Run Stuttgart

2013.12.17. 10:54 SeSam

Kicsit eltűntem innen, ennek pedig két oka volt: az egyik, hogy pihenésképp meglátogattam öcsémet Németországban, a másik pedig, hogy engem is elkapott a népszerű téli torokfájós kórság, amitől most olyan sokan szenvednek.

Én sem indulok neki egy külföldi útnak futócucc nélkül. Most kicsit kellemetlen volt a helyzet, mert a maximum 8 kilós fapados kézipoggyászba kellett beleférnie mindennek ruhástól-ajándékostól. Az egyetlen kompromisszumot a cipő miatt kellett kötnöm, egyszerűen nem tudtam volna begyömöszölni a hátizsákba, úgyhogy a Vomero+ 8 Shield a lábamon utazott. Kicsit extravagáns lehetett az összkép, de most amúgy is menő a sportcipő viselete hétköznapi outfitekhez is, meg amúgy iszonyú kényelmes is.

A célállomás Stuttgart volt, és amíg tesó dolgozott, én várost néztem. Nagy sportolásról teljes menetfelszerelésben nem lehetett szó, de azért sikerült találnom kihívást: meglátogatni a város legmagasabb pontját, ami amolyan helyi Normafa. Birkenkopnak hívják, és arról nevezetes, hogy a jelenlegi 511 méteres magasságát úgy nyerte el, hogy jó negyven métert ráépítettek törmelékből. :) A második világháborúban ugyanis Stuttgartnak közel felét szétbombázták, azután ide szállították az elpusztult épületek romjait.

A Google térkép gyalogos útvonaltervezője alapján 5 kilométer sétára volt szükség, nagyjából 300 méter szintemelkedéssel. Azért kicsit izgalmas volt, amikor a kiépített utak helyett már erdei ösvényeken vezetett a telefon.

A tetőről viszont nagyon szép látvány nyílt:

Visszafelé még volt másik ötös séta, nem unatkoztam. Mondjuk lehet, hogy pont ezen a túrán fáztam meg, mert másnap már torokfájással ébredtem.

Nem akartam viszont lemondani a futásról, főleg ha már elcipeltem a teljes felszerelést. Amióta egyszer a türelmetlenségem áldozata lettem, kicsit bölcsebben állok a dologhoz. Még az első tervezett maratonom előtt történt, hogy szintén egy influenzából lábadozva már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy folytassam az edzést. El is mentem, aztán másnap megint meg akartam halni, visszatért teljes erővel a betegség. Ezt el akartam kerülni mindenképp.

Most nem voltam lázas, meg technikai cucc is védett, úgyhogy megkockáztattam egy nyolcast. Már ment lefelé a nap, amikor elindultam a kollégiumból. Esslingenben laktam, ami egy nyolcvanezres város Stuttgart mellett. Kicsit melegebb volt, mint itthon, de nem sokkal, ennek ellenére minden nap találkoztam futókkal, akár bent a városban is. Sokan csak sima mackóban nyomták, egy lány pedig olyan topban jött szembe, hogy ha ránéztem, fáztam.

A célom a Neckar folyó partján futó kerékpár- és gyalogút volt. Itt több futóval is találkoztam, akiken mind fejlámpa volt. Később derült ki, miért: egy ponttól teljesen megszűnt a közvilágítás, minimális fényt csak a hold és a túlparton kivilágított házak nyújtottak. Vaksötétben viszonylag ritkán futottam eddig, és nem volt túl bizalomgerjesztő a környék sem. Amikor a második hajléktalannak tűnő arcot előztem meg (vagy zombit, nem igazán lehetett megítélni), akkor döntöttem úgy, hogy visszafordulok.

Nem lett meg a 8 a végére, meg lassú is voltam, viszont sikerült nem rontani a betegségen, és beírhattam Baden-Württemberget is az "ahol futottam már" listára. Mondjuk most épp nincs hangom, pedig össze kellene szedni a decemberi százast is, ha már eddig kitartottam.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás külföld tél Stuttgart Németország

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.