Spotify: Zene mindenkinek

2014.09.15. 21:14 SeSam

Mostanában slágertéma lett a ki milyen zenére fut kérdéskör. Volt ugye a Runner’s World olvasói szavazása, meg egy csomó cikk a témában.

Kis visszatekintő: 2007 februárban járunk, az első iPhonet már bejelentette Steve Jobs, de egészen nyárig nem kapható még. Ekkor volt az első futásom a Nike+iPod kombinációval, mozgásérzékelős chippel a cipőben. Na, innentől kezdve rendszeresen volt legalább egy futós lejátszási lista mindig az aktuális kedvencekkel. Mai szemmel nézve ez azért még kicsit macerás volt, nyilván mindig az a szám nem volt az iPodon, ami keleltt volna stb. (Most nosztalgiából megnyitottam az iTunest, 5 futós playlistet találtam benne.)

Ehhez képest ma már elképzelhetetlen kényelem van. Ott a Spotify – ami a legjobb találmány a szeletelt kenyér óta – a Margitsziget felé a villamoson össze lehet rakni a zenét, amire aztán mehet(nek) a kör(ök). Illetve van egy csomó előregyártott lista is, sokat maguk a Spotify dolgozói készítenek, de a felhasználók megosztásai között is érdemes körülnézni. Szerencsére alapértelmezésben az összes lejátszási lista publikus, így a “running” vagy “marathon” kulcsszavakra nagyon jókat lehet találni. Nekem még a síelős témájú szettek is beváltak futásra, főleg télen.

Inkei Bence tett ki a Cinkre legutóbb saját listát, ráadásul felhívással, hogy próbáljuk ki. Hát jó, vasárnap ezt betárazva vágtam neki két szigetkörnek. Bár állítólag ezek a számok a "nem túl gyors, de nem is túl lassú" sávban mozognak, azért 4’45” körüli kilométereket sikerült összerakni. Nem tudom, engem pörgettek. A Kraftwerkben a lihegés külön tetszett. Egy szám kivételével, ami nem elérhető nálunk, összeszedtem Spotifyra, próbáljátok ki ti is:

Kommentben várom a saját playlisteket!

12 komment

Címkék: zene ajánló playlist zenehallgatás Spotify

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr356659677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katuska Katuska 2014.09.15. 22:23:19

Fuuu... nagy találmány, az már egyszer biztos!
nekem ez tetszik jó crossfitre és futáshoz is.... igaz...most nem futok :)

open.spotify.com/user/spotify/playlist/1syEM185o5tRlgKllmqJJ0

dobákpeti · http://dobakpeti.blog.hu 2014.09.16. 09:38:14

Mióta futok, csak Spotify-al teszem, szóval el se tudom képzelni, e nélkül hogy mehet bárkinek. Itt van hát a playlistem, ezzel csináltam meg hétvégén az első félmaratonom, direkt a 21km végére vannak belőve a felturbózó zenék: 5:45-ös km-ekkel pont jókor jöttek: az utolsó km-en. :) Persze az is igaz, hogy ami nekem pont jó tempót ad a katonás ritmusával, az a feleségemnek meg lassú, szóval valószínűleg nem mindegy milyen hosszú lábakon fut az ember. open.spotify.com/user/11124187691/playlist/1oSXkVfX7jM9uMlCFeg3OJ

angelday 2014.09.16. 10:24:16

@dobákpeti: én annyira nem ismerem, de működik 3G kapcsolat nélkül is?

dobákpeti · http://dobakpeti.blog.hu 2014.09.16. 10:43:45

@angelday: Igen, le tudod menteni a számokat (vagy akár komplett playlisteket) a telefonra, vagy igazából bármelyik eszközre, amin használod. (Make available offline opció), és van olyan kapcsolója is, hogy csak az így lementett számokat játsza (Offline mode). Emellett pedig külön választható, hogy milyen minőségben menjen a stream, vagy a számok lementése (külön-külön megadhatod).

SeSam · http://sesam.hu 2014.09.16. 10:44:32

@angelday: ha előfizető vagy (€5/hó), akkor lehet offline playlistet csinálni

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.09.16. 13:25:26

De miért jobb ez, mint egy sima mp3 lejátszó? Nem értem, miért jó ez a nagy közösségi szarság mindenben. Arra épít minden közösségi szájt, hogy az emberek szeretnek dicsekedni, megmutatni magukat. Itt is az első két komment rögtön a saját pléliszt belinkelése. Érdekes. Vagy csak öregszem...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.09.16. 15:15:45

@BGy: Most nem értek veled egyet! Ezek az előfizetést nyújtó zeneszolgáltatók nagyon jók! Tulajdonképpen havi 1500 krajcárért bármit meghallgathatsz, olyan mintha meglenne otthon az összes album. Egy mp3 lejátszónál korlátozva vagy a saját kollekciódra (persze tudom, le lehet mindent torrentezni). Az a legjobb az egészben, hogy amíg te azt hiszed milyen jól jársz, addig a szolgáltató és minden egyéb résztvevő is marha jól jár.

Itt nincs mivel dicsekedni, mindenkinek "ugyanaz" van.

A témához hozzászólva egy nagy akadálya van annak, hogy kipróbáljam ezt az egészet és az az, hogy nem akarom magammal cipelni a telefonom. Ebben mondjuk tényleg jobb az mp3 lejátszó. Nagyon örültem mikor végre megszabadultam a telefontól, a súlya és a mérete miatt is. (És persze az sem utolsó, hogy a futás így tényleg kikapcsolódás, nem tud senki sem megzavarni)

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.09.16. 15:25:43

@pantomimes: nekem az a szerencsém, hogy összesen 6-7 együttes érdekel mélyebben. Őket már leszedtem a netről, vagy a Youtube-ról és azokon élek. A hangminőség csak annyira érdekel, hogy a CD-nél sokkal szarabb ne legyen. Sistergős kazettákon nőttem fel. Amit nem úgy rögzítettek, hogy a két magnót egymással szembefordítják, az nekem már ajándék. :)))))

nagykrisz_2 2014.09.16. 19:17:48

Én a heti meteort szoktam hallgatni, max hangerőn.

dobákpeti · http://dobakpeti.blog.hu 2014.09.16. 20:43:52

@BGy: mégis mi a péniszmutogatás abban, hogy valaki belinkeli a playlistjét, amire fut? Igen, közösségi, mert lehet, hogy másnak is megtetszik, másnak is beválik... De a spotify nem ettől jó, hanem a kb korlátlan választéktól, legyen szó akár albumokról, vagy különböző stílusú playlistekről, a rádiókról nem is beszélve, amik kiismerik az ízlésed, és neked tetsző számokat játszanak.

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2014.09.17. 08:59:47

A spotify-hoz van egy Adidas oldal, amivel futós playlisteket lehet csinálni:
spotify-adidas.com/boostyourrun/#/gb

shortstack 2014.09.23. 15:22:29

@nagykrisz_2: nekem a Heti Meteor a Powersong!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása