Cipőteszt sárban-hóban

2015.01.28. 10:30 szasza75

Kétféle vásárló típus van.

Az egyik a ragaszkodó: ha egyszer már bevált valamilyen tárgy, eszköz, jelen esetben egy futócipő, akkor nehezen, vagy nem vált. A másik típus a kísérletező: ő folyamatosan tesztel. Persze lapul a polcon már olyan cucc, ami bevált, de néha erős kíváncsiság fűti, hogy érzékeljen, tapasztaljon valami újat. 

Már régóta szemezgettem vele, majd egyszer csak rászántam magam, hogy beszerezzek egy Nike Zoom Wildhorse-t. Leginkább terepen futok, és annak ellenére, hogy számos terepfutó cipőm van a legkülönbözőbb márkáktól, leginkább a Nike Vomero-t húzom a lábamra.

Szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy két szélsőséges körülmény között teszteljem a cipőt. Először jött a sár. Azt hiszem, nem ragozom túl a tesztet, jó volt. Kissé vékonyka cipő, nem túl magas a dropja, és ennek megfelelően nem túl nagy a csillapítása sem. Kicsit minimálos stílusra hajaz. Elég könnyű, gyors cipőnek mondanám, és egészen jól dolgozott a sárban.

c1.jpg

Aztán a hó.

A hétvégén a Gerecsében voltam. Budapesttel ellentétben ott aztán tényleg szakadt a hó, hol fentről, hol oldalról, amíg a főváros alacsonyabban fekvő szintjein csak az eső mosta az utcákat. Vasárnap reggel elindultam egy kisebb körre, a hó esett gazdagon, temette a földet vastagon.

c2.jpg

A cipő jól fogott. Markáns különbség volt a két futás között a csillapítás. Ugyanaz a cipő, csak más helyszín, más felület, más érzet. :-) Valójában a cipő is sokkal tisztább lett a 2. futás után.

A harmadik próba a szikla lett.

c4.jpg

Illetve napfényben:

c3.jpg

(folytatom...)

4 komment

Címkék: teszt cipő cipőteszt Nike Wildhorse

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr617109029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerappaaa · http://gerappa.blog.hu 2015.01.28. 12:39:14

Annyi kérdésem lenne, hogy a Vomerohoz képest lényeges az előnye tapadásban?

bitliszbá 2015.01.28. 18:54:25

@Gerappaaa: Szasza majd válaszol erre, én a Terra Kiger2-t tesztelgetem, de eddig a lefeléken és a felfeléken veri a Vomerot (terepen). Terra Kiger a fenti cipő nagytesója, uh. felülről értékeleve a kérdést: ezek az első igazi terepcipők a Nike-tól ( volt már Trail Pegám, sőt GTX is :) )

bellone 2015.01.28. 20:27:53

Sziasztok! Az elmúlt 3 évben Pega Trailben futottam, nem is volt gondom, ha láttam egyet olcsón, megvettem. Mostanra hiánycikk. Tudtok segíteni, hogy az új kollekcióból, melyik van hozzá legközelebb? (A 31-esből vettem egy Flash-t, de van egy kis hiányérzetem...)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása