Gyöngyszemek a Pireneusokban

2013.08.25. 22:42 angelday

Akik hozzám hasonlóan élvezettel olvasták Szasza három részes beszámolóját a Pireneusokban történt kalandjáról (első, második, harmadik, bónusz videó), mindenképpen olvassák el ugyanezt egy másik résztvevő, Lúdtalp szemszögéből, aki külön blogot is készített a beszámolónak: http://pireneusok.blogspot.hu

team_pireneusok.jpg

A nettes konvenciókkal ellentétben nem hagyományos értelemben vett blog, itt a tetején kell kezdeni és úgy haladni lefelé koppanásig (tehát ne az aljáról felfelé, ahogy megszoktuk). Idemásolom az elejét, akit ez megfog, kattintson.

Lúdtalp:

Morzsák a Pireneusok szívében, avagy 5 napos endurance-trek az ékszerboltban.

0. nap – Ferihegy, Barcelona-El Prat, Torla. Ebédre menü a helyi főtér zegzugos éttermében, majd szieszta a szállodában. Baljós felhők gyülekeznek, leszakad az ég. Másnap látjuk csak, hogy félelmetes jégesőt úsztunk meg a völgyben megbújó, védett, tágas hotelszobánkban.

torla_1.jpg

Vacsorára kiadós, felspécizett hamburger és sörök. Úgy érezzük túlettük magunkat, még nem sejtjük milyen jól jön ez a feltöltés a következő napokban.

torla_2.jpg

1. nap – Hét óra, elrajtolunk. Vidáman röhögcsélünk, repkednek a beszólások, remek a hangulat. Bőven van idő filmezgetni, bár belülről már jön a sugallat: gyanús ez a nagy jókedv…

torla_3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló Pireneusok Lúdtalp

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr605476197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása