Szerelemfutás
2012.11.24. 07:00 angelday
Ebben a posztban Szenty olvasónk futótörténetét és apró meglepetését adjuk közre. Enjoy!
Timit eredetileg gimnáziumból ismerem. Már akkor is gyönyörű volt, ő volt a legszebb lány az iskolában. Annyira azért nem sablon a történetünk, hogy még osztálytársak is lettünk volna, ő kicsit hamarabb elkezdte. Persze utálja, ha a koráról beszélek, talán sokan vagytok ezzel így hölgyek… remélem ezúttal mégis elnézi, hogy szóba hoztam, hisz ma, november 24-én van a születésnapja.
Hogy ne húzzam ennyire az időt, átugrok oda, amikor ismét összehozott minket az élet, majd’ 10 évvel később a középiskola után. Ez, ha lehet, még nagyobb klisé lesz, mert Facebookon indult. :) Voltak aggályaim azt illetően, hogy mennyire lesz a dolog hosszútávon működőképes. Viszonylag frissen végzett szociális munkás voltam, aki a hét 4-6 napján bulizott, ő sok éve ugyanott dolgozó közgazdász, aki a hét 4-6 napján sportolt.
Persze lassan kopott a szám mindkét oldalon, plusz Timi egy komolyabb sérülést követően hosszabb időre elfelejthette futócipőit. Túrázni sokat túráztunk, kirándultunk mindenfelé az országban. Végül csak úgy alakult, hogy feljött a téma: "Mi lenne, ha elmennénk futni?"
"Mi lenne" – gondoltam – "gyorsabban érnénk oda, ahova sietünk." Próbáltam javasolni, hogy inkább induljunk hamarabb, de nem győztem meg. Tavaly áprilisban kezdődött a dolog, a Népligetbe mentünk futni, 6-7 kilométert mentünk. Sportoltam fiatalabb koromban elég sokat, de hamar kiderült, hogy itt sem a vizipólós, sem a küzdősportokban szerzett tapasztalataimat nem fogom tudni egy az egyben hasznosítani. Leginkább az történt, hogy beálltam mögé és igyekeztem lépést tartani. Hozzá kell tennem, hogy igen kíméletesen építette fel jobbik felem futásokat.
Fokozatosan és kis lépésekben növeltük a távokat, majd a tempót. Különösebb bajom nem volt a futásokkal, de bennük én mindössze annyi élvezetet leltem, hogy addig is együtt vagyunk, meg azt csináljuk, amit szerelmem szeret.
Engem nem hatott meg a legkevésbé sem, ha az adott távot lassabban teljesítettük, vagy kevesebbet futottunk az előre eltervezettnél. Részemről elmaradtak a nagy lelki rákészülések is. Nem volt bennem bizonyítási kényszer és mivel nem magam miatt mentem, nem jött igazán szóba, hogy ma van vagy nincs kedvem futni. Az én fejemben csak annyi volt, hogy van-e kedvem Vele lenni vagy sincs. Volt.
Annyira a futásról kezdett szólni a dolog, hogy egy májusi kirándulós futásunk alkalmával kértem meg a kezét. Nem volt könnyű akkora gombóccal a gyomromban futni, de végül találtam egy szépséges kis eldugott zúgót, ahol megálltunk pihenni. Az "Igen" után már valamivel felszabadultabban ment a hátralévő táv... (ez a kép közvetlenül utána készült)
Idővel persze egyre több futócuccunk lett. Profi cipő, alsó, felső, zokni és még ki tudja mi. Ugyanezek aztán téliesített verzióban. Végül már külön futós szekrényt kellett létrehozni. Feleségem motivációs és jutalmazási cselekvésként értelmezi a vásárlást, így ha ügyesek voltunk, akkor azért, ha meg mélyponton, akkor meg azért mehettünk el és vehettünk valami új kiegészítőt.
Viszonylag hamar megfogalmazódott az igény, hogy fussunk versenyen. Jó hangulat, kedves emberek, rekord távolság. A siófoki félmaratont néztük ki, előtte pedig a "Tatabánya 20" terepfutás volt a rákészülés. Mindkettő nagyon jól sikerült. Előtte, ha lehetőségem nyílt rá, kerültem a tömeget. Ha választhattam, mindig olyan helyszínre szavaztam, ahol kevesen futnak vagy sétálnak. Budapesten ez persze nehezebb, ezért is élveztem mindig jobban a vidéki eldugott falucskákban vagy erdőkben való kilométereket.
Ahogy teltek a hónapok és gyűltek a megtett távok, cserélődtek a cipők, a futás beleszőtte magát az életünkbe. Futottunk sok hétköznapon és sok hétvégén. Teljesítettünk pár félmaratont és jövőre szeretnénk megpróbálni egy egészet. Komolyan nem tudom hogyan és mikor történt, de megtörtént: elkezdtem várni a futásokat. Valami megváltozott bennem. Értem persze a kémiáját, biológiáját, de saját épp ésszel ma is nehezen fogom fel, mit lehet ebben e folytonos rohangálásban szeretni.
Azt is szeretem benne, hogy Ti is szeretitek. Az ember szeret tartozni valahova. Sok helyre tartozunk nyilván, de mára úgy érzem a futókhoz sem tartozom kevésbé, mint a szociális szférához. Nem állítom, hogy mindent tudok a futásról, vagy szakértő lennék minden szempotból, ahogy azt sem mondanám, hogy hiánytalan tudással rendelkező drogszakember vagyok. Mégis része, és fontos része az életemnek. Remélem az is marad.
Köszönöm ezt Neked, ünnepeljünk ma is egy szülinapi futással!
1 komment
Címkék: születésnap szerelem motiváció életmód
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.11.27. 12:56:10
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
