SeSam bemutatkozik – félmaraton nulláról

2013.08.12. 09:25 SeSam

Szolnok, valamikor 1994-ben

Tűző nap, szikkadt, kitaposott fű, pár kókadt facsemete. A lakótelepi iskola gyerekeit ide viszik ki játszani, a betonjárdán körben meg a Cooper-teszt megy. Szóltak, hogy azért legalább 2 kilométert össze kéne szedni, számolgattuk, hogy hány kör. Többször eszembe jutott, hogy magamtól én egy métert nem fogok soha futni, az tuti. Nem volt igazán bajom a mozgással, de ez a vezényszóra rohangászás nem jött be egyáltalán.

Kobe, Japán, 2007.02.27.

Vettem az iPodhoz Nike+ szettet, és épp azon szörnyülködök, hogy a beállított távoknál 3 km a legkevesebb. Felrémlenek az általános iskolai emlékek. Biztosan nem vagyok normális. Azért elindulok, és bár elsőre csak 1,8 km sikerül, másodjára végigtolom a hármat.

3823602479_8df75f1634_o.jpg

23 év futásmentes élet után azért volt erre szükség, mert mozogni akartam. Japánban meg, ahová kijutottam egyetemre, ez nem olyan egyszerű. Az egyetemen klubok vannak, ezekhez tartoznak a sporttevékenységek is. A baseball, a foci, a lovaglás, és az összes tanulmányi csoportosulás mind klubrendszerben megy, nagyon hasonlóan az Egyesült Államok egyetemeihez. A japánoknak külön szavuk van az ilyen tanulmányokon kívüli közösségi aktivitásokra: bukacu (部活) vagyis klubtevékenység.

Mindezzel nekem csak az volt a bajom, hogy rengeteg időt felemészt. Ugyanis egy sportklub például nem csak a sportolásról szól. A japánok itt töltik a szabadidejüket, együtt eljárnak enni, vagy hétvégén ide-oda, a klubokban kötődnek a barátságok. Jóformán kötelező az ilyesmi, hiszen Japánban mindenek felett a közösség áll.

Én inkább csak mozogni akartam, amikor jólesik, és megtetszett a kütyüvel tuningolt sportolási lehetőség.

Kobe, Japán, 2007.03.15.

A magam módján ünnepeltem a szabadságharc évfordulóját: első 10 kilométeres futással. Iszonyú büszke voltam magamra. Mindezt ráadásul úgy, hogy aznap kétszer is voltam kint, még egy ötöst is hozzácsaptam, hogy kijöjjön a 15. Kicsit több, mint két hete még futócipőm se volt.

3899994688_0cd6f2731f_o.jpg

Kobe, Japán, 2007.05.10.

Elindultam futni, és nem álltam meg. Korábban is volt már olyan, hogy napi 17 kilométer is összejött, de két részletben. Ezúttal kíváncsi voltam, meddig bírom. Aztán 15 fölött már az járt a fejemben, hogy vajon mennyi is lehet egy félmaraton, mert nem emlékeztem pontosan. Valamiért a 46 ragadt meg, így futottam inkább kicsit többet, mint 23, hogy biztos meglegyen. Semmilyen versenyről nem volt szó, csak magamtól. A frissítőpont a néhány közkút volt, a biztatást meg fejben kellett elintézni. 2 óra 16 percig tartott, 5'43" kilométerenként.

Annyira megtetszett, hogy egy héttel később még egyszer lefutottam, ezúttal a helyes távot.

Függő lettem.

35 komment

Címkék: bemutatkozó félmaraton

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr455454069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.12. 10:33:19

Nem értem a futóblog új koncepcióját. Mintha arra akarnák sarkallni az embereket, hogy kezdjenek el ész nélkül sportolni. Miért??

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.12. 10:34:56

Nem értem a futó blog új koncepcióját. A mostani posztokkal mintha arra sarkallnák az embereket, hogy kezdjenek el ész nélkül sportolni. Miért jó ez??

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.12. 10:57:44

@szancsurrr: a fokozatosság nem divatos :)

Komolyra fordítva a szót, úgy érzem a futó blog nagy szerepet játszott abban, hogy a szigeten tömve van a futósáv, sok ember kezdett el sportolni és ez jó. Szerintem még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a posztokkal arra, hogy hogyan űzzük ezt a sportot helyesen.

A critical mass kapcsán éreztem azt, hogy a mozgalom elérte azt, hogy az emberek elkezdtek bringázni, azonban a közlekedés szabályaira nem helyeztek hangsúlyt, így manapság járdán rámcsöngető, a bicikli út bal oldalán közlekedő, az utakon teljesen lehetetlen módon hajtó biciklisekkel találkozok, a múltkor lecsesztek, hogy miért állok a pirosnál, ha senki nem jön keresztben.

A futóblog ne kövesse el ezt a hibát.

angelday 2013.08.12. 13:22:38

@szancsurrr: futoblog @ googlegroups.com címre várnánk tőled egy fejeket rendbetevő posztot

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.12. 13:47:27

Jó írás! Mindenkinek más a fejlődési tempója, és a cikk írója ráadásul fiatal is és nem is kövér. Hol itt a hiba? Csak így tovább.

193 2013.08.12. 14:47:53

@Joe.: Szerintem sincs semmi gond ezzel a fejlődési tempóval amig sérülés nem lesz a vége!
Ha szerencséje van pár hét, ha nem néhány hónap és elmegy a kedve a futástól jó időre.
Szóval nem árt ha megtanul SeSam előtte bemelegíteni, alatta frissíteni, és a végén lenyújtani legfőképp pedig legyünk tisztában azzal, hogy amit leakarunk futni azaz a félmaraton 21,0975 km
és nem pedig 46 km Hmmm!!!

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.12. 14:52:54

@193: húúha , értettem főnök...elméletből 5-ös ;)

193 2013.08.12. 15:06:28

@Joe.: Tudom, hogy nem vagyunk egyformák! Én futással töltött első hónapom végére úgy tönkrevágtam a jobb achillesemet, hogy 8 hónapig kellet várnom, hogy tünetmentes legyek. De mivel én is "függő lettem" nem áltam le a futással de volt időm és okom utánna nézni, hogy mit csesztem el.
Szerintem a kütyü függő srác azóta már lefutotta a maratont is Kobéban és még csak hírből ismeri a Japán egészségügyet!

193 2013.08.12. 15:13:00

@Joe.: Egyébként meg igazad van!
Csinálják úgy mint Misi Mókus!
Futás előtt egyék meg a tananyagot!

bellone 2013.08.12. 16:13:40

Szerintem Tarzan sem vitte volna semmire, ha folyton óvatoskodik!

Más kérdés, hogy mit szólt volna a gondviselő gorilla az iphone-hoz, vagy egy motivációs üzenethez.:-)

2013.08.12. 23:08:25

@angelday: Szerintem @szancsurrr: hozzászólását nem kéne feltétlen magas paciról kezelni. Egyrészt többet fut egy hónapban, mint Te összesen, így talán van joga kritikát megfogalmazni, másrészt írt már jópár általad számonkért posztot(sőt, a kezdeti túlzott lelkesedés miatt elkövetett hibákról is!), esetleg a neve mellé kattints... ;-)

@Joe.: Ennek semmi, de semmi köze a testsúlyhoz. Az ízületek -kevés szerencsés kivétellel- nem tudnak lépést tartani a hirtelen terhelésnöveléssel. Mint köztudott... :)

@pantomimes: Tök igazad van, szerintem is fontos lenne a helyes és egészséges sportot előtérbe helyezni, a kamikáze jellegű 3hónapos FM, 5hónapos maratoni "felkészülésekkel" szemben. Ez a "mihamarabb behúzni a kiszemelt távot" komoly sérülésekhez vezethet, viszont ami számomra elszomorítóbb, pont a hosszútávfutás lényegét fossa arcon.
A kitartást, alázatot, türelmet.

angelday 2013.08.12. 23:28:35

@saaby.: magas lóról? Én teljesen komolyan gondoltam, sőt, örülnék neki, ha megjelenne egy épkézláb poszt az ő irányából is, teret adnánk neki. Ha bárkinek nem hiteles, amit írok, küldjön mailt egy mobiltelefon számmal a fenti címre és elmondom személyesen.

2013.08.12. 23:54:24

@angelday: Az "XY címre várnánk tőled egy fejeket rendbetevő posztot" mondat véleményem szerint nem egy csábító felkérés, de úgy tűnik, más irodalmi stíluson nevelkedtünk... :D
A telefonszámom szívesen megadom, de "személyesen telefonon" az miaz?
Ez olyan pálutcaifiúkos? Majd a grundon elkened a szám, mert más a véleményem? :-)
Nem a hitelesség volt a mérce. Ahogy írtam: kitartás, alázat, türelem.

janosfut 2013.08.13. 07:40:28

"2 óra 16 percig tartott, 5'43" kilométerenként." ???? egy kicsit elszámolta magát ...... Ha tényleg 5'43-as kilik voltak akkor 1'56 percig tartott volna a félmaraton ha meg 2 óra 16 perc alatt futotta le akkor 6'35 perces kilik voltak.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.08.13. 09:07:10

szerintem sok olan poszt volt már itt, ami óvatosságra intett... szerintem én is írtam már.. sőt kevés olyan téma van, ami nem lett az eddigiek során érintve. Rendbetevő poszt? Ha valaki függő, hogy lehet rendbe tenni? ez pusztán költői...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.08.13. 09:17:54

@saaby.: @angelday: srácok nyugi :)
Alapvetően érdekes a poszt, de inkább azt az oldalát emelném ki, hogy Japánban fut a srác, ami érdekes lehet, gondolom ott a városi futás mint olyan nem értelmezhető a népsűrűség miatt (néha még itthon is nehéz).

@szasza75: Nem tudom volt-e már ilyen poszt, de szerintem érdekes lenne egy összefoglaló a tipikus futó sérülésekről, azok kialakulásának okairól és elkerülésüknek legjobb módjairól, a helyes bemelegítésről és nyújtásról.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.13. 09:58:11

@saaby.: Oszt mekkora ez a lépés? De pontos adatokat szeretnék olvasni tőled, és hogy a srác (sportos, vékony alkat) mekkora kárt okozott magának 3 hónapnyi futó lét után egyben lefutott 2 és negyed órával. Hol a hitelesített táblázat mi sok mi a jó mi kevés? Nincs? Jaaa...
(jöhet a ködösítés)

Te és még sokan abból indultok ki, hogy amit és akiről olvastok néhány soros infót, abból egy negatív feltételezésekkel kiegészített teljes képet állítotok össze.
Túl gyorsan növel, nem melegít be???, meg hülye, meg amúgy is...

Én meg úgy, hogy feltételezem, hogy bár ambiciózus és elkapta a gépszíj, amire a cikk nyilván le van szűkítve ( mérföldkövekre) , attól még van esze a srácnak és úgy fut, hogy nem feszíti túl a (saját) húrt. Megelőlegezem neki a bizalmat úgymond.

Szancsurrnak is sokáig az volt a blog infója hogy 2 hét után félmaraton 5 után Maraton? Oszt még most is él.

Minek a görcs? Mások leszólása? Inkább futni kell, ha ennyi a felesleges energia.

2013.08.13. 10:31:02

@Joe.: A kérdésedre egzakt válasz az izmok, illetve az oxigéncsere-kapacitás fejlődése. Ezekkel nem tudnak lépést tartani az ízületek, szalagok. Nincs ebben sem görcs, sem leszólás, nekem edző cseszte el a térdem így, szeretném ha másnak nem sikerülne...

Ancsúr asszem nem a legjobb példa számodra, fáradásos törése lett a hirtelen terhelésnöveléstől, szerintem Ő is ezért kardoskodik az ésszel futásért-de nem akarok helyette nyilatkozni, kérdezd Őt.

A tanácsot köszi, felesleges energiát futásra fogom fordítani! :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2013.08.13. 11:06:12

@Joe.: Igen, viszont azóta változott egy s más. Sose csináltam titkot abból, hogy az elején ész nélkül csináltam, meg is lett az "eredménye"... És igen, azóta lovagolok a fokozatosság témán, mióta eltörtem a medencém. Elég durva lecke volt, jó lenne, ha mással nem történne semmi hasonló. @saaby.: Imádlak, hogy mindig megvédesz :D De szerintem Angelday nem rosszból írta, ennek ellenére @angelday: a saját blogomba írok, de köszi a meghívást. @szasza75: Szerintem meg nem nagyon volt, főleg nem az utóbbi időben.
@ Mindneki: attól hogy posztban szereplő emberke nem dagi, az olvasóitok között lehetnek túlsúlyosak. Amúgy pedig, ahogy Szabi is írta, nem is a túlsúly a kérdés, hanem hogy az ízületeknek időt kell adni ahhoz, hogy hozzászokjanak a terheléshez. Még akkor is, ha vékony vagy.

angelday 2013.08.13. 11:18:36

@szancsurrr: világos, de arra gondoltam, hogy esetleg lenne kedved az üzeneted közvetlenül eljuttatni jelen blog közönségének is.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.08.13. 11:23:51

Pontosan ez az ídő az, amiről csak "hülyebiztos" arányokban lehet meghatározni, de ugye alkatonként és futó tehinkától is függően változó.

Ha meg nem lehet a fenti srácra ezt konkrétan megállapítani egészen pontosan, mi a kevés, sok, elég, akkor hogy mondhatjuk, hogy vmit rosszul csinál?

Én ide akarok kilyukadni, hogy ezek csak általános ismeretek.

A nem egyénre szabott edzéstervekhez hasonlítható a legjobban. Hülye biztosak. Meg jó eséllyel a legalkalmatlanabbnál is működik, úgy van méretezve.

Persze az a biztos, de ha valaki nem azt követi még nem biztos, hogy valamit rosszul csinál! Ámen.

Gyűrött Papír 2013.08.13. 11:31:52

@szasza75: @admin: "szerintem sok olan poszt volt már itt [...]" De jó, hogy ezt írod! :)
Régen szerettem volna megkérdezni, hogy ezen az oldalon hogyan lehet elérni a archivumot? Szeretnék egyszer nekifeküdni és az elejétől kezdve mindent elolvasni. :)

angelday 2013.08.13. 11:44:41

@Gyűrött Papír: innen indult a Futóblog 5 évvel ezelőtt:

futo.blog.hu/page/127

Csak győzd lapozgatni előrefelé!

bellone 2013.08.13. 11:46:25

@Joe.: +1

Nem biztos, hogy mindenkinek a futás a megfelelő sportág, ezt rengeteg egyéni változó befolyásolja. Nincs egyetemes út és egzakt szabály sem, adottságok vannak (pl. egy huszonéves, sportos férfit nem érdemes összehasonlítani egy túlsúlyos, negyvenes nővel).

A határok feszegetése pedig az önismeretről is szól, és néha sajnos a pofonokat - a legnagyobb tudatosság mellett is - el kell tudni viselni.

Aki nem látja a határait nyilván többet fog kapni, de ettől a futás még nem tartozik a különösebben veszélyes sportok közé.

Gyűrött Papír 2013.08.13. 12:48:24

@szancsurrr: Olyan, mint a sziget, van nulladik lap... katty az előző oldal linre és minden okés lesz. :))

@angelday: köszi, ezt nem ismertem (azért egy ugrálhatóbb archive link... na...?)
:)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.08.13. 14:27:27

@szancsurrr: 127 oldal poszt :-) lehet hogy mostanában nem, de alapvetően igen sok téma ki lett vesézve, a pulzusméréstől, a reggeli futás vagy este az ég tudja még mik voltak.. én nem gondolom, hogy pl a pulzusmérésről ismét kellene egy poszt amikor megtalálható az archivumba, ugyanazt bemásolni meg nem hiszem hogy elegáns lenne

Gyűrött Papír 2013.08.13. 15:37:51

@szasza75: "pulzusmérésről ismét kellene egy poszt amikor megtalálható az archivumba"

Lehet, hogy csak én vagyok telhetetlen, de karácsonyra szeretnék kérni egy cimkefelhőt is - persze ha előbb is lehetne ;) Köszi!

2013.08.13. 17:01:45

No, itt a lehetőség az elsőkézből kapott infókra! :)
@SeSam: Szia! Volt bármi gondod a hirtelen sok futással? A honlapod szerint mostanság -5év elteltével- 10km nagyságrendű edzéseket futsz ha jól értem.

SeSam · http://sesam.hu 2013.08.13. 17:30:10

@saaby.: Szia! Egy-két obligát vízhólyag kivételével abszolút nem volt gondom. Engem is meglepett, hogy milyen jól bírom. [:
A továbbiakról pedig lesz még bejegyzés.

2013.08.17. 17:50:55

Megkövetem @angelday: -t, cinizmusnak véltem sorait, elhamarkodott voltam. Pardon! :)

2013.08.17. 17:53:19

@SeSam: Az klassz ha megúsztad a nagy fejest, várom a sztori további részét!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása