Kontrasztosan

2013.06.09. 22:10 szasza75

A T100 utáni pihenés és kis betegség, valamint az UB-val kapcsolatos szervezési teendők kedvezőtlenül hatottak futásaimra. Szinte alig futottam, mindössze 295 km-t karcoltam be májusra, ami azért aggasztóan kevés a szintemen, ha a nyári futóterveimre gondolok.

A múlt héten már ígéretesebb futásim voltak, a szombati 3 órás kocogás utána vasárnap reggel kicsit rozsdásan ébredtem. Lassan azért összeszedtem magam és elgurultam a Fenyőgyöngye parkolójáig. A korábbi rossz minőségű aszfaltnak nyoma sincs, most már szerintem bringával is álom lehet gurulni az odavezető úton. A Hármashegyi úti emelkedő főleg az elején és főleg reggel 7-kor elég nehezen megy.

Érzem, ahogy alszik még a testem, a keringésem nem indult el, szapora a légzésem, pulzusom viszont érzésre alacsony. Pár száz méter után normalizálódik a helyzet, a nehezén túl vagyok, és mire az 1.1 km-es emelkedő tetejére érek, a reggeli fáradtságnak nyomát sem érzem már. Innen az út sík, kicsit hullámzik, de csak pont annyira, hogy ne legyen egyenletes a ritmus. Pár kilivel arrébb Mariann és Éva fut velem szembe, hirtelen elgondolkodom, hogy megforduljak-e csatlakozzak-e duójukhoz, de inkább a saját utam és tempóm járom.

Az egyes belátható szakaszok hívogatnak gyorsabb tempóra. A megszokott utazó tempómból kilépve, 100-150 méteres távokban lendítem a sonkáimat és húzom meg. A lépéseim, hangosabb lélegzetvételem, a madark csicsergését és a falevelek zörgését hallom. A belefutások felfrissítenek, szakaszról szakaszra gyorsabbnak érzem magam. Hosszú kilométereken keresztül senkivel sem találkozom.

Testem automatikusan teszi az ősi ritmust, hozza a megszokott mozdulatokat, szemem figyeli a terep sajátosságait, agyam átalakítja a jeleket és vezérli a lábam a megfelelő lépésekre. Mindezt úgy, hogy fejben teljesen máshol járok. Hogy hol? Valahol messze. Gondolataim cikáznak és csak ritkán kanyarodok vissza az ösvényre. A tegnapi futás fáradtságát már nyomokban sem érzem, egyre jobban esik, egyre gyorsulok.

Tempósan felkocogok az Árpád-kilátóhoz, onnan pedig már csak egy lendületes lejtő. 10 kili, 54 perc. Volt persze már sokkal jobb, de ez most nagyon jól esett.

Másfél óra múlva már a Városligetben vagyok. Családi, baráti pikniken veszek részt. Nem futok, néző vagyok, nyakamban persze lóg egy fényképezőgép. Első gondolatom az, hogy ezen a meleg nyári napon remek helyszínválasztás, pontosabban sokkal barátibb, mint a rakparti körözés. A futók csak jönnek és jönnek, egyre többen, benépesítik a teret. A szpíker végzi a feladatát, szól a zene, alakulóban a karneváli hangulat. 10 óra 30 perc.

IMG_1873-1.jpg

Elindult a mezőny. 6 fős váltóverseny és félmaratoni indulók kerítik hatalmába a Városligetet. Kissé halkabb helyszínt keresek az útvonal mentén, ahova lekuporodhatok, nézhetem a futókat és szurkolhatok nekik. Az idő egyre jobban telik, magával ránt a verseny hangulata és arra jövök rá, hogy nagyon örülök, hogy nem találom magam az indulók között.

Távolinak érzem ezt a versenyt. Sem a tömeg, sem a verseny hangjai, sem az egész milliő nem vonz. Valakinek talán említettem is, hogy ha első futásom lenne ezen a versenyen, nem szeretnék bele a futásba. Sokan már az 5.3 km-es szakaszukban 4 km-nél sétáltak, egy lány mellettem sírva fakadt (vagy csak szándékos hiszti volt?).

IMG_2061-1.jpg

Az emberek arcán legkevésbé sem láttam az örömöt. Lehet az is, hogy csak megöregedtem, de inkább az lehet, hogy nekem a futás másról szól. Ahogy a NIKE szolgenje: 

Free your RUN azaz Fuss szabadon!

Ehhez nem kell pálya, verseny, zene, versenytársak, csak valami sokkal mélyebb. Holnap reggel ismét megyek az érzésért.

37 komment

Címkék: videó verseny feeling

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr975352737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nuuk 2013.06.09. 23:44:44

Furcsa dolog ez. Ma voltam a "kékek" között, elég vegyesek az érzelmeim. Azzal a különbséggel, hogy én olyanokat is láttam, akik a váltó tagjaként már 2-3 km között sétáltak. Mindegy, az ő dolguk. "Minden ember magának győz és magának veszít"

Két dolog zavart csak. Az egyik a váltózóna, ahol világosan és többször el lett mondva, hogy a jobb oldal a továbbfutóké, a bal oldalon megy a váltás. Ehhez képest volt szerencsém egy páros, ahol a 2. ember keresztben (!) elment a pálya jobb széléig, majd ott megállt (!), és elkezdett visszafelé (!!!) menni, hogy ráakadjon az 1. emberre, szemben a többi futóval. A másik meg csak annyi volt, hogy az egyik frissítőponton a vége felé már nem osztottak vizet (vagy csak én voltam a béna és elkerülte a figyelmemet avagy napszúrást kaptam).

Abba is belekezdhetnék, hogy a pálya vonalvezetése sem volt a legideálisabb, de hát szegény ember vízzel főz, valahogy be kellett szorítani ide. A kevés mosolyt én a nagy melegnek, és az egy idő után elég monotonnak ható pályának tudom be, de persze lehet velem vitatkozni. Kicsit én is megszenvedtem a végével, nem is lett PB. Testileg nem, de lelkileg többet vett ki belőlem, mint az idei Borvidék, pedig az is meleg időben volt, ráadásul hosszabb távon, komolyabb szintekkel.

Nuuk 2013.06.10. 00:40:03

jav.: volt szerencsém egy párosHOZ

Ppix 2013.06.10. 01:10:41

qrvara nem értem miért kell a versenyt fikázni. Legalább futott egy csomó ember.
Én is bele tudnék kötni pár dologba akár a margitszigeten, akár más helyszíneken, aztán mégse. Nem megyek oda és kész ha nem tetszik. Ha meg másnak tetszik had menjen...

Donald Trump 2013.06.10. 01:40:37

azon én is csodálkoztam, hogy a váltókból jópár ember már 3. kili környékén sétált. a nagy meleg mellett az is lehetett az oka, hogy külön értékelésben volt média, jogász, céges váltó verseny. jónéhány embert gondolom rábeszéltek, hogy legyen meg a csapat. ők vsz nem ma kaptak kedvet a futókarrierjük beindításához.

reggel még úgy indultam, hogy futok egy pb-t, aztán a második körtől a túlélésre mentem csak. a meleg nagyon megborított.
a nap tanulsága, hogy kell sapka. hiába szarul áll, de a mentő szarabbul.(volt olyan gonolatom, hogy beülök hűsölni az egyikbe)

2013.06.10. 06:46:44

Érdekes verseny a K&H. Ez minden évben inkább szól a fűben közösen sütit evésről, mint a konkrét futásról. Bár az idei rövidítés nem tett ennek jót, sokkal kapkodóbb volt az egész sajnos.

Viszont évek óta járok rá, és azt is el lehet mondani, hogy soha annyi megborult (szó szerint a földön fekvő) embert nem láttam még soha, mint ezen a versenyen (sem a félmaratonokon, sem a maratonokon). Egyrészt a rakpartokon főleg nagyon meleg tud lenni, másrészt, nagyon becsapós az "ez csak 7km" gondolat, harmadrészt pedig ahogy tegnap én is jártam, hogy utolsó futóként már nagyon vártam, hogy elinduljak, az első 2km-en pedig nem tudtam visszafogni magam, és ez azért már 5 km alatt is képes megbosszulni magát (legalább 2 percet benne hagytam a körben, egyszerűen mert az elején túl gyors voltam).
Egyébként a megborulások egy részét még tetézi, hogy nagyon gyakran fiatal atletikus srácokat látok a mentőben. Szerintem ők azok, akik valami más sportot űznek, konditerembe járnak, és úgy gondolják, hogy nehogy már 7km-et ne tudjanak sprintben végigtolni.

2013.06.10. 06:56:21

egyébként pont tegnap elmélkedtünk mi is rajta a csapattársakkal, hogy ez a verseny egyre kevésbé nekünk szól.
pl a egyik ultrás csapattárs megjegyezte, hogy 21+ km távokon tudja, hogy hogyan kell beosztani az erejét, de 7km-et sosem fut, és itt azért egyszerre kellene gyorsnak is lenni meg végig is bírni :)

A másik, hogy szerintem a sok szenvedő arc annak is köszönhető, hogy rengeteg az első bálozó, ami nagyon jó dolog, hiszen egy részükből lesz később a félmaraton induló. Rábeszélik a társak, vagy ő maga látja, hogy milyen amikor a többiek vivicitát, nike félmaratont futnak, és itt tényleg el tud indulni a már tapasztaltabbak segítségével.

És hát igen, van akinek egy félmaraton, van akinek egy T100 jelenti a kihívást, és van aki egy 7 (idén 5) km-es verseny teljesítése közben éli meg mindazt az örömöt és küzdelmet, amit nekünk a hosszabb távok jelentenek. Ezzel szerintem semmi gond nincs.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.06.10. 07:02:16

@Ppix: ez a poszt legkevésbé a tegnapi versenyről szól. tök jó hogy van ilyen verseny is...mindenkinek mâsra van szüksége

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.10. 07:25:41

Tegnap én is néző voltam, öcsém első futóversenye volt, ő élvezte, de én is úgy vagyok vele, ahogy te Szasza, nem kívánkoztam közéjük. Az utóbbi 3 év tapasztalatai nekem azt mutatják, hogy ez a verseny inkább a pamutpólós-teremfocicipős alkalmi futókat vonzza (természetesen tisztában vagyok vele, hogy sok, nagyon komoly váltó is indul) ebből adódhatott az s, hogy ilyen sokan megborultak. Egyszerűen nincs tapasztalatuk. Érdekes egyébként, hogy akkor mi lett volna a 7 kilis távon és ha nem csak a Ligetben futnaK?

Én nem éreztem olyan vészesnek a meleget (mondjuk én tavaly futottam 53 kilit az UB-n :) délután el is mentem egy Vár - Gellért hegy hullámvasútra.

2013.06.10. 07:41:07

@szasza75: ezt jó, hogy leírtad, mert a posztból nekem sem ez jött le, hogy neked másra van szükséged, hanem inkább az, hogy a másik irányzat mennyivel tisztább, jobb, szárazabb érzés.

pedig ez ugyanaz, mint:
- melyik a jobb koncert, ahol 30 ezren tombolnak egy arénában, vagy ahol 15 ember hallgatja a fellépőt egy füstös kis kocsmában?
- a wembley-ben nézni egy Barca-MU meccset, vagy kimenni a szülőfalu szélén a Megye II-es mérkőzésre, ahol minden játékos régi cimbora a középsuliból, a kocsmáros meg kérés nélkül tudja, hogy mit akarsz inni alatta
- Rómában nyaralni ahol minden talpalatnyi területen turisták vannak, vagy kivenni egy kis zempléni kulcsosházat

Szóval nem gondolom, hogy van jobb, vagy rosszabb, még csak azt sem, hogy a terepfutó rendezvények mások lennének. Persze, egyelőre nem felkapottak, nincs rajtuk 2000-3000 ember, de ha ez egyszer megtörténik, akkor ott sem lesz más a helyzet, elég a BSI féle túranapról megemlékezni, ahol állítólag végtelen hosszú tömött 4-es sorokban túráztak az emberek szervezetten :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.06.10. 07:51:01

@viito: azert a foci es a koncert nem tul jo hasonlat de ertem mire gondolsz...amugy ilyen szwmpontbol nekem a paricsi maraton volt a legellentmondásosabb. katartikus rajt... viszont utána nem jóérzés a pályán a tömeg miatt. azóta nem indultam ilyen nagy vereenyen

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.06.10. 08:05:54

A K&H-n rengteg iskolai és céges csapat indul. Olyan futók, akik nem biztos, hogy máskor is rendszeresen futnak, sőt szerintem nagy részük itt fut először versenyen, tapasztalatlan, el futja az elejét, nem figyel a másikra stb. A pálya monotonításának és a tegnap hirtelen jött meleg időnek köszönhetően tényleg kevesen élvezhették a tegnapi futást, ennek ellenére szerintem fontos ez a rendezvény, mert olyan emberek is találkoznak a futóverseny élménnyel akik esetleg máskor nem.

Lillebi 2013.06.10. 08:49:22

én általában a ligetben futok, ki is mentem tegnap, de csak nézőnek. számomra se volt valahogy túl jó hangulata, túlságosan össze voltak zsúfolva az emberek, nem vágytam közéjük. viszont olyan ismerőseim ott voltak, akik egyáltalán nem futnak, de egy váltót bevállaltak, mert a cég úgyis kifizette..

Herr Bruder Netzwerk 2013.06.10. 08:55:50

Nekem ez voltéletem első futóversenye. 44 évesen pont egy éve futok. nincs összehasonlítási alapom, ezért csak úgy zanzásítva: a vásári kikiáltó és a gangnam style nagyon lehangoló volt, de a ligetbe kiérve rögtön megszűnt ez a rossz érzés. Soha nem futottam még ennyi ember között. jó volt érezni, hogy nem rossz a tempó amit tolok, sok embert előztem le, és viszonylag kevesen hagytak le. Ami nagyon bejött: a 3. km környékétől csak a szurkolók arcát néztem. rengeteg energiát lehet belőle meríteni. A 4. km-nél vettem észre csak, hogy vannak kirakva km táblák, így kicsit túl későn kezdtem hajrázni, lehetett volna gyorsabb is, a befutó ketrecben hirtelen megtáltosodva rohantam át, 5:12/km lett a sajátom, soha nem futottam ilyen gyorsan. Nekem személyesen nagyon jó próba volt, más kérdés, hogy én is csendesebb versenyekre vágynék, ha lenne választás. Na örülök, hogy leírhattam, mi volt.

nagykrisz_2 2013.06.10. 11:43:59

Gyerekek, ott a nike logó a fejlécben, mindent ennek fényében kell értelmezni. Az ultrabalatontól jobb életed lesz, a kh maratontól szomorú leszel, na.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.06.10. 12:02:49

Én a Nike félmaratonnal vagyok így. Évek óta nem vonz. Odacsődítik az összes karfiolseggű csajt, akik már az Andrássy úton gyalogolnak, nem lehet tőlük haladni. De ezt már kiveséztük. Elnézést a nyaképűségemért! :)

2013.06.10. 12:25:07

@BGy: bezzeg, ha jó seggű csajok lennének az sem zavarna, hogy már az Andrássyn gyalogolnak mi?

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.06.10. 13:05:35

én is bosszankodtam, amikor a frissítő asztaloknál több alkalommal is az orrom előtt állt le egy-egy valószínűleg első versenyes fogyasztani úgy mintha svédasztalnál állna, én meg majdnem nekifutottam, de a tömeg minden hátulütőjével együtt szerintem tök jó dolog, hogy most már ilyen sok ember fut a szigeten akár még ha csak divatból is, és hogy ilyen sok embert vonzanak ezek a versenyek. emlékszem, amikor sok éve elkezdtem futni utcán, nem tudtam úgy megcsinálni egy 5,5 km-es kört, hogy ne kiabáltak volna be közben, hogy “kocogómozgalom egy-kettő”, pedig nem is nagy forgalmú helyen futottam. ez a hozzáállás azért nagyon megváltozott az emberekben, és ez jó.
amikor pedig időnként itt beszóltok amiért ez egy nike szponzorált blog, arról csak annyit, hogy ezért a szemlélet váltásért szerintem a nike tett a legtöbbet az összes sportszergyártó közül, legalább is itt magyarországon, és írom ezt úgy, hogy nem vagyok egy fanatikus akinek fontos lenne, hogy ott legyen a pipa minden futó cuccán.

marvlev 2013.06.10. 13:16:41

sziasztok!
abszolút kezdő futó vagyok, kicsit több mint egy éve kezdtem és ez volt az első versenyem. szerintem nem volt rossz. lassan futok, olyan 5:30-6 között általában, de nagyon jót tett az önbizalmamnak, motivációként hat, hogy így is egész sok embert előztem le, akikről alkatukból, vagy ruházatukból ítélve nem gondoltam volna, hogy lassabbak lesznek mint én. engem nem zavar a tömeg, ezzel semmi gondom nem volt (a visszafordítóknál mondjuk érdekes volt a tülekedés, de ezt meg lehetett oldani egy nagyobb ívű kanyarral). maga az útvonal kicsit unalmas volt, de ekkora távon ez sem izgat különösebben.
ami számomra is fura volt, az az, hogy több olyan ember is volt, aki elfutott mellettem, majd pár száz méter múlva láttam, ahogy sétál az út mellett. ezt nem igazán vágtam.
kicsit jobb időt vártam magamtól, de nagyon melegem volt végig, gondolom emiatt voltam lassabb a tervezettnél.
összességében szerintem maga a rendezvény viszont nem volt rosszul szervezett, legalábbis én nem éreztem így, szívesen megyek jövőre is.

gergoke 2013.06.10. 13:19:19

Szasza, szerintem örömöt azért nem láttál az arcukon egyeseknek, mert tényleg nem volt benne részük, viszont annál több szenvedésben. A szenvedés viszont nem egyenlő a futással. De ezt te ne tudnád? Kétlem. Az is tény, hogy aki első élménynek a szenvedést kapja meg, az nem biztos, hogy legközelebb is nekiáll futni nem fog beleszeretni a futásba, ebben igazad van.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.06.10. 13:24:19

@BGy: A félmaratonon annyival jobb a helyzet, hogy ha kellően gyors vagyok, 1-2 kili múlva hátrahagyom a mezőny nagy részét és a saját tempóban haladok tovább. egy körözős versenyen azért ez nehezebb feladat. Amúgy a túráknál sem szeretem a tömeges rendezvényeket. Téli Mátránál ez akudt probléma, A G50-en meg az a szerencse, hogy elsőként elrajtolok, csak a végén találkozok ismét túrázókkal. Szerencsére annyi rendezvény van kedvünkre válogathatunk.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.06.10. 13:39:32

@szasza75: A Téli Mátrára én sem járok már a tömeg miatt. A Mátrabérc sem tetszett emiatt az idén, igaz, későn indultunk. Bár nem is az emberek száma, hanem a tömeg sűrűsége a zavaró. Az UB-n is sokan voltunk, ott nem volt gondom.

angelday 2013.06.10. 13:49:21

@nagykrisz_2: viccelsz, ősszel a Nike félmaratonon majd meglátod, milyen fantasztikus ember lesz mindenki :) De komolyra fordítva a szót: futó körökben ismeretes, hogy Szaszának az utcai versenyektől már nem áll fel. :(

Nuuk 2013.06.10. 13:51:45

@Kilfish: No meg ez is. Az abszolúte nem edzettség kérdése, hogy tekintettel vagyok-e másokra. Bárki aki rendelkezik egy minimális szintű empátiával, az beláthatja, hogy a hirtelen megállásokat, a keresztben sőt a többiekkel szemben történő mozgásokat jobb hanyagolni.

Ismétlem, nincs bajom azzal ha valaki kezdő, mert egy kicsit magamat is annak számítom így az 5. félmaraton után is. Ha valaki 2 km-t bír, akkor 2 km-t bír, ez az ő magánügye.

hidegchaco 2013.06.10. 13:58:06

Azt nem kellene elfeledni, hogy a BSI rendezvényei inkább tekinthetők olyan "tömegrendezvényeknek", ahol a lényeg sokkal inkább a "minél több ember, minél nagyobb felhajtás, minél látványosabb szponzor-jelenlét" elemeken van, mint azon a "futó-érzésen", amit a poszt is említ - sőt, sokaknak van olyan érzése, hogy a futók szempontjai végképp másodlagosak. Ennek a tegnapi K&H váltó az egyik legmarkánsabb bizonyítéka: ugyan az emberek maraton-váltóra neveztek és fizettek be, erre kiderül, hogy a "maraton" az itt csak kb. 31 km. ("Tisztelt Közönség! Sajnos a Rolling Stones mégsem tudott eljönni, helyette most Palcsó Tamás X-faktor győztes lép fel, a jegyek árát nem térítjük vissza.") Ráadásul ezt nem írták meg e-mailben, csak a honlapon szerepelt a figyelmezetteés, miközben néhány nappal korábban még mindenki külön e-mailben érteüslhetett a nemtudommiylen fontos akármikről.

Deviszontazonban: a fentieket, tehát azt, hogy egy "munkahelyi-csapatos futós tömeg-rendezvény" nem azonos egy "szabad futással" vagy egy profiknak szóló, jól szervezett versennyel, azt tudni lehet. (Legalábbis néhány BSI-verseny után.) Ezen túlmenően ezek olyan futóversenyek, amelyekre épp a tömeg miatt mennek el sokan - ők egy sokkal jobban szervezett, de szűk létszámú, "puritán" terepfutáson nem biztosm, hogy jól éreznék magukat.

Úgyhogy igenis van jogosultsága a fentebbi focis és koncertes hasonlatnak.

Zöld_Dani 2013.06.10. 14:47:29

A tegnapi verseny legfontosabb jellemzője: 2:00:41-es félmaratont futottam, ami az egy évvel korábbi első félmarcsihoz képest 27 perc javulás! :-)
Minden más innen nézve másodlagos.
(Szaszának meg igaza van, az erdőben sokkal jobb.)

2013.06.10. 14:57:13

@Enemy No 1: azért azt a korrekt tájékoztatás jegyében tegyük hozzá, hogy a BSI maraton váltót tervezett, és 1 nappal a verseny előtt derült ki, hogy kaptak a főpolgitól egy visszautasíthatatlan kérést, hogy akkor ugye a Dózsa és az Andrássy mégsem játszik...

Szóval azt gondolom, hogy sok mindenért lehet a BSI-t szapulni, aki ismer az tudja, hogy meg is szoktam tenni, de ezért a 31km-es "maraton" váltóért most igazságtalan lenne.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.06.10. 15:06:23

@viito: nekem az nem volt tiszta, hogy a Ligetben miért nem lehetett megoldani a 7 kilis köröket, persze, tudom az utolsó pillanatban kellett dönteni, de így kicsit mást kaptak az emberek, mint amire számítottak. (Öcsémnek kihívás volt a 7 kili, 5-öt szokott tolni, így azt mondta a végén hiányérzete volt, nem azt az élményt kapta, amire vágyott)

2013.06.10. 16:19:42

@pantomimes: erre max a BSI tudna válaszolni, fogalmam sincs, és nem is tisztem védeni őket, esetleg arra tudok gondolni, hogy már teljesen megvoltak a lezárások, elkerítések, és ilyen rövid idő alatt nehéz lett volna az egészet átszalagozni, újramérni.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.06.10. 17:54:58

@szasza75: Fene a szadat, en nem akarok trail runner lenni, de olyan kitartoan posztolsz ilyen kul videokat, hogy lassan en is szeretnek a nagyfiuk koze tartozni. Na talan jovore :) De kozeledik az ido, erzem.

kofy 2013.06.10. 20:39:36

Nekem a tavalyi K&H volt az első versenyem és nem ment el a kedvem a futástól, sőt... De az egy más verseny volt mint az idei. Ez most nekem sem tetszett. Nem volt olyan a hangulat.. és eléggé gyilkos volt a nap is. A PB-mhez képest másfél perccel rosszabb idővel futottam ez utóbbi miatt a "szigetkört". Miért indultam? Hogy a kollégáknak adjak egy kis lelkesedést a futáshoz. Az egyik váltótársam 35 perc alatt futotta le az 5km-ét, de élvezte, megragadta a hangulat. Ő biztos nem hagyja abba a futást...

Jesselton 2013.06.11. 09:41:26

@doncii: azért terepen nem csak "nagyfiúk" vannak. Ott is létezik kezdő szint, fiúknak és lányoknak egyaránt. És remélem nem jön el az az idő, amikor 2-3 ezren lesznek egy magyarországi terep rendezvényen, (eleve a létszám limit miatt), de attól pont az veszne el a terepfutásban, amit annyira lehet benne szeretni.

2013.06.11. 10:25:35

@Jesselton: pedig ha egy üzlet beindul... :)

igaz, hogy nem futás, hanem hegymászás, de szerintem mondjuk 20 éve ezt sem gondolta volna senki: www.pto.hu/post/1/12496 (a fotókat érdemes végigfutni szerintem elég durvák).

Egy idő után szerintem minden hasonló sportot fenyeget ez.

Jesselton 2013.06.11. 13:08:29

@viito: Sajnos láttam ezeket a képeket. Úgy látom általános tendencia, hogy sokan a futás és a sportok felé fordulnak ezekben az időkben. Ami alapvetően örvendetes, de attól függetlenül a saját állapotunkat nekünk kell megítélni. Én Szaszával értek egyet, nem vonzanak a tömegrendezvények, de persze volt idő, amikor én is ilyenre edzettem...

FutoBolond 2013.06.14. 22:42:45

egyre tobbszor hallom a lakossagi futas kifejezest regen futo haveroktol... :)
meg teny, hogy tiz evvel ezelott meg kuriozum volt futni, ma meg mindenki full technikaiban nyuzsog a szigeten. de tudjatok mit, en nem banom :) ami 2010ben a brindázás volt, az 2013ban a futás. már rég le fog csengeni a divathullám, amikor mi még mindig futunk :)

hidegchaco 2013.06.15. 12:26:47

@FutoBolond: szerintem kicsit magas az a ló, amin ülsz, és ha leszállnál róla, talán többet is látnál annál, hogy "divathullám", "lakossági futás", meg "mindenki full technikaiban nyüzsög a szigeten" :(

Pl. ahol én futok, ott közel sem divatból, full technikaiban nyomják, hanem a többség egyszerű, kommersz sportcipőben, - vagy adott esetben futásra szerintem gyakorlatilag alkalmatlan lábbeliben is -, mackónadrágban körözget a salakon. Egy lakótelepen nem azért mennek le az emberek este kocogni, mert ezzel akarnak imponálni a szomszédnak, aki ezalatt a Fókuszt bámulja.

nagykrisz_2 2013.06.16. 12:10:52

@FutoBolond: a divat témához annyit, hogy a futóklubos képek kétharmada pózolós, egyharmada futós. :)

angelday 2013.06.16. 12:18:27

@nagykrisz_2: egynyolcada meg DJ Balage.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása