JUST 30 – 2012. március 3!

2012.02.28. 10:59 angelday

Tavaly szeptember óta vártuk ezt a pillanatot, amikor újra jelentkezni lehet a soron következő JUST 30 versenyre. (A tegnapi és tegnapelőtti napon már láthattátok, hogy felvezető vírusmarketinget is csináltunk az esemény köré, ami szerintünk olyan jól sikerült, hogy a konkurenciára való tekintettel nem nevezzük az Arany Pengére.)

Ahogy MCM már elmondta: ma 11 órától fogadjuk a nevezéseket. Vigyázat: az exkluzív jelleg miatt csak az első 120 jelentkezőnek lesz helye a JUST 30-on. Tessék azonnal jelentkezni és szabaddá tenni a szombat délelőttöt (március 3), a nevezés 09:00-tól, verseny 09:30-tól folyamatosan indul.

Második fontos közlemény: tekintettel arra, hogy sokan még nem pedálozták és tekerték fel magukat a tavaszi tempóra, lehet indulni 35 perces célidőre is, ezt is a jelentkezési lapon tudjátok kitölteni.

A versenyen való részvétel ingyenes.

A versenyről: egy kör, 5350 méter futása a Margit-szigeten, óra és egyéb elektromos eszköz nélkül. Az nyer, aki minél jobban megközelíti a 30 (vagy 35) perces célidőt. A verseny tehát nem a sebességről, hanem a pontosságról szól, ezért az Agni chippel és technológiával mérni is fogjuk – JUST 30

(beteltek a helyek – már nem lehet jelentkezni)

Akinek sikerül a formot feladnia és kapott emailben visszaigazolást, sikeresen feliratkozott. Aki lemaradt, ne aggódjon, mert lesz még JUST 30 a Margit-szigeten! :)

Várunk akkor szombaton!

13 komment

Címkék: verseny jelentkezés just 30

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr154214493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2012.02.28. 11:05:39

Basszus kezdek haragudni a saját magam szervezett futóklubra :( Mert megint együtt van és most egy sport nappal egybe kötött, sehogy nem tudok ellógni.
áááá szomorúság.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.02.28. 14:20:40

Mivel az előzőt kihagytam, így most megyek. :)

angelday 2012.02.28. 14:44:08

Eddig 70 regisztráció érkezett.

empi 2012.02.28. 15:00:42

Sziasztok!
Nem emlékszem ill. most nem láttak infót arról, hogy van valami nevezési díj?
Köszi a segítséget!

Empi

LosBanditos 2012.02.28. 15:33:44

bazze, bazze, bazze... nem vagyok Bp-en.

Tényleg, miért 5 nappal előtte kell ezt kihirdetni????????

angelday 2012.02.28. 15:53:14

@empi: ott van a szövegben, nem olvastad elég figyelemmel! :) Egyébként nincs.

@LosBanditos: vettük, valóban hosszabb felvezető marketinget fogunk csinálni a következőnél.

empi 2012.02.28. 16:20:19

@angelday: funkcionális analfabéta voltam :)

angelday 2012.02.28. 22:08:17

Már csak 28 hely van!

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.02.29. 10:00:15

én még nem hoztam fel magam teljesen, a hetvegen a hajogyarin 6.16-os kiliket mentem, szóval ha jol szamolom ezt kell gyorsitani 5,30-ra, érdekes lesz :D

thepresp · http://www.attackpoint.org/log.jsp/user_10546 2012.02.29. 11:50:08

mióta neveztem, azon agyalok hogyan lehet legális eszközöket bevetni a pontos időméréshez. a csillagok állása kilőve, marad hogy számolom a másodperceket. vagy a pulzusomat. vagy elénekelek egy kétperces nótát 15-ször :)
jó móka lesz, már várom!

pirosmate 2012.03.01. 16:46:20

Kedves Mindenki!

Nem akkor van a hagyományos Szigetfutás is? (Szigeti handicap, stb.) Minden hónap első szombatján szokott lenni.

pannonfunk 2012.03.02. 08:07:11

Sziasztok!

Edzéstervbeli problémák miatt nem akarok holnap Just30-at futni. Nevezésemet átadnám, aki először lecsap rá itt vagy a fészbúkon.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása