Cheer Me On újra a Nike félmaratonon

2013.08.27. 08:34 angelday

cheermeon.png

Közeledik jövő vasárnap, szeptember 8-a, a 28. Nike félmaraton. Készülve az eseményre a Nike tegnap újra elindította a tavaly már sikert aratott Cheer Me On Facebook szoftvert, ami idén még tovább bővült újdonságokkal.

A futóknak személyre szabott motiváló üzenetet lehet küldeni, amit ők megkapnak majd a verseny alatt akkor, amikor elfutnak a kiállított LED fal előtt (ott lesznek kiállítva, ahol tavaly). Idén valós idejű az alkalmazás, azaz akár a verseny közben is lehet szurkolást (cheereket) küldeni a futóknak, de természetesen lehet előtte is. A program ezúttal már működik mobiltelefonon és desktopon egyaránt, így akár a helyszínen is lehet küldözgetni üzeneteket – csak írjátok be, hogy www.cheermeon.hu.

(Figyelem, nagyon fontos, hogy a verseny közben csak azok a futók kaphatnak szurkolói üzenetet, akik megadják majd a rajtszámukat az indulás előtt. Ha megkaptátok levélben a BSI-től a rajtszámot, a verseny előtt mindenképp írjátok majd be az applikációban, hogy a LED-falakon viszont is lássátok majd a nektek küldött üzeneteket.)

cheermeon_2.jpg

Amíg a verseny elindul, addig lehet kedvenceinkre szavazgatni. Persze nagy meglepetésre jelenleg a lista élén a Futóklubból ismert socializer, Kis Jenni áll. :)

12 komment

Címkék: félmaraton Nike Cheer Me On

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr135479990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.01. 17:41:58

Félmaratonhoz kapcsolódó kérdés, a rajtszám viselésével BKV-t lehet használni? Mintha lett volna ilyen régebben, a váltónál lehet érdekes az első 2 ember rajthoz való visszatalálásánál.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.02. 08:24:14

@pantomimes: lehet használni, csak jegy vagy bérlet kell. :)

angelday 2013.09.02. 14:16:42

@pantomimes: én annyit tudtam meg, hogy a BKV nem partnere az eseménynek, így sajnos nincs ilyen megállapodás. A rendezvény miatt ráadásul előfordulhat, hogy több ellenőr lesz a városban, így mindenki figyeljen oda, hogy nála legyen a jegye vagy bérlete.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.04. 17:48:34

@angelday: a nevezési irodában azt mondták, hogy a verseny napján lehet utazni bkv-n a rajtszámmal.

angelday 2013.09.04. 17:54:35

@pantomimes: szerintem próbáld akkor meg.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.06. 07:18:31

@angelday: most elbizonytalanodtam, mert ha "megpróbálom" és nem jön be az 15000 krajcárba fog kerülni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.06. 09:33:09

@pantomimes: bkk ügyfélszolgálata, esetleg FB oldala mint autentikus forrás?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.06. 10:09:54

@rrroka: BKK-t hívtam, egész normális volt a nő, felhívott mindenkit, BSI-t, náluk illetékes területeket, de senki sem hallott róla, hogy lehetne rajtszámmal utazni ingyen. Azt mondta, hogy ha folyamatban is van ilyen lehetőség, akkor a bkk honlapján fent lesz az infó vasárnap reggel, szóval akit érint a téma, az még kukkantson rá indulás előtt.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.06. 10:11:40

@pantomimes: ez jó hír, minden szempontból. nyomjátok keményen! :)

angelday 2013.09.06. 11:35:36

@pantomimes: "a nevezési irodában azt mondták, hogy a verseny napján lehet utazni bkv-n a rajtszámmal."

Hol? Mikor? Ki mondta?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.06. 11:47:40

@angelday: a csapattársam szerdán vette át a csomagot, hogy ki mondta neki nem tudom, nem kért nevet.
Szerintem a jövőben ha van rálehetőség tök jó lenne egy ilyet lezsírozni, mert ha belegondolunk a váltóknak is megkönnyítené a dolgát a célhoz való eljutásban ill. a vidékieknek nem kellene bajlódniuk a jegyekkel.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.06. 20:40:04

A prágai, bécsi és kassai félmarcsin is így van. Ezt csak azért írtam, mert dicsekedek, hol futottam már. :)))))

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása