Hogyan lettem kezdő fogyókúrázó futó

2015.02.10. 14:06 nikita

Tavaly februárban realizáltam magamon 15 kg súlyfelesleget. Elkezdtem fitness terembe járni különböző csoportos órákra: spinning, stretching, body art, hot iron, fitball és kondi. Májusban elkezdtem futni szigorúan futópadon, borzasztóan ment: 9-10 perc/km átlaggal. 5 perc “futás”, 5 perc gyaloglás váltakozásokkal 30-40 percig. És nem akart javulni a teljesítményem.

Szentül hittem abban, hogy futópadon futni sokkal könnyebb, mint kinn a szabadban, és én még nagyon kezdő vagyok, tehát a könnyebb megoldást választottam. Júliusban merészkedtem ki először a Vérhalom téri futópályára és egy egészen más világ nyílt ki előttem: sokkal könnyebb lett a futás, amellett, hogy gyorsabb lettem és hosszabb távot voltam képes megtenni már az első alkalommal. Egy 2013 július / 2014 júliusi fotó összehasonlításként:

beforeafter2014_07.jpg

A fő okot a légzéstechnikában és oxigénellátottságban láttam: volt levegő, ami nem mondható el egy konditerem esetében. Soha többet nem léptem utána futópadra. Havonta 15 alkalommal futottam, kezdtem 5 km-ekkel, ami gyorsan feljavult 10 km-re. Szeptember közepén késő este a Margitszigeten zuhogó esőben futottam 16 km-t, amit azóta sem sikerült megismételnem. Az eső és a kellemes hőmérséklet, és az, hogy teljesen egyedül vagyok a szigeten doppingként hatott rám.

Másnap viszont fájt a csípőm, de nem törődtem vele. Pár nappal később futottam 3 km-t, de már a második kilométernél ismét jelentkezett a csípőfájdalom, rátoltam még kettőt. Két nappal később kimentem futni 3 km-t, ami az első 50m után sikoltósan fájt, de nem érdekelt. Nem részletezem mi történt, lényeg az, hogy teljesen lebénított, és hetekre elvont a futástól. A következményeiről írtam korábban ide egy posztot.

Októberben csak három alkalommal futottam, és novemberre ismét jól voltam, a csípőfájdalom nem tért vissza. Viszont decemberben már csak hétszer és januárban jelképes három alkalommal kocogtam ki a Szigetre.

Egyenletes tempóban futok 5 és 12 km esetében is. Általában 5:45 és 6:25 km/perc között van a sebességem, attól függ mennyire vagyok aznap kimerült.

2015-01-27_13_34_22.jpg

Ami mindenképp feltűnt, hogy a hideg miatti túlöltözöttség akadályoz a futásban. Nem futok esőben télen, és nem futok, ha fagypont alá süllyed a hőmérséklet. Viszont ebben a zimankós időszakban is az öltözék hátráltat: Nike futónadrág, arra ráhúzok egy térdig érő fitness szűk nadrágot, HH alulöltözet, hosszú ujjú felső (dryfit), erre rákerül egy atlétatrikó és egy cipzáros polárpullover, Nike futósapka és kesztyű.

Nem tudok viszont teljesen szabadon mozogni, nehezebb a futás. Nyáron egy nagyon rövid jóganadrágban és atlétatrikóban tolom, minden egyes kar és lábmozdulatom akadálytalan. A teljesítményem romlott szeptember óta, ritkán futok 10-12 km-eket, inkább 5-8 km lett az átlagom. Abban bízom, hogy a felmelegedéssel a sebességem és a távolságom is javulni fognak.

Augusztus és január között nem jártam konditerembe és csoportos órákra, csak kizárólag a futás, októbertől a bikram jóga órák jelentették a sportolást az életemben. Az izmaim leépültek, amit keservesen megszereztem augusztusig, valamint szépen visszahíztam 4 kilót is. A futástól nem lehet izmosodni, az egész biztos.

A napokban belekezdtem egy kezdőknek szánt 12 hetes félmaratoni programba. Heti kétszer van pihenőnap (a futásból), minden alkalommal más a futófeladat. Emellett ismét heti egy-egy alkalommal megy a bikram jóga, spinning, stretching, fitball, pilates. Hetente háromszor a kondizás.

A nullából egy év alatt el fogok jutni a félmaratonig, aztán továbblépek. Februártól augusztusig fogytam 13 kg-ot, 4 kg vissza, ami azóta stagnál, jelenleg plusz 6 kg a matek rajtam. (Szeretem a matematikát.)

25 komment

Címkék: fogyás félmaraton keresztedzés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr677139305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.02.10. 15:46:00

túl sok, túl hamar! figyelj oda, nehogy sérülés legyen ebből. de amúgy hajrá! :)

shortstack 2015.02.10. 16:04:04

Nehol kihagytad a "Nike" szot a ruhazat leirasanal, erre mindenkepp figyelj legkozelebb, kulonben levonas jar, de egyebkent hajra, csak igy tovabb :)

edinalorincz · http://edinalorincz.com/photoblog 2015.02.10. 16:10:12

"Ami mindenképp feltűnt, hogy a hideg miatti túlöltözöttség akadályoz a futásban." - Próbáltad már kevesebb ruhával télen? Én meggyulladnék ennyi ruha alatt még 0 fok körüli hőmérsékletben is...

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.10. 16:34:41

@shortstack: mindenhova odairtam, ami Nike ;) bár a futocipomet elfelejtettem megemlíteni, ami szintén az

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.10. 16:35:44

@rrroka: jaja. Tavaszig heti 1 futás lesz. Nem való nekem a hideg futás.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.02.10. 16:54:08

@nikita: és ebben az esetben is muszáj nekimenni a félmaratonnak 12 hét múlva...? vagy az csak az edzésprogram terv volt?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.10. 17:41:10

@rrroka: az terv, de nem 12 het mulva megyek neki. hanem majd tavasztól kezdem.

Burgermeister 2015.02.11. 06:06:24

A futas melle tegyel be heti 2 kondit...jobb mint a semmi és változatos lesz a heted. Ezenkivül futasok után otthon fekvőtámasz, huzodzkodas, ilyenek....

enne mi? 2015.02.11. 08:33:27

@Burgermeister: hölgy futónak nem írunk ilyet, hogy a "futas melle"...

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2015.02.11. 14:00:15

"A napokban belekezdtem egy kezdőknek szánt 12 hetes félmaratoni programba. Heti kétszer van pihenőnap (a futásból), minden alkalommal más a futófeladat. Emellett ismét heti egy-egy alkalommal megy a bikram jóga, spinning, stretching, fitball, pilates. Hetente háromszor a kondizás."

Ennyi?? Sebaj, amint itt a jó ídő majd belehúzol :D

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.11. 16:40:19

@Joe.: egy héttel később jelent meg a poszt, mint ahogy megírtam. igen, közben úgy döntöttem, h a futas hetente csak egyszer lesz tavaszig...

gyanta 2015.02.11. 17:04:01

Dryfit HH meg Nike az van,csak futás nincs...

KicsiGyík 2015.02.12. 09:13:36

Hajrá,sok sikert!

A csípőfájdalom nem tért vissza?

És bocsánat, nem kötözködésből, de mi a poszt "célja/mondanivalója"? Én szívesen olvasom mások történeteit (hogyan kezdett futni, fogyni stb), de ez így olyan se füle se farka... Vagy rendszeresen fogsz ide írni, lehet majd követni a fejlődést? Nem értem...

Zöld_Dani 2015.02.12. 11:46:21

@KicsiGyík: Szerintem az jó és fontos cél, hogy ne csak maratonisták írjanak ide, mert a kezdőket elriasztja.
Ez olyan, mint a Kispál és a borz. Annyira azért nem jó zene, de egy cosmó ember onnan jutott el tényleg jó zenékhez.

KicsiGyík 2015.02.12. 11:57:06

@Zöld_Dani: Egyetértek, azért is írtam, hogy jöhetnek az "amatőr" beszémolók, történeket, szívesen olvasok ilyet én is, akár Nikitáét is. Csak ez a konkrét poszt nekem olyan üres

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.12. 13:30:54

@KicsiGyík: szia, igen, fogok ide irni a későbbiekben is. És a csípőfájdalom azóta se jelentkezett.

enne mi? 2015.02.12. 21:14:32

@nikita: Szia. Írjál nyugodtan, de tegnap este én is majdnem megkérdeztem (köszi KicsiGyík, hogy vállaltad a kényes részt!), hogy miről is lenne itt szó? A fogyókúrázó futó, aki nem szeret túlöltözni, és igazából baromi sokféle sporttevékenységet űz, ráadásul, mellesleg, végül és utolsósorban heti egyszer még futni is elmegy egy rövidebbet...???

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.13. 12:06:08

@enne mi?: Hát, ha a posztból az derült ki, hogy hetente egyszer futok egy rövidet, akkor tényleg nagyon rosszul fogalmazhattam :-)))
De akkor, h ezt tisztázzam: hetente háromszor futok, viszont márciusig csak hetente egyszer. Így már megbocsájtható? :-)

enne mi? 2015.02.13. 19:55:52

@nikita: (nincs miért bocsánatot kérni) az egyik válaszodban írtad, h "közben úgy döntöttem, h a futas hetente csak egyszer lesz tavaszig..." - ebből számomra nem derült ki, h a "tavasz" az Nálad március első napját, avagy a májusi meleg beköszöntét jelenti-e?

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2015.02.13. 22:46:01

@enne mi?: márciustól már nem lesz zimankósan hideg. szóval még egy hónap a heti egy futásnak.

enne mi? 2015.02.14. 11:20:15

@nikita: Hát nemtom, hogy Te honnan levelezel, de ha én kinézek az ablakon, nekem úgy tűnik, a "zimankós hideg" nagy ravaszul épp kellemes napsütéses időnek álcázza magát. Szóval elég a halászati sikerekből, tessék futni!

Trompipi 2015.02.22. 09:03:17

Szia, engem az etkezes resze erdekelne a dolognak.
En 13 honapja futok, 5 kg ment le - igaz, csak az elso par hetben szamolgattam a kaloriakat, a fogyas is akkor tortent, azota "csak" tartom a sulyom.
Mit eszel, mit nem?
A futasrol pedig: szerintem erdemes lenne ezen az "ennyire fuggok az idojarastol" hozzaallason valtoztatni kicsit, mert (tapasztalatbol mondom) amig neha-neha egy jopar nap szunet utan nagyobb kedvvel megy az ember futni, es a teljesitmenye is jobb lesz, ilyen leves heti futas eseten szerintem szinte kezdheted marciusban az egeszet elorol.

Trompipi 2015.02.22. 09:05:42

Ja, es ezt: "A futástól nem lehet izmosodni, az egész biztos." cafolnam. Lehet, csak nem mindenhol. En inkabb azt mondom, fogyni nem lehet tole. Vagyis fogyashoz nem eleg az, hogy futok (en heti 4-szer).

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása