Fuss vissza a jövőbe – hamarosan itt a hatodik alkalom, nyuszivagy McFly!
2014.03.12. 12:03 angelday
Doktor DaMartian immáron hatodik alkalommal szervezi meg az óraátállító futását. Órákat a nyári időszámításra átállítani majd csak a hónap végén kell, viszont már most felhívnánk a figyelmet arra, hogy érdemes készülni erre a szervezett futásra! A Doki ezt írja:
Irány 2040, amely számjegyeinek összege: 6! Igen, immár hatodszor fognak végigdübörögni a Fussunk-kondenzátorok a lángoló keréknyomok között. És ezúttal komoly változásokat is tervezek, mert ugye mindig lehet, sőt kell fejlődni, és szerencsére olyan sokan érdeklődtök, hogy már régóta kinőttük azt a minimál szerveződést, ami eddig jellemezte a futást! Természetesen szeretném, ha továbbra is megmaradna a résztvevőknek az apró ajándék. De a legfontosabb változás a távokat és magát a futást fogja érinteni! Szánom-bánom, de eddig nem a megfelelő távot futottuk, hiszen 1.21 gigawatt kell a fluxuskondenzátor működéséhez, így idén a gyorsabbaknak lesz egy 12.1K táv, Illetve marad a korábbi 10.1K és a rövidebb 8.8K. Másrészt a csoportok ezúttal külön fognak futni, hogy a rövidebb távosok ne próbáljanak lépést tartani a gyorsabbakkal.
Ha esetleg kétkednétek Doktor DaMartianban, újra szerepeltetnénk a 2011-es kisfilmet, ami az egész lavinát elindította annak idején.
Természetesen a fő kommunikáció Facebookon zajlik, itt kövessétek az eseménnyel kapcsolatos további részleteket! Ne feledjétek: a futás március 30-án lesz, vasárnap. (Gyakorlatilag szombat éjjel fél egytől a Felvonulási téren!)
5 komment
Címkék: közösség videó futás Fuss vissza a jövőbe
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.