Kalandjaim egy trail versenyen
2014.04.14. 14:08 angelday
1972. szeptember 15-én Svédországban Göteborgból felszállt egy Douglas DC-9 típusú gép stockholmi uticéllal. A felszállást követő ötödik percben három felfegyverkezett horvát usztasa eltérítette a gépet és kényszerleszállást követeltek Malmö akkori repterén, a Bulltofta reptéren. A követelésük 500 ezer svéd korona és hét társuk szabadon engedése volt.
Érdekes módon a svédek a túszokért cserébe odaadták a foglyokat, sőt, pénz is előkerült, mert a maradék túszt nem akarták elengedni. Végül ottmaradt a pénz a kifutópályán, a terroristák pedig Spanyolországba jutottak, ahol menedéket kértek. Az akkoriban Franco diktatúrát élő spanyolok nem adták ki őket a svédeknek, maguk akarták a tárgyalást lefolytatni. Az egyik eredeti fogolyként kiszabadult, gyilkossággal vádolt elkövető végül Paraguayba menekült, ahol testőrként sikerült elhelyezkednie, sőt, egy másik identitással még Amerikába is eljutott. Ott végül elfogták és 1979-ben kiadták a svédeknek.
A Bulltofta repteret végül felszámolták és átköltöztették az operációt a Sturup reptérre. A Bulltofta megmaradt egy parknak és rekreációs központnak. Itt, a Bulltoftán rendezik a Bulltofta Brutal trail versenyt is, ahol 4,4 km-es körökből kell teljesíteni hármat. Egy 13 km-es verseny nem tűnt rossz eseménynek így április elején, elmentem.
A családias hangulatú klubház körül már gyülekeztek futócuccban a fiatalok. Ahogy néztem huszas- harmincas éveiben járó emberek jöttek el, nagyjából 50-70 ember között. Határozottan úgy vettem észre, hogy a téli futóruházatom teljesen konform a többiekével, mindenkin cicanadrág, thermo felső, széldzseki, futócipő. Ekkor még úgy gondoltam, hogy jó helyen vagyok, jó időben.
A tavaszi időjárás igen hamar elromlott. A start előtt 5 perccel az egyetlen frissítőpont sátra alá kényszerültünk bemászni, akkora szélorkán és eső zuhant le. (Volt, aki ilyenkor is melegített.) Ettől függetlenül a rendezőket ez a körülmény egyáltalán nem érdekelte, vártak pár percet, aztán gyerünk.
Taktikusan az utolsók között indultam el, gondoltam, majd kényelmesen megyek. Néhány száz méter után egyből élesen balra be és konkrétan az erdő viszonylag alacsonyan levő tüskés, indás bokrai között ment az útvonal. A víz teljesen szétáztatta a talajon levő rönköket, földből kiálló cserjéket, életveszély volt a séta is, nem hogy a futás. Az első komolyabb erdőből kiérve az órámra pillantottam: 800 méter. Na, mondom, ez jó lesz.
Néhány száz méter sík után megint be az erdőbe, itt már bejött egy kis szintes rész is a változatosság kedvéért, és a bokrok, cserjék mellé a sáros domboldal is újabb kihívást jelentett. Hozzá nem értőként konkrétan a továbbjutás is nehézkes volt, határozottan az volt az érzésem, hogy a Barkley ultrán vagyok!
A neheze csak ez után következett. Mire kijutottunk erről a nyerges részről, az idő kitisztult, de sajnos teljesen felázott minden. Jött egy sárban dagonya szakasz, amit eleinte még próbáltam kikerülni, aztán rájöttem, hogy esélytelen, bele kellett gázolni. A domboldalt és bokrokat, a fel és le haladást már meg sem említem. Itt értünk fel egy síkra, ahol végre "szárazon" lehetett haladni. Le is előztem a végén néhány embert, az erdőben erre nem volt esély.
Lenn a pálya egy híd alatt (igen, alatt) folytatódott, sőt, sajnos kb. 100 méteren jéghideg térdig érő vízben kellett haladni. Egy középkorú svéd nő a kb. 10 éves lányával haladt előttem, bevágták magukat a vízbe. Azt gondoltam magamban, hogy ennek a fele se tréfa és én is belevágtam magam. A víz után a nyílt terepen leelőztem őket, aztán az erdőben még egy-két lemaradót. Jött egy fakerítés és a mellé álló sárga inges gondoskodott arról, hogy mindenki alatta közlekedjen át – a csalánban. Jól meg is csípte a kezemet és a tüskés bokrok után teljesen mindegy volt, hogy a számítógépes munkától formálódott zongoraujjaim mit kapnak.
Itt volt a pont, ahol eltévedtem és némi kerülővel jutottam vissza a pályára. A szemem sarkából láttam, hogy egy sziklásabb részből maradtam ki. Jött még egy kis erdő és áthatolhatatlannak tűnő cserjeszint, ahol, nem viccelek, Jackass stílusban üvöltve törtem át a tisztásra, ahol jött a frissítőpont, azaz a második kör eleje.
Azonnal kiálltam, jeleztem a szervezőknek, hogy fasza volt, de én léptem haza átöltözni. A kört rendesen végigcsináltam, két férfit és nyolc nőt sikerül leelőznöm. Az órám 4400 métert mért, ezt 37 perc 45 másodperc alatt tettem meg. Persze nem vagyok rá büszke, hogy a harmadánál kiálltam, de nekem pontosan elég volt ebből a típusú élményből ennyi, illetve azt se felejtse el senki, hogy a téli futócuccaimat saját pénzemből vásároltam meg annak idején két éve, és nem volt olcsó, szóval én inkább mégis vigyáznék rájuk. :-)
12 komment
Címkék: beszámoló trail Bulltofta
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
shortstack 2014.04.14. 17:46:21
Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.04.14. 21:06:15
nagykrisz_2 2014.04.14. 22:49:21
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.04.15. 07:17:22
shortstack 2014.04.15. 09:01:33
shortstack 2014.04.15. 09:02:24
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.04.15. 10:31:12
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.04.15. 10:34:18
Gehehejza 2014.04.15. 22:07:41
Zöld_Dani 2014.04.18. 12:50:28
hosszú évek eltökélt munkájával leadtam 40 kilót és 3 órás maratonra készülök
szülés után 7.20-as terepfutást reméltem és 7 órás lett belőle
és hasonlók, hanem ilyen is. Biztos van jó pár, kevésbé penge sporttárs, aki ha ilyet is lát, nem érzi magát egy igazi gyökérnek a sok elitkatona között.
Ami fontos.