Elképesztő technológia az idei UB-n

2013.05.31. 14:44 angelday

Hamarosan elindul az év egyik legfontosabb magyarországi futóeseménye, az Ultrabalaton 2013. A versenyen minden évben találkozhatunk valami eddig nem tapasztalt újdonsággal. Idén először jelenik meg az (okos)mobiltelefonokra kifejlesztett oldal, amin egy csomó hasznos dolgot elérhetünk, azaz:

1. rajtidőpontokat
2. a szakaszokat Google térképen
3. az egyes váltópontok nyitvatartásai időpontjait
4. megosztási lehetőség Face-en

ub_mobil_1.png

Ezek mellett indul még egy önkéntes adatközléses térképes rendszer, aminek segítségével minden csapat "becsekkolhat" egy adott ponton. Ráadásul 9 másik csapat követésére is lehetőség nyílik, így lehet pontosan látni, hogy az ELLENFÉL csapat mikor haladt el a váltóponton. (Ezt a szervezők a "Barátaim" opciónak hívják.) Ez arra is jó, hogy a versenytől távol maradók is követni tudják az egyes csapatokat.

Könyvjelzőbe tegyétek:

http://m.ultrabalaton.hu/

Egyelőre még nem indult el, célszerű ráfrissíteni majd a délután folyamán. Előre próbálgassátok ki, ne ott kelljen improvizálni. :)

15 komment

Címkék: ajánló technológia ultrabalaton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr925337608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.03. 07:50:00

Hát ez nem jött össze :) Nekem úgy tűnt az oldal cella információk alapján próbálta megállapítani a helyet, így 300 méternél közelebb sosem kerültünk váltóponthoz és mivel 200 méteren belül kellett volna lenni a becsekkoláshoz, ez így egyszer sem sikerült.

Mi nagyon élveztük az idei UB-t is, de néhány kritika megfogalmazódott bennünk:
- a tészta partyn másfél órát álltunk sorban, ebből kb. 1 órán keresztül nem tudtak senkit kiszolgálni, mert nem volt tészta, azt hiszem felkészültebbnek kellett volna lenni, hiszen lehetett tudni előre hány fővel kell számolni.
- Az utóbbi 2-3 évben a váltópontokon, útközben nagyon jó volt összefutni más csapatokkal, bandázni a parkolókban, ez idén kimaradt az elnyújtott rajt miatt, a végén rajtoltunk, esélyünk nem volt utolérni olyanokat, akik hasonló időket futottak.
- az itiner füzetből eddig remekül tudtunk tájékozódni, idén azonban sok váltópont nem ott volt, ahol a koordináták szerint kellett volna lennie, csak a sötétben tapogatóztunk néhány esetben (szó szerint), néhány szakasz hossza sem annyi volt, nem mindegy hogy 8 kmt kell futni, vagy a végén kiderül, hogy 10 lesz az.
- A felfestések sok helyen hiányosak voltak.
- Amikor általában egy futóversenyen célba érek, valaki gratulál és a nyakamba akasztja a befutó érmet (ha van olyan), tegnap ez úgy történt, hogy valaki a kezembe nyomott egy érmet, hogy tessék.

Úgy gondolom, hogy ezek a hiányosságok nem feltétlenül csak pénzzel orvosolhatóak, hanem nagyobb odafigyeléssel, eddig ne voltak ilyen gondjaink, így biztos vagyok benne, hogy a szervezők tanulnak a hibákból és jövőre ezek már nem fordulnak elő.

angelday 2013.06.03. 09:11:32

@pantomimes: köszi az észrevételeket, eljuttatom a szervezőknek! A felfestések tuti Szasza lesz, esetleg írd meg, melyik részeken érezted hiányosnak őket. (A tészta meg gondolom "partneren" keresztül történik, szóval az mindig érdekes kérdés.)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.03. 10:07:06

@angelday: Köszi! A felfestéseknél inkább általánosítanék, olyan mintha több ember csinálta volna és volt aki lelkesebb volt, volt aki nem annyira :) Egy konkrét eset volt, ahol nagyobb kutakodás után sem jött rá a futótársam, hogy merre kellene menni (illetve többen is tanakodtak ott) aztán a rossz irány után még át tudtak vágni a másik, mégis helyes irányba szerencsére, ezt majd megkérdezem pontosan hol volt.

Azt azért még leírnám, hogy nem csak okoskodni / panaszkodni szeretnék, mert mi mindig nagyon jól érezzük magunkat ezeken a rendezvényeken, de úgy érzem idén néhány dologra nem fordítottak elég figyelmet.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.06.03. 10:45:02

Az eredetileg kiírt 7,7 km-s szakasz, amit @pantomimes is említ, tényleg hosszabb volt. Mikor beértem, kaptam is a fejemre, hol voltam ennyi ideig. Mondtam, hogy kurva hosszúnak tűnt nekem is, de lehet, hogy ennyire lelassultam. :))))
A tömegrajt nekem is jobban tetszett, az idén nem tudtunk cimbizni senkivel. Előzésnél lehet, hogy 30 percet hoztál be, de lehet, hogy csak ötöt. Sőt, amikor a végén beelőztek bennünket a célegyenesben, kiderült, hogy ők fél órával indultak hamarabb, tehát még mindig mi vagyunk a jobbak. Szóval a versenyzést nyírták ezzel ki.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.06.03. 11:24:30

Nekünk sajnos egyáltalán nem működött az alkalmazás, nem tudtunk becsekkolni :(

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.03. 14:18:23

@szancsurrr: Én 7 csapatot követtem, ebből egynek valahogy működött egy darabig. Próbálkoztunk többen is, sajnos nem sikerült elég közel kerülni hozzá. Szerintem lehetne megoldás erre, hogy jövőre GPS-t is próbál használni az oldal, vagy egyszerűen a csapatok becsületére bízzák a dolgot és mindenki ott és akkor jelentkezik be ahol és amikor akar, végülis nem ezen a mobil oldalon versenyzünk, ez csak tájékoztatás, ha valaki tájékoztatni akarja az érdeklődőket a csapata hollétéről úgyis akkor csekkol be, amikor ott járnak.

bencsikp · http://ennyirefutja.blog.hu 2013.06.03. 16:05:01

A felfestésekkel az is baj volt, hogy korábbi (nyilván nem UB) versenyek nyilai is látszottak. A Siófok-Balatonvilágos szakasz elején pl. én is fél percig keresgéltem, mert volt egy nyíl, ami miatt csaknem elindultam rossz irányba a Darnay Kálmán téren.
Egy facebook-os kommentben olvastam azt is, hogy az ellentétes irányban haladó Tour de Pelso versenyzőinek is ilyen nyilakat festettek fel (ha igaz).

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.06.03. 21:31:23

@pantomimes: Szia! ez a nyilas keresgélés érdekelne hol történt. A Darnay Kálmán téren pont egy frissítőpont volt én szerintem eléggé egyértelműen mutatta a további útvonalat, illetve ők is tudták merre tovább :-) A csúsztatott rajt célja az volt, hogy a csapatok autói, már a rajt pillanatában elnyúljanak. Számításaink szerint 600-700 autó indult el a mezőnnyel. Így is borzasztóan nagy volt az autóforgalom számításaink szerint 80-140 autó lehetett az első pontokon egyszerre... vajon 600-700 autó hogy fért volna el egyszerre? Persze tök más lenne a helyzet, ha minden váltóponton lenne egy focipálya nagyságú parkoló. sajnos nem ez a helyzet.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.06.03. 21:38:39

@szasza75: 2 helyen volt a térképtől eltérően váltópont elhelyezve. Az egyik Balatongyörök előtt. Az autósoknak egy zsákutca, így az utca elejére került. A másik pont Zamárdiban, ahol tényleg arrébb került a pont. A térkép szerint odakerült, ahova kellett a GPS szerint nem, és a táv adatok szerint sem. Máshol nem volt eltérés. Az útvonalon két módosítás volt időközben. Alsóőrsön egy motorostalálkozó miatt (rendőrségi felszólításra), illetve Keszthelyen egy koncert miatt.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.04. 07:16:07

@szasza75: Mi ezt sejtettük, hogy a rajtot idén ezért oldottátok meg így, láttuk az elmúlt években, hogy pl. Dörgicsén mi volt, nyilván ilyenkor a helyiek sem túl boldogok, hogy ennyi bolond ember odaszabadul egyszerre :) A miérteket értjük, viszont így elveszett valami ebből a versenyből (legalábbis mi így éreztük, lehet, hogy másoknál úgy jött ki a lépés, hogy jobban tudtak bandázni).

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.06.04. 09:06:47

@szasza75: a sok autót illetően igazad van, erre nem is gondoltam. Akkor a rajtszámok színével kellene jelölni, hogy mikor indult a sporttárs. Tudom, a rajtszámban benne volt, de azt nem látni rendesen futás közben. Egyébként klassz volt, mint mindig, köszönjük!
A bringásoknak egy kicsit körültekintőbbnek kellene lenniük. Amikor előzünk, rossz, hogy még őket is kerülni kell. Be kellene ilyenkor állniuk a futó elé/mögé. A kukásmellényt kötelezővé kellene tenni éjszaka. Amikor kocsival megy az ember a déli oldalon a szűk utcákban és szemből is jön egy autó, ami elvakít, az út szélén poroszkáló futót NEM látni. Alig láttam valakin ilyen mellényt, pedig életet menthet. Váltópontról nem szabad továbbengedni, ha nincs rajta. Nem védett útvonalon futunk, ezt meg kell érteni.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2013.06.04. 21:46:04

@szasza75: Én voltam, aki elvesztem :-) De aztán meglettem. Valahol Balatonboglár és Balatonszemes között egyszer csak egy úttorkolathoz értünk, vagy jobbra vagy balra lehetett menni, de nyilat nem láttunk. Persze attól lehet, hogy volt - egy ilyen hely elbírt volna többet is, fóleg éjjel. Aki elóttem futott jobbra ment, én balra.
Balatonfüreden is halmas kavar volt, át is futottam valami más rendezvény chipszőnyegén meg befutókapuján. Szerencsére ott tudtam, az utat. A versenyszervezók nem szoktak idópontokat - helyszíneket egyeztetni egymással?

--Pierre-- 2013.06.05. 13:50:54

@BGy: bringással nekem is volt rossz tapasztalatom, Füred után a szűk bicikliúton a kísért futó - egyébként DK-s, tehát még az is lehet, hogy az illető olvassa ezt - mellett ment, és hiába szóltam, nem mozdult, csak mikor már félig a sárban előztem őket, ráadásul ekkor is rossz irányba húzta el a kormányt és nekem jött... Biciklis kísérőknek szerintem is illene nagyon odafigyelniük, hogy futót ne tartsanak fel.

--Pierre-- 2013.06.05. 13:56:35

@szasza75: a zamárdi pontról nem tudok nyilatkozni, mert az még nem volt meg, amikor odaértem, de a földvári szerintem máshol volt, mint ami a térképen szerepel. Valami nagy hotel előtt volt, ha jól emlékszem.
A balatonberényi pont is 3 utcával arrébb van szerintem, mint a térképen. Ez csak azért tűnt fel, mert a kiírt 3,2km alapján irreálisan lassú lett volna az időm, szerintem inkább 3,4km az a szakasz.

dvorcsakl 2013.06.05. 15:07:50

Felfestés: egy helyen volt gondom a felfestéssel, valami kerek téren, de ott már a fáradtság is lehetett az ok, mert a bicajos viszont látta jó. Ugyanakkor azon a szakaszon, ahol a terelés volt, többen eltévedtek, az egyik balra-le kanyar nem volt kellően kinyilazva. Pont ott álltunk meg szurkolni, így mi beláttunk az utcába, és láttuk a szalagokat, onnantól irányítottuk a népet, illetve ordibáltunk, majd autóztunk az eltévedők után.

Eltolt rajt: idén is voltak pontot, ahol sok ember gyűlt össze, de korántsem volt az a szívás, mint a tavalyi első 8-10 ponton. Ez tetszett. Ugyanakkor az is, hogy tudtunk a saját társainkkal "versenyezni", mivel ők lassabbak voltak és előrébbről indultak. Így volt kit utolérni. Oké, sok ismerőssel nem találkozunk, de ez tavaly is így volt, hisz volt aki gyorsabb, volt aki lassabb volt nálunk.

Távok: igen, nekünk is volt két három szakaszon eltérésünk. Nekem rövidebb volt, nem bántam, van, akinek hosszabb lett, nem volt boldog. A terelés miatti eltérésre számítottunk.

Tésztaparty: sok ismerőssel ellentétben ki nem hagytam volna az UB-s party, de sajna 7 előtt nem sokkal estünk csak be. Enni nem tudtunk, nem volt kedvünk egy órát sorbaállni, de azért az ismerős arcokkal összefutottunk.

Cél: tavaly jobban tetszett, hogy világosban tudtunk beérni. Sötétben a fáradtság is jobban kijön, meg a buli is laposabb. Ez az egy nem tetszett. Mire a társaink beértek, addigra kivilágosodott. Utolsóknak indultunk, és nem voltunk extragyorsak, mégis sötétben értünk be. Negyed 5-kor. Szerintem jobb lenne a későbbi rajt ilyen szempontból.

Viszont mindent egybevéve: fantasztikus volt!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása