Szaunában jártam, pulzusgörbét láttam...

2012.04.10. 11:10 szasza75

A szaunázás mennyire vehet részt a futások közötti regenerációban? 

Ha nem is minden héten, de rendszeresen járok szaunázni, regenerálódni. Persze jellemzően a hideg időszakban, nyáron kevésbé, hiszen akkor amúgy is meleg van. Az interneten feltárható, milyen jótékony hatása van a szaunázás a szervezetre, így arról nem írok.  

Viszont kétségtelen, hogy a szaunázás nemcsak jótékony hatással van a szervezetre, de terheli is azt. Szaunázás közben mindig érzem, hogy emelkedik a pulzusom, azt viszont nem nagyon tudtam megállapítani, hogy mennyire. Egyik szaunázásom alkalmával megmértem, hogyan változik a pulzusom.

Ahogy beléptem a szaunába, rögtön elindítottam a stoppert, felhelyezkedtem a padra és lefeküdtem. A hőmérséklet kellemes 80 fok, alacsony páratartalommal. 12 percet terveztem.

A grafikonon látszik, hogy szépen megnyugodtam a fekvésben. Ennek ellenére elég magas volt a pulzusom, részben a 3. szaunakörnek volt köszönhető, részben a 80 foknak. Lassan jött is, amire számítottam. A pulzusom lassan, de biztosan emelkedett. 7 perc körül jött az első felöntés, de még mindig feküdtem: kicsit megemelkedett a pulzusom, aztán megnyugodott, majd újra meglódult.  

A következő ugrás 10 perc körül volt, egy erősebb felöntés, majd a fekvő helyzetből felültem. A grafikon önmagáért beszél. Nyugodtan ülök, melegem van, izzadok, a pulzusom pedig megközelíti a 130-as értéket. Futásra konvertálva a 130-as pulzus nálam 5:40-6 perces kili. Magasabb, mint előtte gondoltam. Tanulságos 12 perc volt.

Kicsit eljátszottam a gondolattal, milyen terhelést éri a szervezetet akkor, amikor nyáron kánikulában futunk, olykor tűző napon 35-40 fokban és közben futunk, akár versenyhelyzetben. Persze nem 80 fokban, de akkor is melegben. 

Egyszer olvastam egy cikket, Kónya Ákosról. Ő a Badwateren indult és lett 2. lett 2007-ben. A versenyt a Californiai Death Valley-ben rendezik (ott mérték egyszer a legmelegebb pontot a Földön). A cikkben azt nyilatkozta, hogy a melegre úgy készült fel, hogy edzésein mindig nagyon túlöltözött és lehetőleg akkor indult el futni, amikor a legmelegebb volt.

Vajon a sok szaunázástól jobban fogunk futni a melegben? Ultrabalatonra készülni szaunával? ;)

11 komment

Címkék: terhelés meleg szauna grafikon

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr354370244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.04.10. 12:50:07

Nagyon szeretek szaunázni (heti rendszerességgel meg is teszem) és a melegben történő futás is kevésbé visel meg az átlagnál, de nem nagyon hiszem, hogy van összefüggés a kettő között. Vagy mégis? :-)

Jesselton 2012.04.10. 12:58:10

Én olvastam az alábbi könyvet: Lisa Tamati "Running Hot". Szintén a Badwater-en indult a hölgy, lenyügöző életrajzi könyv. Hát nem sokat szaunázott a verseny előtt :)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.04.10. 13:33:45

Nekem futás előtt kifejezetten jót tesz az úszás+szauna kombináció, lazábbak az izmaim, jobbnak érzem a légzésemet, persze lehet, hogy ennek inkább az úszáshoz van köze, mint a szaunához :) Mindenesetre a szauna nem árthat, így mindenkit csak bíztatni tudok ez ügyben.

2012.04.10. 13:40:41

bizonyos sportokban használják a szauna+szobabicikli kombót. Állítólag a leggyorsabb módja annak, hogy az ember egy mérlegelésre készülve megszabaduljon jópár kilótól, de arról még nem hallottam, hogy a melegre szaunában készülnének :)

karma.koma 2012.04.10. 14:14:21

*off*
tudtok ajánlani jó helyet ahol lábat tesztelnek és cipőt ajánlanak megbízható kedves emberek?
*on*

imádom a szaunát/gőzt, és melegben jobban szeretek futni mint hidegben.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.04.10. 14:31:30

@karma.koma: a spuri futóboltot és a szigeten a nike kamionját tudom javasolni.

Én nem bírom a meleget és a melegben futást sem és a szaunát se nagyon, jó teszt lenne, hogy ha még gyakrabban "edzek" szaunára, akkor vajon a szervezetem jobban reagál-e a melegre.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2012.04.11. 16:44:31

Badwater nagyon durva: youtu.be/JzZEeHGbJuc en vegigjartam az utvonalat kocsival ketszer is, meredek es hosszu es bazimeleg, ezek allatok. A homerot nezd: picasaweb.google.com/daniel.varga12/Deserts#5623632288470983522 aszittem kifolyik a szemem es langra kap a fulem.

A szauna magaban tuti jo, de mi a kollektiva velemenye mondjuk fekvotamaszozasrol vagy felulesekrol szaunaban? Normalis?

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2012.04.12. 09:58:47

Badwaterre is készülnek szauna és bringa komboval, 3 óra 90 fokban!!! :-o
nooooormális??? :-)

cindbl 2012.04.12. 15:17:14

@doncii: en is fostam, hogy eltevedek, csuf lett volna. mondjuk te 4x4-el voltal, en meg sima normal pontiaccal :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.04.13. 12:07:33

A nálunk rendezett 6 naposon is győzedelmeskedő skót William Sichel is szaunával készül a melegre (mert azért Skóciában ritkán tombol a kánikula). Igaz, ő otthoni infraszaunát használ és betakarja a fejét is hőfóliával, törölközővel (ezt amúgy szerintem nem javasolnák :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.04.13. 12:09:34

Meleg éghajlaton rendezett versenyre készülő triatlonistákról is hallottam, hogy feltekert fűtés mellett a fürdőszobában görgőznek....

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása