Nem tudom. Gyere le futni a szigetre szerdán. Ott meglátjuk.
2012.11.18. 22:37 szasza75
Egyetemi csoporttársam megkeresett pár hónappal ezelőtt egy őrült ötlettel: maratont akar futni! Mást nem, csak maratont. Első versenyen, maratont. Megpróbáltam lebeszélni tervéről, de ő hajthatatlan volt. Nem tehettem mást, amiben tudtam, segítettem neki. Miki története következik, üdv, Szasza.
Azok közé tartozom, akik még soha nem vettek részt ezelőtt futóversenyen. Pláne nem maratonin. Sőt azok közé, akit, ha egy évvel ezelőtt megkérdeznek, hogy valaha lefutná e a Maratont, biztosan azt válaszolta volna, hogy soha.
Most mégis, életem első futóversenyéről, és első maratonijáról írok.
Az egész történet nagyságrendileg egy évvel ezelőtt kezdődőt. Bár, ha most jobban belegondolok valójában már sokkal korábban, közel 8 éve. Akkor, amikor barátom és csoporttársam Norbi (gyk. Szasza), az egyetem befejeztével elkezdett futni. Egyre többet és többet. Sorra érkeztek emailben az elért eredmények. Először "csak" egy maraton, aztán már egy évben kettő, majd az IronMan és a CCC. Már követni sem tudtuk, de azt igen, hogyha jött egy email, benne egy mondat, "most még őrültebbnek fogtok tartani", és aztán egy link, akkor bizony ott valami komoly teljesítmény történt megint. Ekkor kezdődött az én maratonom is. Ekkor még határozottan állítottam, hogy én maratont sosem szeretnék futni. Esetleg CCC-t. (Persze semmit nem tettem érte.)
Egy évvel ezelőtt egy napsütéses vasárnapon Brüsszel utcáit jártuk a családdal. A város főterére véletlenül keveredtünk, ahol épp egy futóverseny befutója volt.
Még életemben nem láttam közelről futóversenyt. Álltam a korlát külső oldalán, nyakamban a 3 éves lányommal, és egyszerűen nem tudtam elszakadni a pillanattól, a képtől. Emberek érkeztek, fáradtan, de boldogan. Mindegy volt, mit mutat az óra, mindegy volt ki hanyadik, az öröm és a boldogság sugárzott az arcokból, a fáradt és fájó testekből. Magával ragadó, soha korábban nem tapasztalt élményt éltem át.
Másnap persze nem kezdtem el edzeni. Továbbra is azt mondtam, mint eddig: én maratont nem akarok futni. Az élmény fantasztikus volt, látni fantasztikus volt, de ez nem az én vágyam. Majd egyszer a CCC, és nem tettem semmit továbbra sem.
Idén tavasszal, nagyjából 20 héttel az őszi brüsszeli Maraton előtt valami elkapott. Valami hiányzott, kellett valami, ami cél, ami elérhető, amiért érdemes küzdeni, ami ad egy rendszert, ami felpezsdít. Hiányzott egy kihívás. Egy olyan kihívás, ami tanít, ami hosszú távú tudatosságra nevel és tapasztalatot ad. Ekkor jutott eszembe újra Brüsszel, a főtér, a boldogságban úszó arcok. Egy konferencián ültem és elkezdtem számolgatni, hány hét van addig. Aztán azt kutattam, mit írnak a neten, mennyi idő felkészülni egy maratonra. Elsők között találtam olyan edzésterveket, amik 20 hétre szóltak. Igaz olyanoknak, akik már rutinosak, heti 40-50 km-et futnak. Nem nekem, a kezdőnek. De alig vártam, hogy vége legyen az aznapi programnak és felhívjam Norbit. Ki mást, hiszen őróla tudtam, hogy már többször is megcsinálta.
Egyszerű kérdést tettem fel: "Van esélyem 20 hét alatt felkészülni a maratonra?" Egyetlen visszakérdezés: "Mennyi időn belül szeretnéd futni?" Határozott és biztos válaszom volt erre: "4 órán belül". Életem első Maratonját, első versenyét. Norbi erre csak annyit mondott nagyon korrektül: "Nem tudom. Gyere le futni a szigetre szerdán. Ott meglátjuk."
Lementem, futottunk. Ment is, meg nem is. Megállapította, hogy a vérkeringésem, a pulzusom a kérdéses pont. Nekem persze minden más is az volt. Belevágtunk és kezdetét vette egy számomra örült menetelés. Hetente az edzésterv. Kilométerek erdőben, aszfalton, szigeten, hegyekben, esőben, 35 fokban, hajnalban, éjjel, nyaralás alatt, munkaidőben. Ami elő volt írva, azt megfutottam. (Többé-kevésbé: volt, hogy csúsztatni kellett, volt, hogy egyszerűen nem fért bele, de többnyire megcsináltam amit Norbi írt.)
Amikor az ember elhatároz valamit, amikor eldönti, hogy márpedig ő ezt akarja, akkor jönnek a körülmények. Próbára teszik, mennyire komolyan gondolja.
Nálam kezdetnek jött egy beállt derék. 4 nap földön fekvés, aztán hétvégi hosszú, mert azt nem lehet kihagyni. Utána mindkét sípcsontomnál egy csonthártyagyulladás: 11 nap kényszerpihenő, de utána sem lett jobb. Gyógytorna, masszőr minden, amit a Norbi mondott. De futni kellett, mert félidőben jártunk. A kényszerpihenő után a vérkeringés állapota megint visszaesett az elejére.
Norbi nyugtatott, hogy ez nem lehet, mert amilyen nehéz felépíteni ezt a területet annyira nehezen is romlik le. Megint igaza lett: három futás után már ment is, mint korábban. Persze közeledett a nap. Begyulladt egy fogam is. Nem tudott a szervezet több nyúladást feldolgozni, antibiotikumot meg nem szedhettem, mert akkor futni nem tudtam volna. Az utolsó három hétben a lábam miatt már nem ment a heti négy futás. Heti egy könnyebb és a hétvégén 30 km hosszú. Az első 30 kegyetlen volt. A másodikat, egy héttel később élveztem. Kezdtem reménykedni, hogy menni fog.
Indulás előtt még Norbit kikérdeztem mire is kell figyelni egy versenynél. Milyen egy start, mit kell közben figyelni, hogyan kell frissíteni stb. Megbeszéltük mit egyek, mennyit, hogyan igyak, milyen tempóval kezdjek, nem számít, hogy mennyi lesz az idő, csak érjek be.
Brüsszelben akartam megfutni a versenyt. Nekem Brüsszel nem teljesen idegen, az öcsémék kint élnek, van némi helyismeretük. Egy hétre mentünk, végig esett az eső, kivéve vasárnap. Mindenki azt akarta, hogy jó futás legyen. Izgultam, mint egy gyerek vizsga előtt. Öcsém előző este végigvitt a távon autóval, szörnyen hosszúnak tűnt. Másnap reggel hajnali kelés, előre megtervezett mozdulatok, kaja, indulás. Csodás napsütés, de hideg, alig 9 fok. Feleségem és lányom kísért el a starthoz. Nem tudom, ki izgult jobban. A párom megígértette velem, hogy ha nem megy, nem erőltetem és abbahagyom.
Bemelegítés és beálltam a boxba: 3:59
Ágyúszóra indult a verseny. Ahogy átléptem a startvonalat már nem izgultam, csak nagyon, talán túlzottan is, koncentráltam, hogy ne fussam el az elejét, hogy ne legyen túl magas a pulzusom, hogy ne felejtsek el inni. A városból és a szépségéből nem sokat fogtam fel.
A szűk családhoz csatlakozott öcsém, aki a teljesen lezárt várost keresztül kasul száguldva az előre megbeszélt helyeken adott "űrkaját", meg persze annál sokkal többet is, energiát és hitet. Nagyon kellett.
28 km körül kapott el egy mélypont. Nem fal, szerintem ez nem az volt, bár persze gőzöm sincs róla milyen a híres "maratoni fal". Egyszerűen nem volt kedvem tovább futni, mert hideg volt, egy tó körül futottunk éppen, sokan elmentek mellettem és amúgy is. De mégsem álltam meg, mentem tovább. 30 km körül elmúlt ez az érzés. Előző este azt mondta az öcsém, hogy innen már visszafelé futsz, ezt a pontot, ha össze lehetne kötni a céllal, akkor már egyenesben vagy. Na, ez adott újra erőt.
33-nál újra kaptam űrkaját és láttam a lányom és a párom mosolyát. 35,5-nél elkezdett emelkedni és 38-ig meredeken emelkedett. Tudtam, ha ezen feljutok, a végét már megcsinálom. Felszámoltam magam. 10 méterenként számoltam a km-eket. Sokan megálltak, sétáltak, kiszálltak, de én felértem. Hátra volt 4 km meg egy pici. Volt abban lejtő, meg még pici emelkedő, de tudtam, hogyha most nem görcsölök be, nem megy ki a bokám vagy bármi ilyesmi akkor beérek. Az utolsó 300 m örömfutás. Szűk hely, óriási tömeg, iszonyatos drukkolás. Még ha nem is érted a nyelvet néha, olyan sokféle: Brüsszel.
Aztán vége.
Az arcomon az a fáradt, de boldog mosoly, mint amit pont egy éve másokon láttam. Mindegy, hogy hanyadik vagy. Felfoghatatlan és soha nem tapasztalt boldogság önt el a fáradtság mellett. Egyszer csak már nem csak érted, de érzed is, hogy érdemes a teljesítőképesség határait feszegetni. Akkor és ott tudod, hogy ez a pillanat egy örök pillanat, egy örök emlék, egy olyan esemény, amitől hosszú időkre megváltozik a magadról alkotott kép, a magadba vetett hit. Több, mint egy futás, és csak rólad szól. Elmesélhetetlen.
A hivatalos eredmény: 4:14:01 – nem sikerült négy órán belül. Senki nem is várta el tőlem, talán csak én magamtól. Mégis maradéktalanul és tökéletesen elégedett vagyok.
Boldog, hogy belevágtam, hogy elvégeztem a "munkám" és teljes őszinteséggel állhattam a rajthoz. Ugyanakkor hálás is vagyok azoknak, akik segítettek. Norbinak, a páromnak, a lányomnak és persze öcsémnek. Olyan élményhez segítettek hozzá, ami, bár úgy tűnik nagyon egyéni, de mégsem az. Soha nem csak arról szól egy maraton, aki futja, hanem azokról is szól, akik a háttérben maradtak, és azokról is, akik a korlát külső felén állnak, nyakukban a lányukkal és egyszerűen nem tudnak elszakadni a pillanattól ...
25 komment
Címkék: brüsszel maraton felkészülés amatőrök
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.11.19. 08:00:52
Egyre több olyan sztori van a blogon, ami arról szól, hogy éven belüli felkészüléssel a nulláról maratont fut az író. Én nem tudom, hogy ezek egymást generálják-e, tehát valaki ezekből kap ötletet arra, hogy 20 hét alatt akarjon felkészülni egy ekkora teljesítményre. Mint ahogy a beszámolódban látható is ez nem egészséges, nagyon nem egészséges, a csonthártya gyulladás a szervezeted intő jele volt. Miért kell 20 héten belül felkészülni a versenyre? Miért nem ér rá 1-2 év múlva, egy alapos felkészülés után lefutni ezt a távot? Hidd el, sokkal nagyobb élvezet végigmenni azon az úton, ami elvezet az első maratonhoz, amikor érzed, hogy évek munkája és felkészülése vezetett el ahhoz a naphoz. Tudom, hogy negatív vagyok, bocsánat, de egyre többször érzem azt az emberek felől, hogy mindig mindent azonnal akarnak mintha nem lenne holnap.
angelday 2012.11.19. 08:04:09
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 08:29:30
Most már tudom, mekkora balfasz vagyok! Hét évet készültem, több, mint húsz félmarcsival, hosszúkkal, tököm tudja mivel. Elpazarolt idő volt. Elkezdek terepultrázni. Mi a tökömmel fogok vagánykodni a Facebookon, ha mindenki maratoni befutóképeket tölt fel? Ez a lényeg! Ma a fogammal elhúzok egy kamiont. :)))))
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 09:07:22
angelday 2012.11.19. 09:15:53
De megfordítom a kérdést: BGy, ha hozzád megy valaki oda hasonló kérdéssel, mi a válaszod? A poszt címe?
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 09:43:21
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.11.19. 09:49:38
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.11.19. 09:50:44
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 10:02:08
Én ezért sem szeretek ilyen dologban tanácsot adni, mert ha nem sikerülnek a dolgok, nem akarom magamat szarul érezni más hülyesége miatt. Futás közben néha szólok futóknak, hogy vegyen egy rendes cipőt, mert ami rajta van, az a Balettintézetbe való, nem futópályára. Ennyiben ki szokott merülni a futóközösségnek szánt napi jótanácsom. :))))
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.11.19. 10:46:09
miki-dzsi 2012.11.19. 15:47:11
Erről szól a fácse világ: ha van elég zseton, nem edzeni kell és évekig készülődni; felcsaphatsz chippendale boy-nak, kappanhangú dalnoknak, celebnek is, ha veszel mellé közönséget...
olimpiam 2012.11.19. 17:20:34
spiderbond 2012.11.19. 18:41:09
Hova ez a nagy rohanás? Mi a következő cél?
Ebből a sztoriból nekem a következő "futókarrier" rajzolódok ki:
elhatároztam - edzettem - fájt de megígértem - végigfutottam - a célban annak örültem, hogy vége - soha többé nem futok.
Én annak a híve vagyok hogy élvezzük a célhoz vezető utat, ne csak a célba érést. Egy fokozatos felkészülés sokkal hosszabb időre ad elfoglaltságot és örömet. Nem beszélve a fokozatos felkészülés alatt összeszedett sok-sok tapasztalatról amit nem lehet 20 hét alatt sűrítményként megvenni. Annak akinek az első versenye egy maraton, annak soha többe nem fog egy 10k-s, félmaratoni, vagy egy 30k-s verseny puszta - első - teljesítése akkora örömöt okozni mint annak aki korábban nem futotta le azt a távot versenyen.
Rengeteg futással kapcsolatos örömtől, barátságtól, élménytől fosztja meg magát aki így beleugrik a közepébe.
Nade mindegy is, mindenki azt csinál amit akar... Nézzük a jó oldalát, legalább 20 hétig mozgott a srác...
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 18:51:26
spiderbond 2012.11.19. 18:57:24
Én nem szólok be azoknak akik nem tudnak anélkül futni, hogy a lábukra ne húznák a neves gyártók által készített, horror áron megvásárolt, agyoncsillapított és merevített gyógyászati segédeszközt. Sztem az egészséges ember tud futni balettcipőben is.
Nem azoknak kellene leszólni a többieket akinek csak segédeszközzel megy a futás, akkor sem ha ők vannak többen. Hidd el a cipő nem természetes tartozéka az embernek.
Én a helyedben nem küldenék senkit a balettintézetbe, hisz téged sem küldenek az ortopédiára.
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 19:12:17
2012.11.19. 20:16:30
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.11.19. 20:50:43
spiderbond 2012.11.19. 21:11:51
szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.11.19. 21:51:40
Én nem tudom futottatok-e már külföldön. Egy dolog a pálya, meg verseny. De van a versenynek egy másik hangulati eleme. Én nem futottam Brüsszelben, de ha verseny van szeretnék olyan versenyeken indulni, ahol hangulat is van. na belinkelek pár videót, mire gondolok:
youtu.be/igDGWy1w8Jk?t=4m1s
vagy
youtu.be/PtgnadWFVNA?t=2m52s
csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2012.11.19. 21:54:30
Meg amúgy ez olyan "pasis" dolog - azért tettem idézőjelbe, mert nyilván előfordulhat, hogy nők is csinálnak hasonlót, bár én még nem hallottam ilyen sztorit, vagy legalábbis most nem emlékszem rá.
Én amúgy szívesebben olvasnék többet a futás hétköznapi arcáról is, pillanatokról futás közben, a versenyek felé vezető útról. Ha már mindenképpen az a trend, hogy pár hónap alatt maratonra készülünk, akkor akár erről is - mondjuk közben, az első futóedzés után, vagy amikor éppen a csonthártyagyulladás zajlik, vagy egyéb fájdalom van jelen - komolyan kíváncsi lennék az akkori gondolatokra. Nem utólag, mert a lefutott maraton nyilván mindent megszépít, hanem akkor, közben.
Amúgy ha már Brüsszel: www.youtube.com/watch?v=v3K-KR2BXz8
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.11.20. 10:28:53
miki-dzsi 2012.11.20. 16:18:34
bocs, akkor már keverednek bennem ezek a hirtelen sikerről szóló remek történetek, akire én gondoltam az bizony a NY-i Maratonon.
miki-dzsi 2012.11.20. 16:24:52
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
