42 km élvezet
2012.11.07. 07:52 angelday
Jókuti András világevőt, egykori Café műsorvezetőt nem kell bemutatni a gasztronómia iránt érdeklődőknek. 110 kiló után eltávolodott egy picit a sportolástól, de soha nem teljesen: az egykori vízilabdázóval 2008-ban már futottam együtt a Nike Human Race-en, ő viszont az akkori 10 km-es távot idén egy maratonnal múlta felül. Nem is másutt, mint a frankfurti BMW maratonon. Az ő beszámolója következik, enjoy! – angelday
Teljesen komolyan gondolom a címet, életem első maratonja arról szólt, hogy élveztem a futást, a hangulatot, a várost, a többi futóval alkotott laza közösséget, a szurkoló kisgyerekekkel a pacsizást, a városnézést, a finisher kólát, a befutót, a rajt előtti izgalmat, utána az ünneplést. És a felkészülést.
Nekem sose mondta régen senki se, hogy a futni jó. Mondjuk lehet, hogy nem is hittem volna el, én is próbáltam, kénytelen voltam, a vízilabdás alapozásnak is mindig elengedhetetlen része a futás, a szigorú edző kiadta a feladatot, én meg – kényszerből és kényszeredetten – végrehajtottam.
Kivéve amikor nem, ugyanis a futás lecsalásában még sokkal profibb voltam. Volt ugyan tinédzserkoromban egy olyan korszakom (és egy olyan fantasztikus edzőm: Pék Gyula), amikor élveztem a szigetköröket, de később csak frusztrált, és ennek eredményeképpen a kötelező 10 kör (atlétika pályán) helyett az első után abbahagytam és a többieket cikiztem, akik futottak tovább. Ehhez képest két hete, október 28-án vasárnap vigyorogva és nagyon boldogan lefutottam életem első, de semmiképp sem utolsó maratonját Frankfurtban.
Még egy pár éve kezdtem el időnként futni, egész jól bírtam mindig, de sose voltam kitartó, bármikor bekövetkezhetett néhány hónap futás nélkül. Pedig arra rájöttem, hogy az én első számú "sportomnak", a világevésnek szüksége van egy kiegészítő sportágra, ha nem akarom a Monty Python Mr. Creosote-jaként végezni. (Csak erős idegzetűeknek a videó.)
Csak épp az a cél hiányzott, ami miatt hajlandó vagyok rávenni magamat a rendszeres edzésmunkára, mert anélkül túl egyszerű volt bármilyen jobb programot kitalálni futás helyett. Január elsején idén aztán ez is megoldódott, részt vettem egy kis baráti társaság eseményén, a Rabbit runon, amit mindig újévkor rendeznek meg reggel 9-es kezdettel.
Egy barátom, Krstan hívott, én meg mentem szívesen, viccesnek tűnt, az is volt, futottunk végül 21 km-t, a közepén némi forralt borozással tarkítva, mindössze az volt a bajom, hogy nagyon okosan egy dupla espresso volt csak a gyomromban aznap, semmi más. Így végül a futógél fogalmával és ízével is megismerkedhettem, anélkül elég nagy bajban lettem volna. Futás közben beszélgettünk is, Ferinek, egy másik Suhanj!-”aktivistának” megemlítettem csak úgy mellékesen és nem is igazán átgondolva, hogy idén futok egy maratont. Aztán megint persze jól elvoltam pár hónapot futás nélkül, tavasszal néha nyomtam párszor, de hiányzott belőle a rendszeresség.
Augusztus 26-án kaptam észbe, hogy elmúlt a nyár futás nélkül, mi lesz a rabbit runos ötletemmel? Gyorsan futottam 15 km-t. Aztán másnap 8-at, azután 12-őt. Egy nap pihenés, és utána egy félmaratont. Kicsit megfájdult a lábam, de tetszett a dolog, tudtam, hogy melóznom, edzenem kell, ha nem akarok lemondani a célomról, szeretem azt a helyzetet, amikor már nem lehet tovább halogatni valamit, olyankor tudom mozgósítani a vészenergiákat. A szeptember már rendes edzéssel telt, 168 km összesen, októberben a 28-i maraton előtt 75 km. Nem mondom, hogy rengeteg, de volt benne 3 x 30km, egy 35 km és jó pár félmaraton.
Na, meg egy jó gyenge Nike Budapest Félmaraton, 2:14-es eredménnyel, ugyanaz, mint egy évvel korábban, amikor az elsőt futottam, gondoltam nem megy nekem reggel. Összesen 18 óra 22 percet töltöttem futással, azaz kevesebb, kicsit több, mint napi fél órát, ennyi ideje talán szinte mindenkinek van! A tempóm legalább javuló tendenciát mutatott a hónapok alatt, az átlag pace: 6:45, 6:34, 6:22.
Irány Frankfurt
Az első tervem a budapest maraton volt, de épp külföldön voltam, így halasztani kellett. Kinéztem magamnak a bilbaoi éjszakai maratont, gondoltam az igazán nekem való, úgyis mindig csak este szoktam futni, na meg ott a baszk konyha, azt is fel kéne térképezni végre. Aztán egy véletlennek köszönhetően megtudtam, hogy egy lelkes brigád készül a BMW Frankfurt Maratonra, és kiderült, hogy még be is tudok csatlakozni, így nem volt kérdés, hogy hova menjek.
Aztán egyszer csak ott voltunk a maraton előtti reggelen, Brezelrun, azaz perecfutás, egy kis átmozgató 5km-es kocogás a belvárosban október 27-én. 0 fok, hóesés. Bíztató jelek másnapra. Közben viszont még indulás előtt megérkezett az új futóórám, egy barátom hozta el Amerikából, Nike+ GPS, gondoltam csak meg kéne tudnom nézni a térképen is majd, hogy merre futottam Frankfurtban. (A mindenféle gadgetek amúgy is sokat segítettek nekem a futásban, óriási szerintem, hogy van az ember kezén egy kilométeróra, amit nézegethet...) Utána tésztaparty, még a szétfőtt, kicsit sem al dente tészta miatt se haragudtam, annyira jó hangulata volt az egésznek. Este 11-kor fekvés (ez nálam korai), előtte egy döner tál (valahogy a németeknél sokkal jobb a döner, mint itthon), köretként tésztával, hadd jöjjön a szénhidrát és még egy tábla csoki is mellé.
Aztán maraton. Az utolsó pillanatban értem oda a rajthelyemre, sok ezer feszült, de boldog arc közé. Túlzottan optimistán a 4 és fél órásokhoz jelentkeztem be, gondoltam arra biztos jó lesz, hogy kisebb eséllyel ér utol a busz, ha előrébb indulok. Rajt, boldogság. Két dologra koncentráltam nagyon futás közben: has be, mell ki (csak jobban mutatok úgy, meg a derekam is hajlamos a megfájdulásra) és a másik: élvezem és tele vagyok energiával.
Fal! Milyen fal?
És tényleg. A BMW-s csoporttal végül csak egy beszélgetésre jutottam el a teljes felkészülésből, mert későn csatlakoztam, de lehet, hogy épp a legfontosabbat csíptem el. A sportpszichológus szerint nem azt kell tervezgetni, hogy milyen időt futsz, csak annyit, hogy élvezni fogod és tele leszel energiával. Ezen ne múljon, ezt tettem, így is lett.
Boldogan nézegettem a csuklómon az új sportórát, és habzsoltam a kilométereket. Azt is sokat magyarázták a hozzáértők, hogy nagyon kell figyelni az elején, nehogy túl gyors legyen a kezdés, de olyan jól éreztem magam, hogy elindultam a szokásos tempómnál bő 20 másodperccel gyorsabban, gondoltam, ha megy zihálás nélkül, akkor ez a tempóm és kész. És közben mosoly, városnézés, beszélgetés más futókkal, és a legfontosabb, pacsizás minden gyerekkel, aki kijött szurkolni. Erre végig nem sajnáltam az energiát, az út túloldalára is sokszor átfutottam egy pacsiért, ők is élvezték, de nekem szerintem még többet adott.
A másik közben kifejlesztett "trükköm" az volt, hogy ahol nagyobb csoport szurkoló vagy zenekar volt, elkezdtem őket megtapsolni mosolyogva (persze futás közben). Ezzel mindig megkaptam a személyre, sőt a rajtszámon szereplő név miatt, a névre szóló szurkolásomat, óriási élmény, nagyon ajánlom, bőven ér annyit, mint egy-egy futógél.
A kilométerek csak fogytak, nem is akarok olyan beszámolót írni, mint szokás, amiben a távhoz képest értékelem, elemzem a futásomat, mert tényleg az volt nálam a kulcs, hogy élvezem és kész, nincs taktika, nincs okoskodás. Azt azért persze megnéztem, hogy 21,1 km-nél hogy állok, és nagyon kellemesen meg is lepődtem, a legjobb félmaratoni eredményemnél 7 perccel jobban álltam. Mosoly, futás, élvezet tovább. El sem tudtam volna képzelni, hogy bármi gond lehet, nem is lett.
25 km-től kezdve azért elkezdtem érezni még a nagy szárnyalás közben is, hogy rendes izommunkát végzek 2 és fél órája, de a jelentkező fájdalom nem volt elviselhetetlen, nem ok arra, hogy lehervadjon a vigyorgás a képemről. 35-nél a frissítőpont előtt megengedtem magamnak egy 200 méteres gyaloglást, arra akkor már nagy szükségem volt, de aztán tovább az eredeti tempóban a frissítés után. Friss és fiatal vagyok, minek lassítanék?
A táv második felére a kesztyűmet is levettem, a 2 fok addigra már egész melegnek tűnt. Betűrtem a gatyámba, végül meglepő módon meg is maradt, pedig az útközben látott elhullajtott ruhadarabokból simán lehetett volna nyitni egy nagykereskedést. Aztán már csak 2 kilométer, közel a vásár, egy kellemes meglepetés: finisher kóla, kiváló, meglepő, csodálatos íz a sok izotóniás ital, víz és futógél után, még a szénsav se zavart, meg a hatása...
Szurkoltatok magamnak továbbra is a belvárosban is, nem árthat, nekik is jó, nekem is jó, a végére azért már érzem, hogy nagyon kell a biztatás, de a módszer működik. Aztán feltűnik az épület, ami egyrészt hatalmas öröm, másrészt egy kis csalódás is, hogy vége lesz. De csak egészen kicsi, néha az élvezet is véget ér. A befutás pedig egészen zseniális, a Festhalle, a gyakran ünnepi koncerteknek is helyet adó csarnokban olyan hangulat fogad, mintha épp a színpadra lépnek fel a rajongók előtt. Vörös szőnyeg, reflektorok, üvöltő zene, és még több boldogság.
Rendszeresen olvasgatom itt a blogon a sztorikat, tetszenek, inspirálnak. A saját történetem biztos nem alkalmas arra, hogy hollywoodi szuperprodukció készüljön belőle, de ha csak arra jó, hogy 1-2 ember kedvet kap a futáshoz, akkor nekem máris megérte, hogy leírtam. És a történet vége? Pont az a legjobb benne, hogy nincs vége, ma reggel a Csendes-óceán partján futottam egy jót Limában két világevés között, mert ide is hoztam futócuccot, kellhet az mindig. És talán jövőre egy ironman is becsúszik vagy egy Suhanj! kísérőfutás, bármelyikre hihetetlen büszke lennék...
Idő: 4:25:41.
Pace: 6:12 (van akinek ez lassú cammogás, nekem élvezetes száguldás)
110 kg testsúly
5000 elégetett kalória
Tudom, hogy ez nem egy Oscar-díjátvevő beszéd, de azért szívesen köszönetet mondanék itt pár embernek, akik nélkül továbbra is tökéletesen tiszta lenne a futócipőm. A teljesség igénye nélkül, abc-sorrendben: Berta Ferenc, Gusztos Péter, Hajagos Rita, Jávor Dániel, Kun Álmos, Markocsán "MCM" Sándor, Márkus Anita, Petrucz Krstan, Róka Laci. És még rengetegen bíztattak is, nekik is köszönöm.
20 komment
Címkék: beszámoló maraton világevő jokuti
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.11.07. 08:10:33
Az a legfontosabb, hogy élvezted a futást, mennyivel jobb így beérni és visszaemlékezni a versenyre, mintha szenvedős lett volna.
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.07. 09:39:12
SimonyiBalázs 2012.11.07. 09:40:15
madjarica 2012.11.07. 10:44:57
ThufirHawat 2012.11.07. 11:00:56
almee 2012.11.07. 12:36:09
És kösz a végén az említést :)
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.11.07. 15:01:18
Ja és amiatt is kénytelen voltam inkább élvezni, mert túlságosan hedonista vagyok a szenvedéshez... :)
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.11.07. 15:02:11
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.11.07. 16:46:49
"...Gyorsan futottam 15 km-t. Aztán másnap 8-at, azután 12-őt. Egy nap pihenés, és utána egy félmaratont. Kicsit megfájdult a lábam, de tetszett a dolog, tudtam, hogy melóznom, edzenem kell, ha nem akarok lemondani a célomról, szeretem azt a helyzetet, amikor már nem lehet tovább halogatni valamit, olyankor tudom mozgósítani a vészenergiákat..."
Sajnalom, hogy a maratoni tav tisztelete ennyire megkopott, de biztosan en vagyok avitt gondolkodasu.
almee 2012.11.08. 11:57:30
De ettől még nem kell letolni valakit, hogy maratont fut.
Tisztelni kell a távot, kell az alázat és a jó felkészülés (én is hallottam néhányakat, akik 1 év alatt a semiből ironmant csinálnak, és 13-15 óra alatt végig szenvedik - ez a test legyilkolása, semmiképen nem egészséges testedzés), viszont a mozgás népszerűsítése fontos.
Én is az átlagnál jóval kevesebb edzéssel, készüléssel futottam 3 maratont (és a végén már egész jó idővel), de azt hiszem mindenki kell érezze magán, hogy mit bír.
Azért itt ez egy élményblog, nem csak tiszta profi futóedző-napló.
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.11.08. 14:14:35
1. Hozzaszolasommal termeszetesen nem Andras szemelyet tamadom, es en is ugy gondolom, hogy ez egy remek elmenyblog. Megszolal itt amatör, fel profi, profi futo, minden olvaso megtalalhatja azt a szemelyt es törtenetet, akivel leginkabb azonosulni tud. Ez pedig szuper, tenyleg.
Andras sztorija mar nem az elsö olyan törtenet, ami arrol szol, hogy (szinte) a 0-rol indulva, rövid idön bellül lefutotta a maratont. Ezekben nagyjabol közös, hogy nem szoltak veszelyröl, serülesröl, meggondolatlansagrol, önismeretröl...stb Mondhatni bulvarosan lettek talalva. Viszton egy blog szerves resze a kommenteles is, es hozzaszolasommal nem akartam mast, mint ezekre a figyelmet felhivni, avagy ellensulyozni.
2. Magamnak is feltettem a kerdest, nem misztifikalom-e tul a maratoni tavot? Lehet tulsagosan tisztelem? Hiszen sokan lefutottak mar, en is kepes lehetek ra. De most meg valahogy nem keszültem fel ra lelkileg. Azt hiszem...
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.08. 18:03:04
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.11.09. 11:24:10
a másik témához: én nyilván nem írhatok a profi felkészülés titkairól, nem vagyok szakember, az lenne csak igazán veszélyes, ha osztanám az észt, hogy hogy kell ezt csinálni. Nem, én leírtam, hogy nekem milyen volt, és próbáltam ezzel a futáshoz, nem feltétlenül a maratonhoz meghozni a kedvét másoknak is. Ha ez bulváros, akkor bulváros, szakcikket nyilván nem írok a témából.
Azért futottam le, mert sem a flkészülésnél, sem később nem volt semmilyen sérülésem, semmi egyéb problémám, jól ment, volt erőm, kondim, minden stimmelt. Felnőtt emberek vagyunk, aki olvassa, vagy épp felkészül, tudja, hogy a saját felelőssége, hogy mit csinál a testével, nem? És mondjuk az se baj, ha nem egy fotelben pihenteti a tévé előtt esténként, hanem néha elmegy kocogni, mert kedvet kapott...
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.10. 07:11:05
A szerkesztési irányelvek néha elcsúsznak ebbe az irányba, a mélyebb témák elmaradoznak. Ha néha-néha előjönnek, akkor 100 kommentig meg sem állunk, ezekre tényleg csak 4-5 megjegyzés jön, pedig a látogatottság alapján több is lehetne. Gondolom. :)))
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.11.10. 07:18:13
nem tudom olvastad-e, mgergoo sokkal több felkészüléssel, 15 kilóval könnyebben 4:24-t futott Berlinben, szóval jogosan jár neked az UFO kategóriába sorolás egy ilyen eredményhez. :)
amikor a rádióban hallottam, hogy maraton a cél, akkor az első gondolatom az volt, hogy ez veszélyes lehet, de maximálisan rácáfoltál.
Authentic Marathon Run · http://www.facebook.com/AuthenticMarathonRun 2012.11.13. 15:20:52
@BGy:
Sajnállak (komolyan), hogy nincs meg a "hű de nagyot tettem" érzés. Nekem minden olyan reggel megvan amikor 8-10 kilómétereket futok, csak úgy magamban a futópályán, vagy kirándulás alkalmával az erdőben, terepen. Sokkal jobb a napom ilyenkor, mert tudom, hogy én már aznap letettem valamit az asztalra!
Mindenkinek kívánom, hogy átélje egyszer ezt a flow élményt és boldogságot ami futás közben és után önti el az embert. Sőt, ne is egyszer, hanem folyamatosan, a "civil életben" is!
Arról nem is beszélve, hogy futás közben kikapcsol az agyam és megszabadulok minden gondomtól, gyakorlatilag meditálok, persze van még hova fejlődni, mert van, hogy kiesek a ritmusból és akkor jön a zihálás, meg a "sántítás" de ha koncentrálok, hogy semmi másra ne figyeljek csak magamra akkor újra visszajutok a flowba.
Üdv!
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
