Jókuti András: Anyukám se futotta volna le gyorsabban
2013.09.10. 09:26 angelday
Jókuti András világevőt, egykori Café műsorvezetőt nem kell bemutatni a gasztronómia iránt érdeklődőknek. 110 kiló után eltávolodott egy picit a sportolástól, de soha nem teljesen: az egykori vízilabdázó folyamatos visszatérése következik a sporthoz, enjoy! – angelday
Tavaly ősszel sikeresen és nagy élvezettel teljesítettem az első maratonomat Frankfurtban a BMW Média csapattal. Be is számoltam itt róla, remélem inspirált pár embert arra, hogy eljárjon futni. Idén is készülök egy maratonra, ezúttal Amszterdamban, október 20-án, így a Nike Budapest Félmaratont alapvetően edzésnek fogtam fel. Ez az idei elég gyengécske felkészülésemben végre egy esemény, ami rávesz arra, hogy hosszabb távot is fussak, ne csak a szokásos 12-13 km-eket. Eddig mindig rettentő gyengére sikerült ez a félmaratonom, 2012-ben és 2011-ben is 2:14-et futottam, és még ki is dőltem tőle utána 3-4 órára, napszúrás-jellegű tünetekkel. Na, ezeket idén is sikerült produkálni, de legalább az előzmények jobbak voltak.
Volt nyár végén egy vádliizom-sérülésem is, még kezeltettem is, de teljesen így sem jött helyre, viszont legalább a futásban nem akadályozott az utóbbi hetekben. Az elején vannak csak fájdalmaim, kb 30-40 percig. Ez bejött most is, a rajt után legalább volt min gondolkozni, miközben kicsit túl nagy lendülettel indultam neki a távnak. Az egyéni futóstratégiám nem is eléggé tudatos és nem is eléggé profi, azzal nem is fárasztanék senkit sem, csak az aktuális megfigyeléseimet szedem össze a félmaratonról.
Szerintem nagyon bevált a szakaszos rajt, az elmúlt két évből kifejezetten emlékszem jó pár olyan jelenetre, amikor egymásban botlottak el emberek. Sok gondot okozott, hogy gyors futók is a mezőny végére szorultak sokan, akik végig előzgettek a nagy tömegben, senkinek se volt ez jó, az előzőnek se, és annak se, aki elé esetleg „féktávolságon” belül vágott be valaki. Ezt idén nagyjából sikerült kiküszöbölni, a futók sebessége egymáshoz képest kicsi volt, így a manőverek is kiszámíthatóbbak lettek, a rajtnál az extra várakozás sem volt zavaró, szóval részemről nagyon elégedett voltam ezzel a megoldással. (Egyedül azt sajnáltam, hogy a nagy labdához, amibe alulról belel lehet csapni egy nagyot, nem futva érkeztünk meg emiatt, pedig az egy jó poén, ha a rajt utánra kerülne, akkor ez is megoldódna...)
Továbbra is nagyon szeretem a különböző dobosokat, főleg a Dózsa György útiak maradtak meg, nyilván amiatt, mert akkor már nagyon nagy szükségem volt a pörgésükre, szuper jók ezek, az összes zenész, dobos nagyon fontos szerintem mindenkinek, a fúvósokat is nagyon bírtam például.
Nagyon boldog voltam a pompom-lányoktól is, a Nike kamionon is zseniális volt, fontos lélektani pillanatban, de a személyes legnagyobb kedvenceim mégis az újpesti rakparton eszeveszetten szurkoló világoskék ruhás Suhanj!-csajok voltak. Mondjuk ebbe nyilván belejátszik az is, hogy nagyon szimpatikus nekem, amivel foglalkoznak: fogyatékkal élők számára biztosítanak sportolási lehetőséget többek között, így például futóversenyeken is. Nagy álmom, hogy egyszer megfelelően stabil kondiba kerüljek ahhoz, hogy én is tolhassak vagy vezethessek versenyen valakit, de egyelőre azért még a saját testem mozgatása se mindig garantált...
Az egyéni célkitűzésemet egyébként úgy fogalmaztam meg ezúttal, hogy Sanyosz előtt egy lépéssel szeretnék célba érni, aminek persze nem az ő legyőzése volt az értelme, hanem a 2 órán belüli idő, ugyanis iramfutóként neki pont 2 órára kellett teljesítenie a távot. Ez volt a cél, de alapvetően edzés volt ez, na meg élvezet, hiszen a sikeresen élménydús maraton után már nyilván nem akarok semmilyen versenyen sem küzdeni, ha egyszer élvezni is lehet helyette.
A szokásos kínzó fejfájást, némi hőemelkedést és enyhe kómát idén is sikerült beszereznem, de ez már hagyomány, viszont egészen új felfedezés, hogy eltámolyogtam a kedvenc phó levesező bisztrómba, a Hai Namba, és a csodálatos, forró, fűszeres, savanyú és csípős tésztaleves helyretett! Komolyan nem is értem, még a harmadához se értem, amikor elmúlt a fejfájásom (verseny közben és után is ittam rengeteget, szóval elvileg nem csak a folyadék), tudnak ezek a vietnamiak valamit nagyon, főleg Nguyet, aki ott főz. (És ráadásul zárás után beengedett, szóval duplán hálás vagyok...)
A mostani Nike Budapest félmaratonon egyébként messze arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy nagyon régi barátom – részben az én hatásomra – elkezdett hónapokkal ezelőtt rendszeresen futni, és ez volt élete első futóversenye. Próbáltam persze átadni neki a sok okosságot, amit én kaptam a saját mentoraimtól, főleg Gusztos Pétertől és Markocsán Sanyosztól. Nem sikerülhetett rosszul, mert végül másfél perccel jobbat futott, mint én, és ami még ennél is fontosabb, rettenetesen élvezte az egész versenyt, és ez is egyértelműen arra inspirálja majd, hogy még komolyabban vegye az új hobbit. Már tervezgette is, hogy hogyan tovább! Mondjuk udvariasabb lett volna, ha ő is előre enged, mint Sanyosz, aki kétségbeesetten kiabálva keresgélt maga mögött a cél előtt 200 méterrel megállva, hogy sikerüljön megelőznöm. :)
Hárman indultunk neki barátok, külön-külön futottunk, mégis teljesen véletlenül összetalálkoztunk a cél után közvetlenül, ami külön nagyon jó élmény volt.
Összességében nagyon elégedett vagyok az eredményemmel még akkor is, ha szerettem volna 2 órán belül futni (ez végül csak optikai trükközéssel sikerült, ezért kezdtem egyessel az eredményemet), de legalább alaposan kifutottam magam, és végre elkezdtem a rendesebb felkészülést és az önbizalom-tankolást az október 20-i amszterdami maratonra. Ott legalább jó hűvös lesz, az tuti.
És a legnagyobb elismerés a 72 éves (és rettentő vicces) anyukámtól érkezett e-mailen: „Szuper vagy! Magam sem tudtam volna gyorsabban.”
7 komment
Címkék: beszámoló félmaraton világevő Jókuti
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.10. 10:58:10
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.09.10. 11:00:51
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.10. 12:09:04
Amszterdam maratonjának a legjobb a szlogenje: I amsterdam. Az "I am" pirossal, a többi feketével. Zseniális!!
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.09.10. 12:20:28
világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.09.10. 16:38:27
Oh Dae Su 2013.09.11. 16:03:39
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
