Nike Futóklub edzések 1: margitszigeti Mikulásfutás december 3, szombat

2011.11.24. 11:44 angelday

A tavaly télen rendszeresített Futóklub hagyományőrző eseménysorozatot idén is folytatjuk. Ennek keretén belül minden hétvégén csinálunk majd valami szervezett programot a budapesti Nike Futóklub vezetésével.

A terv az, hogy minden hétvégén előállunk valami érdekes dologgal, hogy a hidegben is lehessen megfelelő módon élni a közösségi hangulatnak, illetve a futásnak, de ha csak a Margitszigeten maradunk, akkor is lesz gőzölgő tea és rétes!

Tavaly nagyon jó hangulatban teltek a téli futások, ez idén sem lesz másképp, hiszen a csapat a régi. Lesz egy új dolog is: a legaktívabb résztvevő(ke)t pedig a téli szezon végén értékes ajándékkal jutalmazzuk meg. (Az, hogy ehhez mi kell, majd kiderül!)

Az első téli futás időpontja: december 3-án, szombat. Mivel 6-án lesz a Mikulás napja, ezért arra gondoltunk, hogy fussunk mikulássapkában. (Akinek nincs ilyesmije, korlátozott számban tudunk biztosítani.)

Gyülekező december 3-án szombat délelőtt 9:45-kor a Nike Futóklubban (a Margitszigeti Atlétikai Centrum mellett természetesen), a futás után pedig meleg teával, rétessel kedveskedünk, illetve lesz MCM tombola is.

A Futóklub edzői is ott lesznek, ha bármi kérdésetek van a futással, edzéstippekkel kapcsolatban és természetesen cipőtesztelésre is lesz lehetőség.

angelday véleménye: mindez ingyen, ilyen nincs is.

44 komment

Címkék: tél beharangozó időpont futóklub

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr43408210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dvorcsakl 2011.11.24. 12:31:15

9:45-kor még a Mikulás is alszik...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.11.24. 13:40:01

ejj, én pont akkor leszek Finnországban rénszarvas kiárusításon.

2011.11.24. 20:54:48

Ez nagyon gyenge inspiráció szerintem(nem bp-en lakom, így más szemmel nézem, pusztán mint felhívást, ami érdekes lehet). Ez nem az. Sajnálom, hogy abban a borzalmas közegben kell valamit kitalálnotok arra buzdítva bárkit is, fusson egy jót! Tényleg. De így nehez...

minyi 2011.11.24. 22:47:03

szerintetek a szigetes ora homeroje jol mer? ma este 7kor indulaskor obudan -1fok, fel oraval kesobb az oran -8.. szerintem ennyire nem volt hideg.

minyi 2011.11.25. 08:50:42

@Raиdoм_: a keddet lattam en is :D

csétomi 2011.11.25. 09:44:43

@saaby.: Sose sajnáld, lehet, hogy nem te vagy a célcsoport. Azok, akik tavaly télen akár egyszer is voltak ilyen közös futáson, hidd el alig várják, hogy újra beinduljon ez a project.

m.Era (törölt) 2011.11.25. 10:26:51

én még nem voltam soha, úgyhogy két információ érdekelne: táv? (1 szigetkörre tippelek...) és átlagsebesség? köszi

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2011.11.25. 10:30:59

Tavaly vmikor egy pesti Mikulás futásról olvastam a neten, mikulás szerkóban futók, stb, vicces volt, csak nem ti szerveztétek és idén is lesz?
Joe

Perrito 2011.11.25. 11:07:54

Ha délután lenne, szívesen mennék, délelőtt még vidéken vagyok:-( Mostanában mindig lemaradok:-((( Nekem egyébként tetszik az ötlet, a Just 30! is nagyon jól sikerült, aki nincs itt, nem tudja, hogy miről marad le:-) és azt se látja, mennyien futnak ebben a "borzalmas közegben".

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.11.25. 14:22:32

@saaby.: gondolom te is hatalmas inspiráció lehetsz embertársaidnak ezzel a hozzáállással. Egy éve külföldön vagyok, július óta futok, tök egyedül. Elhiheted, hogy mindent megadnék egy közös futásért és azért, hogy az anyanyelvemen tanácsot kérhessek egy nálam jóval tapasztaltabb futótól. Persze ahhoz, hogy az ember értékelni tudja az ilyen apróságokat, meg kell tapasztalni az ellenkezőjét. Semmi probléma azzal, ha van véleményed, csak azt nem értem, hogy egy alapvetően pozitív és inspiráló emberekből álló közösség blogját és kommentjeit olvasgatva ez jött ki belőled. Én innen a déli féltekéről is örülök annak, hogy vannak még ilyen pozitív emberek, mint Ti itt. Bár személyesen senkit nem ismerek, mégis nagyon sokat segítetek nekem, nagyon köszönöm:) bocs, a kisregényért, de kicsit érzékeny vagyok így a vége felé (28 nap múlva egy év után végre hazamegyek, és a ugye a maraton óta tudjuk, hogy mindig a vége a legnehezebb:)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2011.11.25. 14:41:48

@csétomi: Köszi, igen erre, nagyon kész! :)))))

_BPetya_ 2011.11.25. 14:58:56

@.Joe.: azt ne felejtsétek, hogy a Mikulás Kocogás fürdőruhás, ahogy a képeken is látszik. Gyertek, de előtte nyomjátok magatokat tele C-vitaminnal! :)
Lesz továbbá BÉF December 9.-én péntek este, ahol szintén jelmezben fogunk futni.

Szirénke 2011.11.25. 15:17:05

@saaby.: Engem nagyon érdekelne, hogy mit értesz borzalmas közeg alatt?

2011.11.25. 15:27:32

@borboleta: a hárommal ezelőtti poszt arról szólt, mennyire élhetetlen Bp. futó szempontból. Több Bp.-i futó ismerősöm teljesen kész a levegő minőségétől, s nem teheti meg hogy eljusson olyan futóterepre ahol jobb a helyzet. Így bazi nehéz ösztönözni, lelkesíteni. Ez a véleményem, sajnálom ha nem tetszik.
@csétomi: Ok, hajrá-hajrá! :)

2011.11.25. 15:39:10

@Szirénke: a rossz levegő, a kényszerűen meg-megakadó futótempó, meg a segítő-elengedő magatartás helyett, a fusson ahol elfér a többi közlekedőtől... ezeket hallom legtöbbször sirámként.

Szirénke 2011.11.25. 15:51:59

@saaby.: Na szerencséd :) Már épp valami nagyon szaftosat akartam írni, de volt gyerekszobám (és nem nézett be a ló az ablakon), így gondoltam előbb esélyt adok, hogy leírd, nem minket minősítesz :) Amúgy igen, nem túl jó a levegő, a rekortán használhatatlan, és a bambán andalgó párocskákat kell kerülgetni. De van ott egy olyan társaság, akik miatt megéri...

2011.11.25. 16:03:48

@Szirénke: Hááát...nálunk a ló lakik a szobában, mi meg sátrazunk! De csak amíg levágjuk! :)
Amúgy a szaftos beszólás nem gond, nem kell hogy mindenki-mindenben egyetértsen(bazi unalmas lenne az a Világ!).
A minősítésről egy(kettő) gondolat jutott eszembe(egyrészt hogy honnan is juthatott eszedbe, hisz nem is ismerlek, nincs jogom, sem okom rá), s amit a hosszútávblogos Rrroka írt egyszer, és én is osztom: futó közt még nem láttam igazán szar embert. Ezen érdemes lenne elmélkedni, miért is van így...?

Szirénke 2011.11.25. 16:10:55

@saaby.: én csak arra szóltam volna be, hogy ha ránk írtad volna, hogy borzalmas közeg. Ezért is mondtam, hogy előbb kérdezek, aztán dühöngök :) Szóval tárgytalan. Rrrókával pedig maximálisan egyetértek...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.11.25. 16:22:56

@saaby.: Nem akartam beszólni, főleg, hogy nem ismerjük egymást. A kommented valamiért kihozta belőlem az állatot, valószínűleg az agyamra ment a 30 fok és a Jingle Bells számomra összeegyeztethetetlen keveréke:D Szóval bocs és písz:) Rrróka elméletét pedig én is osztom:)

2011.11.25. 16:37:45

@borboleta: ki kell ábrándítsalak, a Jingle Bells +-0 Celsiuson is idegtépő novemberben. :)
Béke Veled!

DaMartian 2011.11.25. 16:44:38

@saaby.: azért nem lehet általánosítani. A fővárosban is meg lehet találni azokat a helyeket, ahol jobb a levegő, ahol nincs forgalom, és ahol szép a környezet. Én egyáltalán nem sajnálom, hogy itt élek és itt kell futnom, sőt! Éppen úgy érzem, hogy hihetetlenül változatos és szép helyeken futhatok! Én a kivilágított éjszakai belvárost is szeretem róni, a Szigeten vagy a Római parton pedig senki nem zavar, se autós, se kutya se semmi. De ha zöldbe vágyom néhány perc alatt fenn vagyok Normafán, HHH-n vagy máshol a Budai hegyekben és máris futhatok a természetben úgy, hogy 10 perccel utána már a mekiben tolhatom a kedvenc Big Mac-emet... : )
A közös futásokat pedig nem feltétlenül azért kell csinálni, hogy motiváljuk az embereket (bár nyilván van olyan is, aki csak úgy nem indulna el, de a jó társaság és a hangulat kedvéért a mostohább körülmények között is belevág) de igazából azért szervezünk ilyen programokat, mert nagyon jól érezzük magunkat együtt, és így a futás, mint amúgy is kellemes tevékenység, új értelmet nyer...

2011.11.25. 17:14:13

@DaMartian: Hmmm...többször visszaolvastam a soraid, s azt is amit én írtam és akart miatta legyilkolni a két Kill Billes csaj. :)
Amiből kiindultam, az az, hogy sajnos Bp.-en futó ismerőseim nem tehetik meg az általad említetteket(a HHH nekik messzi távol), és rossz tapasztalatokról számoltak be. Ezért írtam azt, hogy nagyon nehéz így lelkes közösséget motiválni, és nem titkolom, a felhívást sem tartom egy új olvasó számára feltétlen vonzónak. Nagyon nagy eredménynek tartom amit Ti itt elértetek félre ne érts, ez hatalmas dolog, hogy sok-sok embernek visszaadjátok a mozgás örömét! Sokaknak nem természetes vagy könnyű eljutni hozzátok (aki már tagja egy közösségnek, persze tudja mennyire jó biztatást, lelkesítést kapni!), s talán nekik kéne valami mézesmadzag...ezt szerettem volna elmondani, lehet nem túl vonzó formában.

rhubarbjelly 2011.11.25. 18:03:07

Szerintem teljesen érthető volt, hogy saaby nem a közösséget minősítette, hanem a városi körülményeket.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2011.11.25. 19:40:24

@_BPetya_:
Iden nem tudok, nektek jo futast es sok sikert! :)

kúlcsi 2011.11.25. 21:14:03

@saaby.: Az átlagnál lehet, sőt biztos, hogy kevesebb, de a futók között is vannak ritka szar arcok. Ezzel nem lehet mit tenni.

2011.11.25. 22:44:29

@kúlcsi: Dehogynem! Veszel egy szigetet! :)
Az alacsonyabb költségvetésű megoldás, hogy vigyorogsz-vicsorogsz egyet, kiköpsz elegánsan és futsz tova a lemenő nap sugarai közé... :D
de nem akarom szétoffolni a posztot...

daikini 2011.11.25. 23:36:13

OFF!
Tegnap a Kossuth rádió arcvonások című műsorában Németh Csaba volt a vendég, <a href="http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-11-24">érdemes meghallgatni!</a>

daikini 2011.11.26. 00:08:40

OFF!

Tegnap a Kossuth rádió arcvonások című műsorában Németh Csaba volt a vendég, érdemes meghallgatni! 14:05-kor kezdődő műsorban!

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-11-24

2011.11.26. 09:28:37

tudod saaby... összesen egy futóklubos rendezvényen voltam, és edzeni is egyedül szoktam, de mióta elolvastam Tőled, hogy milyen tré' élhetetlen helyen is lakom, és mennyire nem figyelemfelkeltő ez a felhívás, azóta masszív késztetést érzek arra, hogy felcsapjam a mikulás sapkámat dec 3.-án, és kimenjek a szigetre a klubhoz.

2011.11.26. 11:35:39

@viito: Ha csak ennyit elértem már megérte! :) (azért megjegyzem, ezt Te is kommentelted:
futo.blog.hu/2011/11/20/hol_futtok_szmogban )

Béke Veled!

FutoBolond 2011.11.28. 08:36:01

@saaby.: idonkent szar a levego, de azert van itt nehany dolog, ami franko. Egyreszt pl. ejszaka futni a Gellerthegyen. Vagy a szigeten. Vagy a romai parton. Vagy a budai hegyekben. Es azert ez legalabb az ev 11/12-ed reszere igaz. A futotarsasag meg egyenesen jobb, mint barhol a vilagon.

Koszi a kommentjeidet, sosem lattam volna ezt ilyen tisztan, ha te nem irsz :)

dvorcsakl 2011.11.28. 11:58:29

Szerintem is hülyeség ez az egész.
Úgyhogy 9:45-re ott vagyok 2+2 fővel.

(Ha lehet, most kivételesen legyen rum nélküli tea is, viszek két gyereket magammal.)

JoeJoe74 2011.11.30. 09:07:26

Szia Mindenki!
Csatlakozom én is, ha nem gond hogy 30-35 körül megy egy kör:)
De mivel még nem voltam ilyen rendezvényen az érdekelne, hogy van e valami átöltözési lehetőség (BKV-val megyek), legalább annyira, hogy az izzadt cuccot szárazra cseréljem, illetve egy hátizsákot a futás idejére ott lehet e hagyni.

Köszi:)

Szép napot :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.30. 10:29:39

Már majdnem visszaigazoltam a jelenlétemet, mikor eszembe jutott, hogy előtte pénteken van a férjem céges karácsonyi bulija. Azt pedig tavalyi tapasztalat alapján tudom, hogy ilyenkor nem érdemes másnap hajnalra futást tervezni. Így sajnos megint nem élvezhetem a társaságotokat, de lesz ez még máshogy is.

sanyosz 2011.11.30. 10:37:09

@JoeJoe74: a hátizsákodat a száraz cuccal be tudjuk rakni a faházba vagy a tesztes buszba a futás idejére

hercules 2011.11.30. 22:53:50

@sanyosz:
Átöltözéssel kapcsolatban a margitsziget.com-on azt találtam, hogy 1000Ft-os belépővel lehet használni az Atlétikai Centrumban az öltözőt valamint a zuhanyozót.
Sanyosz van erről valami infód, hogy ez a valóságban is működik?

sanyosz 2011.11.30. 22:58:25

@hercules: Igen, ez a valóságban is így működik. Amennyiben Futóklub tag vagy és kártyád is van akkor 800 pénzért veheted igénybe ezt a szolgáltatást. Ebben az árban az értékmegőrző széf is benne foglaltatik.

Cada 2011.12.01. 11:07:17

Egy blog már hetek óta meghírdette ezt. Ki lop kitől ?

www.facebook.com/events/253323511388631/

sanyosz 2011.12.01. 11:25:36

@Cada: A Futóklub 3 éve szervez ilyentájt Mikulás futást. De tudok még mondani neked egy pár Mikulás futást a városban. Mi örülünk, ha minél több van, hiszen többen futnak

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása