SKYRUN inside

2013.03.01. 14:42 szasza75

Alighanem az egyik legkülönlegesebb "futóversenyen" vettem részt az elmúlt hétvégén a Duna Towerben. Őszintén szólva nem nagyon fekszik nekem sem a táv hossza (300-400 méter), sem a lépcsőzés (402 lépcsőfok).

A versenyzők indítása fél percenként történt, így a szűk lépcsőházban zavartalanul lehetett törni a csillagos ég felé. Az elsők között indultam délben. A rajt előtt kocogtam egy kicsit, amolyan bemelegítés szerűen. A rajtot egy visszaszámláló óra mutatta, egy srác kinyitotta a bejárati ajtót és az aulából kifutottam az utcára, pár méter múlva 180 fokos kanyar és irány a mélygarázs. Úgy terveztem, hogy ezen a részen nyerek majd időt.

sky2.jpg

Szedtem a lábam ahogy tudtam, és pillanatok alatt eltelt a mélygarázsban a 3 szintes ereszkedés. A -3-on elérkeztem a mélypontra. Annyira elfáradtam, hogy vártam a lépcsőt ahol felsétálhatok.

sky1.jpg

18 emelet.

Mivel pár hete volt egy lépcsőfutás kísérletem, ahol is egy erősen megfutott 7-8 emelet után csúnyán behaltam, ezúttal egy lassabb, de fenntarthatóbb ritmust próbáltam megtalálni. A korlátot kapaszkodásra csak a kanyarokban használtam, a lépcsőfokokat pedig kettesével vettem. Túlzás azt állítani, hogy futottam, amolyan "erőből dinamizált gyaloglás" volt ez, kis szökelléssel fűszerezve. Érzésre jól haladtam, és ami a legfontosabb volt, egyáltalán nem lassultam és nem savasodtam le.

18 emelet megtétele után halkan jelezte nekem a chip-olvasó, hogy célban vagyok. 3:06 alatt értem fel, talán a 39. helyen a 200 induló közül. Erős középmezőny, szóval semmi kiugró. Jó lenne beépíteni ezeket a lépcsőfutásokat az edzésekbe, biztosan lehetne ezúton is fejlődni. Amúgy a SKYRUN sorozatnak még lesz 3 állomása, amire szintén el szeretnék menni. A szervezőt, Balázst pedig próbálom rábeszélni a királyetap megrendezése, ami nem más, mint a Libegő alatti ösvényen való 1 km és a benne levő 270 m szint leküzdése.

A hosszúnak nem mondható verseny után ott maradtam fotózgatni. Itt található néhány kép.

Szólj hozzá!

Címkék: lépcsőfutás skyrun Duna Tower

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr425109390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása