkerültek a termoszok és a sütik, így teával és édességgel pótoltuk az elvesztett energiát. A sok-sok köszönetnyilvánítás, és a rengeteg mosolygós arc láttán tökéletesen biztos voltam benne, hogy megérte a több napi szervezőmunka, és már azt tervezgettük, hogyan lehetne tovább lépni, és a következőt még ütősebbre csinálni? Igazából a III. részig megvannak a filmes gagek amiket be lehet építeni, így reméljük sikerül hagyományt teremteni ezzel a futással, és jövőre már többen Mr. Fusionnal a hátukon, szivárványos baseball sapkában vagy esetleg rózsaszín légdeszkát cipelve fognak futni, természetesen csakis kifordított nadrágzsebekkel, mert 2015-ben a srácok úgy viselik...