Sherpák a hegyen

2014.06.27. 09:15 bitliszbá

Az UB-ról írok, de nem csak arról. Gondolatok jutnak eszembe róla, és másról is. Gondolatok, amelyek a teljesítményt értékelik, pozitívan vagy negatívan. Nézőpont kérdése.

De miért is adtam ennek a posztnak ezt a címet  A sherpákat biztos ismeritek. Ők azok, akik a Himalájában a hegymászókat segítik a hat-, hét-, és nyolcezres csúcsok meghódításában. Ők azok, akik szinte névtelenül, de mégis legtöbbször hódították meg ezeket a csúcsokat. Az elüzletiesedett, főleg az Everestre szakosodott túristacsoportoknak ők tapossák ki az ösvényeket, ők feszítik ki a köteleket, ők tartják karban az utakat, létrákat, és nem utolsó sorban ők takarítják el még a szemetet is. 

sherpa 3.jpg

De sherpák nem csak a hegyen vannak. Ott vannak a csúcsra törő sportolók, futók, kerékpárosok, triatlonosok körül is, és most szándékosan nem említem a technikai jellegű sportokat. De kik is ők és miért vannak? A profiknál fizetett emberek, de nálunk amatőröknél sporttársak, barátok, családtagok, akik saját kényelmükön felülemelkedve, sokszor nem kis áldozatokat hozva, névtelenül teszik a dolgukat, hogy a SPORTOLÓ (sporttárs, barát, családtag) célba érjen. 

Nekünk amatőr sportolóknak időnként szükségünk van a segítségre, hiszen egy hosszabb verseny némi háttértámogatással sokkal könnyebben megy. Aztán egy idő után visszatekintve rájövünk, hogy mi az, amivel segítettek, és arra is, hogy ezt hogyan is tudnánk mi magunk megoldani. Én az első Balaton Szupermaratonomat kerékpáros-kísérővel csináltam végig. Minden nap, a 20-25. kilométertől a kollégám kísért, adta a vizet, és az izót. Következő évben már tudtam mit kell csinálni, és nem kellett kísérő.

A következő versenyem, ahol kísértek a Bécs-Budapest volt. Itt sem ismertem a pályát, és a távokat sem. Két napig a fiam Marci, a harmadikon lányom barátja Péter, és a negyediken pedig futótársaim-barátaim Emőke, Éva és Ulrik kísértek. Nagyon sokat jelentett nekem a jelenlétük. Az utolsó napi félmaratonon teljesen önként és saját versenyüket feláldozva két Ákos és István küzdötték velem végig a 2 óra feletti 21 kilométert. Most legutóbb pedig az UB-n szintén Marci és barátnője támogattak Keszthelytől Szemesig.

De miért is írok erről?

Nagyon sok, főleg hosszú versenyeken (kinek mi a hosszú) évről évre felmerül az etikus kísérés kérdése. Volt már, hogy félmaratonon állt be a frissítőasztalhoz a bringával a kísérő megtölteni a kulacsot, hogy frissíteni tudja társát. Azon is folyt a vita, hogy szabad-e mondjuk a pólócserében segíteni, vagy a cipőjét újrafűzni a versenyzőknek. A vita régi, és amíg a versenyszabályzatok nem írják le évről évre újabb és újabb pontokban, hogy mit lehet, és mit nem, addig a viták folytatódnak. Mint azok a viták is, hogy egyenértékű-e a segítővel együtt teljesítés, az egyedül teljesítéssel. Ebben lehetetlen igazságot tenni, mert a körülmények, az anyagi feltételek minden futónál más és más lehetőségeket szabnak. Ezeket, és a versenyszabályokat figyelembe véve, az egyéni szükségleteket és lehetőséget figyelembe véve, mindenki maga dönt arról miből és mennyit vesz igénybe.

Én, ahogy leírtam vettem igénybe támogatást, de eddig sherpáim nem voltak. Miért írom ezt? Mert alapvetően én frissítettem magam, mindenből annyit, amennyit gondoltam, amennyi jól esett. Ők mellettem “csak” a biztonság, a háttér voltak. Ma már tudom, hogy ez nagyon jó, de kevés! Az igazi kísérő nem csak biztosítókötél, hanem társ az úton. Nem azt adja amit kérsz, hanem amire szükséged van. Akkor is, ha te nem akarod! Gondolkodik helyetted, amikor te már nem tudsz, vagy nem akarsz. Átsegít a holtpontodon. Hátba ver ha hülyeséget csinálsz és megsimogatja a fejedet, ha ügyesen csináltál valamit. Érzi, hogy mi fáj, és segít, hogy ne fájjon annyira.

Béci.jpg

Alapvetően nekem ez eddig nem nagyon jutott eszembe, de én csak egy lelkes amatőr vagyok. Az UB-t az utolsó hétig magányos teljesítésre terveztem. Keszthelyig így is mentem végül. Azt kell mondanom, hogy minden összejött. Két-három apróbb holtpont (eleve tudtam, hogy lesz ilyen) volt csak, de jól, összeszedetten, szinte percre pontosan teljesítve a saját elvárást mentem Keszthelyig. Tudtam, és készültem rá, hogy csak magam vagyok.

… És itt jönnek a sherpák és a kitaposott utak. Tudtam, amikor nekivágtam az UB-nak, hogy a “nem-befejezők” nagy százalékának nincs kísérője. Tudtam azt is, sőt meg is írtam egy zárt csoportban, hogy a kíséret megállásra késztet. És tudtam előre, hogy nem lesz könnyű az éjszaka. Amit nem tudtam, az az volt, hogy egyedül elsőre fáradtabb leszek, főleg fejben, mint ahogy gondoltam. És azt sem tudtam, hogy az éjszaka, mint a vámpír, kiszívja belőlem az életerőt és azt a hitet, hogy nem elég a fizikai felkészülés. A mentális erő éppúgy szükséges.

A hegy, nekem nem csak képletes értelemben jött el, és állta el az utamat. Fonyódnál, nem állítom, hogy szándékosan, de mindenesetre mintegy szimbólumként is, megmásztuk a HEGYet. Nekem az nem csak egy hegy volt, hanem maga az UB. Ott, és akkor kellett volna legyőzni!

Az a domb (mert bevallom nem nagy az egész) megmutatta nekem azt, hogy miként kell ezt megcsinálni. És mint a legtöbb tanítás, nem azonnal érthető, hanem az idő érleli meg. Sok-sok minden, ami azóta történt tette tudatossá, hogy először el kell jutni a célig, aztán lehet csiszolni és finomítani. Az én olvasatomban ez annyit jelent, hogy használjam ki a segítőket és érjek célba, aztán tolhatom ki a teljesítést abba az irányba, hogy ténylegesen egyedül, csak magamra támaszkodva csináljam meg.

Szóval sherpák. Milyenek is az igaziak? Először is, és elsősorban: társak! Nem alárendeltek, hanem mint a kapus a fociban, nem rúgja be a gólt, de nélküle nincs csapat! Másodszor, olyanok, akik tudják mit csinál az épp’ most a célba érni szándékozó. Tehát ők is ilyenek, vagyis csináltak már hasonlót. Harmadszor legalább olyan kemények és elszántak, mint az aki célba akar érni. Ja igen, a bizalom. Én tudom, hogy kellenek a teljesítéshez, és ezért hiszek bennük. Ők tudják, hogy kellek a teljesítéshez, ezért bíznak bennem. Valami ilyesmi…

Ismerjük a hegyet, ismerjük a mászót, tudjuk, hol vannak a rejtett akadályok, hol lehet a kötélbe kapaszkodni. Ez a segítők legnagyobb feladata. És a futó hisz benne, hogy tényleg tudják.

Ez a poszt nem a futóról szól. Hanem azokról, akik segítik őket, hogy eljuthassanak a célig. Sokan vannak, és nagyon sok mindent feláldoznak tettükkel. És ha így gondolkodunk, akkor minden egyes UB szalag mögött még sok kicsi szalag áll, amelyek nékül nem emelhetnénk fel ott, és akkor, azt amire annyira vágytunk..

Dicsőség minden sherpának!

7 komment

Címkék: tisztelet segítők sherpa UB

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr306422219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2014.06.27. 12:12:56

Oh, de nagy vagy, hogy Bécit raktad ide be :) Azt hiszem, Ő igazi sherpa volt idén, Szíj Zolival és Molnár Erikával együtt.

"És azt sem tudtam, hogy az éjszaka, mint a vámpír, kiszívja belőlem az életerőt és azt a hitet, hogy nem elég a fizikai felkészülés. A mentális erő éppúgy szükséges."

Huh, ez nagyon igaz. Első UB-nkről írtam (akkor ugye délután 2-kor rajtoltunk Tihanyból):
"Keszthelyről kifelé megyünk a 71-esen, tök sötét van, a szembejövő autók reflektora villog. Balra tőlünk lehet a bicikliút, látunk periódikusan köröző villogó pontokat, azok a futók kezére és lábára szerelt villogók. Apokaliptikus látvány, és bennem az van, hogy este 10 van, és sehol nem vagyunk még. Ez volt itt a mentális mélypontja a versenynek, legalábbis számomra. Inkább nem osztom meg a többiekkel, megyünk le Balatonberénybe."

Szóval ismerem ezt az érzést. Gondolom, egyéni versenyzőként ez hatványozottan jön elő.

nagykrisz_2 2014.06.27. 19:26:11

miért olyan vastag a vádlija a biciklisnek?

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.06.27. 19:45:28

Jó a téma. Egyéniben egyelőre nem tervezem, de jövőre párban nyomjuk, az idei trió után. Mi nem kísértük egymást. Annyi volt az idén is és jövőre is a kérésem, hogy 15-20 km-enként legyen egy ismerős arc az út szélén. Egyedül, befordulva szeretem ezeket a kihívásokat megcsinálni.

hidegchaco 2014.06.27. 19:46:02

@nagykrisz_2: mert egy valódi sherpa nem csak jól kerékpározik, de futásban is erős:
"It only took Phurba Tamang three hours, 41 minutes and 20 seconds to cover 42.19 km on the slopes of Mount Everest and win the Tenzing-Hillary Everest Marathon 2010, on 29 May. The marathon started from Everest Base Camp at an altitude of 5.365 meters, and ended at Namche Bazaar at 3,446 meters.

Phurba Tamang, a native of Nepal, works as a Sherpa or porter in Lukla, is only twenty-two and has claimed his second consecutive victory in the competition: "I am very happy to have won, I will run again next year," he tells AsiaNews."

Andrea Kutvölgyi 2014.06.28. 07:11:49

@nagykrisz_2 : Gratulálok a feltett kérdésedhez a kísérőm testi adottságait illetően.Koór Béla néven találod a facebookon,de levelet is írhatsz neki a healthylsd@gmail.com-ra,kérdezd meg tőle,válaszolni fog.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.06.28. 08:47:43

Nélkülük nehezebb volna valóban, ezért a boldog elégedett pillanatokban se feledkezzünk meg róluk!

Gyűrött Papír 2014.07.04. 15:33:11

Ők azok akik a teljesítés alatt segítenek.
A másik segítség a család, aki elfogadja és támogat abban, hogy a célodat elérhesd. Egy nyugodt háttér, ami segít levenni a terheket szintén sokat hozzá tesz.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása